Együtt 2024/5

Írta: Dupka György | A kiadás éve: 2024

A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóirata,
az 1965–1967 között Ungváron megjelent szamizdat jogutódja, újraindult 2002-ben.

Felelős kiadó és lapigazgató: Dupka György

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:
Elnök: Vári Fábián László (szépirodalom)
Szerkesztők: Marcsák Gergely (olvasószerkesztő), Csordás László (kritika), Zubánics László (tanulmány), Dupka György (kultúra), Fábián Zoltán (tipográfia).
Védnökök: S. Benedek András alapító-főszerkesztő (1966–1967), Nagy Zoltán Mihály alapító-főszerkesztő (2002–2008)
Tanácsadók: Botlik József, Finta Éva, Füzesi Magda

Megjelenik kéthavonta a Bethlen Gábor Alap, a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet támogatásával.

Csatolmányok

Hírek

  • Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona

    47 éve, 1978. január 6-án adta vissza „az amerikai nép képviseletében” Cyrus Vance külügyminiszter az Országházban a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket a magyar népnek. A nemzeti ereklyéket ma a koronázási palást kivételével ugyanott őrzik.

  • Vízkereszt: az ünnep, amely megnyitja a farsangot

    Három, Jézushoz kapcsolódó bibliai történetet forraszt egybe a vízkereszt, vagyis az Úr megjelenésének napja, amely lezárja a karácsonyi ünnepet és megnyitja a farsangot.

  • 10 érdekes tény a Szent Koronáról

    A Szent Koronát ismereteink szerint legelőször 1205-ben vitték ki az országhatáron túlra. A magyar államiság jelképe 1205-től 1978-ig összesen tizenegy alkalommal volt külföldön. Legtöbbször Bécsben őrizték. A leghosszabb, határon túl töltött időtartam 36 év volt – 1572 és 1608 között a korona nem a...

  • A középkorban márciusban ért véget az esztendő

    Első Szilveszter pápa emlékét őrzi a naptári év utolsó napjaként emlegetett szilveszter. Az évbúcsúztatót már a középkorban is megünnepelték, s azóta is jeles dátumként tekintünk rá, még akkor is, ha sokáig márciusban tartották.

  • Záróünnepséggel búcsúzott 2024-től a Munkácsy Mihály Magyar Ház – Képzőművészeti kiállítás és bormustra

    22 művész alkotásait bemutató, nagyszabású festészeti és grafikai kiállítással, valamint bormustrával zárta a 2024. évi programjainak sorát a Munkácsy Mihály Magyar Ház december 30-án. Idén több mint ötven rendezvénynek adtak otthont, és ezzel jó úton haladnak kitűzött céljuk felé: a Latorca-parti v...

  • „Megjövendölve volt régen” – Ünnepi koncert a Munkácsi Magyar Egylet szervezésében

    A több mint két évtizeddel ezelőtt alakult, s némi kihagyás után tavaly újraindult Munkácsi Magyar Egylet rendszeresen szervez igényes, tartalmas alkalmakat. A korábbi évtizedekben olyan neves emberekkel szerveztek találkozót, mint Erőss Zsolt, Balczó András, Katona Tamás, Dévay Nagy Kamilla, hogy c...

Copyright © 2025 KMMI