83 éve hunyt el Karinthy Frigyes

Írta: | Forrás: MTI | 2021. augusztus 29.

83 éve, 1938. augusztus 29-én halt meg a múlt századi magyar irodalom egyik legeredetibb alakja, Karinthy Frigyes író, költő, műfordító, humorista. Hatása bármely más magyar írónál általánosabb, ötleteit, szójátékait nemzedékek ismételgetik.

83 éve hunyt el Karinthy Frigyes

Sokgyermekes budapesti kispolgári családban született 1887. június 25-én. Apja költők és filozófusok barátja, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja volt, az ifjú Karinthy eleven szellemi közegben, művészeti, irodalmi, filozófiai viták légkörében nevelkedett.

A Markó utcai reálgimnázium 15 éves tanulója volt, amikor első regényét folytatásokban közölte a Magyar Képes Világ című lap. Az érettségi után egyszerre kezdett bölcsészeti, orvosi, természettudományi stúdiumokat, de diplomát soha nem szerzett.

Nyitott és érdeklődő elme volt, foglalkoztatta a tudomány és a technika fejlődése, a film és a rádió, ő maga is kipróbálta a repülőgépet és a léghajót.

1908-tól a Nyugat munkatársa, Kosztolányi Dezső és Csáth Géza barátja volt. 1912-ben egyszerre jelent meg két novelláskötete, két humoreszkgyűjteménye, és az irodalmi paródiáit tartalmazó Így írtok ti, amellyel egy csapásra ismert és népszerű lett.

Az első világháború kitörése után kinyilvánította pacifizmusát, a Swiftet idéző Utazás Faremidóba című regénye és a Holnap reggel című drámája is háborúellenes motívumokat tartalmaz. Szatirikus publicisztikájának csúcsát a Krisztus és Barrabás című kötet jelentette.

Az 1916-os Tanár úr kérem írásaiban az iskolát helyszínnek használva archetipikus helyzeteket és magatartásformákat testesített meg.

A polgári forradalmat üdvözölte, a Tanácsköztársaságot már nem, a fehérterror ideológiáját kipellengérezte, így jobbról és balról is támadták. A szélsőséges diktatúrákat az elsők között tűzte vitriolba mártott tolla hegyére, az emberi ostobaság, a szellemi tunyaság megnyilvánulásai, a torzult világ jelenségei elé tartott görbe tükröt.

Regényeiben, humoreszkjeiben, elbeszéléseiben a hagyományos formákat a groteszk, az abszurd, a fekete humor irányába fejlesztette tovább. 1930-as Nem mondhatom el senkinek című verseskötete számos formai bravúrja mellett mély filozófiai-gondolati tartalmával is kitűnik.

1936-ban agydaganatot diagnosztizáltak nála, a neves svéd professzor, Olivecrona műtötte meg. Ebből az élményből született a túlvilági kalandozásról szóló Mennyei riport és az agyműtétre reflektáló Utazás a koponyám körül című regénye, ebből 1970-ben Latinovits Zoltán főszereplésével filmváltozat készült.

A műtét után öt évre szóló nagyszabású írói tervet készített, de csak tárcákra, karcolatokra futotta erejéből. Karinthy Frigyes 1938. augusztus 29-én halt meg Siófokon.

Mindkét felesége korábban férjes asszony volt. Első feleségétől, Judik Etel színésznőtől született Gábor fia, aki költő lett. A második feleség, a legendásan szabad szellemű- és szájú Böhm Aranka, házasságuk a nő és férfi örök párharcának ékes és meglehetősen zajos bizonyítéka volt.

Frigyükből született Ferenc fiuk jelentős és népszerű író lett. Karinthy kiváló műfordító is volt, neki köszönhetjük a frappáns nyelvi fordulatokban gazdag Micimackót, és ő lektorálta Tom Sawyer kalandjainak magyar fordítását is.

Bár az egész életében tervezett nagy művet, az Új Enciklopédiát soha nem írta meg, helyette, mintegy mellékesen létrehozott egy hatalmas és műfajilag is igen gazdag életművet, amelynek szinte minden darabjában az emberi elme, az irodalom és a nyelv játékosságát hangsúlyozta.

Hatása bármely más magyar írónál általánosabb, ötleteit, szójátékait nemzedékek ismételgetik. Születésnapját a magyar humor napjaként ünnepeljük, ekkor ítélik oda a humoros műfaj terén nyújtott kimagasló teljesítményért a Karinthy-gyűrűt.

Hírek

  • III. Kistérségi Népmesemondó Verseny Kaszonyban

    Harmadik alkalommal szervezték meg a Kistérségi Népmesemondó Versenyt a Kaszonyi Kultúrházban, a Kaszonyi Kistérség Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportosztálya, valamint a kistérség alsós módszertani csoportja közös szervezésében. A rendezvényen a kistérség oktatási intézményeinek kisdiákjai mut...

  • Hit, hűség, megmaradás – Tudományos konferencia Esterházy János emlékének tiszteletére

    2026-ban ünnepeljük Isten szolgája gróf Esterházy János születésének 125. évfordulóját, jövőre pedig tragikus halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból Magyarország Beregszászi Konzulátusa kezdeményezésére, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és az Ortutay Elemér Görögk...

  • A 82 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Beregszászban

    Nyolcvankét évvel ezelőtt a szovjet légierő két hullámban bombázta a beregszászi vasútállomást, ahol éppen számos, magyar lovas egységet, illetve menekülő észak-erdélyi magyarokat szállító szerelvény vesztegelt. A támadásnak sok halottja volt: legtöbbjük katona, de civilek is áldozatul estek. A Pro ...

  • Báró Perényi Zsigmondra emlékeztek Budapesten

    Kárpátaljai gyökerek, a magyar szabadság mártírja „Perényi Zsigmond alakja örök példa a magyarság előtt. Hiszen az ő kitartása, elvhűsége példát mutat mindenkinek” – emelte ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke október 9-én az 1848–1849-es magyar forr...

Események

Copyright © 2026 KMMI