KAMOT

Utoljára frissítve: 2019-02-07

Működési területe

Az alapítvány nem csak az oktatási-nevelési támogatásban segít. Közbenjárásuk révén megújult az izsnyétei, a gáti, valamint a szolyvai magyar óvoda, számos iskola és óvoda jutott modern műszaki felszereléshez, bútorhoz, gyermekjátékhoz. Idén a szőlősi járási gyermekintézmények, jövőre pedig az ungváriak kerülnek majd sorra. A KAMOT JA éves programjában kiemelt figyelmet fordítanak a tehetséggondozó táborokra is, az idén harmadik alkalommal került sor a Nárcisz táborra.

Szervezet célja

Kocsis Mária az alapítvány elnöke: 2003 novemberében nagy fába vágtuk a fejszénket. Olyan feladat teljesítését vállaltuk magunkra, mely igen nehéznek bizonyult. Sokat dolgoztunk, de megérte, hiszen mára a KAMOT nevét egész Kárpátalja ismeri.

Bemutatás

Adatlap

Alapítás éve: 2003
Cím: 90200 Beregszász, Széchenyi u. 59B
Vezető: Kocsis Mária
Telefon: +314142814
E-mail: titkarsag.kamot@gmail.com
Kapcsolattartó: Kocsis Mária
Kapcsolattartó e-mail: titkarsag.kamot@gmail.com
Szervezet honlapja: http://www.kamot.org.ua

2009-11-27-én a Kárpátaljai Magyar Muvelodési Intézet (KMMI) vendége volt Pomogáts Béla, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság (Anyanyelvi Konferencia) elnöke. A magyarországi irodalomtörténész kárpátaljai látogatásának első programjaként részt vett az Európa–Magyar Házban megtartott kerekasztal-beszélgetésen. Az összejövetel elso részében Kocsis Mária, a KAMOT Jótékonysági Alapítvány elnöke a kárpátaljai magyar oktatás helyzetét elemezte. A helyi magyarságot hátrányosan érintik a közelmúltban napvilágot látott oktatásügyi rendeletek, amelyek kötelezové teszik többek között az ukrán nyelven történo érettségizést, emelte ki. Ennek eloreláthatóan az lesz a következménye, hogy a kárpátaljai diákok kénytelenek lesznek anyaországi felsofokú tanintézetekben tovább tanulni.

Pomogáts Béla az elmondottakhoz hozzászólva hangsúlyozta a családok szerepét abban, hogy a felnövekvo nemzedék megorizze nemzeti kultúráját és identitástudatát. Meghatározó a magyar kormány diplomáciai hozzáállása. A irodalomtörténész utalt az ukrán kormány felelosségére és az Európai Unió határozottabb állásfoglalásának szükségességére. Mint mondta, az adott kérdést sajnos egyik társadalmi szinten sem kezelik megfeleloen. Véleménye szerint a legnagyobb felelosség a magyar államot terheli. A politikai erok nem a tényleges megoldásra törekednek, hanem eszközként használják a határon túli magyarságot saját céljaik eléréséhez.
A továbbiakban a kárpátaljai magyar irodalom jelenlegi helyzetérol, valamint az Együtt c. folyóiratról tartott beszámolót Vári Fábián László író, költo, a folyóirat foszerkesztoje. Hangsúlyozta: a szerkesztobizottság arra törekszik, hogy a közeljövoben a lap gyakoribb megjelenéssel, egyre színvonalasabb írásokat közöljön.

Pomogáts Béla kifejtette: lényeges az, hogy az alkotók megorizzék a munkáikban a tájjelleget, a térség kulturális örökségeit. A dilettantizmus kiszurésének egyetlen módszereként a kollektív bölcsesség alapján történo bírálatot említette.

Vezető bemutatása

A „KAMOT” Jótékonysági Alapítvány a Szülőföld Alap pályázatának köszönhetően 2010. május 7-én tartja a kárpátaljai magyar nyelvű óvodák találkozóját, melynek célja, hogy az óvodások lehetőséget kapjanak hagyományőrző népdalok, népi gyermekjátékok bemutatására. Program: - A meghívott óvodák előadásában hagyományőrző népdalok, népi gyermekjátékok bemutatása. - Az Eszenyi Ritmusnéptánc csoport előadása. - Hidi Anita csapi verséneklő előadása. - Arcfestés - Körmöcskézés, makarónifűzés - Gyurmázás - Légvár - Táncház -Eszenyi Ritmusnéptánc csoport Helyszín: az Európa-Magyar Ház udvara. Kezdési időpont : 14:30 (k.-e.i.).

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI