A balazséri Pogány-kastély

A Beregszászi járás ősi magyar települése Balazsér, a Vérke-parti falu, melynek első említése 1323-ból való.

A falu épített örökségét képezi az 1920-ban emelt kastély, mely a Csebi Pogány család tulajdona volt. Itt élt Pogány Pál, aki 1911-ben vette feleségül Horthy Miklós kormányzó unokahúgát, Horthy Etelkát. A férj 1916-ban bekövetkezett halála után Pogány Pálné egyedül vezette tovább a birtokot. 1942-ben hunyt el, hamvait gyermekei a kastély udvarán szórták szét.

A II. világháborút követően a család elveszítette az épületet. A szovjet kézre került kastélyban előbb elemi iskola, majd katonai előkészítő tábor, egy ideig pedig sportiskola működött.

Az épület az ezredfordulón a Kárpátaljai Református Egyházkerület tulajdonába került. A kastélyt az egyház felújíttatta, 2002-ben megnyitotta benne a Béthel Konferenciaközpontot, mely egyházi rendezvényeknek ad otthont.

Abból az időből, amikor még a Pogány családé volt a kastély, fennmaradt egy történet, melyet Az Est című újság közölt 1916. április 22-ei számában.

„A háború szomorúságai közepette is megesnek humoros történetek. Így esett a Beregszász közelében lévő Balazsér községben is. Vasárnap éjszaka özvegy Pogány Pálné úri házának egyik ajtaját irtózatosan döngette valami tekintélyes alak. Azt kiabálta, hogy hadijog alapján hívják elő a ház úrnőjét, mert fogatokat kell rekvirálni. A házat egy fegyveres felügyelő őrizte, az elő is bujt az ordításra és vitatkozni kezdett a kiabáló emberrel. A ház úrnője és vendégségben lévő testvére szintén előjöttek a nagy kiabálásra.

– Négy gazdasági fogatot és a hozzávaló lovakat már kiválasztottam– szólott erélyesen egy őrmester, mert őrmester volt az ordítozó éjféli rekviráló.

A kocsisok nagy része hadbavonult és siheder fiuk voltak csak a házban, a kik nem mertek ellent állni a kivont kardu őrmesternek. Különben is nyolc gazda volt még vele, a kik már átadták kocsijaikat és ők is követelték, hogy Pogány Pálné is járuljon a haza védelméhez.

– Kétszázhatvanöt fogatot kell Galíciába vinnem, mondta az őrmester, mert az oroszok megvertek minket és most általános visszavonulás van. Királyházától egészen idáig állnak a rekvirált kocsik, ma hajnalban kell indulnunk.

– Hol a biró? Hiszen neki itt kellene lenni? – felelte a ház asszonya.

– A biró beteg, nem tud mozdulni – válaszolták a gazdák.

– Nem lehetne talán pénzzel megváltani a rekvirálást? – kérdezte Pogányné, a ki átlátta, hogy szélhámossal van dolga, mert megismerte, hogy a katonát minap a mezőn látta. Akkor még káplár volt, de éjszakára őrmesternek nevezte ki magát.

– Dehogy nem – felelte vidáman a vén bakancsos. – De utravalónak kérek még kenyeret, szénát és zabot.

Átvéve a pénzt, megbízta a gazdákat, hogy hozzák utána a kenyeret, szénát és zabot. Ezzel eltávozott, özvegy Pogány Pálné gyorsan Beregszászba küldött rendőrökért, de nem is kellett sokat fáradni, mert az őrmester a falu korcsmájában vígan iszogatott a bíróval, a kivel este kilenc órakor összeismerkedett és a ki hivatalos hatalmát átadva az őrmesternek, tökrészegen várta, hogy barátja visszajöjjön. A mikor az őrjárat a faluba ért, már hajnalodott és a biró vén bakancsos barátjával egymást átölelve énekeltek az utcán. A rekviráló őrmester végigrekvirálta az egész falut, mindenkitől pénzt szedett össze, s most a beregszászi rendőrségen ül. Azt mondja, hogy polgári foglalkozása szerint műszerész Budapesten, de most katona, szabadságon van és mulatni akart egyet. Azt hiszik, hogy rovott multu, veszedelmes szédelgő.”

Fotó:  www.darabanth.com