A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

Írta: Gál Adél | Forrás: karpatalja.ma | 2026. június 29.

Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét, összetartozását és a hagyományok továbbélését mutatta be.

A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

A rendezvényen Kárpátalját a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, valamint a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület képviselte.

A rendezvény a délvidéki Magyarkanizsáról érkezett Forrás Vonószenekar zenés köszöntőjével vette kezdetét. Ezt követően a résztvevőket Nagy Edina, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta: az elmúlt öt év során az ASzakkör nem csupán kézműves programként működött, hanem olyan közösségépítő kezdeményezéssé vált, amely a Kárpát-medence magyarságát kapcsolja össze a közös alkotás, a hagyományőrzés és az együtt megélt élmények által.

A hagyományaink olyan kincsek összessége, melyek segítenek továbbmenni, segítenek megőrizni identitásunkat, és közösséget teremtenek.

A hagyomány örökség, mely nemzedékről nemzedékre adódik tovább. Ezt az átadást hivatott segíteni az ASzakkör program, mely nem csupán tárgyalkotó tevékenység, hanem közösségi tér, folyamatos tanulás, fejlődés, terápia és kikapcsolódás.

A megnyitó ünnepség részeként elismerések átadására is sor került, amely során a program sikeréhez hozzájáruló partnerek és közösségek munkáját ismerték el.

Kárpátaljáról a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet részéről elismerésben részesült Gál Adél, a szervezet munkatársa, az ASzakkör program kárpátaljai koordinátora. Elismerést kapott Kovács Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke, valamint Bereczky Zsuzsanna, az egyesület munkatársa.

Az elismerések átadását követően a kiállítást Závogyán Magdolna, az ASzakkör program megálmodója, alapítója és szakmai támogatója nyitotta meg.

A kiállításon Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Székelyföldről, Délvidékről és Muravidékről érkezett alkotások kaptak helyet.

A rendezvény zárásaként a résztvevők ünnepélyes keretek között régiónként egy időkapszulát helyeztek el az Intézet előtti díszkertben. Az időkapszula az ASzakkör program első öt évének emlékeit és üzeneteit őrzi meg a jövő generációi számára.

A kiállítás megnyitója és az időkapszula elhelyezése a háromnapos program egy része volt csupán. A határon túli területekről érkező résztvevők emellett szakmai egyeztetésen, megbeszéléseken vettek részt, melyen egyrészt terítékre került az elmúlt évad és az elmúlt öt év tapasztalata. Majd pedig a szakköri program folytatásáról zajlottak események. A résztvevők megvitatták a jövőbeli terveket, mérlegelték a lehetőségeket, s az ASzakkör program fenntartásának lehetőségeiről egyeztettek.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI