Ez történt augusztusban

2010. szeptember 01. - 2010. szeptember 30.

Helyszín: Beregszász | Jellege: Gyermekprogram

2010. augusztus 4. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében, a Duna-kanyarban lévő Verőce község határában került megrendezésre a X. Magyar Sziget Fesztivál, amely idén is színes programokkal várta a résztvevőket. Többek között fellépett a kárpátaljai Credo verséneklő együttes is. A nagysikerű előadáson a közönség számos dalt együtt énekelt a művészekkel.

Ez történt augusztusban

Ilyen volt Horváth Sándor „Mert a Haza” című verse, amely megzenésített formában már-már a kárpátaljai magyarság himnuszává magasztosult. A szervezők nem felejtették el felköszönteni az idén hatvanadik életévét ünneplő Ivaskovics Józsefet, az együttes vezetőjét.

2010. augusztus 1.
Asztélyban fából faragott címeres falutáblát avattak, amelynek elkészítése vitéz Pocsai Vince református lelkész és fafaragó nevéhez fűződik.

2010. augusztus 2–9. Kisgejőc. III. Credo Fesztivál – II. Kisgejőci Népzenei és Néptánctábornak és a XI. Kárpátaljai Magyar Dalversenynek mintegy száz aktív résztvevője volt. A rendezvénysorozatot a házigazda Ivaskovics József zeneszerző, a Credo alapítványi elnöke és Pirigyi Béla, a BMKSZ elnöke nyitotta meg. A dalverseny helyezettjeinek többek között Dupka Nándor jogász a MÉKK nevében könyv-ajándékcsomagot adott át.

2010. augusztus 3. A kijevi Lavra NEF Galériában a budapesti Magyar Ari festőművész kiállítását Vass Tibor vezérigazgató-helyettes, a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke és Gladkykh Nadiya, a Krími Magyarok Szövetségének elnöke nyitotta meg. Eddig ez a vándorkiállítás a kijevi magyar nagykövetség közreműködésének köszönhetően Szimferopolban, Lugánszkban volt exponálva, hamarosan eljut Beregszászba is. Szeptember-október folyamán a budapesti Simon M. Veronika képzőművész tárlata szintén az ukrajnai magyar közösségekben kerül bemutatásra.

2010. augusztus 7. A dédai Arany János nyugdíjasklub fennállásának 15. évfordulója alkalmából nemzetközi nyugdíjastalálkozót szervezett. A rendezvény helyszíne a dédai kultúrház nagyterme (K2 Club) volt. A jelenlévőket Feketéné Egresi Margit, a szervezet elnöke köszöntötte.

2010. augusztus 7–10. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Anyanyelvi Konferencia 2010. augusztus 6–9. között rendezte meg Jánosiban XII. Anyanyelvi Konferenciáját és tisztújító közgyűlését, amelyen az anyaországból, Kelet-Közép-Európa kisebbségben élő magyar közösségekből és a nyugati diaszpórából vettek részt a társaság tagjai. Megnyitót tartott Pomogáts Béla elnök. A tanácskozáson vitaindítót tartott Dr. Szarka László: A magyar nyelv és kultúra a világában és a Kárpát-medencében (Helyzetkép és tennivalók) címmel. Az ezt követő vitában felszólaltak az anyaországi, erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, horvátországi, muravidéki, burgenlandi, valamint a nyugat-európai szórvány magyarság értelmiségének jeles képviselői. A rendezvényen jelen volt és felszólalt Elekes Botond kabinetfőnök (Nemzeti Errőforrás Minisztérium Kulturális Államtitkárság), dr. Pákozdi Csaba (PhD) főosztályvezető (Külügyminisztérium), Csizmadia Róbert, a Beregszászi Magyar Konzulátus vezető konzulja, Vári Fábián László költő, Zubánics László történész, a KMMI elnöke. A vendégek felkeresték a munkácsi várat, koszorúztak és ökumenikus szertartáson vettek részt a Szolyvai Emlékparkban és a Vereckei-hágón létesített emlékműnél. Megtekintették a Péterfalvai Képtárat, találkoztak az ugocsa-vidéki értelmiségiekkel, megismerkedtek a beregszászi Európa-Magyar Házban székelő Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet tevékenységével, részt vettek Kötő József és Zubánics László legújabb tanulmánykötetének bemutatóján. Végezetül megismerkedtek az Vérke-parti város nevezetességeivel.

Lezajlott az MNYKNT - AK Tisztújító Közgyűlése is. A küldöttek ismét Pomogáts Bélát választotta meg a társaság elnökévé. Az új alelnökök: Péntek János (Románia) és Balázs Géza (Magyarország) nyelvész professzorok. Az elnökség tagja lett: Bodó Barna (Románia), Dupka György (Ukrajna), Nagy Károly (USA), Fazekas Tiborc (Németország), Cservenka Judit (Magyarország) és Hajnal Jenő (Szerbia). A Közgyűlés megválasztotta a választmány 30 tagját (10 tagot az anyaországból, 10 tagot a Magyarországgal határos szomszéd országokból, 10 tagot a nyugati szórványból. Kárpátaljáról Zubánics László lett a választmány tagja.
2010. augusztus 8. Falunapok: Falunap Guton, Nagygejőcön és Kisgejőcön, címeres faluköszöntő táblák avatása.

2010. augusztus 11–13. Lezajlott "A magyar irodalom égtájai - A sokágú síp Tokajban" címmel megrendezett 38. Tokaji Írótábor 2010 hagyományosnak számító 3 napos nemzetközi konferenciája, amelyen 220 hazai és határon túli alkotó vett részt. Mezey Katalin, az Írótábor Kuratóriumának elnöke nyitóbeszédében a tábor ezévi fő témaköréről, a hazai és a határontúli irodalomról beszélt, amelyet egy sokágú síphoz hasonlított. Kárpátalját öt író, irodalomtörténész képviselte. A 35 elhangzott előadás közül élénk érdeklődést váltott ki Penckófer János „A stúdiók kora irodalmi cselekedetek Kárpátalján a Szovjetunió fennállása idején”, „Együtt? Folytonosság, változás és gazdagodás a hagyományos és a digitális irodalmi tereken”, Vári Fábián László „Az Együttől az Együttig. – Fórumteremető kísérletek a kárpátaljai magyar irodalomban”, Dupka György „A kárpátaljai magyar könyvkiadás korszakai”, „A Kárpátaljai magyar irodalom első kisebbségi korszaka (1920 – 1944). A sztálini örökség a kárpátaljai magyar irodalomban”, Csordás László A kárpátaljai magyar irodalom legújabb nemzedéke (Egy fiatal nemzedék körvonalai a kárpátaljai magyar irodalomban)”, Bakos Kiss Károly ”Az Együtt és a jelenlegi irodalmi és művelődési viszonyok Kárpátalján” című dolgozatok. A tokaji Paulay Ede Színházban neves magyarországi színművészek előadásában elhangzott Vári Fábián László, Penckófer János, Kovács Vilmos, S. Benedek András, Fodor Géza, Finta Éva egy-egy verse. A Tiszaladányi Közösségi Házban többek mellett Penckófer János és Vári Fábián László olvasott fel írásaiból. Az írótábor kézhez kapta az Együtt folyóirat 2010/2. számát is. Erre az alkalomra jelent meg Finta Éva Szapphó a szirten. Versek. (2006–2007) című gyűjteménye a miskolci Bíbor Kiadó gondozásában, valamint a Görcsoldó szél. A „kárpátontúli szovjet magyar” irodalom antológiája 1945 – 1991 címmel, amelynek összeállítója és szerkesztője M. Takács Lajos. A vaskos kordokumentum-gyűjtemény az Edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum kiadásában látott napvilágot. Kovács Vilmos 1927–1977 címmel emlékfüzetet jelentetett meg Mankovits Tamás és Vári Fábián László összeállításában a miskolci Társadalomtudományi és Művészeti Közhasznú Egyesület. A plenáris és a munkacsoport üléseken elhangzott előadások szövegei a Tokaji Írótábor Évkönyvének következő kiadványában jelennek meg. A Tokaji Írótábor munkájában részt vett és felszólalt Szőcs Géza kulturális államtitkár is.

2010. augusztus 14. Ezer kézművesnek, több száz lovasnak, harcművésznek, sólymásznak, feltalálónak, néptáncosnak és népzenésznek, bábtáncoltatónak adott helyet a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán megtartott Magyarok Országos Gyűlése a Magyarok Szövetsége szervezésében. A háromnapos találkozón közel száz előadás hangzott el a magyar kultúráról. A rendezvény egyik díszvendége volt Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács (UMDSZ) elnöke. A programsorozatban fellépett a Ficseri gyermekstúdió, a Credo verséneklő együttes, az Ungvári Közművelődési Szakiskola tánccsoportja. A Magyar Nemzeti Közösségek Tanácsa elnökségében Kárpátalját Barna György és Kovács Dezső képviseli.

2010. augusztus 15. A Péterfalvai Pogármesteri Hivatal szervezésében a Tiszaháti Tájmúzeumban (Tiszabökény-Farkasfalva) tartották meg a II. Tiszaháti Máléfesztivál és falunap rendezvényeit. A rendezvény fő programja: népi gasztronómiai szemle, málé (kukorica) alapanyagú ételfélék bemutatója. A nap folyamán népi hagyományőrző együttesek, szólisták és műkedvelők szórakoztatták a közönséget. A rendezvényen jelen volt és felszólalt Dupka György, a MÉKK elnöke és Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke.

2010. augusztus 20. Szent István-napi megemlékezések zajlottak le megyeszerte. Beregszászban a BMKSZ és az UMDSZ szervezésében lezajlott rendezvényen a Szent István mellszobránál beszédet mondott Gajdos István Beregszász polgármestere, az UMDSZ elnöke.

*Ungváron a helyi magyarság késő délután a várban – a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) szervezésében – ökumenikus szertartással és ünnepi rendezvénnyel emlékezett meg Szent István királyról. Prédikációjában Mankovits István római katolikus lelkipásztor és Héder János református lelkész, a KRE főjegyzője arra a nagyszerű emberre emlékezett, aki nagyban hozzájárult, hogy a magyarság nemzetté és kereszténnyé váljon. Mecseky Zoltán, a Magyar Köztársaság ungvári konzulja a kettős állampolgárság bevezetéséről beszélt, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke történelmi példákat elevenítve fel szólt a magyar közösségek felelősségéről a felnövekvő nemzedékkel szemben. Ungvár szerepe egyetemvárosként sokszorosan felértékelődik, hiszen itt formálódik Kárpátalja leendő értelmisége. Csordás László irodalmár az ifjúságról és a Szent Istváni örökségről tartott beszédet. Az ünnepségen jelen volt Dupka György megyei képviselő, a MÉKK elnöke, Filep Lajos történész, a Duhnovics Társaság elnöke.

*A rahói magyarság a Nepomuki Szent János római katolikus plébániatemplomban tartott ünnepi szentmise keretében méltatta az államalapítás művét.

A szentmisén részt vett Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, Scherczer Károly, a Magyar Köztársaság beregszászi konzulja, Gajdos István, az UMDSZ elnöke, Beregszász város polgármestere, Darabán János festőművész, Molnár János ungvári plébános.

Mikulyák László rahói plébános – az ünnepség egyik szervezője – köszöntőjében kiemelte: az idei esztendő történelmi a rahóiak számára, hiszen a gyülekezet a plébánia alapításának kétszázadik, illetve a templom felszentelésének száznyolcvanötödik évfordulóját ünnepelte.

2010. augusztus 22. A kassai Szent István-napi megemlékezésen fellépett Credo verséneklő együttes.

2010. augusztus 22. Falunapot tartottak Bátyúban, valamint Palágykomorócon, Kisszelmencen, Szürtében ahol címeres faluköszöntő táblákat avattak fel. Az ősök tiszteletére emlékoszlopot avattak a tiszakeresztúri temetőkertben.

2010. augusztus 21–31. Morvai Krisztina EP képviselő és Gaudi Nagy Tamás országgyűlési és európa-tanácsi képviselő, valamint Reiner Péter közíró vezetésével Jogvédő monitorozás és honismereti kirándulást szerveztek Kárpátalján. Szemlét tartottak Beregszász, Ungvár, Munkács, Nagyszöllős, Huszt, Técső, Rahó és más településeken. Koszorút helyeztek el a szakrális emlékhelyeken, így a Munkácsi vár turulos emlékoszlopánál, a vereckei-hágón emelt honfoglalási emlékhelynél, a tiszabökényi II. Rákóczi Ferenc emlékművénél. A Szolyvai Emlékparkban Szolyván a bolsevik megsemmisítő tábor emlékhelyén és a Mártírok kápolnájában meghúzták a lélek harangját és címeres zászlót helyeztek el az áldozatok emlékére. A megemlékezésen részt vett és fogadta a vendégeket Dupka György, a Szolyvai Emlékpark Bizottságának titkára, Vass István, a Szolyvai Kulturális Szövetség elnöke és Nagy István, az emlékpark gondnoka. A csoport megtekintette Borbély Ida igazgató kalauzolásával Tiszabökényben létesült tájmúzeumot és a Péterfalvai Képtárat, találkoztak a IV. tiszaháti festőtábor tagjaival, köztük Soltész Péterrel, Réti Jánossal és Klisza Jánossal. Eszmecsérét folytattak a történelmi egyházak képviselőivel, a különböző tanintézetek vezetőivel, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorával, Orosz Ildikóval. A csoport tagjai Mezőváriban meghallgatták Vári Fábián Lászlónak a település református templomát bemutató előadását és a költő legújabb csodálatos verseit. A Mezővári faluházában emlékezetes esten vettek részt, ahol Ivaskovics József vezetésével fellépett a Credo Verséneklő Együttes is.



2010. augusztus 22 – 28. A MÉKK és a KMMI szervezésében Tiszabökényben és Tiszapéterfalván került sor a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének IV. Alkotótáborára. A regionális művelődésszervező képzésen részt vettek: Soltész Péter, Soltész Gabriella, Réti János, Klisza János, Fuchs Andrea, Kutasi Xénia, Borbély Ida, Páva István, Bodnár Dianna, Bodnár József, Dupka György és mások. Az alkotótábor tagjaival többek között találkozott Vass Tibor

2010. augusztus 28. Városnapot tartottak Nagyszőlősön, amelyen a hevesi megyeszékhely, Eger küldöttsége is képviseltette magát.

*A solymári Gospelfesztivál szereplője volt a Credo verséneklő együttes is.


A nyár folyamán:

* Az ungvári járási ruszinok és ukránok lakta Nagyláziban lévő Plotényi család kastélyának falán – ahol most ifjúsági művészeti központ működik -- felavatásra került Plotényi Nándor (1844-1933) hegedű, zongoraművész és Liszt Ferenc ( 1811-1886) zeneszerző, zongoraművész ukrán és magyar nyelvű emléktáblája, amelynek megalkotója, kivitelezője Mihajlo Beleny ismert kárpátaljai szobrászművész. Az egyik dombormű annak a Plotényi Nándornak állít emléket, aki azontúl, hogy vidékünk elismert népművelője, szeretett településének jótevője volt, mint jeles hegedűművész, ezenkívül négykezest játszott zongorán Liszt Ferenccel, rajta kívül koncertezett Johanes Brahmsszal, Reményi Edével és Thoman Istvánnal is. A másik domborművön Liszt Ferenc képmása látható, aki a Plotényi-kastélyban is vendégeskedett, és Plotényi Nándorral baráti kapcsolatban állt, többször is együtt koncerteztek.

*Az Égtájak Iroda által augusztus 15–25. között megszervezett, sorrendben tizenötödik Vendégségben Budapesten elnevezésű rendezvény mintegy hétszáz határon túli magyar fiatalt látott vendégül, köztük csaknem száz kárpátaljai résztvevőt. Kárpátalját a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a csapi Arabeszk táncegyüttes, a beregszászi Ludovika táncegyüttes és az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes képviselte. A küldöttség vezetője Szabó Tibor, a KMMI művelődési bizottságának elnöke.

Vasárnap a programsorozat a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Szigligeti Ede „Liliomfi” című darabjával vette kezdetét, majd hétfőn a kora esti órákban került sor az ünnepélyes megnyitóra. A Kós Károly Kollégium tornacsarnokában kialakított standokon minden régió bemutatta saját népművészeti, turisztikai és gasztronómiai jellegzetességeit. A kárpátaljai standokon nagy sikere volt a kukoricadarával töltött káposztának, a húsos, illetve a különféle lekvárokkal töltött palacsintáknak, a borscsnak (ez utóbbiból tudósítónk pólójára is jutott). Miután a vendégek körbejárták a standokat, meghallgatták a bemutatkozásokat és megkóstolták a tájjellegű ételeket, hangulatos zenés-irodalmi műsorra került sor, amelyben valamennyi régió képviselői felléptek. A zenés blokk „karmestere” a csapi Filep Anita verséneklő volt.
A vendégek köszöntése után — akik sorában ott volt Zubánics László, az UMDSZ– Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke —, Rubovszky Rita, a Hungarofest Nonprofit Kft. igazgatója, majd Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kommunikációs államtitkára idézte fel a Vendégségben Budapesten programsorozathoz kapcsolódó emlékeit. A program résztvevőit köszöntötte Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúrális Államtitkárságának kabinetfőnöke is.

Kedden délelőtt a több száz fiatal az Országházban ünnepelt, ahol az épület, illetve a koronázási ékszerek megtekintése után az egykori felsőházi ülésteremben közösségi programon vettek részt. Rubovszky Rita bevezetőjét követően dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte a résztvevőket és rövid „időutazásra” invitálta a fiatalokat az Ország Háza történelmével kapcsolatban. A résztvevők is készültek — a különböző régiók képviselői (többek között Brazíliából, Lengyelországból) egy-egy versszakot szavaltak el a Himnuszból.
Ezt követően a vendégek Széchenyi és Erkel nyomában, múzeumlátogatásokkal, játékos feladatokkal tarkított városnéző sétára indultak Budán és Pesten. A délutáni órákban a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet DiáXínpadának „A hazug” című előadását tekintették meg, majd este a Vidámparkban töltöttek el néhány szédítő órát.

A csapat szerdán Pécsre, csütörtökön pedig Lendvára látogatott, pénteken pedig az augusztus 20-i ünnepségen vettek részt.

*A nyolcvan évvel ezelőtt született Balla Pál (1930-2008) festőművész, a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület örökös elnöke tiszteletére tanítványai emléksarkot rendeztek be a Tiszapéterfalvai Képtárban. A nemrég elhunyt művész Bíró Andor kolhozelnök felkérésére a képtár és a mellette létrehozott alkotótábor egyik alapítója, szervezője volt. A képtár eddig közel kétszáz képzőművészeti alkotással gyarapodott, a kárpátaljai jeles alkotók válogatott munkáiból állandó kiállítás nyílt: Balla Pál, Habda László, Herc Jurij, Harangozó Miklós, Kassai Antal, Kontratovics Ernő, Kosztrub Georgij, Medveczkyné Luták Edit, Medveczky Miklós, Mikita Volodimir, Mitrik Mihajló, Prihogyko Vjacseszláv, Sütő János, Szkakandij Vaszil, Szaller Olekszandr, Zvenigorodszkij Vitalij és mások, akiknek alkotásaival a tárlat reprezentálja Kárpátalja korábbi évtizedeinek festészetét.

*A MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület csoportos kiállítása tekinthető meg a Tiszapéterfalvai Képtárban: Beleny Mihajlo (Ókemence), Puhlik-Beleny Magda (Ókemence), Csernyiga Gyula (Nagybereg), Fuchs Andrea (Ungvár), Harangozó Miklós (Salánk), Homoki Gábor (Péterfalva), Kutasi Xénia (Bene), Klisza János (Ungvár), Klisza Krisztina (Ungvár), Lőrincz Katalin (Ungvár), Nigriny Edit (Ungvár), Prófusz Marianna (Beregszász), Réti János (Ungvár), Soltész Péter (Ungvár), Soltész Gabriella (Ungvár), Turák Angéla (Ungvár).

*Kárpátaljai Kaleidoszkóp II. Picur Zoltán, Lőrincz István, Fuchs Andrea (Ungvár), Szajkó Tibor, Zubánics László (Beregszász) fotókiállítása a Tiszapéterfalvai Képtárban.

*Beregi és tiszaháti hímzők, szövők, gyöngyfűzők, csuhéfonók, keramikusok kiállítása a Tiszapéterfalvai Képtárban.

*Bereg Alkotóegyesület kiállítása tekinthető meg a beregszászi Európa-Magyar Házban.

*Garanyi József és Horváth Anna emlékkiállítás a Beregvidéki Múzeumban.

*Soltész Péter kamarakiállítása az ungvári Váralja kávézóban és az Ungvári Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében.

*Bartos József és Bartos Tatjana és tanítványainak kiállítása a beregszentmiklósi várkastélyban.

*Picur Zoltán fotóművész és képzőművész-dizajner kiállítása az ungvári Dayka Gábor Középiskolában és a megyei kórház neurológiai osztályán.

*Kutasi Xénia kiállítása a Benei Faluházban.

* Kijevben, Dovzsenko Filmgyárban a hagyományos Gogolfesten szakmai sikert aratott Törőcsik Mari és Trill Zsolt főszereplésével a Juhász Ferenc: Szarvassá változott fiú c. darab Vidnyánszky Attila rendezésében (Színészbemutatója: Beregszász, 2003. július 2.), melynek egyik közönség szervezője a Magyarok Kijevi Egyesülete volt.

Kapcsolattartó
Zubánics László

Telefon: + 380 3141 42815

Szervező

Hírek

Események

Copyright © 2024 KMMI