80 éves a Kárpátaljai Megyei Filharmónia

A Kárpátaljai Megyei Filharmónia nagyszabású jubileumi koncerttel ünnepelte az intézmény fennállásának 80. évfordulóját. Generációk, zenei hagyományok és személyes történetek találkoztak a színpadon: a műsor egyszerre idézte fel az intézmény nyolc évtizedét és mutatta meg, kik viszik tovább ma ezt az örökséget.

Október 1-jén, a zene világnapján az intézmény különböző korszakai és szinte valamennyi alkotóműhelye találkozott egyetlen színpadon. A jubiláló filharmónia története 1946-ban kezdődött, amikor Kárpátalján a professzionális zeneoktatás és a hivatásos koncertélet szinte egyszerre épült ki. Az első években alakultak meg azok az együttesek, amelyek később az intézmény arculatát meghatározták, köztük a szimfonikus és a kamarazenekar, a Magyar Melódiák Kamaraegyüttes, az akadémiai esztrád-fúvószenekar, a Kárpátaljai Dal- és Táncegyüttes (utóbbi a mai, immár nemzeti státuszt kapott Kárpátaljai Megyei Érdemes Akadémiai Népi Kórus elődje). A korai filharmónia művészei olykor évi több száz koncerttel járták a vidéket, falvakba, üzemekbe, a mezőkön dolgozó emberekhez is elvitték a professzionális zenét.

Ennek a zenei világnak két meghatározó alakja Zádor Dezső és Márton István volt – két magyar muzsikus, zeneszerző, akik nélkül a kárpátaljai professzionális zenei élet aligha érthető meg. Zádor folklórgyűjtőként 156 népdalt jegyzett le, miközben európai zenei műveltséget és helyi hagyományt kapcsolt össze. Márton István pedig nemcsak komponált és tanított: nemzedékeket nevelt, később a Magyar Melódiák élére állt. A nyolc évtized történetéből a magyar muzsikusok jelenléte sem választható ki, a kezdetektől napjainkig szinte valamennyi együttesben dolgoztak és dolgoznak magyar vagy magyar gyökerű művészek.

Éppen ez a kulturális kevertség lett a filharmónia egyik legfontosabb sajátossága. Az itt élő népek zenei hagyományai nem egymástól elzárva, hanem egymást átjárva vannak jelen. A jubileumi műsor is ezt a soknyelvű zenei tájat rajzolta fel Bachtól Jenkinsig, Kálmán Imrétől Gershwinig, csárdástól az ukrán dallamokig.

Lendületesen, szinte ünnepi fanfárként nyitotta meg az estet Suppé Könnyűlovasság-nyitánya Viktorija Szvaljavcsik-Canko vezényletével. Guilmant orgonára és zenekarra írt I. szimfóniájában pedig páratlan hangzást keltett az épület éke, az orgona.

Ezt az 1974-ben épült kincset Schreiner Sándor, Ukrajna egyetlen magyar orgonamestere tartja karban, immár 2015 óta. A filharmóniában lévő hangszer Kárpátalja legnagyobb, egyben egyetlen világi orgonája, 2242 síppal, 32 regiszterrel, három manuállal és pedállal. Az 1904-ben emelt egykori zsidó zsinagóga neomór architektúrája és megmaradt mozaikkupolája ma is különleges keretet ad a koncerteknek. A filharmónia orgonamestere szerint már az épület akusztikája is önmagában érték: a zsinagógát úgy tervezték, hogy a hang mikrofon nélkül is eljusson mindenkihez.

Schreiner Sándor emellett a kárpátaljai népi kórusban is zenél 1995 óta. A kórus ugyanakkor 2018 februárjában kivált a filharmónia kötelékéből, és önálló, független kommunális intézményként működik.

– Harminc évvel ezelőtt a kórus és a táncosok nagyon lelkesek voltak. Emlékszem, még a szünetekben is gyakoroltak, versenyeztek egymással, ki mit tud jobban megcsinálni. A zenekar viszont az évek során sokkal színvonalasabb lett, úgy gondolom – mondja Schreiner Sándor klarinét- és tárogatóművész. – Ma is sok jó muzsikus dolgozik Kárpátalján, de ahhoz, hogy itt is maradjanak, ma már nem elég az entuziazmus, a szenvedély. A művészi pálya megbecsültsége, a megfelelő lehetőségek és a több minőségi koncert mind része lenne annak, hogy megmaradjunk és fejlődjünk.

A nyolc évtized alatt sok minden történt és változott: rendszerek és korszakok, veszteségek, újrakezdések, elutazók és visszatérők, ukrán és magyar dallamok, generációk, amelyek egymásnak adták tovább ugyanazt a színpadot.

A jubileum tiszteletére vendégkarmesterként tért vissza a színpadra Olena Korolenko is. A szimfonikus zenekar élén Dvořák Rusalkájának híres áriáját és Giménez tüzes közjátékát dirigálta. Később aztán kilépett a karmester szerepéből, és beállt a Magyar Melódiák közé is – abba az együttesbe, amelyet egykor ő vezetett, és amelybe 2006-ban ő hívta a ma már művészeti vezetőként dolgozó Havata Dianát.

– Akkoriban többen jártak koncertre, több magyar volt, többen felfigyeltek ránk – emlékszik vissza a kezdetekre Havata Diana Ukrajna érdemes művésze, aki immár tíz éve vezeti az együttest. – Többen voltunk, akik származásukból fakadóan jobban érezték a magyar zenét, a csárdást, az operettet. A mai Magyar Melódiákból hiányzik a prímás, nincs állandó klarinétos és táncospár sem. Nem egyszerű a dolgunk, pedig ezt a hangzást és kulturális örökséget, amely miatt az együttes évtizedeken át különleges helyet foglalt el a filharmóniában, szeretnénk továbbra is őrizni. A háború miatt Kárpátaljára költözött harkivi, zaporizzsjai vagy más kelet-ukrajnai családok közül sokan itt találkoznak először a magyar zenével, viselettel, tánccal, és nagyon tetszik nekik. Többek között ezért nagyon fontos, hogy mi ezt a kultúrát megfelelően képviseljük és megőrizzük, hogy még 80 év múlva is szóljon itt magyar melódia.

Amíg egy „cseppecske” is bennünk van, nem adjuk fel!

A változatos műsorszámok között a kamarazenekar műsorában megszólalt Tazinger András vezényletével Jurij Sevcsenko Mi vagyunk című művénél megváltozott a terem hangulata. Most, a háború idején ez a két szó óhatatlanul többet jelentett egy címnél: jelenlétről, maradásról és közösségről szólt. Még itt vagyunk – és leszünk is – Ukrajnában, Kárpátalján.

A jubileumi esten azok is jelen voltak, akik már nem lehettek ott. Megemlékeztek a háborúban elhunyt áldozatokról és a filharmónia egykori művészeiről, akiknek a helye immár az emlékezetben van.

A fináléban Tarasz Petrinenko Ukrajna című dalához művészek és közönség együtt csatlakozott, a vastaps pedig egyszerre szólt a mögöttük álló nyolc évtizednek és mindannak, ami még ezután következik.