Humoros és egyben tanulságos előadással kedveskedtek a Ficseri Gyermekstúdió tagjai a meghívott vendégeknek: szülőknek, ismerősöknek, akik nagy érdeklődéssel jöttek el a nyílt napra május 22-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházba.
Írta: Fehér Rita | Forrás: karpatalja.ma | 2026. május 26.
Humoros és egyben tanulságos előadással kedveskedtek a Ficseri Gyermekstúdió tagjai a meghívott vendégeknek: szülőknek, ismerősöknek, akik nagy érdeklődéssel jöttek el a nyílt napra május 22-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházba.
A színjátszó csoport bemutathatta, mennyit fejlődött a tanév során, mit tanulhattak, miben haladtak tovább. A gyerekek szeptember óta minden csütörtökön lelkesen gyakoroltak, készültek és egyben jól érezték magukat.
Május 22-én végre eljött a nagy nap. Délutánra elkészült a díszlet. A Hubay-terem színpadának hátterében egy telefon alakú ajtót láthattunk, ahonnan egymás után jöttek elő az előadás szereplői. Apróhirdetéseket, érdekességeket, mese- és versrészleteket hallhattunk a gyerekektől. Az előadás kis részletekből állt, melyeket külön-külön, párban vagy csoportokban adott elő a 20 résztvevő. A gyerekek határozottan, önbizalommal telve játszották el szerepüket.
Vass Magdolna, a szakkör vezetője elmondta, hogy az előadás témája a folytonos telefonozás csökkentése volt, mivel a gyerekek sokkal jobban igénylik a közösséget, a közös játékot, beszélgetést, a bizalmat. Elmondása szerint, amikor a Ficseri foglalkozáson elkezdenek játszani, senkinek sem jut eszébe a telefon.
A színjátszáson kívül nagyon fontos a “hogy vagy kör”, ahol a gyerekek őszintén elmondhatják átéléseiket, vágyaikat, élményeiket.
Az előadás után a résztvevők és a vendégek a díszteremben folytathatták a rendezvényt: köszönetet mondtak a felkészítőknek, a szervezők pedig pizzával és tortával lepték meg a jelenlévőket.
A máramarosi sóbányáktól a Tisza mentén Magyarország belseje felé kanyargó, stratégiai jelentőségű sóutat nemcsak a huszti vár védte (a Toronyai- és a Tatár-hágóról levezető útvonalak mellett), hanem a nagyszőlősi Ugocsa-vár és a királyházai Nyalábvár is. Szuhabaranka vára a Borzsa völgyét ellenőriz...
A dicsőítés és az éneklés mindig is fontos szerepet töltött be az egyház és a gyülekezet életében. A közös ének nem csupán az istentiszteletek szerves része: közösséget formál, erősíti az összetartozást, és lehetőséget ad arra, hogy a gyülekezet tagjai együtt, egy szívvel és egy lélekkel dicsőítsék ...
Az ukrán parlament hivatalosan is elítélte a Kárpátalján 1944 és 1946 között végrehajtott szovjet megtorlásokat. A Legfelső Tanács csütörtökön egyhangúlag, 261 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az erről szóló határozatot. A Jevropejszka Pravda szerint Ukrajna...
Magyar értékek, kultúra és fenntartható környezet témakörökben idén is elkészültek a négyperces portréfilmek a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A döntő megrendezésre idén a Békés megyei Szarvason, az elmúlt hétvégén került sor.