• Farsangi kézműves foglalkozás

    2021. február 10.

    A Nagyberegi Tájházban újra indulnak a foglalkozások.

    Február 10-én (szerdán) 11.00 órai kezdettel farsangi kézműves foglalkozást tartanak.

  • Európában élünk

    2012. október 06.

    Ha van kedve játszani, egy kellemes délutánt eltölteni barátokkal, ismerősökkel, akkor várjuk Önt és csapatát 2012. október 6-án (szombat) 13.00 órakor a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetbe (Beregszász, Széchenyi u. 59/B). A játékra 4 fős csapatok jelentkezését várjuk! 12 csapat jelentkezését tudjuk elfogadni. A vetélkedő célja, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, játékos feladatokon keresztül megismerjék egymást és az európai kultúrát.

  • Ez történt augusztusban

    2010. szeptember 01. - 2010. szeptember 30.

    2010. augusztus 4. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében, a Duna-kanyarban lévő Verőce község határában került megrendezésre a X. Magyar Sziget Fesztivál, amely idén is színes programokkal várta a résztvevőket. Többek között fellépett a kárpátaljai Credo verséneklő együttes is. A nagysikerű előadáson a közönség számos dalt együtt énekelt a művészekkel.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

  • A Dnyepertől a Dunáig – zenei utazás Kárpátalja sokszínűségében

    Fergeteges hangulatban telt a Kárpátaljai Megyei Filharmónia Magyar Melódiák Kamaraegyüttesének A Dnyepertől a Dunáig című ukrán–magyar estje. A műsor nem véletlenszerű válogatás volt, hanem gondosan felépített út a Dnyepertől a Dunáig, az ukrán dallamtól a magyar csárdásig, a népdal egyszerűségétől...

  • Ismeretlen Bartók-mű kézirata került elő

    Bartók Béla 1907-ben írt, eddig ismeretlen kompozíciójára bukkant a Bősze Ádám Zenei Antikvárium. A dokumentum egy spanyolországi árverésen került elő, ám hibás megjelöléssel, egyszerű zenei albumlapként, amelyet a magyarországi antikvárius 2024-ben vásárolt meg.

Copyright © 2026 KMMI