Kárpáti Magyar Krónika – XXX. (XXVIII.) évfolyam, 20. (442.) szám. 2026. november 1.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2026

Ez volt 2026. októberben

Elismerések

* Dr. Miljó Erika zápszonyi családorvos és a beregszászi Morgentál Marianna szakápoló vehette át idén a Linner Bertalan-díjat. A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség október 17-én immár tizedik alkalommal rendezte meg az elismerés átadóünnepségét a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban.  A díjakat Jakab Eleonóra elnök és Molnár János atya, a szövetség lelki vezetője adta át a díjazottaknak.

* A világ mintegy 80 országából érkeztek fiatalok az olaszországi Spoletóba, a Hippo English Without Borders nemzetközi angolverseny világdöntőjére. Az Ukrajnát képviselő négy versenyző között két kárpátaljai magyar tanuló is volt, közülük a nevetlenfalui Kormos Sándor Adrián, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum diákja a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

* A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem fennállásának 30. évfordulója alkalmából Jubileumi Emlékplakettet adományozott a Kárpátalja hetilap, a Kárpáti Igaz Szó és a Kárpátinfó szerkesztőségének és más médiumoknak az intézmény fejlődéséhez, küldetésének megvalósításához, a kárpátaljai magyar felsőoktatás, a tudomány és a közösség szolgálatához nyújtott kiemelkedő hozzájárulásáért, a kimagasló színvonalú együttműködéséért és támogató tevékenységéért. Hasonló emléklappal és elismerő sorokkal tüntettek ki számos személyiséget is.

* A Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) október 28-ai tisztújító közgyűlésén Spenik Ottó-díjat vehetett át humán és társadalomtudományok kategóriában Váradi Krisztián, a Rákóczi Egyetem Filológia Tanszékének munkatársa, Varga Róbert, az egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa, Kész Margit, az egyetem Filológia Tanszéke Magyar Tanszéki Csoportjának docense és Kész Barnabás, az egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense. Spenik Ottó-díjat vehetett át természettudományok kategóriában Bartos Mária, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense, Molnár Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense és Nagy Erzsébet, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense. Spenik Ottó-díjat vehetett át élettudományok kategóriában Zselicki István, a Rákóczi Egyetem Biológia és Kémia Tanszékének adjunktusa és Boldizsár Patricia, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora.

 

Fontosabb események

2026. október 1. Megkezdte működését az Ungvári Nemzeti Egyetem és a Munkácsi Állami Egyetem átszervezésével létrehozott Ungvári Egyetem. Az összevont intézményben több mint 19 ezer hallgató tanul. Az új felsőoktatási intézmény működésének megkezdéséről Volodimir Szmolanka megbízott rektor számolt be. Mint mondta, az átalakítás nem csupán szervezeti változást és az erőforrások egyesítését jelenti, hanem az ukrán felsőoktatás reformjának egyik gyakorlati lépése is. Az Ungvári Egyetem 21 karral, 4 oktatási-tudományos intézettel és 3 szakkollégiummal kezdte meg működését. Az intézmény különböző képzéseiben összesen 19 429-en tanulnak. Az összevonásról az ukrán kormány még márciusban döntött. Ennek értelmében az Ungvári Nemzeti Egyetem és a Munkácsi Állami Egyetem egyetlen intézményben, különböző kampuszokon folytatja működését.

2026. október 1. Minden évben október elsején tartják az idősek világnapját. Szalókán a Dorcas Ukrajna Jótékonysági Alapítvány Védőháló programjának támogatásával, a helyi gyülekezet szervezésében a szépkorúaknak szóló istentisztelettel és szeretetvendégséggel várták a református gyülekezet időskorú tagjait. Az alkalom a református templomban kezdődött, ahol Soós Zsolt tiszaújfalui és tiszaásványi református lelkész hirdetett igét. A Soós Beatrix hitoktató által felkészített gyerekek dalokkal és versekkel köszöntötték az időseket, nagymamákat és nagyapákat. A templomi alkalmat követően a parókián szeretetvendégséggel várták Szalóka idős lakóit a szervezők, ahol otthonaikból kimozdulva találkozhattak, beszélgethettek, megbeszélve a problémáikat, örömeiket, ahonnan lelkileg megerősödve térhettek haza. Az eseményt a Dorcas Védőháló programjának keretében a holland segélyszervezet támogatta.

2026. október 1. Közel háromezer fát ültettek el Kárpátalja településein az Ukrajna védelmében elesett katonák emlékére. Az „Élő emlékezet” elnevezésű kezdeményezéshez a régió szinte valamennyi közössége csatlakozott. Az akciót október 1-jén, Ukrajna védőinek napján tartották. A kezdeményezést az ukrán parlament emberi jogi biztosa kárpátaljai képviselete indította azzal a céllal, hogy a településeken olyan emlékhelyek jöjjenek létre, ahol a hozzátartozók, bajtársak és helyiek megemlékezhetnek a háborúban elesettekről.

2026. október 1-2. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) idén is megszervezte a magyar népmese napjához kapcsolódva a Mesevarázs Fesztivált Beregszászban. A kétnapos rendezvénysorozatnak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem adott otthont. A fesztivál első napján a mesemondóké volt a főszerep, a második nap pedig a kisebbeknek kedvezett: a Kalamajka Bábszínház előadása és a Pepita Zenekar koncertje várta őket.

2026. október 2. Az éveken át stagnáló és a patthelyzetből ez év első felében kimozdított ukrán–magyar kapcsolatok javulásának következtében a kárpátaljai magyar közösség újabb mentőövet kaphat a háború árnyékában. Csak üdvözölni tudom a két kormány erőfeszítéseit, hogy a produktív együttműködésükkel megakadályozhatják a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák elsorvadását és – a „templom és iskola” védelmének jegyében – fokozatosan megváltoztatják a korábbi jogszűkítő intézkedéseket is. Közös nyilatkozatban üdvözölte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) azt az új törvénytervezetet, amely az ukrajnai nemzeti kisebbségek és őshonos népek oktatási jogainak szabályozását módosítaná. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a KMKSZ és az UMDSZ nyilatkozatát:

NYILATKOZAT

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) üdvözli az Ukrajna Legfelsőbb Tanácsához 2026. október 1-jén benyújtott törvénytervezetet, amely a magyar és az ukrán kormány közötti bilaterális egyeztetések, valamint az illetékes európai hatóságok bevonásának eredményeként jött létre.

A tervezet átfogóan és érdemben rendezi a nemzeti kisebbségek oktatási jogait, biztosítva intézményhálózatunk megmaradását és az anyanyelv szabad használatát az oktatásban. A kidolgozott megoldások nemcsak a kárpátaljai magyarság, hanem Ukrajna valamennyi nemzeti kisebbsége és őshonos népe érdekét szolgálják.

Szövetségeink szorgalmazzák a törvénytervezet mielőbbi, hiánytalan parlamenti elfogadását. Ez a lépés elengedhetetlen a nemzetiségi jogok garanciájához, Magyarország és Ukrajna jószomszédi kapcsolatainak rendezéséhez, valamint Ukrajna európai integrációs folyamatának előmozdításához.

Ungvár, 2026. október 2.

dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke

dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke

***

* Az ukrán parlament által nemrég módosított oktatási törvény érdemben rendezik a kárpátaljai magyarság oktatási jogait, visszaállítva a 2017 előtti helyzetet. Ugyanakkor a jogszabály gyakorlati alkalmazása és a bürokratikus lépések koordinálása érdekében a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöksége cselekvési tervet dolgozott ki az oktatási intézmények számára.

Orosz Ildikó az üggyel kapcsolatban nyilatkozott a TV21 Ungvárnak, elmondta: „A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség tegnap tartott elnökségi ülést, ahol megvizsgáltuk az oktatási törvény lehetőségeit, eszközeit és megállapítottuk, hogy milyen feladatokat kell elvégezni. Az oktatási törvény végrehajtására három hónapot adtak törvényileg, amit az iskoláknak kell kezdeményezni. Ezért mi összeállítottunk egy menetrendet, hogy milyen feladatokat kell megoldani ahhoz, hogy minden iskola megkapja a nemzetiségi iskola státuszát. Ehhez elsősorban a tantestületeknek új alapszabályt kell elfogadni, ami amúgy is aktuális, hiszen 2027-től az iskolák státusza megváltozik a nevükkel együtt. Egyesek gimnáziumok, mások líceumok lesznek. Az új alapszabály elfogadása után az alapítóknak, vagyis az önkormányzatoknak azt jóvá kell hagyni, majd be kell az új alapszabályt jegyeztetni, utána pedig az iskola státuszának megfelelően meg kell szerezni az új licencet, az oktatásra feljogosító engedélyt a megyénél” – hangsúlyozta a KMPSZ elnöke.

2026. október 3. A Sárosoroszi Római Katolikus Egyházközség családi napjának részeként második alkalommal rendeztek élményfestést a római katolikus plébánián. A program ezúttal is a közös alkotás örömét, a kikapcsolódást és a lelki feltöltődést kapcsolta össze. A résztvevőket a „Te jó ég, én festek!” csapata vezette be a festés világába. Az idei alkalommal egy japánkertben álló juharfa került a vásznakra. A választott motívum mélyebb üzenetet is hordozott. A fa erős törzse és mélyre nyúló gyökerei a hitet jelképezték: azt a biztos alapot, amelyhez az ember a nehézségek idején is visszatérhet.

2026. október 4. Szépkorúak csendesdélutánja címszó alatt az idős kort megélt embertársaink előtt tisztelegtek Badalóban, amikor is a helyi református templomban gyülekezeti közösségben emlékeztek meg az idősebb korosztályhoz tartozókról, ugyanakkor mindenki számára fontos üzenetek hangzottak el az Úr házában. Ebből az alkalomból igét hirdetett Sápi Zsolt helyi lelkipásztor, Seres János tivadarfalvai lelkész. A csendesdélutánon az alkalomhoz illő énekekkel szolgált a Váriból érkezett Kovács Erika és Sándor, akik ugyancsak hangsúlyozták, hogy mennyire fontos számukra az evangélium hirdetése énekkel, verssel, és a szülőföldön való (meg)maradás ténye.

* Az idősek világnapja alkalmából ünnepi rendezvényt szerveztek Csonkapapiban, amelyen Hetyen, Csonkapapi és Kispapi időskorú lakosait köszöntötték. A Papi Gimnáziumban megtartott eseményen a helyi oktatási és nevelési intézmények növendékei színes kulturális műsorral kedveskedtek az ünnepelteknek. A rendezvény keretében átadták az Ezt tanultam a nagyszüleimtől című fényképpályázat résztvevőinek járó emléklapokat és ajándékcsomagokat is. Az eseményen Nagy József, Csonkapapi elöljárója mondott ünnepi beszédet. 

* A Beregszászi Horváth Anna Gimnázium tanulói szívmelengető műsorral és saját kezűleg készített ajándékokkal lepték meg a helyi Mandulafa Református Idősek Otthonának lakóit.

2026. október 5. 25. születésnapi ünnepségét tartotta az Irodalmi Jelen a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ebből az alkalomból jelent meg a 25. jubileumi antológia II. kötete. Mások mellett a kárpátaljai származású írók, költők is jelen vannak írásaikkal a kiadványban: Lőrincz P. Gabriella, Kertész Dávid, Lévai Aliz Mária, Kopriva Nikolett, Csornyij Dávid, Gerzsenyi Gabriella.

2026. október 6. A Magyar Örökség Díjjal is kitüntetett kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes (művészeti vezető: Ivaskovics József zeneszerző) koncertezett a nagybányai Teleki Magyar Házban. Az 1995-ben alakult együttes csaknem harminc éve járja dalaival a Kárpát-medencét, Nagybányán is több alkalommal megfordultak. Előadásaik során többnyire határon túli költők legszebb verseit adja elő hitről és magyarságról, az anyaország határain túli létezésről.

2026. október 6. Erős Kinga elnökletével megtartották a Magyar Írószövetség választmányi ülését. A naprenden többek között tagfelvétel is szerepelt. Mások mellett a választmány ellenszavazat nélkül, egyhangúan megszavazta a Beregszászban élő és alkotó Marcsák Gergely (1990) Gérecz Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész, verséneklő tagfelvételét, aki az Együtt. Irodalom-művészet-humán tudományok-kultúra című folyóirat olvasószerkesztője. A választmányi ülés munkájában a kárpátaljai származású Dupka György és Lőrincz P. Gabriella irodalmár is részt vett. 

2026. október 6. Az aradi vértanúk emléknapja. Megemlékezés, koszorúzás Beregszászban, Nagyszőlősön és más településeken a kárpátaljai magyar civil szervezetek, tanintézetek szervezésében. Ungváron a Kálvária történelmi köztemetőben a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) nevében Dupka György elnök emlékezett az aradi vértanúkra és koszorúzott. A Kálvária temetőben a szabadságharc 25 magyar és ruszin katonája nyugszik. Mindössze egynek, a Kossuth zászlója alatt harcoló Szegelethy János honvéd hadnagynak ismert a sírhelye, amely fölött budapesti hozzátartozók kérésére a MÉKK felügyeletet vállalt és gondozza a sírhantot.

* Az aradi vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján a beregardói Perényi-kúria adott otthont a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Alapszervezete megemlékezésének. A nemzeti gyásznapon az aradi tizenhárom, gróf Batthyány Lajos és a szabadságharcot követő megtorlás valamennyi áldozata előtt fejet hajtottak, külön is felidézve a Beregardóban született báró Perényi Zsigmond életét és helytállását. Ünnepi beszédet mondott Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja. Ezt követően verses történelmi összeállítás következett. Balázs Antal beregardói református lelkipásztor igei köszöntőjét követően a Beregardói Református Egyházközség énekkara a „Beh régen vérezel, szegény magyar!” kezdetű énekkel járult hozzá a megemlékezéshez. Az alkalom a Himnusz közös eléneklésével és a kegyelet koszorúinak elhelyezésével zárult Perényi Zsigmond emléktáblájánál.

* Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond Középiskola dísztermében ünnepi beszédet mondott Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Városi Alapszervezetének elnöke, a Nagyszőlősi Kistérségi Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője, Gyebnár István, a Beregszászi Magyar Konzulátus első beosztott konzulja, Dobsa István, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének elnöke, beregszászi járási tanácsi képviselő. A felszólalásokat követően a Perényi Zsigmond Középiskola és a Kárpátaljai Magyar Líceum diákjai mutattak be színvonalas műsort. Végezetül a meghívott vendégek, a középiskola vezetői, az iskola és a líceum diákjai elhelyezték a megemlékezés koszorúit a középiskola parkjában álló Perényi Zsigmond-szobor talapzatán.

2026. október 6. Az aradi tizenhármakról és Batthyány Lajos tábornokról emlékeztek meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem átriumában. Az esemény a Fodó Sándor Kulturális Központ, valamint a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék közös szervezésében valósult meg. A megemlékezésen köszöntő beszédet mondott Molnár Krisztina, a Fodó Sándor Kulturális Központ vezetője. A rendezény Ferku Szilveszter előadásával folytatódott, aki az Aradi 13 balladája című dalt adta elő. Az aradi tizenhármak kivégzésének történelmi hátterét Dancs György, a Rákóczi Egyetem Történelem- és Társadalomtudomány Tanszékének docense ismertette. A megemlékezés a történelem tanszék hallgatóinak előadásával zárult.

2026. október 6. „Hit, hűség, megmaradás – Esterházy János öröksége és kárpátaljai párhuzamok” címmel tudományos konferenciát rendeztek meg a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban, amelynek a Magyarország Beregszászi Konzulátusa volt kezdeményezője és a fő szervezője. Köszöntő beszédet mondott Marosi István, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium igazgatója. Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja külön megköszönte mindenkinek, aki részt vett abban, hogy ez a konferencia megvalósulhatott. Külön kiemelte a Rákóczi Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ segítőkészségét.

Üdvözölte a résztvevőket Berghauer Sándor, a Rákóczi Egyetem rektorhelyettese, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, a konferencia egyik védnöke. Valamennyien az emlékezés és a múlt megőrzésének fontosságáról szóltak és méltatták a vértanú Esterházy János parlamenti képviselő pártvezér bátor kiállását, érdekképviseletét a két világháború között a kárpátaljai magyarsággal és a ruszinsággal kapcsolatosan.

A tudományos konferencia Zubánics László az Ungvári Nemzeti Egyetem UMOTI Magyar Történelem és Európa Integráció tanszék vezetője, docense kiváló moderálásában zajlott le, aki egyben a két világháború közti felvidéki, kárpátaljai történéseket is felvázolta, amelynek egyik fontos szereplője, a helyi magyarság jogaiért küzdő Esterházy János képviselő, politikus volt, akinek emléke nem fakulhat el.

Elsőként Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja adott elő Esterházy János útja a vértanúság felé címmel.

Őt követte Molnár Imre történész, szociológus, aki Esterházy János és a kárpátaljai magyarság kapcsolatáról szólt.

Balga Zoltán, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia plébánosa Esterházy János kultuszát elevenítette fel a csehországi magyarság körében, szólt a mártír-politikus boldoggá avatási eljárásának jelenlegi helyzetéről is.

Dupka György történész, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára A Kárpátaljai Római Katolikus Egyház helyzete, papjainak politikai repressziója a kommunista diktatúra idején címmel adott elő. Kiemelte a hitvalló 19 elítélt római katolikus lelkipásztor sorstörténetét, köztük többen Esterházy Jánossal is kapcsolatban álltak. Továbbá a mártír Pásztor Ferenc beregszászi esperes-plébánosról, vikáriusról, valamint a mártír Haklik Sándor ráti esperes-plébánosról is megemlékezett, akik a Gulág kényszermunkatáboraiban hunytak el. Ők a hitüket nem tagadták meg, inkább a lágert, a halált választották.

A nap második felében Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője A szovjet büntetőjog bevezetése Kárpátalján című előadását hallhattuk.

Fenics Volodimir, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense a szovjethatalom vallásellenes politikájáról szólt.

Szamborovszkyné Nagy Ibolya, a Rákóczi Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense a sztálini egyházpolitika sarokpontjait ismertette.

Marosi István, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium igazgatója A kárpátaljai görögkatolikus papok egzisztenciális és lelkiismereti döntéseinek értelmezése az egyházüldözés időszakában címmel adott elő.

Az eseményt megtisztelte mások mellett dr. Papp Ferenc ungvári konzul, Buczkó István beregszászi vezető konzul, Lucsok P. Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke, a konferencia egyik védnöke, Majnek Antal nyugalmazott megyéspüspök, Zseltvay-Vezsdel Emese, a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum igazgatója, Sin József, a KMKSZ alelnöke, Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, Varga Éva, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke, Matl Péter munkácsi szobrászművész, valamint a történelmi egyházak lelkipásztorai, a magyarság intézmények, civil szervezetek vezetői, képviselői.

A konferencia zárásaként a jelenlévők megkoszorúzták a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban található Esterházy János-emléktáblát (alkotója Matl Péter szobrász).

2026. október 7. Húszmillió forinttal támogat két, fogyatékkal élő embereket segítő kárpátaljai intézményt a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A támogatásban a mezővári Nefelejcs Fogyatékkal Élő Gyerekek Rehabilitációs Központja, valamint a hetyeni Élim Fogyatékkal Élők Napközi Otthona részesült. Az MRSZ a húszmillió forintos hozzájárulással elsősorban a két intézmény működését és fenntartását kívánja segíteni. A szervezet hosszú évek óta támogatja mind a fogyatékossággal élő embereket, mind a kárpátaljai közösségeket. A háború kitörése óta rendszeresen juttatnak humanitárius adományokat a térségbe, emellett szociális és egyházi intézményeket, valamint nehéz helyzetben élő családokat is támogatnak. Az átadón beszédet mondott dr. Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke. A két intézmény számára hiánypótló támogatást Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) püspöke vette át és köszönte meg a jelen lévő dr. Czibere Károlynak, valamint Katona Viktóriának, az MRSZ ügyvezetőjének és Victor Ágostonnak, a határon túli szolgálatok vezetőjének.

2026. október 7. Rákospalotán, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Eötvös utcai tagkönyvtárában a beregszászi származású Lengyel János irodalmár, a Mitracsek Presszó házigazdája köszöntötte Sz. Kárpáthy Kata író, költő, újságírót. Az apropót Kata első könyve, a Trivoga című verseskötet megjelenése szolgáltatta. A kötetet a dr. Dupka György vezette Intermix Kiadó jelentette meg, ez a Kárpátaljai Magyar Könyvek című sorozat 320. kiadványa. Dr. Zékány Krisztina szerkesztette, a tördelés és a borító Dupka Zsolt munkája. A rendezvény elején Sz. Kárpáthy Kata röviden bemutatkozott. 2019-től publikál különböző műfajokban, főként az Együtt című kárpátaljai folyóiratban, de írásai rendszeresen megjelennek a Magyar Múzsában és a kolozsvári Helikonban is. Több antológiában is szerepelt. A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagja. A Lengyel Jánossal folytatott beszélgetés során Sz. Kárpáthy Kata mesélt a háború vészterhes napjairól, amikor az áramkimaradások közepette kellett végeznie a szerkesztői munkáját. 2025-ben döntötte el, hogy nem bírja tovább, elhagyja a szülőföldjét, és szerencsét próbál Magyarországon. Ma Budapesten, pontosabban Csepelen él és tanít. A beszélgetést megszakítva a közönség Kata előadásában hallhatta a kötet néhány versét. A zenéről ezúttal is dr. Zsebők Csaba igric gondoskodott, aki kérdéseivel a beszélgetésből is kivette részét. Kata dedikálta a könyvét, egy példánnyal megajándékozta a könyvtárat is, amit Mants Marianna Regina, az intézmény vezetője vett át.

2026. október 9. A kárpátaljai magyarság nyelvi jogai kerültek a középpontba az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának (Minority Intergroup) strasbourgi ülésén, ahol Ferenc Viktória európai parlamenti képviselő meghívására Orosz Ildikó és Hires-László Kornélia mutatta be a Language APL projektet. Ferenc Viktória közösségi oldalán közzétett bejegyzése szerint a kutatás egy olyan kezdeményezést mutatott be, amely a háború okozta nehézségek ellenére magyar, ukrán és román partnerek együttműködésével valósult meg. A projekt egyik fontos üzenete, hogy a többnyelvűség nem akadály, hanem érték és erőforrás, amely a helyi közösségek és az egész térség javát szolgálhatja.

2026. október 9. A Beregszászi Bethlen Gábor Líceum negyven végzős diákjának tűzték fel a reményt és a kitartást jelképező zöld szalagot a Beregszászi Művelődési Központban. Az intézmény huszonhetedik szalagavatóján tanárok, szülők és vendégek osztoztak a fiatalok örömében.

2026. október 9. Megnyitották a beregszászi Linner Bertalan Kórház A épületszárnyát, amelynek építése még 1988-ban kezdődött. A beruházás közel négy évtized után jutott el a befejezésig – közölte Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője. A fejlesztésre különböző forrásokból – állami, megyei és helyi költségvetésből, valamint adományokból – több mint 165 millió hrivnyát fordítottak. A nemzetközi támogatások is jelentős szerepet játszottak a projekt megvalósításában. Érdekesség, hogy 1988-ban magyar szakemberek kezdték meg a kórház építését, és Magyarország 38 évvel később ismét segítséget nyújtott az intézménynek. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével 2021 óta több mint 28 millió hrivnya értékben szereztek be orvosi berendezéseket, bútorokat és egyéb felszereléseket.

2026. október 9. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és Magyarország Beregszászi Konzulátusa Beregszász 1944-es bombázásának áldozataira emlékezett. Az esemény résztvevői a város köztemetőjének honvéd parcellájánál, majd a vasútállomásnál hajtottak fejet az áldozatok emléke előtt.

A Vérke-parti város köztemetőjében Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja mondott beszédet. Az 1944. október 9-i események körülményeit Molnár D. Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője idézte fel. A bombázásnak katonák és civilek egyaránt áldozatul estek, az áldozatok számát több mint 250-re becsülik. A felszólalásokat követően a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a köztemető honvéd parcellájánál.

A megemlékezés a vasútállomáson folytatódott, ahol Halász Bertalan katonadalokat adott elő harmonikán. Orbán Viktória, a PCS munkatársa köszöntőjében az áldozatok emlékének megőrzését közös felelősségnek nevezte. Emlékbeszédet mondott Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere, Berghauer Sándor, a Rákóczi Egyetem rektorhelyettese. Ezt követően Orbán Viktória elszavalta Vörösmarty Mihály Előszó című költeményét, majd Marosi István a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség lelkésze, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ igazgatója mondott áldást. állandó közelségét – fogalmazott. Végezetül a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a vasútállomás falán lévő emléktáblánál.

2026. október 10–18. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre – Német Kör megemlékezésekkel egybekötött zarándokprogramot szervezett Moldáviába a Kisinyov–Belci/Bálti–Bender/Tighina–Tiraspol–Marienfeld–Abaclia Basarabeasca-Gaguziához tartozó Comrat–Orheiul Vechi/Várhely–Butuceni–Romanesti–Cricova–Kisinyov települések útvonalán. Az említett települések térségében a kutatócsoport következő összetételű tagjai végeztek adat és tényfeltáró munkát:

Magyarország:

Matkovits Kretz Eleonóra a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre – Német Kör elnöke /Pécs/;

Müller Judit muzeológus, a pécsi Janus Pannonius Múzeum tudományos munkatársa /Pécs/;

Havasi Dániel politológus, a Iustitia Gulág- és Gupvikutató Intézet igazgatóhelyettese /Pécs-Budapest/;

dr. Seres Attila PhD történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos kutatóintézet munkatársa, Budapest;

Erdély: dr. Benkő Levente PhD történész, Művelődés c. folyóirat főszerkesztője /Magyarvista/, Papp Annamária helytörténész, újságíró, a kolozsvári Szabadság c. lap főszerkesztőhelyettese /Magyarvista/;

Felvidék: Köteles László helytörténész, a Csemadok alelnöke /Szepsi/;

Kárpátalja: dr. Dupka György PhD történész, a Iustitia Gulág- és Gupvikutató Intézet tudományos főmunkatársa (Tiszabökény-Budapest), Fuchs Andrea a Iustitia Gulág- és Gupvikutató Intézet titkára (Ungvár- Budapest).

Ez a 9 tagú csoport kereste fel a magyar és német emlékhelyeket, az egykori Belci 33/1, 33/2, a Belci 103-as, a Benderi 104-es, a kisinyovi 198/9-es lágerek és a 3376-os hadifogolykórházak tömegsírjait, a felújított német, magyar és román katonai temetőket.1944-1948 között több mint 10 ezer magyar ember raboskodott moldávia lágereiben, közel 3 ezren örökre itt maradtak. Meglátogatták a magyar áldozatok kegyeleti helyeit. Többek között fejet hajtanak a 2001-ben az Encsi önkormányzat által állított belci Emlékkereszt előtt.

A csoport tagjai Magyarország Kisinyovi Nagykövetségének fogadótermében Szabó Sándor nagykövet és Csige Sándor első beosztott konzul társaságában többek között összegezték az eddig elvégzett lágerkutató tevékenységet.

A csoport tagjai az Örökkévalóság Emlékparkban a magyar emlékműnél, a más lágerrészlegek helyén lévő deportáltak emlékoszlopánál is koszorúztak.

Felkeresték a kisinyovi Hadtörténeti Múzeumot, eszmecserét folytattak a múzeum vezetőivel, tudományos munkatársaival, továbbá találkoztak az „Einigkeit” Német Egyesület képviselőivel.

Az expedíció több napos adatgyűjtő kutatóútja a Transznisztriához tartozó Benderi városban fejeződött be, ahol a magyar hadifoglyok szenvedéstörténetének itteni helyszíneit, nyughelyeit is bejárták. A katonai nekropoliszban a hajdúnánásiak által emelt magyar emlékkeresztnél és kopjafánál magyar halottakra emlékeztek.

A politikai rabok hírhedt kivégzőhelyét, a Benderi Erődöt, a Memoriál temetőrészt is megszemlélték, konzultációt tartottak a Benderi Erőd Komplexum történész munkatársaival. Végül a Benderi-Tiraszpol térség emlékhelyeivel is megismerkedtek.

A kutatócsoport a 8 napos emlékutat a történelmi Magyarország területéről idehurcolt több ezer itt raboskodó és elhunyt GULAG-GUPVI rabok emlékének szentelték. Elhatározták, hogy tiszteletükre emlékkönyvet jelentetnek meg, dokumentumfilmet készítenek, amelyben a feldolgozásra váró levéltári anyagok, visszaemlékezések alapján mutatják be a honfitársak moldáviai szenvedéstörténetét. Emlékük legyen áldott és örök, történetük pedig szolgáljon iránytűként a jövő generációi számára!

2026. október 12. Az ungvári járási Ráton immár 20 éves a Szent Mihály Gyermekotthon. Az évfordulót egész napos rendezvénysorozattal méltatták, amely szentmisével kezdődött az otthon Néri Szent Fülöp-kápolnájában, zmelyet Lucsok Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke celebrált. A kultúrházban folytatódó ünnepségen Bíró Mária, az otthon vezetője ismertette az intézmény indulásának körülményeit és eddigi történetét: „A családi típusú gyermekotthon gondolata, álma Majnek Antal püspök atyáé volt, ő szeretett volna gyermekotthont létrehozni az egyházmegyében. Mi 2003 őszén erre mondtunk igent a férjemmel. Két évig tartott, míg az engedélyek, a dokumentáció elkészült. 2004 őszén kezdtünk el gyermekotthont építeni egy olyan területen, amelyet Molnár Miklós atya megvett a ráti táborok céljára. A telken volt egy régi ház, a terület pedig be volt nőve fákkal és bozóttal. Ott kellett nekünk otthont kialakítani azoknak a gyermekeknek, akik otthontalanná váltak.” Azóta Ráton a színes házakban a nevelőcsaládok családi környezetben nevelik a szülők nélkül maradt gyermekeket. Ez a nevelési forma lehetővé teszi, hogy ne válasszák el egymástól a különböző korú és különböző nemű testvéreket, akik érthető módon nagyon ragaszkodnak egymáshoz. Továbbá egy olyan életvezetési mintát kapnak az otthon nevelőcsaládjaitól, amely meghatározó későbbi életük során.

2026. október 12. Végső nyugalomra helyezték Csapon a háborúban elesett Konc Györgyöt. A katona 2025. október 16-án vesztette életét a Donyeck megyei Pokrovszk közelében, az orosz csapatok támadása során. A csapi születésű katonát hosszú ideig eltűntként tartották nyilván. Családja, hozzátartozói és a helyi közösség csak közel egy év elteltével vehetett végső búcsút tőle – közölte a Csapi Városi tanács közösségi oldalán.

2026. október 13. A Munkácsi kistérséghez tartozó Fornos gimnáziumában augusztus 31-ével felmondott az intézmény igazgatója. Ennek ellenére a tanárok elkezdték a munkát, az oktatási folyamat elkezdődött. A helyiek a településen élő igazgató kinevezését kérték a kistérség oktatási vezetőjétől, aki végül egy magyarul nem beszélő igazgatónőt nevezett ki a magyar iskola élére. Emiatt vegyes érzésekkel, de bizakodva fogadták a hírt az érintettek.

2026. október 13. A Munkácsy Mihály Magyar Házban rendezték meg a Művelődéstörténeti barangolások című előadás-sorozat kilencedik állomását a Munkácsi Magyar Egylet szervezésében. Az eseményen köszöntő beszédet mondott és megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel mások mellett Pogány István római katolikus plébános, Gulácsy Dániel református lelkész és dr. Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja Ezúttal a neves ismeretterjesztő, Popovics Béla munkácsi művészettörténet- és irodalomtanár, helytörténész Odüsszeusz nyomában című előadásában Homérosz legendás hősének kalandjait és utazásának helyszíneit mutatta be. Az előadás középpontjában Homérosz Odüsszeia című eposza, az ókori görög irodalom egyik legismertebb alkotása állt. Az interaktív előadást a történethez kapcsolódó helyszíneket bemutató fényképek, valamint Palojtay Márta vers- és irodalmi részletfelolvasásai színesítették. A programot az előadó zongorajátéka tette még emlékezetesebbé.

2026. október 14. A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Helytörténeti Múzeumban mutatták be az „Istennel a Hazáért és a Szabadságért” (A Kárpátaljai Megyei Állami Levéltár dokumentumai a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról [1703–1711]) című forrásgyűjteményt. A dokumentumokat dr. Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem professzora gyűjtötte össze, fordította le ukrán nyelvre és készítette elő kiadásra. A kiadvány 140 dokumentumot tartalmaz, amelyek Rákóczi-szabadságharc időszakának kérdéseibe engednek betekintést. A mű előszavát Mihajlo Miszjuk, a Kárpátalja Megyei Állami Levéltár igazgatója fogalmazta meg. A bemutató moderátora Ruszin Valéria, a történeti és helytörténeti osztály vezetője volt. A gyűjtemény lektora, Ivan Mandrik professzor ismertette a jelenlévőkkel a szabadságharc időszakának történelmi hátterét, jellemezte II. Rákóczi Ferenc személyét, és kitért a fegyveres küzdelem összetett viszontagságaira.

Az összeállító, Csatáry György a kiadvány elkészítésének folyamatáról beszélt, amelyen hosszú éveken át dolgozott. A kutató beszámolt a források nehezen olvasható kézírásai okozta nehézségekről, a dokumentumok kiválasztásának módszertanáról, valamint a gyűjtemény általános céljáról.

2026. október 14. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) Viriditas címmel rendezett kiállítást, amelyen a társaság fiatal alkotóinak festményeit tekinthették meg az érdeklődők a beregszászi Na’Conxypan Galériában.

A jelenlévőket Kulin Ágnes, a RIT elnöke, a Na’Conxypán Galéria kurátora köszöntötte, majd bemutatta az alkotókat, Kutasi Csabát, Román Jánost, Ruszin Noémit, Zsigó Olíviát, akiknek alkotásaiban pszichoanalitikus portrék, természeti erők, a népi kultúra vagy a szomorú, melankolikus érzések jelennek meg. A megnyitót követően a jelenlévők megtekinthették a tárlatot, amely november 16-ig látogatható.

2026. október 14. Közel száz résztvevővel tartotta meg szüreti évadnyitó foglalkozását a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a Nagyberegi Tájházban, amelynek vezetője dr. Gál Adél néprajzos. A rendezvény a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszékével közös szervezésben valósult meg. Az esemény a szüreti hagyományok felelevenítése mellett a népi játék napjához is kapcsolódott, így a gyermekek közös játék, kézműves foglalkozások és hagyományos szüreti tevékenységek révén ismerkedhettek meg a népi kultúra értékeivel.

2026. október 15. Magyarország Kijevi Nagykövetségén az 1956-os forradalom 70. évfordulójára emlékeztek. Ebből az alkalomból Forradalom és a függetlenségért 1956 címmel nyílt kiállítás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága összeállításában. A megjelenteket a házigazdák nevében Ceglédi Ádám ügyvivő üdvözölte. Ezt követően dr. Zubanics László történész, az Ungvári Egyetem UMOTI Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék vezetője 1956: A tizenhárom napos szabadság. A magyarországi forradalom és a történelmi örökség; Oleksandr Mikho, az Ukrán Pedagógiai Múzeum igazgatója Oleksa Tikhyy (1927–1984): Ura a szabadságnak és a méltóságnak címmel tartott előadást.

2026. október 15. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) megtartotta a helyi összekötők idei negyedik találkozóját, amelynek ezúttal az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ és Szakkollégium adott otthont. Az összejövetel középpontjában az elmúlt időszak tapasztalatainak összegzése és a következő év programjainak előkészítése állt. Tarpai József, a KMNE elnöke az idei eredményekről szólva kiemelte, hogy az egyesület a nehézségek ellenére is jelentős számú rendezvényt valósított meg. Elmondása szerint az év során eddig 88 programot szerveztek, amelyeken összesen több mint 8000-en vettek részt. Emellett a tagság is folyamatosan bővül: 2026-ban eddig 50 új család csatlakozott a szervezethez, az aktív tagcsaládok száma pedig eléri a 800-at. Az összekötők a találkozón kiscsoportos beszélgetések keretében vitatták meg a beérkezett javaslatokat, figyelembe véve a családok igényeit és a korábbi rendezvények tapasztalatait. Az összekötők fontos szerepet töltenek be a szervezet életében: folyamatos kapcsolatot tartanak a tagcsaládokkal, közvetítik észrevételeiket, igényeiket, valamint segítik a közösség mindennapi működését.

2026. október 15. Két férfi életét vesztette, egy nő pedig megsebesült egy lövöldözésben Visken. A rendőrség rövid időn belül elfogta a feltételezett elkövetőt, egy 45 éves helyi lakost. Az eset további részleteiről későbbre ígértek tájékoztatást.

2026. október 15. Az Ukrajnai Miniszteri Kabinet jóváhagyta az oktatási folyamat megszervezésének új rendjét elhúzódó légitámadások esetére, kötelezve az oktatási intézményeket, hogy igazítsák ehhez az órarendet, és szereljék fel az óvóhelyeket teljes értékű foglalkozások megtartásához – jelentette a dengi.ua Szerhij Koreckij miniszterelnökre hivatkozva.

2026. október 15–17. A kárpátaljai nyelvpolitika, a kisebbségi nyelvhasználat és az iskolai nyelvi tájkép kérdései is helyet kaptak a Jereváni Állami Egyetemen megrendezett „Media Text, Semiotics, and AI: In Search of New Meaning” (Médiaszöveg, szemiotika és mesterséges intelligencia: új jelentések nyomában) című nemzetközi tudományos konferencián. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem munkatársai előadásokkal és szekcióvezetéssel kapcsolódtak be a rendezvény munkájába. Mások mellett előadást tartott Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem rektora, Hires-László Kornélia, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője, Beregszászi Anikó, az egyetem Filológia Tanszékének vezetője, Vig Adrienn, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont kutatója, a Rákóczi Egyetem angol szakos mesterképzésének végzős hallgatója, Váradi Krisztián, az egyetem Filológia Tanszékének munkatársa, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont kutatója és Lőrinc Ingrid, a kutatóközpont kutatója. A konferencia lehetőséget biztosított a Rákóczi Egyetemen és a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontban folyó kutatások nemzetközi bemutatására, a szakmai tapasztalatcserére és a tudományos kapcsolatok erősítésére. A bemutatott előadások révén a kárpátaljai tapasztalatok a többnyelvűségről, a nyelvpolitikáról és a kisebbségi oktatásról folytatott nemzetközi párbeszédhez is hozzájárultak.

2026. október 16. A múlt feltárása, a közösségi emlékezet megőrzése és a jövőbe vetett hit állt annak a helytörténeti konferenciának a középpontjában, amelyet a Nagydobronyi Magyar Házban rendeztek meg. A rendezvény középpontjában Nagydobrony évszázados történelmének feltárása, a közösségi emlékezet megőrzése és a jövő nemzedékei iránti felelősség állt. A konferencia megrendezésének különleges történelmi apropót adott Braun László történész kutatómunkája, aki rátalált egy 1270-ből származó adománylevélre. A történelmi forrás feltárása fontos ösztönzést adott a konferencia megszervezéséhez, egyúttal új lehetőséget teremtett Nagydobrony múltjának mélyebb megismerésére, amely újabb fontos adalékkal gazdagította a település történetének kutatását. Az ünnepélyes megnyitón a jelenlévőket a szervezők nevében Bak Éva, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke üdvözölte. Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja Kollai István, a határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkár üzenetét tolmácsolta. Beszédet mondott Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Őrhidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének tiszteletbeli elnöke, Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere. Kolozsy András esperes és Bernát Tamás lelkipásztor imádságban kérte Isten áldását a konferencia résztvevőire és a közösség jövőjére.

A megnyitó ünnepélyességét kulturális műsor emelte. Ezután a tudományos előadásoké lett a főszerep. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem oktatói és kutatói különböző történelmi korszakokon és tudományterületeken keresztül mutatták be Nagydobrony és környéke múltját. Elsőként dr. Csatáry György tartott előadást Nagydobrony kutatásának lehetőségei a Kárpátaljai Állami Levéltárban címmel. Ezt követően dr. Kész Barnabás Honfoglalás: A magyarság megtelepedése vidékünkön című előadása a térség korai történelméhez kalauzolta el a hallgatóságot. Dr. Molnár József Ember a tájban – A természetföldrajzi környezet változásának hatása a vidék népességére című előadása a természeti környezet és az emberi közösségek kapcsolatával foglalkozott.

A kávészünetet követően Sorsfordulók a vidék népességének történetében címmel folytatódott a szakmai program. A tematikus előadás-sorozat három különböző történelmi időszakot ölelt fel. Dr. Csatáry György ezúttal Nagydobrony 18–19. századi úrbéri viszonyait helyezte vizsgálódásának középpontjába. Molnár Ferenc a település társadalmának és fejlődésének hosszú 19. századi folyamatait mutatta be, míg dr. Molnár D. István Nagydobrony 20. századi sorsfordulóival foglalkozott. Az előadások témái együttesen átfogó történelmi ívet rajzoltak fel, a magyarság megtelepedésétől kezdve a társadalmi átalakulásokon át egészen a 20. század meghatározó eseményeiig.

A szakmai programot a Nagydobronyi kistérség Nefelejcs énekkarának zenés összeállítása tette teljessé, méltó kulturális keretet adva a történelmi emlékezésnek.

2026. október 18. A Bulcsúi Római Katolikus Egyházközség összefogásának és nagylelkű támogatók segítségének köszönhetően új keresztet állítottak a templom udvarán, amely a hit, a remény és az összetartozás jelképeként hirdeti Isten szeretetét. Az ünnepi hálaadó szentmisét Molnár János, az egyházközség plébánosa mutatta be. A szentmisét követően került sor az új kereszt ünnepélyes felszentelésére.

2026. október 18. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Huszton Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emlékére a helyi római katolikus és református egyházközösségekkel együttműködve ökumenikus istentisztelettel egybekötött megemlékezést szervezett. A huszti római katolikus templomban Isten igéjét Szulincsák Sándor katolikus esperes és Jenei Károly református lelkipásztor hirdette. Emlékbeszédet mondott Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja, Orosz Ildikó, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet elnöke. Az esemény a huszti várhegy lábánál folytatódott, ahol Orbán Viktória, a PCS munkatársa előadásában elhangzott Kölcsey Ferenc Huszt című epigrammája, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a költő művének szentelt emléktáblánál.

2026. október 19. Az USA-ban élő Dr. Johanna C. Granville új könyve, a The Hungarian Revolution of 1956: Tremors in the Soviet Bloc címmel jelent meg. A szerző arra ad választ kiadványában, hogy milyen méretűek volt 1956 rengései a szovjet blokkban? Meddig gyűrűzött be a magyar forradalom a Szovjetunióba? A történészprofesszor a könyv megjelenését beharangozó cikkét az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából a Helló Magyar közölte. Ebben többek között kiemelte, hogyan élték meg a kárpátaljai magyarok a forradalmat. A cikk a KGB ungvári irataira épül, és Dupka György történész munkáit is idézi. Granville asszony az ezredfordulót követően járt Ungváron is. Abban az időben ismerkedett meg Dupka Györggyel is, akivel közösen tanulmányozták a Szovjetunió és Kelet-Európa politikai megrázkódtatásainak történetét. A Stanford Egyetem Hoover Intézetének egykori Campbell-ösztöndíjasa a kommunista diktatúra sötét évtizedeivel kapcsolatosan aprólékos tényfeltáró kutatómunkát végzett Kárpátalján, Kijevben, Moszkvában, majd Magyarországon. Több tanulmány, monográfia szerzője. Most megjelent könyvében az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kárpátaljai hőseinek emlékét is megörökítette az amerikai olvasók számára.

2026. október 19. Két kárpátaljai művészeti csoport is képviselte Kárpátalját az idei TehetségPaletta Fesztiválon, a Kárpát-medencei amatőr művészeti közösségek összművészeti találkozóján, amelynek ezúttal Kecskemét adott otthont. Kárpátalját a Tulipán Énekegyüttes és a Princess Balett- és Táncstúdió képviselte. A Tulipán Énekegyüttes rimóci népdalokat adott elő Csákányné Györke Marianna vezetésével, míg a Princess Balett- és Táncstúdió növendékei a „Pókocskák” című akrodance-produkciójukkal kápráztatták el a közönséget.

2026. október 19. Ködöböcz-Gerzsenyi Ilonát választották a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság (KMMT) új elnökévé. A tisztújítást követően a szervezet közösségi oldalán mutatták be az új vezetőt, aki személyes bemutatkozásában szakmai életútjáról és jövőbeli terveiről is beszámolt. Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona beregsomi származású, élete jelentős részében pedagógusként dolgozott. Az utóbbi években a tárgyalkotó népművészettel és viseletvarrással foglalkozik. Mint fogalmazott, számára a kézművesség nem csupán hagyományőrzést jelent, hanem a lelki feltöltődés és a belső egyensúly megteremtésének egyik fontos eszköze is. Mentálhigiénés segítő szakemberként 2020-ban végzett a beregszászi képzés második évfolyamán. Azóta aktív tagja a Károli Gáspár Református Egyetemhez kötődő mentálhigiénés szakmai közösségnek, és rendszeresen részt vesz a Kárpát-medencei hálózatépítő rendezvényeken.

2026. október 19. A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából versenyt hirdetett általános- és középiskolások számára azzal a céllal, hogy még jobban megismerjük a nagyságos fejedelem életútját, valamint a Kárpátalján hozzá kapcsolódó kultuszt. Számos legenda, ének, szobor és emlékmű gondoskodik arról, hogy a térségünkben ennyi évszázadon át sem kopott meg II. Rákóczi Ferenc tisztelete és az általa vezetett szabadságharc emlékezete.

2026. október 19–22. A Kárpátaljai Vándoregyetem keretében négy elismert szakember osztotta meg tudását és szakmai tapasztalatait a hallgatósággal. Dr. Csordás László Identitás, múltfeltárás és idegenség (Vári Fábián László Tábori posta c. regényéről); dr. Gál Adél Kéziratos temetési énektárak Kárpátalján: források, hagyomány és kutatási lehetőségek; dr. Sztojka Miroszláv Ne higgy el mindent a ChatGPT-nek! Kritikus gondolkodás az MI korában; prof. dr. Váradi Natália A Református Egyház helyzete Kárpátalján az 1956-os forradalom idején címmel tartott előadást. A programsorozat öt kárpátaljai intézményt kapcsolt össze: a beregszászi Kálvin János Református Szakkollégiumot, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetét, a radvánci Szent Gellért Római Katolikus Szakkollégiumot, a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégiumot, valamint a rendezvénysorozat záró helyszínét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemet. Programfelelős: Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója. Az öt helyszínen összesen több mint száz hallgató kapcsolódott be az előadásokba. Az előadások egy szekcióban zajlottak, lehetőséget teremtve arra, hogy az egyetemi hallgatók több tudományterület kérdéseivel is megismerkedjenek, valamint bővítsék szakmai ismereteiket.

2026. október 20. A Szürtei kistérség újabb áldozatot gyászol: 2025. május 4-én életét vesztette a szürtei 1976-ban született Mittelholc István, akit korábban eltűntként tartottak nyilván. A katona a háború első napjaitól kezdve védte Ukrajnát. Az 1619-es katonai alakulatban szolgált. Katonai feladatai teljesítése közben a Donyeck megyei Pokrovszki járásban található Novoolekszandrivka térségben halt meg. A magyar felmenőkkel is rendelkező férfit római katolikus szertartás szerint, katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra szülőhelyén. A háború kezdete óta már több mint százhúsz kárpátaljai magyar nemzetiségű vagy magyar gyökerekkel rendelkező katona vesztette életét a fronton.

2026. október 20. Nagy Imre, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mártír miniszterelnökének mellszobrát leplezték le ünnepélyes keretek között Ungváron. Kocsis András Sándor szobrászművész alkotását Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), a budapesti székhelyű Oltalom Karitatív Alapítvány és a Wesley János Lelkészképző Főiskola állította. Az emlékmű alapzatában elhelyezték a megyeháza előtt álló egykori Lenin-szobor darabkáit, és az ókemencei (Kamjanica) kőbányából is használtak fel követ.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójához kapcsolódó megemlékezések részeként tartott szoboravatáson elsőként Fegyir Sándor, Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete szólt a résztvevőkhöz. Többek között kiemelte Iványi Gábor kezdeményezését, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzuljának támogató szerepét, valamint köszönetét fejezte ki a Kárpátaljai Megyei Tanácsnak és Katonai Közigazgatásnak, Ungvár városvezetésének, amiért fogadták a szoborállítás tervét, illetve azoknak az önkénteseknek, akik az utolsó napokban itt dolgoztak. Majd párhuzamot vont az 1956-os magyar események, az 1968-as prágai tavasz, az 1982-es lengyel demokratikus ellenállás, az 1989-es romániai forradalom és a 2013-ban kezdődött ukrajnai Méltóság Forradalma között, mindegyiken a rabságban tartott népek szabadságáért küzdők a kommunista diktatúra ellen léptek fel. Végül a nagykövet hangsúlyozta: Ukrajnában ez az első emlékmű Nagy Imre tiszteletére.

Az alkalmon jelen volt és beszédet mondott Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Iványi Gábor, a MET alapító lelkésze is. Mindannyian reményüket fejezték ki, hogy Ukrajnában is elérkezik az igazságon és a szabadság tiszteletén alapuló béke időszaka. A továbbiakban Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke és Bohdan Andrijiv, Ungvár polgármestere méltatta Nagy Imre személyét és szerepét, emlékeztetve arra, hogy a magyar forradalom eszméi napjainkban is aktuálisak, különösen a háború sújtotta Ukrajnában. Az ünnepséget megelőzően a vendégekkel közösen ellátogattak az ungvári katonai temetőbe, ahol az orosz–ukrán háborúban elesett katonák nyugszanak, köztük magyar nemzetiségűek is.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével mások mellett Bacskai József ungvári főkonzul, dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke is.

* Délután Balatoni Péter zongoraművész jótékonysági koncertjére került sor, ahol önkéntes adományokat gyűjtöttek az Ukrajnát védő katonai egységek támogatására, amelyekben magyar nemzetiségűek is szolgálnak.

2026. október 20. Immáron 32. alkalommal szervezték meg az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót Técsőn a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete (elnök Sari József) támogatásával. Az eseménynek a técsői művelődési ház adott otthont, ahová belépve színvonalas kiállítás várta az érdeklődőket. Köszöntő beszédet mondott Sin József, a KMKSZ alelnöke, a Beregszászi Középszintű Szervezet elnöke, László Károly técsői református lelkész. A köszöntőket követően a rendezvényt az aknaszlatinai Bel Canto női kamarakórus nyitotta, majd fellépett a nagypaládi Szatmár Énekegyüttes és a tiszacsomai Bokréta Hagyományőrző Néptáncegyüttes. Técsőt a Nereszen Néphagyományőrző Egyesület Kökörcsin Néptánccsoportja képviselte. Beregszászból a Sodró Együttes, a Kárpátalja Táncegyüttes és a Rezeda Néptáncegyüttes mutatkozott be, akik közös előadásuk során Kárpát-medencei utazásra varázsolták a közönséget zenében, táncban, énekben. A programban az Ungvári Művészeti Iskola Eszterlánc Népdalegyüttese, a mezőgecsei Tüzes Liliom Hagyományőrző Csoport, valamint a Viski Folkműhely citerásai, furulyásai, vonósai, énekesei is közreműködtek. A találkozót a Viski Református Egyházközség énekkarának szolgálata zárta.

2026. október 20. Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy elhunyt a tiszabökényi születésű Homoki Erzsébet (1948. 07. 19. – 2026. 10. 20.) nyugalmazott polgármester. 1998-ban a Tiszabökényi Római Katolikus Egyházközség egyik alapítója, a templomépítési bizottság segítő tagja, felügyelője, Tiszapéterfalva (és a hozzá tartozó társközségek) egykori polgármestere és a helyi közigazgatás megbecsült vezetője volt. Az 1990-es évek végétől fontos szerepet játszott a Tiszaháti magyarság kulturális és társadalmi életének megszervezésében, valamint a térség infrastrukturális fejlesztésében.

Polgármesteri munkája során a községi tanács biztosította a földterületet a sztálinizmus és a II. világháború tiszabökényi és farkasfalvai áldozatainak szentelt közös emlékmű megépítéséhez, amely köré később emlékpark és római katolikus templom is épült.

Az 1998-as tiszai árvíz után a helyi polgármesteri hivatal vezetőjeként kezdeményezte – Dupka Györggyel, a MÉKK elnökével közösen – a II. Rákóczi Ferenc Közösségi Ház és óvoda felépítését Tiszabökényben. Az intézményt a 2000–2003 közötti években, jelentős részben közadakozásból adták át.

Aktívan képviselte a kárpátaljai magyar önkormányzatok érdekeit. Társelnökként vett részt a helyi önkormányzati társulások munkájában, amelyek szoros kapcsolatot ápoltak a Magyar Önkormányzatok Szövetségével és a Magyar Polgármesterek Egyesületével. Hivatalában elkötelezetten támogatta a hivatalos feliratok kétnyelvű (magyar és ukrán) használatát a tiszaháti régióban.

Barátként és küzdőtársként búcsúzunk tőle. Emlékét és örökségét megőrizzük. Részvétünk a gyászoló családnak és a hozzátartozóknak. Nyugodjon békében!

2026. október 21. Az ungvári járási Tégláson a temetőkertben megható eseményre került sor. Felavatták a második világháborúban a településen hősi halált halt magyar katonák újonnan állított síremlékét. Imre Gyula, a Szürtei Líceum igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd bemutatta a vendégeket, tisztelettel kiemelve Hangácsi Istvánt, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnökét, valamint Puskás Attilát, Oros Csabát és Vermes Tibort, az egyesület tagjait.

A Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület közreműködésével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával készült el a második világháborús katonasír a helyi temetőben, amelyen öt név szerepel: Laczkó János, Borbély Gyula, Fekete István, Aradszki András és Koltay István. Hárman itt nyugszanak, két bajtársukat a közelben temették el, valamennyien Békés megyeiek voltak és a 66. határvadász zászlóaljhoz tartoztak.

Imre Gyula röviden felidézte a történéseket. Kiss Krisztián történelemtanár kiemelte, az emlékmű nem csupán néhány katona végső nyughelye, emlékének őrzője, hanem múltunk, közös történelmünk és emberi felelősségünk jelképe. Szepesi Károly, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja Bacskai József nevében is üdvözölte az emlékezőket. Hangácsi István, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke megosztotta a jelenlévőkkel, hogy az igazi kihívást tevékenységükben a jelenlegi Ukrajna jelenti számukra. Ökumenikus szertartás keretében a történelmi egyházak képviselői – Kótyuk Zsolt, Szürte község református lelkésze, Pohareczki Róbert, a Szürtei Római Katolikus Egyházközség plébánosa és Szabó Konstantin görögkatolikus áldozópap – avatták fel és áldották meg az emlékművet.

2026. október 21. Munkalátogatásra Kárpátaljára érkezett Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A magyar főváros vezetőjével Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője és Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke folytatott megbeszélést.

Miroszlav Bileckij Facebook-oldalán közzétett beszámolója szerint a találkozón a régiók közötti együttműködés erősítéséről, valamint a kultúra, a gazdaság, a turizmus, az egészségügy és a rehabilitáció területén megvalósítható közös kezdeményezésekről tárgyaltak.

A megbeszélésen kiemelt figyelmet kaptak az Ukrajna európai közlekedési hálózatba való integrációját elősegítő infrastrukturális fejlesztések is. Ezek között szerepelt a Beregszászt elkerülő út megépítése, új határátkelőhelyek megnyitása, valamint a kerékpárút-hálózat bővítése.

2026. október 21. A jelenleg legnehezebb helyzetben levő magyar nemzetrész számára a béke lenne a legfontosabb segítség! – osztotta meg gondolatát közösségi posztjában Nacsa Lőrinc korábbi nemzetpolitikai államtitkár, az Országgyűlés Magyarságpolitikai Bizottságának elnöke, miután Kárpátalján járt. Vele tartott Rétvári Bence, a KDNP parlamenti frakcióvezetője is. A KDNP küldöttsége Beregszászon találkozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselőivel, felkeresték a megyei magyar színházat, a II. Rákóczi Ferenc nevét viselő egyetemet, az 56-os emlékműnél főhajtással és koszorúzással emlékezett a forradalom 70. évfordulójára. Bíznak abban, hogy a háború minél hamarabb véget ér, és javul a kárpátaljai magyarság helyzete.

2026. október 21. A Külügyminisztériumban, a Keleti és Távol-Keleti Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság képviseletében Nagy Gábor Ferenc helyettes államtitkár fogadta a Kárpátaljai Szövetség elnökségét: Benza György elnököt, dr. Kótyuk Erzsébet helyettes elnököt, valamint dr. Dupka György, Kovács Sándor és Szemere Judit elnökségi tagokat.

Az egyeztetés során a küldöttség tagjai átfogó képet adtak a Kárpátaljai Szövetség tevékenységéről, az eddig megvalósított programokról, valamit az évente Balatonföldváron megrendezésre kerülő Kárpátaljai Magyar Találkozókról. Ez az immár hagyományossá vált rendezvény az összefogás és az egymásrautaltság jegyében hidat képez a szülőföldön maradottak, valamint az anyaországban letelepedett családok, illetve a háborús helyzet miatt átmenetileg itt-tartózkodó fiatalok és a kárpátaljai közösségeket támogató pártolók között.

A Kárpátaljai esték keretében a Szövetség gyakran szervez a szülőföldön élő és az elszármazott alkotóknak képzőművészeti kiállításokat, könyv- és folyóirat bemutatókat, zenés irodalmi délutánokat. Fontosak a magyar–magyar kapcsolatok múltját feldolgozó tudományos és ismeretterjesztő konferenciák, valamint a kárpátaljai magyarság nyelvi és jogi helyzetét elemző kerekasztal-beszélgetések. A Szövetség több mint két évtizede Kárpátaljai Hírmondó címmel folyóiratot, valamint a szűkebb pátriánk életét és történetét bemutató könyveket jelentet meg.

A küldöttség tagjai kifejtették álláspontjukat a kárpátaljai magyar közösség súlyos helyzetével kapcsolatban, üdvözölték a mostani kormány eddigi eredményeit, hogy az ukrán–magyar kormány- és államközi kapcsolatokat a kölcsönös bizalom alapján, a helyi érdekvédelmi szervezetek vezetőinek bevonásával újraindították, és támogatják Ukrajna EU-csatlakozását. Továbbá, hogy az eddigi jogszűkítő intézkedéseket szakértői szinten felülbírálták, újra tárgyalták a helyi magyarságot érintő oktatási és az anyanyelvhasználati kérdéseket, illetve az e téren történő jelentős előrelépést. Szóltak az új kihívásokról, amelyekkel a túlélésért küzdő kárpátaljai magyar közösség nap mint nap szembesül, hangsúlyozták, hogy a szülőföld elhagyását csakis a béke állíthatja meg. A felek megállapodtak az együttműködésben.

Ennek szellemében, a Kárpátaljai Szövetség a fentebb jelzett témaköröket érintő munkatervét a Külügyminisztérium elé terjeszti. Az egyeztetés nyitott és építő jellegű légkörben zajlott, megerősítve a közös szándékot a kapcsolatok további elmélyítésére.

2026. október 21. A rendvédelmi szervek összehangolt akciója során sikerült elfogni egy ungvári járási férfit, aki hadköteles korú személyek illegális határátlépését szervezte. A rajtaütésre Ungtarnócon került sor, amikor egy 28 éves harkivi férfit kísért a szögesdrót közelébe, hogy az ellenőrzőpontokat megkerülve átjusson Szlovákiába. A törvénytelen cselekedet megszervezéséért 12 ezer dollárt zsebelhetett volna be, ami a helyszínen lefoglalásra került.

2026. október 22. A kisvárdai Várday István Városi Könyvtárban a 70. évforduló alkalmából az 1956-os forradalomra és a szabadságharc hőseire emlékeztek. A rendezvényt Bodrog László, a Kárpátalja Ház igazgatója nyitotta meg. Bakajsza András irodalomtanár után Dupka György 56 és Kárpátalja címmel tartott vetítettképes előadást az 1956-os eseményekről, különös tekintettel az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Kárpátalját érintő történésekre. Az esemény baráti beszélgetéssel zárult.

2026. október 22. Születésének 100. évfordulója alkalmából versmondó versenyt rendeztek Szalai Borbála, a neves kárpátaljai magyar költő és műfordító, gyermekíró tiszteletére a Beregszászi Központi Könyvtár szervezésében. A XIII. Szalai Borbála Versmondó Versenynek a városi tanács Iskolán Kívüli Oktatási Központja adott otthont.

A résztvevőket Varga Éva, a Beregszászi Központi Könyvtár igazgatója, Shrek Tímea pedagógus, író, a zsűri elnöke, Balogh György konzul, Tóth Győző, a KárpátHáz civil szervezet ügyvezető igazgatója, Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója, Trautmann Balázs, a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány elnöke, valamint Rádik Okszána, a városi tanács oktatási és kulturális osztályának helyettes vezetője köszöntötte. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház fiatal tehetségei összeállításukkal megidézték Szalai Borbála életútját és munkásságát. Az idei versenyen 29 versmondó vett részt, akik a kistérség könyvtárainak fiatal olvasói, valamint a beregszászi magyar tannyelvű iskolák tanulói. A dobogós helyre került tanulók oklevélben és ajándékokban részesültek.

2026. október 22. Összehangolt csapatmunkával elkészült az Ungváron megjelenő Együtt folyóirat 2026/4 száma, a KMMI honlapján már olvasható:

https://kmmi.org.ua/.../2026/egyutt_2026_4_compressed.pdf

https://kmmi.org.ua/.../egyutt_2026_4%20borito_compressed...

Tartalom:

RATKÓ JÓZSEF (1936–1989): Halott halottaim (vers);

FINTA ÉVA – 1954 (Beregszász–Sárospatak): Kiürülnek (vers)

ZÁN FÁBIÁN BALÁZS – 2005 (Mezővári–Budapest): A vándor; A parton; Az álom (kisprózák);

KOPRIVA NIKOLETT – 1996 (Munkács–Sepsiszentgyörgy): Novemberi levelek (versek);

NÉMETH PÉTER– 1966 (Gyula): Szent Mihály harsonája; Egy háború szívhangjai (versek);

SZ. KÁRPÁTHY KATA– 1999 (Beregújfalu–Budapest): riadó; Karácsonykor; egyre többször álmodom a békéről (versek);

PÁLFY JULIANNA – 1951 (Ungvár–Budapest): Úton; Házak (kisprózák);

CSONTOS MÁRTA – 1951 (Szeged): 21. századi utópia, Munkácsy Mihály megsajnálja a rőzsehordó asszonyt (versek);

MARCSÁK GERGELY– 1990 (Beregszász): Kigyógyulni a háborúból (recenzió);

MÁDI GABRIELLA– 1986 (Nagyszőlős): Partok között, romló világban (recenzió);

KOVÁCS SÁNDOR – 1954 (Eszeny–Budapest): Az Árpád-vonal (honismereti tanulmány);

DUPKA GYÖRGY– 1952 (Tiszabökény–Budapest): Szambor. A kárpátaljai magyarság második Golgotája, 1944–1948 (történelmi szociográfia);

DUPKA GYÖRGY: Kárpátaljai kultúrkrónika, új könyvek.

A hátsó borítón A magyar költészet gyöngyszemeiből rovatban közöljük UTASSY JÓZSEF (1941–2010) Apollinaire című versét. Lapszámunkat Kulin Ágnes – 1989 (Ungvár) munkáival illusztráltuk.

2026. október 22. A munkácsi magyar oktatási intézmények – a II. Rákóczi Ferenc Középiskola, a Szent István Líceum, valamint a Kárpátaljai Magyar Líceum munkácsi tagozata – diákjai közös színdarabbal idézték fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc sorsfordító eseményeit, a hősök bátorságát és a szabadságért hozott áldozataikat a Munkácsy Mihály Magyar Házban tartott ünnepi megemlékezésen. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából bemutatásra kerülő színdarabot Petrusevics Vivien-Nikolett, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere felkonferálta fel. Szepesi Károly ungvári magyar konzul osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel

2026. október 22. Ünnepélyes keretek között került sor az 1956 Kárpátalján című esszépályázat díjátadójára, amelynek során a legjobb pályamunkák készítői vehették át elismerésüket és ösztöndíjukat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és Magyarország Beregszászi Konzulátusa az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából hirdette meg a pályázatot kárpátaljai iskolások számára. A diákok 2026. augusztus 7. és október 7. között nyújthatták be munkáikat. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok önálló kutatásaikon keresztül tárják fel a forradalom és szabadságharc kárpátaljai vonatkozásait, és hozzájáruljanak a helyi történelmi emlékezet megőrzéséhez.

A felhívásra összesen 25 pályamunka érkezett be 13 kárpátaljai oktatási intézményből. Az ösztöndíjban részesülő pályázók:

I. helyezett: Simon Csaba Adrián (Bátyúi Líceum) – nettó 5000 UAH

II. helyezett: Ahafonova Vivien (Ungvári Dayka Gábor Líceum) – nettó 4000 UAH

III. helyezett: Sass Emília (Beregszászi Kossuth Lajos Líceum) – nettó 3000 UAH

Az esszépályázat eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok érdeklődnek Kárpátalja történelme iránt, és fontos szerepet vállalhatnak a múlt helyi vonatkozásainak feltárásában és megismertetésében.

2026. október 22–23. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából két helyszínen is bemutatták a „Hazaszállnak a füstkarikák” című zenés irodalmi előadást Kárpátalján. Október 22-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház adott otthont a megemlékezésnek, október 23-án pedig a munkácsi Munkácsy Mihály Magyar Házban gyűltek össze az emlékezők. Az utóbbi eseményen Albertné Simon Edina, Magyarország ungvári konzulja tolmácsolta Bacskai József főkonzul ünnepi gondolatait, aki üzenetében felidézte a hetven évvel ezelőtti történelmi eseményeket. Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója a Déryné Határtalan Program keretében megvalósuló produkciót ajánlotta a nézők figyelmébe, amely a szabadságvágy, a hazaszeretet, az elszakadás fájdalma és a hazatérés reményének történetét mutatja be. A „Hazaszállnak a füstkarikák” című előadás egy 1956-ban emigrált fiatalember személyes sorsán keresztül idézte fel a forradalom utáni évek megrendítő történetét. Sáfár Lajos mindössze 18 éves volt, amikor az 1956-os forradalom idején Budapesten teherautóra szállt, és egy jobb, szabadabb élet reményében elhagyta Magyarországot. Útja Franciaországba vezetett, ahol négy évet töltött távol családjától és szülőföldjétől. Az emigráció évei alatt szüleinek írt levelei személyes hangon örökítették meg a fiatalember gondolatait, reményeit és vívódásait.

A Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész által összeállított előadásban Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, valamint Jerger Balázs és Sánta László színművészek közreműködésével elevenedtek meg a múlt személyes emlékei. A levelek mellett számos, a témához kapcsolódó ikonikus vers is elhangzott, amelyek tovább mélyítették az est érzelmi hatását. A prózai és lírai részleteket Liszt Ferenc és Frédéric Chopin műveinek részletei tették még kifejezőbbé. Zongorán Somlai Valéria zongoraművész kísérte az előadást.

2026. október 22–23. Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem tudományos konferenciát szervezett 1956–2026: forradalom, megtorlás, emlékezet. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hetven év távlatából címmel. A jeles esemény résztvevőit Váradi Natália, a Rákóczi Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének professzora köszöntötte. Ünnepi beszédet mondott Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke. Az 1956-os események még élő kárpátaljai elítéltjei közül megtisztelte jelenlétével a rendezvényt a feketeardói születésű, 86 éves Varga János, a nagyszőlősi politizáló csoport másodrendű vádlottja, egykori politikai elítélt. A nagyszőlősi csoport másik túlélője elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, így a nagyszőlősi születésű, 85 éves Milován Sándor politikai elítélt levelét Váradi Natália olvasta fel. A köszöntőket követően szakmai előadásokra került sor.

Elsőként dr. Sarusi Kiss Béla, Budapest Főváros Levéltárának főosztályvezetője adott elő Az amnesztia gyakorlata, avagy hogyan szabadultak az 1956-os megtorlás áldozatai az Országos Gyűjtőfogházból címmel.

Őt követte dr. habil. Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja, aki az 1956. november 4-e utáni ellenállásokról beszélt.

A továbbiakban dr. Szakolczai Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos főmunkatársa 1956: tüntetés, felkelés, szabadságharc, forradalom című előadását hallhatták a résztvevők.

Dr. Seres Attila, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár 1945 utáni Kutatócsoportjának kutatócsoport-vezetője a szovjet belügyi és állambiztonsági szervek megelőző intézkedéseit ismertette.

A nap második felében dr. Germuska Pál, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos tanácsadója A munkások kezében a fegyver: a sztrájk! Bányászok az 1956-os forradalomban címmel adott elő.

Őt követte dr. Soós Attila Viktor, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának bizottsági tagja, aki a forradalom idején az egyházak szerepéről beszélt.

Dr. Dupka György, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára 1956 emlékezetét tárta fel naplók, feljegyzések, irodalmi alkotások tükrében.

Prof. dr. habil. Váradi Natália, a Rákóczi Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének professzora Az 1956-os magyar forradalom kárpátaljai vonatkozásai. A gálocsi és nagyszőlősi politizáló csoport esete KGB-dokumentumok alapján címmel adott elő.

Dr. Gecse Géza, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem történésze Gecse Endre alakját ismertette a történeti forrásokban és a családi emlékezet tükrében.

A konferencia résztvevői az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó, digitalizált KGB-dokumentumok alapján Váradi Natália által készült bannerkiállítást is megtekinthették.

A konferencia lehetőséget teremtett arra, hogy tudományos előadások keretében a témával foglalkozó anyaországi és kárpátaljai történészek áttekintsék az 1956-os események történeti hátterét, fontosabb mozzanatait és következményeit, valamint az eseményekhez kapcsolódó emlékezet alakulását különös tekintettel a forradalom visszhangjára, amely a szovjet földet is megrengette.

A konferencia zárásaként a jelenlévők megkoszorúzták a beregszászi vasútállomás mellett lévő 1956-os emlékművet, amelynél beszédet mondott Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, dr. Szakolczai Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos főmunkatársa, prof. dr. habil. Váradi Natália, a Rákóczi Egyetem Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének professzora, Molnár Krisztina, a PCS koordinátora. A történelmi egyházak képviselői közül szólt a jelenlévőkhöz Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora és Marosi István görögkatolikus pap, a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ és Szakkollégium igazgatója. Az ’56-os emlékművet Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Beregszászi Városi Tanács állította 2016 novemberében.

2026. október 23. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján a Kárpátaljai Szövetség nevében Benza György elnök és Pókos István, a Tanácsadó Testület tagja is elhelyezte az emlékezés koszorúját az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékműve előtt, amelynek felavatására 2006. október 23-án került sor.

2026. október 23. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Ungváron Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, a kárpátaljai magyar társadalmi és kulturális szervezetek, a megyei és városi vezetés és a helyi magyar líceum képviselői két helyszínen – az ’56-os emlékműnél és a börtön falán lévő emléktáblánál – közösen emlékeztek. A Majdan Hősei parkban található 1956-os emlékműnél és Nagy Imre mellszobránál Bacskai József főkonzul nevében Albertné Simon Edina, Magyarország ungvári konzulja üdvözölte az egybegyűlteket és tartott ünnepi beszédet. Az Ungvári Dayka Gábor Líceum tanulói – Püspöki Larisza, Juhász Katalin, Szabó Lili és Kiss Liliána – verses-zenés összeállítással idézték fel a forradalom történéseit, a szabadság eszméjét és a névtelen hősök jövőért folytatott bátor harcát.

Héder János ungvári református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője, püspökhelyettes imádságában Isten oltalmát és vezetését kérte a magyar közösség számára. Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöki helynöke az 1956-os hősökről szólva szenteknek nevezte őket, hiszen egy nemzetnek az oltárán hozták meg a maguk életáldozatát.

Ezt követően a megjelentek megkoszorúzták az emlékművet, meggyújtották az emlékezés mécseseit és átvonultak a második helyszínre, a börtönhöz, ahol az 1956-os események kapcsán több száz magyar forradalmárt és velük rokonszenvező kárpátaljai lakost tartottak fogva.

Kulin Zoltán, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke kiemelte: a szabadságküzdelemnek nincs időtávlata.

Dr. Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke elmondta: a 70. évforduló kötelez minket az emlékezésre, ugyanakkor 1956 nem csupán Budapesté, Magyarországé, hanem a kárpátaljai magyarságé is.

Az ungvári börtön falán lévő emléktáblához koszorúkat és virágokat helyeztek el a magyarságszervezetek képviselői, a megyei és helyi vezetők, valamint idén első alkalommal az Ukrajnában élő nemzetiségek – görögök, gagauzok, karainok, csehek – képviselői is lerótták kegyeletüket, akik részt vettek az évforduló napján Ungváron tartott országos nemzetiségi fórumon.

2026. október 23. Az Ukrajna Nemzeti Közösségeinek Tanácsa civil szervezet kezdeményezésére Ungváron regionális kisebbségi fórumra került sor, amelynek témái között a nemzeti közösségek integrációjának módjairól, jogaik védelméről, valamint az etnikumok közötti párbeszéd erősítéséről szóló megbeszélések álltak Ukrajna európai integrációs pályájának kontextusában. A Kárpátalja összehoz: nemzeti kisebbségek (közösségek) Ukrajna európai jövője érdekében című rendezvény kerekasztal-megbeszélés formájában kezdődött a megyei katonai közigazgatásban. A rendezvényen részt vettek parlamenti képviselők, a régió vezetői, állami intézmények, a diplomáciai testület, a nemzeti kisebbségek (közösségek) és őslakos népek, a civil szféra, a veteránok képviselői, valamint a témában jártas szakértők. Az Ukrajnai Nemzeti Kisebbségek (Közösségek) Társadalmi Szervezeteinek Tanácsa nevében dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke (a Tanács alelnöke) tartott előadást Ukrajna útja az európai integráció felé – a nemzeti kisebbségek (közösségek) szerepe címmel. A program második részében, amelyben a helyi önkormányzatok, a diplomáciai képviseletek, a civil társadalmi szervezetek és a nemzeti közösségek képviselői vettek részt, régiónk kulturális sokszínűségének bemutatása állt a középpontban.

2026. október 23. Illegális határátlépés megszervezésének gyanújával vettek őrizetbe egy 59 éves papot az Ungvári járásban – adta hírül a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata. A férfi a nyomozás adatai szerint 15 ezer dollárért segített volna egy hadköteles férfinak illegálisan elhagyni Ukrajnát. A gyanúsított otthonában tartott házkutatás során a hatóságok további 4400 dollárt, kannabiszmagokat és kannabisznövényeket találtak és foglaltak le. Az ügyben a nyomozás az Ungvári Járási Ügyészség felügyelete mellett folytatódik.

2026. október 24. Az Ukrajna más régióiból érkező áttelepülők miatt az utóbbi időben Kárpátalján is egyre érzékelhetőbb az orosz nyelv jelenléte a mindennapi kommunikációban – jelentette ki Olena Ivanovszka államnyelvvédelmi biztos a Cenzor.NET-nek adott interjújában. A nyelvi ombudsman szerint Nyugat-Ukrajnában hagyományosan nem jelentett különösebb problémát az államnyelvre vonatkozó jogszabályok betartása, az utóbbi időben azonban összetettebbé vált a helyzet. Kárpátalján csaknem 13 ezer diák tanul magyar nyelven közel száz intézményben. Az ukrán nyelvi ombudsman Kárpátalját említette példaként, ahol a nyelvhasználati szokások változását elsősorban nem a térségben történelmileg jelen lévő nemzeti közösségekhez, hanem az ország más részeiből érkezett lakosokhoz köti. „Éppen az orosz nyelv vált az utóbbi időben észrevehetőbbé Kárpátalján” – fogalmazott Ivanovszka. Hozzátette, hogy az orosz nyelv mindennapi használatának erősödése Ukrajna nyugati, a harci cselekményektől földrajzilag távolabb eső régióiban is megfigyelhető.

2026. október 24. Újabb alkotással gazdagodott Ungvár népszerű miniszobor-gyűjteménye. A város 3. számú, egykori cseh iskolájának kerítésén ezúttal Hurvínek, a cseh bábművészet egyik legismertebb alakja kapott helyet, első színpadi szereplésének századik évfordulója alkalmából. A miniszobrot ünnepélyes keretek között avatták fel. Az alkotást Roman Murnik kárpátaljai szobrászművész készítette, az avatáson pedig részt vett Luboš Veselý, Csehország ukrajnai nagykövete is, aki a művésszel közösen leplezte le a szobrot. Az új köztéri alkotás nemcsak Ungvár turisztikai látványosságainak sorát gyarapítja, hanem Kárpátalja és Csehország történelmi, valamint kulturális kapcsolatainak is emléket állít. Hurvínek figuráját Josef Skupa cseh bábművész alkotta meg az 1920-as években. A jellegzetes, pirospozsgás arcú, kantáros nadrágot viselő kisfiú 1926-ban lépett először színpadra, majd hamarosan a cseh bábjátszás egyik legkedveltebb szereplőjévé vált.

2026. október 24. Hagyományőrző napot rendeztek a tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpontban. Az eseményen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári és Munkácsi Középszintű Szervezetének vezetői, aktivistái, valamint a magyar hagyományok iránt érdeklődők vettek részt. Köszöntő beszédet mondott Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Kulin Zoltán, a KMKSZ alelnöke. Majd Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára vezetésével a résztvevők megismerkedhettek a honfoglalás kori temető és a térség történetével, valamint betekintést nyerhettek az Árpád Vezér Látogatóközpont és Lovarda létrehozásának körülményeibe. Az érdeklődők a központ lovardáját és állatsimogatóját is megtekinthették. A szabadtéri programot tárlatvezetés követte, amelynek során a jelenlévők szemügyre vehették a kettévágott jurtát és az ott kiállított emlékeket. A program folytatásában a résztvevőknek lehetőségük nyílt az íjászat és a lovaglás kipróbálására is, majd a látogatóközpont további kiállítótereivel ismerkedhettek meg, ahol betekintést nyerhettek a 10. századi magyarság életmódjába, a tetőtérben pedig az Árpád-házi királyok korához kapcsolódó, helyi vonatkozású történelmi emlékeket tekinthették meg.

2026. október 25. Első alkalommal észleltek Gerany típusú, sugárhajtású orosz drónt Kárpátalja légterében. A pilóta nélküli légi jármű Ivano-Frankivszk megye felől érkezett, majd irányt változtatva Lemberg megye felé repült tovább. A berepülésről Roman Tarabij, a Munkácsi Járási Tanács elnöke is beszámolt. Az ukrán légierő a reggeli órákban több sugárhajtású drón mozgására is figyelmeztetett Nyugat-Ukrajna légterében. A légitámadás veszélye miatt Kárpátalján is légiriadót rendeltek el. A Kárpátalja légterébe történt berepülés pontos körülményeit az ukrán légierő egyelőre nem erősítette meg külön közleményben. Az sem tisztázott, hogy a sztriji járásban megsemmisített drón azonos volt-e a Kárpátalja felett észlelt légi járművel.

2026. október 25. Badaló fennállásának 800. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget a településen. A rendezvény közös imádsággal kezdődött a helyi református templomban, majd a művelődési házban folytatódott, ahol a résztvevők felidézték a falu múltját. Az eseményről Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere is beszámolt. A művelődési házban régi fényképek segítségével idézték fel Badaló történetének fontosabb eseményeit és a település életében meghatározó szerepet játszó személyeket. Az ünnepi köszöntők mellett a gyermekek és a fiatalok is műsorral készültek.

2026. október 25. A Szürtei Református Egyházközségben az idősek világnapjának apropóján ökumenikus találkozót szerveztek. Köszöntő beszédet mondott Kótyuk Zsolt szürtei református lelkész. Idén Szallár Sándornak, a gyülekezet gondnokának javaslatára Szabó Konstantin görögkatolikus áldozópapot hívták meg, aki a hallgatóságnak beszélt életéről, elhívásáról, családjáról. Konstantin atya azt a címet adta szíveket megszólító előadásának: „Velünk az Isten!”

A tanulságtétel egy-egy megállójánál a vendéglátó református gyülekezet három tehetséges hittanosa, Gajdos Lilla, Kiss Liliána és Szabó Lili szolgált énekléssel, akiket Fülöp Ibolya kántor orgonán kísért. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szkoropádszky Péter görögkatolikus parochus, Puskár Árpád, a Szürtei kistérség polgármestere, Imre Gyula iskolaigazgató és Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke.

2026. október 25. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen belül a Soós Kálmán ösztöndíjprogram a 2026/2027-es tanévben tizenötödik alkalommal került meghirdetésre, folytatva másfél évtizedes küldetését a kárpátaljai magyar tudományos élet, a felsőoktatás és a tehetséggondozás támogatásában. A jubileumi tanévben 78 pályázó összesen 83 pályázatot nyújtott be. Támogatásban 73 fő, 78 pályázat részesült.

2026. október 25. Az orosz–ukrán háború 2022 februárjában kezdődött teljes körű szakasza óta több mint kétmillió, Ukrajna más térségeiből érkező ember fordult meg Kárpátalján. Jelenleg közel 126 ezer belső menekültet tartanak hivatalosan nyilván a megyében. Erről Olha Travina, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Szociális Védelmi Főosztályának vezetője számolt be a Szuszpilne hírportálnak. Elmondása szerint Kárpátalja a háború kezdete óta jelentős szerepet vállalt a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő civilek befogadásában. A több mint kétmillió ember között olyanok is vannak, akik csak átutaztak a megyén, rövidebb ideig tartózkodtak ott, illetve hosszabb távon telepedtek le. Az idei év eleje óta több mint 11 ezer újabb belső menekültet vettek nyilvántartásba. Közülük a legtöbben Donyeck (3702), Zaporizzsja (1870), Harkiv (1273), Dnyipropetrovszk (883), Szumi (662) és Herszon (578) megyéből érkeztek. A hivatalosan regisztrált belső menekültek jelenleg Kárpátalja lakosságának mintegy 10 százalékát teszik ki. Arányuk településenként jelentősen eltér: a vidéki közösségekben körülbelül 3 százalék, míg Ungváron és Perecsenyben meghaladja a 20 százalékot.

2026. október 26. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között emléktáblát avattak a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Az esemény különleges jelentőséggel bír, hiszen Munkácson első alkalommal állítottak emléktáblát az 1956-os hősök tiszteletére.

A megemlékezés a magyar Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Gombor Bence, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Dr. Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója, valamint Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész, az emléktábla alkotója osztotta meg ünnepi gondolatait. Az ünnepségen felolvasásra került Csigás Zoltán, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége elnökének ünnepi üzenete is, amelyben így fogalmazott: „Ez a tábla mostantól hirdetni fogja az elnyomással szembeni örök emberi vágyat, a magyar szabadság szeretetét és a határokon átívelő nemzeti összetartozást.”

Az emléktáblát Gombor Bence, Dr. Tarpai József és Matl Péter közösen leplezte le, majd Ábrány Krisztián görögkatolikus atya áldotta meg az alkotást. Az ünnepség koszorúzással zárult, amelynek méltóságát az 1. sz. Munkácsi Zrínyi Ilona Cserkészcsapat tagjainak sorfalállása emelte. Az emléktábla az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének adományaként, a Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatásával valósult meg, alkotója Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész.

2026. október 27. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójának méltatása Ivano-Frankivszkban, a Vaszil Sztefanik nevét viselő Kárpáti Nemzeti Egyetemen folytatódott, ahol nemzetközi konferencia keretében elemezték a 70 esztendeje történteket, illetve hatásukat Kelet-Közép-Európa fejlődésére.

A hivatalos megnyitót és köszöntőt követően Fülöp Andrea, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Az előadók sorát gyarapította dr. Bank Barbara egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, illetve dr. Zubánics László, az Ungvári Egyetem magyar történelem és európai integráció tanszékének vezetője. Az utóbbi Az 1956-os forradalom és a kárpátaljai magyarság címmel tartott előadást. A kutatások szempontjából igen fontosak a források, amelyeket az elmúlt években Dupka György és Váradi Natália kutatók tettek közzé, s a maga részéről biztatta a jelenlévő diákokat a téma további kutatására.

A plenáris ülést követően a jelenlévők megkoszorúzták az 1956-os forradalom emléktábláját (Kolodko Mihály alkotását 2016-ban avatták fel, a „testvérei” Ungváron és Técsőn láthatóak). A délutáni órákban a megyei könyvtár idegen nyelvű részlegén megtekintették a Magyar Kulturális és Oktatási Központ (vezető Miroszlava Nagornyak) által összeállított könyv- és plakátkiállítást.

2026. október 27. A munkácsi várban a Szolyvai Emlékparkbizottság a Munkácsi Vármúzeummal közösen működteti és gondozza 2021-től A totalitárius kommunista elnyomó rendszer kárpártaljai tevékenységét dokumentáló anyagok állandó kiállítást. A közel 100 egységből álló tárlat állaga fölött dr. Dupka György történész, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára, Meskó János helytörténész, az állandó kiállítás koordinátora, a Szolyvai Emlékparkbizottság aktív tagja ezúttal szemlét tartott Mihajlo Belekánics, a Munkácsi Vármúzeum igazgatója társaságában. Egyúttal a két fél között megkötött szerződés szerint újabb két évre meghosszabbították az állandó tárlat működtetését és állagának megőrzését.

Ez a kiállítás ukrán, magyar és német nyelven mutatja be Kárpátalja 1944 őszén végbement tragédiáját, amikor mintegy 40 ezer magyar, német és más nemzetiségű lakost hurcoltak el malenkij robotra a szovjet munkatáborokba, akiknek egyetlen bűne saját nemzetisége volt. Továbbá emléket állít a sok ezer kárpátaljai patriótának, akiket az kommunista diktatúra idején koncepciós perek által GULAG-rabságra ítéltek vagy kivégeztek.

A vármúzeum igazgatójának közlése szerint csak a múlt évben 160 ezren váltottak jegyet és tekintették meg a vármúzeum állandó tárlatait, illetve a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak állandó emlékkiállítását. A vármúzeumot havonta 10–13 ezren keresik fel a belső Ukrajnából érkező turisták. Viszont hiányolják a magyarországi turistákat, remélik, hogy a háború befejeztével a magyar turisták is újra megjelennek a Rákóczik, illetve Zrínyi Ilona hős fejedelemasszony büszke várában.

2026. október 27. Sz. Kárpáthy Kata Trivoga (Riadó) című verseskötetét mutatták be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen. Az intézmény fennállásának 30. évfordulójához kapcsolódó eseményen a résztvevők nemcsak egy fiatal kárpátaljai költő irodalmi munkásságába, hanem a háború árnyékában megélt mindennapok lelkivilágába is betekintést nyerhettek. Az alkalom az egyetem Karrierkövetési Osztályának szervezésében valósult meg. A könyvbemutató kezdetén köszöntő beszédet mondott Buda Zsuzsanna, a Karrierkövetési Osztály vezetője, Csernicskó István, a Rákóczi Egyetem rektora. Ezt követően a rendezvény résztvevőit Shrek Tímea költő, író, az esemény moderátora köszöntötte, aki felvezetőjében hangsúlyozta, hogy Sz. Kárpáthy Kata kötete nem csupán érinti a háború témáját, hanem annak tapasztalatait, következményeit és az emberi lélekre gyakorolt hatásait helyezi középpontba. Mindez egyedülálló vidékünkön, hiszen eddig egy kötet sem született, amely teljes egészében erről szólna. A versek egy olyan fiatal szemszögéből láttatják az elmúlt évek történéseit, akinek életét, gondolkodását és jövőképét alapjaiban formálták át és változtatták meg a háborús körülmények.

A beszélgetés során Sz. Kárpáthy Kata saját életútjáról és költői pályájának kezdeteiről is mesélt. A kötet 53 verse öt ciklusba rendezve tárja az olvasó elé a fiatal költő háborúval kapcsolatos megéléseit. Különösen hangsúlyos gondolatként jelent meg a beszélgetés során a generációkon át öröklődő traumák kérdése. A kárpátaljai közösség feldolgozatlan fájdalmai ugyanis nem feltétlenül tűnnek el az idő múlásával: ha nem nézünk szembe velük, gyakran továbbadjuk őket a következő nemzedékeknek. A Trivoga versei éppen ezeknek a nem mindig kimondott érzéseknek, a közösen megélt kihívásoknak, az elhallgatott félelmeknek és felhalmozódott lelki terheknek adnak hangot.

2026. október 28. Negyedszázados jubileumát ünnepelte a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem bázisán működő Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont és a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont. A Két műhely, közös küldetés – 25 év a kárpátaljai magyar tudományosságban címmel rendezett ünnepi rendezvény alkalmat teremtett arra, hogy a résztvevők visszatekintsenek a két tudományos műhely elmúlt huszonöt évére, felidézzék névadóik szellemi örökségét, valamint betekintést nyerjenek a kutatóközpontok tudományos tevékenységébe és legújabb eredményeibe.

A jubileumi rendezvényen köszöntő beszédet mondott Szakál Imre, a Rákóczi Egyetem rektorhelyettese, Csernicskó István, az egyetem rektora, Kocsis Károly akadémikus, az MTA rendes tagja, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke.

Lehoczky Tivadar életútját és tudományos örökségét Molnár D. Erzsébet ismertette. Hodinka Antal életét és munkásságát Gazdag Vilmos mutatta be. A Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont huszonöt éves munkáját Pallay Katalin ismertette, míg a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont kutatási eredményeiről Hires-László Kornélia tartott előadást. A jubileumi esemény fontos részét képezték a könyvbemutatók is, amelyek a kutatók aktuális tudományos munkájába engednek betekintést.

2026. október 28. A szabadság 13 napja… címmel került sor nemzetközi tudományos konferenciára Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet szervezésében a Hungarológiai Központban. A szervezők nevében Albertné Simon Edina ungvári konzul és Zubánics László tanszékvezető köszöntötték a résztvevőket. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) az eseményre Az 1956-os forradalom és szabadságharc című roll-up kiállítással készült, amely a Központ előterében tekinthető meg.

A köszöntő beszédének elhangzása után dr. Bank Barbara (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja) Ítéletnélküli megtorlások; dr. Zékány Krisztina (UE UMOTI Magyar Filológiai Tanszék, docens) Amikor a történelem személyes sorssá válik. 1956 emléke az egykori kárpátaljai résztvevők vallomásaiban; dr. Zubánics László (UE UMOTI Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék vezetője, docens): Az 1956-os forradalom helye az ukrajnai történelemtudományban és -oktatásban; dr. Rónai Lerry (UE UMOTI Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék, docens): A Mindszenty-per, mint az egyházüldözés mechanizmusa a Rákosi-korszakban; Dupka Nándor PhD-hallgató (UE Történelem és Régészet Doktori Iskolája): A meghurcolt és Gulag-táborokból hazatért papok megfigyelése 1956-ban címmel tartott előadást. A konferencia keretében számos, az 1956-os forradalommal kapcsolatos kiadvány is bemutatásra került.

2026. október 28. Ungvár-Beregszász. Megtartotta hibrid formában a 2026. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT). A résztvevők online, valamint személyesen Ungváron és Beregszászban kapcsolódhattak be az eseménybe. Összesen 180 fő vett részt a KMAT 11. éves közgyűlésén. A központi rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem adott otthont. A közgyűlést Csernicskó István, a KMAT elnöke, a Rákóczi Egyetem rektora nyitotta meg.

Köszöntő beszédet mondott Borsos Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, Kocsis Károly akadémikus, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke. Nyitóbeszédekben a meghívott vendégek hangsúlyozták a határon túli magyar tudományosság jelentőségét, a kárpátaljai magyar tudományos közösség meghatározó szerepét, valamint az akadémiai együttműködések és a tudományos kapcsolatok további erősítésének fontosságát.

A közgyűlés következő napirendi pontjaként Csernicskó István, a KMAT elnöke számolt be a Tanács 2026. évi tevékenységéről. Beszámolójában áttekintette az elmúlt időszak legfontosabb szakmai és tudományszervezési eredményeit, a megvalósult programokat és rendezvényeket, valamint a kárpátaljai magyar tudományos közösség támogatása érdekében végzett munkát.

A továbbiakban Dolinai Zsuzsanna titkár bemutatta a Spenik Ottó-díj 2026. évi tudományos díjazottjait. Az elismeréseket Csenicskó István, a KMAT elnöke és Spenik Sándor alelnök adta át.

Spenik Ottó-díjat vehetett át humán és társadalomtudományok kategóriában Váradi Krisztián, a Rákóczi Egyetem Filológia Tanszékének munkatársa, Varga Róbert, az egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa, Kész Margit, az egyetem Filológia Tanszéke Magyar Tanszéki Csoportjának docense és Kész Barnabás, az egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense. Spenik Ottó-díjat vehetett át természettudományok kategóriában Bartos Mária, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense, Molnár Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense és Nagy Erzsébet, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense. Spenik Ottó-díjat vehetett át élettudományok kategóriában Zselicki István, a Rákóczi Egyetem Biológia és Kémia Tanszékének adjunktusa és Boldizsár Patricia, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora.

A közgyűlés következő napirendi pontjaként sor került a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnökének megválasztására, a KMAT tag- és tisztségviselő-választási szabályzatának megfelelően.

Az előterjesztést Csernicskó István, a Tanács elnöke ismertette.

A KMAT Elnöksége a 2026. október 19-én tartott ülésén egyhangúlag Spenik Sándor elnökké választását támogatta. A javaslatot a közgyűlés nyílt szavazással, kézfelemeléssel, egyhangúlag elfogadta, így Spenik Sándort választotta meg a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnökévé.

A közgyűlés ezt követően a KMAT Elnökségének megválasztásával folytatódott, nyílt szavazás formájában kézfelemeléssel a következő tagokat választották meg az elnökségbe: Csernicskó István, a választottak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja (a KMAT Jogszabályának értelmében, az MTA külső tagja az Elnökség nem választott állandó tagja)
Humántudományok:
1. Beregszászi Anikó, dr. habil. (I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya)
2. Szakál Imre, dr. habil. (II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya)
3. Orosz Ildikó, PhD (IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya)
4. Csatáry György, PhD (II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya)
5. Nagy Natália, PhD (II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya)
6. Dupka György, PhD (II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya)
7. Zubánics László, PhD (II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya)
8. Zékány Krisztina, dr. habil. (II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya)
9. Kopriva Attila, tudományok kandidátusa, docens (Ukrajna) (I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya)

Természettudományok:
1. Berghauer Sándor, PhD (X. Földtudományok Osztálya)
2. Fodor Gyula, PhD (X. Földtudományok Osztálya)
3. Rácz Béla, PhD (X. Földtudományok Osztálya)
4. Spenik Sándor, tudományok kandidátusa, docens (XI. Fizikai Tudományok Osztálya)
5. Molnár Sándor, tudományok kandidátusa, docens (XI. Fizikai Tudományok Osztálya)
6. Gecse Ferenc, tudományok kandidátusa, docens (III. Matematikai Tudományok Osztálya)

Élettudományok:
1. Kohut Erzsébet, PhD (VIII. Biológiai Tudományok Osztálya)
2. Pólin Irén, CSc (IV. Agrártudományok Osztálya)
3. Boldizsár Sándor, tudományok doktora, professzor (V. Orvosi Tudományok Osztálya)
4. Riskó Sándor, tudományok kandidátusa (V. Orvosi Tudományok Osztálya)
5. Szircsák Erzsébet, tudományok doktora, professzor (V. Orvosi Tudományok Osztálya)

A KMAT Ellenőrző Bizottságába a következő kutatókat választotta:
Elnök: Filep Mihály, kémikus PhD. Ellenőrző bizottsági tagok: Talabircsuk Oxána, a filológia tudományok kandidátusa (Ukrajna), Traski Viktor, fizika és matematika tudományok kandidátusa (Ukrajna).

A továbbiakban is a KMAT titkára Dolinai Zsuzsanna marad. A közgyűlést az újonnan megválasztott elnök, Spenik Sándor zárta, aki a reményének adott hangot, hogy az új elnökség az eddigi eredményekre építve, közös felelősségvállalással és töretlen elkötelezettséggel folytatja munkáját a kárpátaljai magyar tudományos közösség szolgálatában.

Záróbeszédében külön méltatta Zubánics László és Csernicskó István munkásságát, kiemelve a kisebbségi jogok érvényesítéséért és az ukrajnai nemzeti kisebbségek érdekeinek képviseletéért végzett tevékenységüket. Hangsúlyozta, hogy az anyanyelv, az oktatás és a közösségi jogok védelmében végzett következetes munkájuk jelentős értéket képvisel a kárpátaljai magyar közösség számára, amely sokat köszönhet elkötelezett kiállásuknak.

2026. október 28. A Felvidéki Magyar Irodalom napját Királyhelmecen harmadik alkalommal tartották meg. Többek között sor kerül Tolvaj Bertalan emléktáblájának és Dobos László szobrának a megkoszorúzására. Az előbbi helyen Mihályi Molnár László költő, publicista, az utóbbi helyszínen L. Simon László József Attila-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője mondott emlékbeszédet. Csáky Pál Talamon-díjas író elnökletével A nemzedéki antológiák szerepe a felvidéki magyar irodalomban című szimpóziumon figyelemre méltó előadást tartott mások mellett G. Kovács László történész, műfordító – Az egyszemű éjszaka foglyai? és Krausz Tivadar költő, író – Miért ne játssz a mozdonnyal címmel. A Műszaki Szakok és Mesterségek Szakközépiskolában mások mellett a beregszászi származású Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas költő, író tartott rendhagyó irodalomórát.

A záróprogram, a Dobos László-életműdíj átadó ünnepség a Városi Művelődési Központban volt. Az eseményen részt vett Dupka György irodalmár, Együtt. Irodalom-művészet-humán tudományok-kultúra c. folyóirat felelős kiadója is. Köszöntőt mondott Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere és Hodossy Gyula József Attila-díjas költő, a SZMÍT elnöke. A megnyitó után átadták a Dobos László Prózamondó Verseny nyerteseinek járó okleveleket. A Sodrásban című Dobos László prózaíró verseny győztesei is megkapták a megérdemelt jutalmat. A Felvidéki Magyar Irodalom Napja méltó alkalom volt arra, hogy a Dobos László posztumusz díszpolgári címét gyermekei, Éva és László átvehessék Pataky Károly polgármestertől.

Végül, de nem utolsósorban ünnepélyes keretek között átadták a Dobos László-életműdíjat is. A díjat odaítélő Bizottság magyarországi, erdélyi és kárpátaljai tagjai 2026-ban: Szentmártoni János Magyarország Babérkoszorúja és József Attila-díjas költő, Sántha Attila Magyarország Babérkoszorúja és József Attila-díjas költő és Dupka György Ratkó-díjas író, költő, történész voltak. Ebben az évben Hodossy Gyula József Attila-díjas költő, a SZMÍT elnöke vehette át a rangos elismerést Pataky Károly polgármestertől, ifj. Dobos Lászlótól és Dobos Évától.

A díjazottat Dupka György kárpátaljai író, újságíró, szerkesztő méltatta: „Hodossy Gyula azon kevesek egyike, akinél a költő és a közösségszervező nem kioltja, hanem felerősíti egymást. Írói és szervezői munkája mögött mindig ott húzódik a mély hit, a szülőföld szeretete, a dunaszerdahelyi református gyülekezetben végzett presbiteri és gondnoki szolgálata, valamint a kisebbségi sorsban való megmaradás parancsa. A felvidék nagyjaihoz hasonlóan ő is elszántan hidakat épít a múlt értékei és a jövő generációi között. Ezen az úton haladva, elkötelezettség vezérli: a szlovák magyar együttélés és kölcsönös megbecsülés jegyében megmaradni… 

A Dobos László-életműdíj ezúttal is méltó kezekbe kerül, amelyet a mai napon átvehet, nem csupán az eddig elért eredmények elismerése. Ez a díj egy olyan konok, rendíthetetlen és fáradhatatlan életigenlésnek a pecsétje, amely Dunaszerdahelyről indulva az egész magyar nyelvterületen visszhangra talált.”

Hodossy Gyula versét és a prózaíró pályázat nyertes művét Dégner Lilla, a Thália Színház színművésze olvasta fel. Zenei betétről Choma Manuela /zongora/ és Choma Éva /hegedű/ gondoskodtak. Az est házigazdája Cap György helytörténész volt.

2026. október 29. Három évtizeddel ezelőtt 74 hallgatóval indult, mára a kárpátaljai magyar oktatás és tudományos élet meghatározó intézményévé vált a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem. A Beregszászban megtartott jubileumi ünnepségen visszatekintettek az elmúlt 30 év eredményeire, és köszönetet mondtak mindazoknak, akik munkájukkal, támogatásukkal és bizalmukkal hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez.

Ünnepi beszédet mondott Csernicskó István rektor: „1996-ban 74 hallgatóval indultunk. A mostani tanévet 1681 hallgatóval kezdtük. A négy szakból 34 képzés lett, a kizárólagos pedagógusképzésből pedig hét képzési területet átfogó, széles képzési kínálat. Az elmúlt három évtizedben 3062 személy összesen 4222 diplomát szerzett intézményünkben.

A számok mögött pedagógusok, kutatók és más szakemberek életútjai állnak. A rektor beszámolója szerint közel 150 kárpátaljai oktatási intézményben összesen 605 egykori hallgató dolgozik, akiknek munkája révén az itt megszerzett tudás a térség számos közösségéhez eljut. Különös jelentősége van ennek a háború és az elvándorlás idején, amikor minden továbbtanuló fiatal döntése egyben az intézmény iránti bizalom kifejezése is.”

Az alapítás időszakát Milován Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség tiszteletbeli elnökének felolvasott levele is megidézte.  A vendégek köszöntőinek sorában Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja olvasta fel Kollai István, a magyar kormány magyarságpolitikáért felelős helyettes államtitkárának levelét.

Az egyetem közösségi szerepét emelte ki Borsos Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke is. A partnerintézmények nevében Flóra Gábor, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorhelyettese köszöntötte az ünneplőket.

Majd Jubileumi emlékplaketteket vettek át az intézmény ügyét támogatók és képviselők, köztük az alapító szervezetek, az egyházi és közösségi szervezetek, a partnerintézmények, a tudományos, kulturális, szakmai és civil partnerek, a segélyszervezetek, vállalkozások és a sajtóorgánumok képviselői. Az ünnepi beszédek sorát Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke zárta. Az ünnepség az egyházi méltóságok áldásával, majd a Tulipán Tanoda néptáncszakkörének műsorával ért véget. A hivatalos program után sor került a születésnapi torta felvágására is.

* Az első évfolyamok fényképei, az indulás dokumentumai és a ma is használt egyetemi jelképek egyaránt helyet kaptak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem intézménytörténeti kiállításán. A harmincéves jubileum alkalmából megnyitott tárlat annak a közösségnek állít emléket, amely megteremtette és azóta is élteti az önálló magyar felsőoktatást Kárpátalján.

2026. október 29. Magyarország Beregszászi Konzulátusán a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) szervezésében került megrendezésre a hagyományos Irodalmi Kilátó zenés irodalmi-művészeti délután. Immár közel 10 éve az Együtt folyóirat szerzői az év folyamán az Irodalmi Kilátó keretében rendszeresen találkoznak olvasóikkal. Az eseménynek a konzulátus Munkácsy Mihály terme adott otthont.

A szervezők nevében az író-olvasó találkozót Dupka György, a MÉKK elnöke, a KMMI igazgatója nyitotta meg. Köszöntő beszédet mondott a házigazdák nevében dr. Gyebnár István első beosztott konzul. Majd Marcsák Gergely, az Együtt folyóirat olvasószerkesztője felolvasta Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, a folyóirat főszerkesztőjének az Irodalmi Kilátó résztvevőihez intézet üzenetét, aki ezen a napon Kassán a II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai újratemetésének 120. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen vesz részt és tart előadást.

A résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták meg Marcsák Gergely-Shrek Tímea Bölcsőm és erődöm – Kárpátaljáról című verses-zenés pódiumműsorát. Az énekelt és elmondott versek szerzői: Kovács Vilmos, S. Benedek András, Tárczy Andor, Bakos Kiss Károly, Füzesi Magda, Horváth Sándor, Vári Fábián László, Sz. Kárpáthy Kata, Marcsák Gergely.

Ezt követően sor került Sz. Kárpáthy Kata Trivoga c. első verseskötetének prezentációjára, amely Ungváron az Intermix Kiadó gondozásában, a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatban jelent meg, és a KMMI honlapján is elérhető. A fiatal költő háborúval kapcsolatos megéléseit 53 versben fogalmazta meg, és azokat öt ciklusba rendezve tárja az olvasó elé. A jelenlévők a felolvasott verseken keresztül betekintést nyerhettek a költő a háború árnyékában megélt mindennapokra épülő szorongó, kiutat kereső világába is. Szabadverseiben az emberi lélekre gyakorolt hatásait helyezi középpontba, amelyekben a szülőföldhöz való ragaszkodás, az elvándorlás, az otthonérzet és az újrakezdés kérdései is előtérbe kerültek. A kiadvány bemutatásában közreműködött Marcsák Gergely irodalmár, aki az Együtt folyóirat legutóbbi számában írt recenziót a versgyűjteményről.

A továbbiakban Dupka György az Együttben is publikált, zápszonyi Brenzovics Marianna 54, a derceni Fodor Géza 76, a beregsomi Balogh Balázs 85 éve októberben született költőkre, írókra emlékezett. Ők az elmúlt huszonöt év alatt hunytak el, műveikkel a kárpátaljai magyar irodalmat is gazdagították. Kiemelten szólt Czébely Lajos 75 éves költőről, helytörténészről, aki Visken él és alkot. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy 2027-ben a 100 éve született és 50 éve elhunyt Kovács Vilmos (1927–1977) költőre, íróra, a helyi magyar líra egyik legfigyelemreméltóbb képviselőjére emlékeznek. Gát szülöttjének tiszteletére rendezvénysorozattal készülnek. Ennek jegyében jelent meg nemrég angol nyelven Ortutay Péter fordításában Kovács Vilmos Holnap is élünk (1965) című, a kárpátaljai magyarság sorkérdéseivel foglalkozó regénye, amely a személyi kultusz okozta torzulásokat ábrázolja, sürgetve a közéleti tisztaság, a harmonikus élet megteremtését.

Mint felelős kiadó, szólt az Együtt folyóirat eddig elkészített és megjelentetett 1-4. számairól. Ezek a KMMI honlapján is elérhetők, olvashatók (https://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt ).

Dupka György az eseményen bemutatta a 14 éves Koroly Krisztián kezdő tollforgatót. A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákja személyesen mutatkozott be és a tinédzserek számára írt kisregényéből olvasott fel egy részletet.

Végül Kovács László beregszászi műgyűjtő a MÉKK kezdeményező csoportja 35. évfordulója alkalmából Dupka György elnöknek a beregszászi Garanyi József képzőművész egyik akvarelljét nyújtotta át.

Az Irodalmi Kilátó programja megzenésített versek előadásával zárult. Ezúttal a Sárosorosziból érkezett Gáti Gyöngyi verséneklő Balassi Bálint: Adj már csendességet, Tóth Elemér: Vers az anyanyelvről és Bodnár Éva: Fohász a hazáért című versét énekelte el. Mint ismeretes Gáti Gyöngyi immár két évtizede a sárosoroszi közkönyvtár vezetője, a tehetséggondozó csoport koordinátora, a helyi református gyülekezet kántora, aki a magyar költők énekelt verseinek aktív terjesztőjeként az iskolások körében is gyakran hallatja hangját.

Az eseményt dr. Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja is megtisztelte jelenlétével.

2026. október 29. A Csemadok Kassai Városi Választmánya az 58. Kazinczy Napok ünnepi rendezvényén a Rákóczi-kultusz történelmi és irodalmi örökségét idézte meg. A meghívottak között volt Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő, a magyar és ruszin népköltészet kutatója, aki Kassán a II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai újra temetésének 120. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen A Rákóczi-kultusz Kárpátalján – és tükröződése a költészetben címmel tartott előadást.

2026. október 29. A Munkácsy Mihály Magyar Ház, a Munkácsi Magyar Egylet és a Szent Erzsébet Karitász megrendezte Farkas Sándor zongoraestjét. Farkas Sándor Munkácson született, pályafutását zenetanárként kezdte, majd Magyarországon folytatta zenei tevékenységét. Később előadóművészként teljesedett ki, és megnyerte az országos bárzongorista versenyt. A mai napig számos meghívásnak és fellépésnek tesz eleget. A zenés programot egy kötetlen beszélgetés is színesítette, amelynek keretében a résztvevők közelebbről is megismerhették a művész életútját és pályafutását.

2026. október 30. Az Etnopolitika és a Vallásszabadság Kérdéseivel Foglalkozó Állami Szolgálat Nyugat-Ukrajnai Nemzetiségi Fórum címmel egész napos találkozót szervezett Lembergben. A különböző panelbeszélgetések keretében a jelenlévők a társadalmi kommunikáció fontosságára és azok jó példáira hívták fel a figyelmet. A civil szervezetek képviselői emellett felhívták a figyelmet a témában lévő hiányosságokra is. A „Hogyan legyünk hallhatók? Nemzeti Kisebbségek, Önkormányzatok és az állam: párbeszéd és részvétel a döntéshozatalban” című panelbeszélgetés moderátora dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke volt. Az ukrajnai magyar szervezetek közül az eseményen képviseltette magát Szikora Attila, a Hmelnickiji Szent István Egyesület, Ivánik István, a Ternopili II. Rákóczi Ferenc Egyesület, Nagornyak Miroszlava, az Ivano-Frankivszki Magyar Oktatási-Kulturális Központ és Vaskeba Borisz, a Kárpátaljai Magyarok Szövetsége elnöke. Jelen voltak Alexandru Victor Micula, Románia rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Halmos Zsolt, Magyarország Ukrajnai Nagykövetségének konzulja.

2026. október folyamán. Képzőművészeti kiállítások, író-olvasó találkozók, folyóirat- és könyvbemutatók, koncertek, kulturális programok a magyarlakta településeken.

* Hatvanmillió eurót fordítanak Ukrajna nyugati határátkelőinek korszerűsítésére az Európai Beruházási Bank támogatásával. A beruházás Kárpátalját is érinti: megújulhat a csapi, az asztélyi és az ungvári határátkelő infrastruktúrája – közölte Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője. A tervek szerint Kárpátalján három határátkelő korszerűsítésére nyílik lehetőség: a Csap–Záhony, az Asztély–Beregsurány, valamint az Ungvár–Felsőnémeti átkelőhely fejlesztésére. A munkálatok részeként felújíthatják a kapcsolódó bekötőutakat és a kiszolgáló területeket, óvóhelyeket alakíthatnak ki, továbbá korszerűsíthetik a vámellenőrzéshez használt berendezéseket és szoftvereket.

* Megnyitották a forgalom előtt a Romániát és Ukrajnát összekötő új Tisza-hidat, amely a romániai Máramarossziget (Sighetu Marmatiei) és az ukrajnai Tiszafejéregyháza (Bila Cerkva) között teremt új közúti határátlépési lehetőséget. Az új híd és határátkelő az ukrajnai háború kitörése óta jelentősen megnőtt közúti forgalmat hivatott biztosítani a két ország között. A létesítmény a szintén Máramarosszigeten, de a tőle jelentős távolságra található régi híddal párhuzamosan biztosítja az átkelést a határt képező Tisza folyón a két ország között. A Máramarossziget-2 határátkelő megnyitása fokozatosan történik, csütörtök déltől olyan személyszállító járművek használhatják, amelyeknek össztömege nem haladja meg a 3,5 tonnát.

* Tizenhét holland önkéntes érkezett Kárpátaljára, hogy gyermekekkel foglalkozzon, rászoruló családokat támogasson, valamint intézmények felújításában és fejlesztésében segítsen. Az egyhetes program során többek között beregszászi és munkácsi járási helyszíneket, kelet-ukrajnai menekülteket befogadó intézményeket, valamint katonai kórházakat is felkerestek. A csoport a tavaly megkezdett együttműködést folytatta.

* Ukrajna lakossága 2026 közepén 28,5 millió főt tett ki. Ez félmillióval kevesebb a korábbi adatnál – közölte az Ukrán Nők X. Kongresszusán Ella Libanova, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Mihajlo Ptuha Demográfiai és Életminőség Kutatóintézetének igazgatója, akit az Ukrinform idézett.

 

Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua, www.umdsz.info, https://umoti-uzhnu.university/hu/fooldal/   stb.

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:
Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.

Archívum: kmmi.org.ua

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

  • Spenik Sándort választották a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács új elnökévé

    Október 28-án tartotta 2026. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen, az intézmény jubileumi rendezvénysorozatának keretében. A hibrid formában megtartott tanácskozáson beszámoltak az elmúlt időszak tevékenységéről, átadták az id...

  • Romzsa Tódor püspök életét idézte meg a filmvászon Beregszászban

    Október 28-án este a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem átriumában mutatták be Bokor Attila Romzsa Tódor püspök életét és mártírhalálát feldolgozó filmjét. A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Sza...

Copyright © 2026 KMMI