III. Málé-, Uborka- és Hagyományőrző Fesztivál Tiszapéterfalván

2015. augusztus 30.

Helyszín: Tiszapéterfalva | Jellege: Fesztivál

2015. augusztus 30. III. Málé-, Uborka- és Hagyományőrző Fesztivál Tiszapéterfalván. Helyszín: a péterfalvai kultúrház területe. Kezdés: 12.00 óra. A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki fontosnak érzi és becsüli szülőfaluja múltját, szokásait, hagyományait. A történelmi-, kézműves kiállításokon túl máléból készült ételkülönlegességekkel szeretnék bemutatni, miért számít térségben a málé, azaz a kukorica elsődleges terménynek és hogyan hasznosítható százféleképpen az élelmezésben.
 

Várják azoknak a szakácsoknak, kézműveseknek és őstermelőknek a jelentkezését, akik szeretnének részt venni a termékbemutatóval egybekötött kirakodóvásáron, és megmutatni tudományukat, kivételes képességüket, illetve saját termékeiket ország-világ előtt.

Sokoldalú, színes programot kínálnak a családok, kicsik és nagyok számára; korosztálytól függően lehet igénybe venni a szórakozási lehetőségeket.

A színpadi műsorban lehetőség van a helyi tehetségek bemutatkozására is!

Kapcsolattartó
Zubánics László

Telefon: +380 (3441) 22815

Szervező

Hírek

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Műhelymunka a Na'Conxypan Galériában

    Alkotó fiatalokkal és gyerekzsivajjal telt meg május 8-án a Na'Conxypan Galéria, ahol a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) szervezett műhelymunkát. Az alkalom a Tavaszi tárlat keretein belül valósult meg a Vári II. Rákóczi Ferenc Líceum növendékei számára.

  • Átadták a Nagyberegi Kultúrház felújított dísztermét – Mozgalmas élet kezdődik a kistérség kulturális központjában

    Az utóbbi években úgy alakult, hogy a Beregszásztól alig kőhajtásnyira fekvő egykori mezőváros, Nagybereg ismét a térség szellemi-kulturális központjává vált. Köszönhető mindez a településen működő Nagyberegi Református Líceumnak és a Nagyberegi Tájháznak, amelyek programok sokaságával vonzzák a mag...

Események

Copyright © 2026 KMMI