A Dal 2023 – Több száz jelentkező verseng „Az Év Dala” címért

Írta: | Forrás: hirado.hu | 2023. február 01.

Töretlen a népszerűsége Magyarország egyetlen dalversenyének a hazai előadóművészek és zenekarok körében. Mintegy félezren pályáztak A Dal 2023-ra, akik közül 40-en mutatkozhatnak be a Duna élő showműsorában. Tavasszal a legújabb magyar dalokkal és különleges zenei koncepcióval tér vissza az ország egyik legnagyobb televíziós zenei eseménye.

A Dal 2023 – Több száz jelentkező verseng „Az Év Dala” címért

Továbbra is vonzó lehetőségeket kínál a pályakezdő és a tapasztalt zenészeknek egyaránt a Duna nagy múltú dalválasztója. A zsűrizés több száz beérkezett pályázattal kezdődik, amelyek közül 40 dal kap esélyt tavasszal az élő show-ban, hogy 2023-ban „Az Év Dala” legyen. A műfaji sokszínűséget támogató dalversenyre legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehetett jelentkezni, amely még nem, vagy legkorábban 2022. augusztus 20. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangzott el nyilvános előadás keretében.

A fellépőkre izgalmas kihívás vár a heteken át tartó élő műsorban, hiszen az elődöntőkben és a döntőben a dalok áthangszerelve hangoznak el, míg az elődöntőben akusztikus feldolgozásban, a döntőben már szimfonikus változatban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében mérettetnek meg. A győztes dal előadója – „Az Év Dala 2023” cím, illetve a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben. A szakmai zsűri újra a nézőkkel együtt keresi Magyarország slágerét.

Hírek

  • Magyar támogatással újították fel az ilosvai magyar temetőt

    Magyarországi támogatással és a helyiek összefogásával hozták rendbe az ilosvai magyar temetőt, amelynek állapota az elmúlt években jelentősen leromlott. A felújított sírkertben október 31-én megemlékezést tartottak, amelyen az egykor a városban élő magyar közösség elhunyt tagjai előtt tisztelegtek.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Szülővárosában koncertezett Farkas Sándor zongoraművész

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház ismét különleges eseménynek adott otthont. Október 29-én a nagyteremben nem volt szabad hely, s ez nem véletlen, hiszen ezúttal Farkas Sándor zongoraművész látogatott el szülővárosába, hogy barátok, egykori kollégák, ismerősök számára teremtsen különleges hangulatot. Zon...

  • A zene hangján emlékeztek 1956 hőseire Ungváron

    Örmény József zongoraművész hangversenyével tisztelegtek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója előtt november 3-án a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában. A Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával megvalósult koncert egyszerre kínált méltó alkalmat az emlékezésre és ...

Események

Copyright © 2026 KMMI