516 éve, 1506. május 20-án halt meg Kolumbusz Kristóf, az amerikai kontinens újkori felfedezője. Ő maga sosem tudta meg, hogy az Újvilágot fedezte fel, abban a hitben hunyt el, hogy Ázsia keleti partvidékét hajózta be.
A későbbi spanyol gyarmatbirodalom megalapozója egész életében úgy gondolta, az isteni gondviselés és beavatkozások vezetik útján. Amikor harmincas éveiben egy hajótörést követően az evezőbe kapaszkodva ért ki a partra Portugáliában, Kolumbusz úgy gondolta, maga Isten mentette meg, és más alkalmakkal is magáénak tudhatja majd a gondviselőt támogatását.
Mire 1492 és 1504 között megtett négy transzatlanti utat, már névadó szentjével azonosította magát. A gyermek Krisztust a megáradt folyón átvivő Szent Kristófhoz hasonlóan neki is nehéz utat kellett megtennie a vízen át Krisztus súlyát hordozva.
1501-ben már a Christo Ferens (szó szerint „Krisztust hordozó” latinul) névvel írta alá leveleit, és a fejébe vette Jeruzsálem elfoglalását is. Abban hitt, hogy Jeruzsálemet és a Sion-dombot egy Spanyolországból érkező keresztény fogja újjáépíteni – és abban reménykedett, hogy ő maga lesz az. 53 évesen, 1504-ben utolsó útjáról visszatérve Spanyolországba rosszabbodni kezdett az egészségügyi állapota. Szemei rendszeresen bedagadtak, ettől nem tudott olvasni és fájdalmai is voltak – betegségét korábban köszvényként vagy reumaként azonosították, ma azonban valószínűbbnek tűnik, hogy egy Reiter-szindróma nevű kór kínozta.
Kolumbusz Sevillába ment és várta, hogy az udvarba szólítsák – hiába. Támogatói, Ferdinánd király és Izabella királynő már kételkedtek mentális egészségében, és nem állt szándékukban semmiféle hivatalt adományozni neki szolgálataiért cserébe. Izabella ráadásul néhány héttel később elhunyt.
A felfedező élete utolsó másfél évét meglehetősen boldogtalanul töltötte Valladolidban, ahol ugyan kényelemben élt és gondoskodott róla családja, ám elmeállapota egyre zavartabbá vált. Szüntelenül követelte a hivatalos elismerést, pénzt és kiváltságokat, amelyeket ígértek neki.
Segoviánál 1505-ben sikerült néhány szót váltania a királlyal, miután öszvérháton odabaktatott, azonban a király diplomatikusan nem foglalt állást a kérdésben. Kolumbuszt ezután főként legidősebb fia, Diego képviselte az udvarban, a királyi gárda tagjaként.
1506. május 20-án Kolumbusz állapota hirtelen rosszabbra fordult. Fiai, Diego és Ferdinánd, szintén Diego nevű fivére és néhány régi hajóstársa ott voltak az ágya mellett, amíg a pap elvégezte a szertartást, a felfedező pedig azt mondta, Isten kezébe ajánlja lelkét. A Valladolidban megtartott temetést követően Kolumbuszt a sevillai Santa María de las Cuevas karthauzi kolostorban helyezték örök nyugalomra.
A holttestet 1542-ben exhumálták, és Santo Domingo szigetére vitték a Karib-tengeren. Miután 1790-ben a szigetet átengedték a franciáknak, ismét elszállították, ezúttal a kubai Havannába. A sziget 1898-as spanyol–amerikai háborúban történt elvesztése után Kolumbusz maradványait visszavitték Spanyolországba és ismét Sevillában temették el, ezúttal a város székesegyházában.
Maga Kolumbusz sosem tudta meg, hogy az Újvilágot fedezte fel, ahogy azokban az években senki sem tudta még ezt. Abban a hitben halt meg, hogy Ázsia keleti vidékeit hajózta be.
