KMMI Hírlevél, I. évfolyam, 16. szám. 2009. december 15.

Írta: Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2009

UKRAJNAI MAGYAR NAPOK 2009: Petőfi-szobor avatás Kijevben
A Magyarok Kijevi Egyesülete a napokban ünnepelte fennállásának 20-ik évfordulóját, ebből az alkalomból az Ukrajnai Magyar Napok 2009 rendezvénysorozat keretein belül több program megrendezésére került sor.

Petőfi Sándor szobrát avatták fel szombaton Kijevben. A magyar szabadságharc költőjének bronz mellszobrát, Kutas László Magyarországon készült alkotását Kijev belvárosában, a Vorovszkij utcában lévő parkban állították fel. A budapesti polgármesteri hivatal maegrendelésére öntött szobrot és kőtalapzatát Ukrajna budapesti nagykövetségének a közreműködésével még februárban az ukrán fővárosba szállították és átadták a Magyarok Kijevi Egyesületének (MKE).

A Kijevi Városi Állami Közigazgatás, a Magyar Köztársaság Ukrajnai Nagykövetsége és a Magyarok Kijevi Egyesülete megbízásából az avatóünnepséget dr. Tóth Mihály nyitotta meg, aki bemutatta, és személy szerint üdvözölte a legprominensebb megjelenteket, többek között Gajdos István elnök által vezetett népes UMDSZ-küldöttséget.

A himnuszok elhangzása után felkérte Szergij Rudikot, a Kijevi Városi Állami Közigazgatás elnökének helyettesét az avató beszéd megtartására, aki hangsúlyozta: Petőfi Sándor, a költő és szabadsághős a magyarok számára olyan sokat jelent, mint Tarasz Sevcsenko nemzeti költő az ukránságnak. A magyar költő emlékének kijevi megörökítése az ukrán és a magyar főváros közös ügye, a két testvérváros közötti szoros együttműködés újabb bizonyítéka – tette hozzá. Ünnepi beszédet mondott Bársony András, a Magyar Köztársaság Ukrajnai Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete is. Majd felkérte Szergij Rudik és Bársony András urakat, valamint Borisz Olijnik és Gajdos István urakat, hogy ejtsék meg az emlékmű avatását a szimbolikus szalag átvágásával.

A jelenlévők meghallgatták a költő egyik kultikus versét a Nemzeti Dalt: magyar nyelven - Bakos Csaba színművész, a kijevi egyesület tagja, ukránul, Leonyid Pervomajszkij fordításában – Igor Volkov színművész, a „Podolon” Színház tagja adta elő. A jelenlévőkkel megosztotta gondolatait Borisz Olejnyik költő, akadémikus, Ukrajna Kulturális Alapjának elnöke, Horváth Sándor költő, újságíró, Petro Oszadcsuk költő, műfordító, társadalmi személyiség, Gennadij Udovenko, az Ukrajna Államelnöke mellett működő nemzetiségi kisebbségi szervezetek tanácsának elnöke, egykori külügyminiszter, az Ukrán –magyar kapcsolatok fejlesztésének nagy támogatója. Az emlékműnél igét hirdetett v. Pocsai Vince a Kijevi Magyar Református Gyülekezet lelkipásztora. Az ünnepi rendezvényen Csákány Dóra elénekelte Ivaskovics József megzenésítésében Utassy József Zúgj március című versét.

Ünnepi műsor a Színészek Házában

Az Ukrajnai Magyar Napok 2009 rendezvénysorozat soronkövetkező programja a Színészek Házában folytatódott, amelyen megjelentek a kijevi szórványmagyarság és a helyi magyar nagykövetség prominens személyiségei, az ukrán értelmiség és az UMDSZ hágón inneni és túli tagszervezeteinek jeles képviselői. Vass Tibor, a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke ünnepi beszédében visszatekintett a kijevi magyarság két évtizedére, a közösség égisze alatt működő Liszt Ferenc Társaság, a Kijevi Magyar Tudósok Társasága tevékenységére is. Az egyesület erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a Magyar dombon műalkotás őrzi honfoglalásra Kijevből induló eleink emlékét, bronz domborművet állítottak Liszt Ferenc zeneszerzőnek. Mindkét emlékjel Jurij Bagalika és Vígh János alkotása. 2005-ben indult útjára, az azóta évente hagyományosan megtartják a magas kultúránkat bemutató Ukrajnai Magyar Napok elnevezésű rendezvénysorozatot. Az itteni magyar közösség tetteit Húsz éve, Kijevben, magyarul… című emlékkönyv örökíti meg, melyet ebből az alkalomból a Magyarok Kijevi Egyesülete jelentetett meg. A Vass Tibor összeállításában megjelent könyvet Horváth Sándor mutatta be. Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke ünnepi köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a főváros magyar közössége tekintélyt vívott ki Kijevben, s ezzel nem csupán maguknak, hanem az egész ukrajnai magyarságnak tettek, tesznek nagy szolgálatot. Az országos szövetség elnöke Rudnik Ibolyának, az MKE alelnökének átnyújtotta az UMDSZ-nívó díjat. Bársony András, a Magyar Köztársaság Ukrajnai Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete oklevéllel tüntette ki Kárász Magdolnát, Balogh Irént és Husztej Lászlót, az MKE aktív tagjait. Köszöntőt mondott Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke is, aki a szórványmarság érdekében végzett munkásságáért elismerő MÉKK-oklevelet és könyvcsomagot nyújtott át Szopkó László közgazdásznak, Jenkovszky László elméleti fizikusnak, Povhán Katalin pedagógusnak, Petneházy Gyula vállalkozónak, Szarvas Gábor LMKSZ és Vass Tibor MKE elnöknek. Tóth Mihály Etelköz-Díjban részesítette Vass Tibor elnököt.

A kulturális programrészben a kisgejőci Csákány Dóra népdalokkal, kárpátaljai költők (Dupka György Levél, Horváth Sándor Kis haza) megzenésített verseivel, Szabó Klára és Kraszilinec László, az eszenyi Ritmus két tagja csárdásokkal lápett fel.

Beregszászi festőművész kiállítása a Lavrában

Az Ukrajnai Magyar Napok keretében a Pecserszkaja Lavra NEF galériájában Vass Tibor, az MKE elnöke, Szerij Petro, a Lavra NEF Galéria vezetője és Bársony András, a Magyar Köztársaság Ukrajnai Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete megnyította Veres Ágota (1972) beregszászi festőművész Útkeresés elnevezésű kiállítását. Veres Ágota 1989-től a Kijevi Színművészeti Akadémia és a Magyar Színművészeti Egyetem hallgatójaként színművészeti diplomát szerzett, majd a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház tagja lett. A képzőművészet felé fordulását nemrég elhunyt édesapjának, Veress Péter neves kárpátaljai festőművésznek köszönhető. A képzőművészet világában is otthonos művésznőtől a jelenlévők finom árnyalt színvilágot tükröző közel 50 munkáját tekinthették meg. A rendezvénysorozat kijevi magyar értelmiségi fórummal egybekötött fogadással zárult.

A kijevi ukrán média vezető információs orgánumai (tv, rádió, újság, internetes kiadvány és honlap) kiemelten foglalkoztak a Petőfi-szobor felavatásával és az Ukrajnai Magyar Napok tartalmas és nívós rendezvénysorozatával is.

Összeállította: Fuchs Andrea

Ön a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége hírlevelét olvassa. A hírlevél irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat, s bármely tag felvetetheti mások címét.
Vagy küldjön levelet a titkarsag@mekk.uz.ua, kmmi@swi.net.ua email címre.

Csatolmányok

Hírek

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

  • Spenik Sándort választották a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács új elnökévé

    Október 28-án tartotta 2026. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen, az intézmény jubileumi rendezvénysorozatának keretében. A hibrid formában megtartott tanácskozáson beszámoltak az elmúlt időszak tevékenységéről, átadták az id...

  • Romzsa Tódor püspök életét idézte meg a filmvászon Beregszászban

    Október 28-án este a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem átriumában mutatták be Bokor Attila Romzsa Tódor püspök életét és mártírhalálát feldolgozó filmjét. A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Sza...

  • Fedák Sári botrányos élete: szerelmi csaták, vad pletykák és a primadonna tragikus bukása

    Szerelmi botrányok, meghökkentő pletykák, színházi diadalok és egy tragikus pályavég: Fedák Sári élete legalább annyi fordulatot tartogatott, mint azok a darabok, amelyekben a közönség ünnepelte. A 147 éve, 1879. október 26-án (újabb kutatások szerint szeptember 27-én) Beregszászon született primado...

Copyright © 2026 KMMI