Kárpáti Magyar Krónika – XXVII. (XXIV.) évfolyam, 6. (356.) szám. 2023. április 1.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2023

Ez volt 2023 márciusában

Elismerések

* A beregszászi születésű Lőrincz P. Gabriella költőt, írót, irodalomtörténészt, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatóját Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma a szakmai szervezetek felterjesztése alapján József Attila-díjjal tüntette ki. Jelenleg Nógrád megyében, Szandán él.

* A beregszászi születésű Kristán Attila Jászai Mari-díjas színművészt március 14-én Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntették ki a Pesti Vigadóban. 2013-tól a Nemzeti Színház színművésze.

* A Rákóczi Szövetség Esterházy-díjjal tüntette ki Majnek Antal nyugalmazott munkácsi római katolikus püspököt. A kitüntetés átadására Esterházy János felvidéki mártír politikus emlékezete kapcsán került sor a magyar Országházban március 12-én. A nívós elismerést Majnek Antal a kárpátaljai magyarságért és minden Kárpátalján élő emberért végzett szolgálata elismeréseként vehette át.

Gratulálunk a kitüntetetteknek!

FONTOSABB RENDEZVÉNYEK

* Az ukrán parlament újabb 90 nappal meghosszabbította a hadiállapotot. Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.

2023. március 1. Alkotóműhely szervezésével folytatta idei programsorozatát a Nagyberegi Tájház. A foglalkozáson a csigatészta és a nádsíp készítésével ismerkedhettek meg a Guti Gimnázium tanulói.

2023. március 1. Turák Angéla festményeiből és dekoratív húsvéti tojásaiból Tavasz címmel nyílt kiállítás Ungváron, a Munkácsi utca 54. szám alatti Magyar Házban. A tárlaton a művész 16 festménye látható, ezek tájképek, csendéletek. A művész sajnos egészségi állapota miatt személyesen nem tudott jelen lenni a kiállítás megnyitóján. Az eseményt dr. Zubánics László, az UMDSZ és a KMMI elnöke nyitotta meg, aki beszédében az alkotóról és munkásságáról is beszámolt. A család képviseletében dr. Jacina György, a Kárpátaljai Megyei Novák Endre Kórház igazgató-főorvosa (Turák Angéla fia) és testvére, dr. Turák József osztották meg gondolataikat a jelenlévőkkel.

2023. március 2. Élő irodalom – Shrek Tímea író és Marcsák Gergely költő látogatott el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kótyuk István Filológia Campusára. A művészházaspár irodalmi pályájuk kezdetéről, megjelent köteteikről, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság megalakulásáról és jelenéről beszélt a főiskola hallgatóinak. Shrek Tímea jelenleg a KMI 12 programban vesz részt, valamint elnyerte a 2023-as Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat, Marcsák Gergely pedig a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa. A beszélgetés és a felolvasás végén a diákok kérdéseket tettek fel a két irodalmárnak.

2023. március 2. Lengyel János szociográfiai helyzetképe olvasható az Irodalmi Jelen egyik nemrég megjelent számában a kárpátaljai magyar irodalmi életről a háború árnyékában. A megszólaló pályatársakat három csoportra osztotta: akik jelenleg is Kárpátalján élnek, akik valamilyen formában a háború miatt hagyták el szülőföldjüket, illetve akik már régebb óta Magyarországon telepedtek le. https://www.irodalmijelen.hu/.../mi-lesz-veled...

2023. március 2. Életének 84. évében elhunyt Ivan Brovdi kárpátaljai szobrász, festőművész, Ukrajna érdemes művésze. Ivan Brovdi 1939. június 2-án született Ilonokújfaluban, a Nagyszőlősi járásban. Középiskolai tanulmányait Nagykomjáton végezte, majd az Ungvári Iparművészeti Főiskolán szerzett oklevelet 1961-ben. Mesterei között tudhatta többek között Fedor Manajlót és Balla Pált. A művész szobrászként vonult be a köztudatba. Leghíresebb szobrai az 1996-ban készült Szín és vér, Cirill és Metód, illetve A boldog kéményseprő és a macskája, amelyet 2010-ben avattak fel Tóth Bertalan, Munkács legendás kéményseprője tiszteletére. Az utóbbi években a művész a festészetben is sikereket ért el.

2023. március 3. Több mint százmillió forint értékű segélyszállítmányt indított útnak Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Beregszászból Ukrajna Kárpátokon túli vidékeire.

2023. március 3–5. Rendek között, vonók mögött – népzenész sorsok a XXI. századból elnevezésű előadásával a Kolozsvárról és környékéről érkezett, tíz főből álló zenekar a beregszászi színházban, majd Eszenyben és Munkácson elevenítette meg a Kárpát-medence különleges népzenei örökségét.

2023. március 4. A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum egy Opel Vivaro kisbuszt kapott a Visa Jótékonysági Alaptól.

2023. március 5. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kárpátaljai kirendeltsége legutóbbi beregszászi rendezvényét nagy érdeklődés övezte. Dobsa Beáta, az MCC beregszászi régióvezetője közlése szerint a Könyvbemutató és előadás című rendezvényen Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója, a Design Terminal vezetője mutatta be a magyar fiataloknak szóló, a Nonkonform címmel nemrég megjelent kötetét. A kíséretében érkezett Fa Nándor előadását is nagy izgalommal hallgatták a résztvevők, aki közel 38 éve, 1985. szeptember 26-án indult el Föld körüli útjára.

2023. március 5. A Magyar Református Szeretetszolgálat 2,5 millió forint értékben adott át adományokat a kárpátaljai oktatási intézmények számára. Az átadásra a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor.

2023. március 7. Nyílt napot tartottak a magyar kormánytámogatásból felújított és az elmúlt év szeptemberében ünnepélyes keretek között felavatott Erdélyi Béla Emlék- és Alkotóházban. Az épület – amely a festőművész egykori családi háza – a munkácsi várhegy tövében helyezkedik el. A rendezvényen beszédet mondott Tarpai József, a felújításban közreműködő Zahid Finance Group Kft. vezetője, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója, Kopriva Attila munkácsi festőművész, a művészettudományok kandidátusa, Albertné Simon Edina ungvári magyar konzul. A kiállított művek alkotói között szerepelt a háborús menekült Olekszandr Zsilcov is, aki a vidékünkön tapasztalt támogatásért és az itt kapott segítségnyújtásért tavaly hálája jeléül felajánlott két általa készített képet Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek. A főkonzulátus munkatársai továbbították a műveket. Orbán Viktor levélben köszönte meg a gesztust. A rendezvény az Erdélyi Béla életét és munkásságát bemutató dokumentumfilm levetítésével folytatódott, majd az épület és az udvar bejárásával zárult.

2023. március 8. Csortos Gyula 1883. március 8-án született Munkácson. Születésének 140. évfordulóján a Munkácsy Mihály Magyar Házban állított neki emléket szülővárosának magyar közössége. A dombormű és emléktábla Matl Péter munkácsi szobrászművész alkotása. A gyönyörűen felújított, patinás épületben Munkácsy Mihály szobra és Lehoczky Tivadar emléktáblája után Csortos Gyula emléktáblája került leleplezésre, s az ünnepségen a helyi magyarok mellett magyar diplomaták, a megyei, járási és helyi tanácsok képviselői, valamint a magyar társadalmi szervezetek vezetői is tiszteletüket tették. Az avatóünnepségen köszöntőbeszédet mondott Tarpai József, a magyar ház igazgatója, Cseh Áron ungvári magyar konzul, Matl Péter szobrász. Kornya István, a Nemzeti Színház művészeti műhelyének tagja, a Nemzeti Magazin főszerkesztője a Nemzeti Színház társulatának és Vidnyánszky Attila főigazgatójának az üdvözletét tolmácsolta. Az emléktáblát Tarpai József, Cseh Áron vezető konzul, Kornya István és az alkotó, Matl Péter leplezte le. Közreműködtek a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészei, akik a Mónus Dóra által összeállított, 20 perces előadással idézték fel Csortos Gyula életének legfontosabb eseményeit.

2023. március 9. Tarasz Sevcsenko, a költő, művész, a leghíresebb ukrán szabadságharcos születésének 209. évfordulója alkalomból a megyeszékhelyen virágokat helyeztek el emlékművénél, a Népi téren. Az ünnepségen részt vettek az ukrán fegyveres erők katonái, a rendfenntartó struktúrák alkalmazottai, képviselők, megyei és városi vezetők, tisztviselők és a helyi lakosok.

2023. március 9. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma a felvételizők részére Nyílt napot szervezett.

2023. március 9. A Kárpátaljai Szövetség dísztermében a magyar széppróza napja alkalmából megrendezésre került a Kárpátaljai írók a pulpituson irodalmi rendezvény. Köszöntő beszédet mondott Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke. Seremet Sándor főtitkár beszélgetőtársa volt a beregszászi Lőrinc P. Gabriella költő, író, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja, a beregszászi Csornyij Dávid történész doktorandusz, költő, a tiszabökényi Dupka György író, történész, a Magyar Irószövetség választmányi tagja, a csapi Kertész Dávid író, újságíró, a munkácsi Kopriva Nikolett költő, grafikus, a Magyar Irószövetség választmányi tagja. A téglási származású Bernáth Ferenc Artisjus-díjas gitárművész előadásában felcsendültek saját és más zeneszerzők művei. A beszélgetés után az irodalmárok egy-egy alkalomhoz illő alkotást olvastak fel. A rendezvény jó hangulatú fogadással zárult.

A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel mások mellett Böszörményi Zoltán, a Magyar PEN Club elnöke, az Irodalmi Jelen főszerkesztője, Varga Melinda költő, az Irodalmi Jelen munkatársa, Szalipszki Endre nyugalmazott beregszászi főkonzul, Kovács Sándor honismereti szakíró és Benza György, a KSZ elnökségi tagjai is. A rendezvényt támogatta a Magyar Írószövetség és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége.

2023. március 13. Dr. Csernicskó István a KMAT elnöke, HOGYAN KREÁLJUNK NYELVEKET? A nyelvpolitika mint a nemzetépítés és identitáskonstrukció eszköze címmel székfoglaló előadást tartott az MTA Székház Nagyteremében.

2023. március 14. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából kiállításmegnyitóval egybekötött ünnepi megemlékezésre került sor Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. Az egybegyűlteket Albertné Simon Edina konzul asszony köszöntötte, majd a Himnusz közös éneklését követően Bacskai József főkonzul mondott köszöntőt március 15-e, a nemzeti ünnep alkalmából. A magyar Országgyűlés Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Petőfi-emlékévet hirdetett a 2022/23-ra. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa Balla Pál festőművész a témához kapcsolódó alkotásaiból összeállított tárlattal emlékezik a nemzet költőjére. Fuchs Andrea, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének alapító tagja és titkára méltatta Balla Pál (1930–2008) festőművészt, aki egykoron rajztanára is volt. A rendezvényt az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola diákjainak tematikus műsora színesítette.

2023. március 14. Barackfát ültetett a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumban Babják Zoltán, Beregszász polgármestere és Fegyir Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora, aki jelenleg az ukrán fegyveres erőknél teljesít szolgálatot. A hírt a polgármester közölte Facebook-oldalán: „Egy barackfát ültettünk a tanintézmény területén, mely szimbolikus erővel bír, hiszen a legenda szerint pont egy ilyen gyümölcsfa alatt tartott gyűléseket Kossuth Lajos Beregszászban, az 1848–49-es forradalom kezdete előtt. Az ilyen jellegű események, kellemes beszélgetések és tapasztalatcserék hozzájárulnak az új hagyományok megteremtéséhez. Átfogó támogatásunkról biztosítottam Fegyir Sándort. Együtt a győzelemért!” – olvashatjuk a bejegyzésben.

2023. március 14. Ünnepi megemlékezést szervezett a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (BKÉSZ) az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója alkalmából. A rendezvénynek a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont.

2023. március 15. Az orosz–ukrán háborúban életét vesztette az 51 éves Strempel József – tudatta a Nagybocskói Községi Tanács. A rahói járási falu magyar származású szülöttje március 15-én hunyt el a Luhanszk megyében zajló hadműveletek során. Nyugodjon békében!

2023. március 15. Az Ukrajnában zajló háború miatt március 15-én Ungváron, a Petőfi-szobornál ismét csak szűk körű, csendes koszorúzással méltatták az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot, s annak hőseit. Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja, Cseh Áron vezető konzul, Albertné Simon Edina, Ónody Rita Éva, Csizmadia Alexandra konzulok, Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ) elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, Rezes József, a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának ügyvezető igazgatója, Palkó Katalin, a KMKSZ UKSZ alelnöke, Spenik Sándor, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár igazgatója, Sepella-Brenzovics Erzsébet, a Kárpátalja lapigazgatója, Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Városi Alapszervezetének elnöke, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola igazgatója, Györke Róbert, a KMKSZ Nagygejőci Alapszervezetének elnöke, a Nagygejőci Gimnázium igazgatója és más magyarságszervezetek képviselői helyezték el a koszorúikat és virágaikat csendben tisztelegve a 175 évvel ezelőtti márciusi események és az akkori hősök előtt.

Az Ungvári Nemzet Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének megújult diákönkormányzata ünnepi előadással méltatta az 1848–1849-es forradalom hőseit. A kárpátaljai születésű Magyar Árpád István képzőm* űvész kiállítását Zubánics László, az UNE UMOTI tanszékvezetője nyitotta meg. A magyar történelmi alakokat ábrázoló képkiállítást az intézet ajándékul kapta.

* A beregszászi magyarság ökumenikus istentiszteletre gyűlt össze a város római katolikus templomában, ahol Molnár János római katolikus püspöki helynök-esperes és Taracközi Ferenc református lelkipásztor osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Majd az ünnepet méltatók a kétszáz éve született forradalmár, költő, nemzeti hős, Petőfi Sándor szobránál hajtottak fejet és helyezték el az emlékezés koszorúit, tisztelegve a márciusi ifjak és az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. A Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége nevében (MÉKK) nevében Dupka Nándor elnökségi tag koszorúzott.

* A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is megemlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. A rendezvény Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményével kezdődött, a verset Nagy Jonatán főiskolai hallgató szavalta el. Bacskai József, az ungvári főkonzulátus főkonzulja tolmácsolta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének honfitársaihoz intézett szavait.

* Badalóban ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg az 1948–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról, majd megkoszorúzták a református templom külső falán 1938-ban elhelyezett Petőfi-emléktáblát.

* Nagyszőlősön csendes koszorúzással emlékeztek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc dicső napjairól báró Perényi Zsigmondnak, a szabadságharc vértanújának szobránál.

* Visken is megemlékeztek az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. Az intézmények és civil szervezetek képviselői a református templom előtti téren tartottak megemlékezést.

* Az egykori máramarosi koronavárosban, Técsőn ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójáról.

* Aknaszlatina zsúfolásig megtelt római katolikus templomában színvonalas ünnepi műsorral emlékeztek meg a szabadságharc hőseiről.

* Gyertyánliget magyarsága is összegyűlt, hogy megemlékezzen a forradalom és szabadságharc 175. évfordulójáról.

2023. március 15. A magyar kormány az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosának segítségét kérte azon új ukrán törvény végrehajtásának elhalasztása érdekében, amelynek értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnének az országban a kisebbségi iskolák – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Hágában.

2023. március 16. Lyukas magyar zászlót kapott Fegyir Sándortól Magyarország Ungvári Főkonzulátusa. A Kárpátaljai Megyei Tanács csütörtöki plenáris ülésén Fegyir Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem fronton harcoló professzora, a megyei tanács képviselője a kárpátaljai 101-es önálló területvédelmi dandár 68. zászlóalj katonáinak aláírásával ellátott lyukas ’56-os zászlót adott át Csizmadia Alexandra konzul asszonynak, külgazdasági attasénak.

2023. március 16. Játszóházi programot szervezett a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. A foglalkozáson 5. és 6. osztályos diákok vettek részt.

2023. március 16. Jana Palincsak fiatal, tehetséges festőművész első ízben jelentkezett önálló kiállítással Munkácson, a Munkácsy Mihály Magyar Ház Kiállítótermében. Jana Palincsak, a Dombói Művészeti Iskola tanára nyerte el idén a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) ösztöndíját a zugói templom ikonosztázáról készült festményével, amely mű ugyancsak látható a festőművésznő kedvenc színére utaló Ultramarinkék című kiállításon. A kiállítás megnyitóján beszédet mondott dr. Ónody Rita Éva ungvári magyar konzul, Kopriva Attila festőművész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola docense, a művészettudományok kandidátusa, Jana egykori tanára. Az eseményen Olekszij Marhacsev szaxofonjátéka tette emelkedettebbé a hangulatot.

2023. március 16. Magyarország Beregszászi Konzulátusa az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából szervezett kiállítást kárpátaljai ukrán és magyar festőművészek alkotásaiból. A kiállításon az érdeklődők többféle tematikájú alkotásokat csodálhattak meg. Az eseményen Molnár-Friedrich Szilvia konzul asszony köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gyebnár István misszióvezető osztotta meg ünnepi gondolatait. A diplomata ismertette a kiállításon megtekinthetők többek között Erfán Ferenc, Kopriva Attila, Villasek Tibor, Szerhij Biba, Habda László festményei. Közreműködött a Beregszászi Rezeda Folkműhely néptáncegyüttese. Ezúttal Szilágysági regrutabál címmel adott elő ünnepi műsort, amelyben a szilágysági népzenén és néptáncon kívül a március 15-éhez fűződő toborzószokások, énekek és regruta tradíciók is megelevenedtek. Az együttes művészeti vezetői Orosz Péter és Várady Enikő.

2023. március 16. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) a magyarok nemzeti ünnepe alkalmából Emlékezzünk március 15-re! címmel alkotói pályázatot hirdetett, amelyre több mint száz pályamunkát küldtek be a tagcsaládok Kárpátalja különböző településéről. A legtalálékonyabbak március 16-án kapták meg jutalmukat a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban szervezett ünnepélyes díjátadón. Köszöntőbeszédet mondott Tarpai József, a KMNE elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. Mindegyik gyerek dicséretet érdemel, ugyanakkor Tóth Szofi nevét külön kiemelték, hiszen háromévesen teljes átéléssel adta elő Petőfi Sándor Nemzeti dalának részletét. A videót néhány nap alatt több mint 1,5 millióan tekintették meg.

2023. március 16. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) felhívására a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének (KMKSZ UKSZ) közbenjárásával kapott zongorát a Nagydobronyi Művészeti Iskola. Az ünnepélyes átadásra Csongoron került sor a református egyház által felajánlott épületben, ahol az intézmény ideiglenesen működik. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára és Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke. Az örömteli eseményen jelen volt Balogh Lívia, a KMKSZ UKSZ elnöke, Kovács Attila, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Nagy Ferenc, a nagydobronyi kistérség polgármestere, Baksa András, Csongor elöljárója, valamint a polgármesteri hivatal munkatársai és a zeneiskola tantestülete.

2023. március 17. A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban fontos eseményre került sor: Ukrajna Népművésze, a híres énekesnő, az Érdemes Akadémiai Kárpátaljai Népi Kórus szólistája, Ungvár díszpolgára, Labik-Popovics Klára hozzátartozói az intézménynek adományozták színpadi jelmezeit. A színpadi viseletek a kárpátaljai népcsoportok nemzeti díszeit, öltözködési hagyományait tükrözik, jól megőrzöttek, nemcsak néprajzi, hanem történelmi értékkel is bírnak.

2023. március 17. A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és az ankarai központú Türksoy, a Türk Nemzetközi Kulturális Szervezet együttműködésében kiírt nemzetközi műfordítói pályázat nyertesei vették át helyezésükért járó díjaikat Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központban tartott városi ünnepségen. A 20 ezer dollár összdíjazású műfordítói pályázat díjait Lezsák Sándor, Sultan Raev, valamint Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere, Szűcs Olga, a Tolsztoj Társaság elnöke és Vári Fábián László, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője adta át a közép-ázsiai műfordítóknak.

2023. március 18. Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató születésének 142. évfordulója alkalmából „Erdő mellett nem jó lakni...” címmel szervezett népdalszemlét a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a felső-Tisza-vidéki magyar tannyelvű és vasárnapi iskolák növendékei számára. A rendezvénynek a rahói Magyar Ház adott. Köszöntőbeszédet mondott Benedek Imre, a KMPSZ alelnöke, Ájben István, a gyertyánligeti hétvégi vasárnapi iskola vezetője, Keszler Mária, a KMPSZ Rahói Járási Szervezetének elnöke. A népdalszemlén összesen 52 gyermek vett részt. Fellépéseiket követően a Kőrösmezői Középiskola növendékei a március 15-re készített ünnepi műsorukat adták elő.

2023. március 18. Két év után újra jelenléti formában Beregszászban találkoztak a 27. „Átal mennék én a Tiszán...” kárpátaljai népdaléneklési verseny résztvevői a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében. A program szakmai partnere 2017-es megalakulása óta a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja. A verseny elején Várady Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja kulturális szervezője, Fodor Éva, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) irodaigazgatója, Pál Katalin, a program védnöke, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket, A verseny zsűrijét idén Bárdosi Ildikó, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium oktatója, Pál Eszter, a Magyar Állami Népi Együttes és a Szalonna és Bandája szólistája, Juhász Erika, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének mesteroktatója, valamint Pál Lajos, a verseny elindítója, a Magyarország érdemes művésze, népzenetanár alkották. A kategóriák arany minősítésű helyezettjei értékes ajándékban részesültek.

2023. március 18. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) minden évben szervez MunKaland járatokat. Ezeken az alkalmakon a családoknak, főként a gyerekeknek lehetőségük nyílik betekintést nyerni egy-egy szakma, hivatás rejtelmeibe. Ezúttal a Beregszentmiklóson működő szoborparkba látogattak el, 25 fő részvételével. Az ott dolgozó Matl Péter szobrászművész tartott színes bemutatót számunkra.

2023. március 19. Megújult köntösben láthatta újra Gogol Háztűznézőjét a beregszászi színház előadásait kedvelő közönség a premieren. A vígjátékot a színház alapítója, Vidnyánszky Attila rendezte. A két felvonásban játszott komédia pikantériáját az adja, hogy az eredetileg túlnyomórészt férfi karaktereket felvonultató darabot a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház női szereplői testesítik meg a kialakult háborús helyzetre való tekintettel. A társulat 7 női szereplője és egyetlen férfi színésze most is zseniálisat alkotott.

2023. március 19. A KMPSZ szervezésében Nagydobronyban rendezték meg a Kazinczy szépkiejtési verseny kárpátaljai döntőjét. A szakmai zsűri elnöke Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke volt, tagjai: Bak Éva a KMPSZ és a KMKSZ képviseletében, Uszkai Valéria és Varga Sándor magyartanárok. A zsűri döntése értelmében a felső tagozat első öt helyezettje képviselheti majd Kárpátalját április 20-án Győrben a Kárpát-medencei döntőben.

2023. március 21. A Kárpátaljai Megyei Néprajzi Szabadtéri Múzeum termében tartották a Győz a tavasz című képző-, díszítő- és iparművészeti kiállítás megnyitóját. A művészeti eseményen 10 különböző technikával dolgozó művész vett részt. A művek témái rendkívül változatosak, de minden művészt egy közös cél egyesít: Ukrajna felszabadítása és az ellenség feletti győzelem. A kiállítás szervezője a Kárpátaljai Megyei Szervezési és Módszertani Kulturális Központ.

2023. március 21. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy sikerrel rendezte meg a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára a magyar zászló és címer tárgykörben kiírt rajz- és esszépályázatot. A pályázók idén – Petőfi Sándor születésének bicentenáriumára, valamint Kölcsey Ferenc Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeménye megírásának ugyancsak 200. évfordulójára emlékezve – az „Isten, áldd meg a magyart!” jelmondat mentén is benyújthatták alkotásaikat. Kárpátalján  a háborús helyzet sem szegte a gyerekek és fiatalok alkotókedvét, s szép számban nyújtották be pályaműveiket mindkét kategóriában. A díjazott alkotásokból ideiglenes tárlat nyílt Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. A díjátadóünnepségen köszöntő beszédet mondott Bacskai József főkonzul, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, az orosz‒ukrán háború nemzetpolitikai hatásainak stratégiai elemzéséért és nyomon követéséért felelős miniszteri biztos, a pályázat védnöke, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. A rendezvényt az Ungvári Művészeti Iskola diákjainak műsora színesítette. A díjazottjak értékes ajándékban részesültek.

2023. március 24. Az elmúlt évet értékelő kibővített közgyűlést tartott a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása (KHÖT). A rendezvénynek a makkosjánosi Helikon Hotel konferenciaterme adott helyet. A fórum elején egyperces néma főhajtással emlékeztek a háború áldozataira. Ezután Rezes József, a KHÖT ügyvezető igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd ismertette a anapirendi pontokat. A kistérségek összefogásának fontosságáról,  karitatív szervezetek humanitárius segélyeinek célba juttatásáról, a rászorulók megsegítéséről, a menekültek fogadásáról, ellátásáról, a szociális kártyarendszer bővítéséről, az oktatás problémáiról és az ezzel kapcsolatos önkormányzati feladatokról és más kérdésekről fejtette ki gondolatait Bacskai József ungvári magyar főkonzul, Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, Ljah Sándor, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Nemzetiségi és Vallásügyi Főosztályának vezetője, Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke. Ezután Babják Zoltán, a KHÖT elnöke tartotta meg az elmúlt időszakot összefoglaló beszámolóját, melynek elején konstatálta: kiváló munkát végeztek a polgármesterek, akiknek olyan körülmények között kellett eredményeket felmutatniuk, amilyenekre korábban nem volt példa. Oroszi József, a tiszapéterfalvai kistérség polgármestere felolvasta a KHÖT tagságának köszönőlevelet, amelyben elsősorban a karitatív szervezetek, a testvértelepülések, valamint Magyarország Kormányának hathatós támogatásait emelték ki.

2023. március 25. A BorzsaVári Zenekar és a Kárpátaljai KultúrKaraván Program szervezésében a BorzsaVári Zenekar Keresem az Álmot című népzenei lemezének bemutatójára került sor a Kárpátaljai Szövetség budapesti székházában.

2023. március 25. Az MTA Domus Collegium Hungaricumban a Momentum Doctorandus szervezésében bemutatták a Terítéken a tudomány. Társadalomtudományt mindenkinek! című kötetet. A kerekasztal-beszélgetésben részt vett Ferenc Viktória nyelvész, szociolingvista, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója, Kovály Katalin geográfus, a CSFK Földrajztudományi Intézetének tudományos munkatársa, Nagy Gabriella geográfus, a Pécsi Tudományegyetem, TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD hallgatója. A beszélgetést moderálta: Ráti Emese online szerkesztő, újságíró.

2023. március 25. Bartók Bélára emlékezve tartotta meg a művészeti iskolákban oktató pedagógusok számára szervezett konferenciáját a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) adott otthont. A rendezvényre Kárpátalja 13 művészeti iskolájából 63 zenepedagógus érkezett. Az előadások témájának meghatározásakor a szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a tehetséggondozásra. Beszédet mondott Kepics Andzselika, a KMPSZ művészeti szekciójának vezetője, Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke. Bartók Béla pályafutásáról Fring Erzsébet, a Beregszászi Horváth Anna Gimnázium művészettanára tartott előadást. Majd Bartók Béla gyűjtéséből Kokas Erzsébet, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola népiének oktatója adott elő. Bartók Béla művei is felcsendültek a művészeti iskolák oktatói, valamint növendékei előadásában.

2023. március 27. Koszorúzással és ünnepi nyitóeseménnyel vette kezdetét a II. Rákóczi Ferenc előtt tisztelgő egyhetes Rákóczi Napok rendezvénysorozat a fejedelem nevét viselő beregszászi főiskolán.

2023. március 29. Lakiteleken, a Nemzeti Művelődési Intézet XVII. stratégiai konferenciáján a házigazdák nevében Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője üdvözölte a Kárpát-medencei Közművelődéi Kerekasztal (KKK) erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai és a muravidéki tagszervezetek képviselőit.

A konferencia után a KKK-tagok megbeszélést folytattak, régióként beszámoltak a közösségi művelődés eredményeiről, a pandémia, a háborús helyzet miatt kialakult gazdasági, társadalmi és kulturális kihívásokról, felvázolták a megoldási lehetőségeket, számba vették az együttműködési lehetőségeket, valamint a Kárpát-medencei szintű programok lebonyolításához kértek támogatást és szakmai segítséget.

A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetet dr. Zubánics László elnök, dr. Dupka György igazgató és Szemere Judit kulturális programmenedzser képviselte.

A tanácskozáson részt vevő további küldöttségek vezetői: dr. Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (Kolozsvár) elnöke, egyben a KKK szóvivője; Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (Zenta) igazgatója; Soós Mihály, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Lendva) igazgatója; Takács Ottó, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet (Dunaszerdahely) igazgatója.

2023. március 30. A munkácsi temető katonai parcellájában helyezték örök nyugalomra a barkaszói Csalló Kázmért, a háború újabb kárpátaljai magyar áldozatát. Az 56 éves férfi március 24-én a fronton vesztette életét. A 73. különálló területvédelmi zászlóalj katonájának búcsúztatójára a városi ravatalozóban került sor, itt vettek tőle végső búcsút rokonai, családja, közeli és távoli barátai, bajtársai, valamint mindazok, akik ismerték. Csalló Kázmért református szertartás szerint helyezték örök nyugalomra.

* Magyarország támogatást nyújtott a háborúban nemrég elhunyt Strempel József családjának is. Eddig már tizenhat kárpátaljai magyar nemzetiségű áldozata van a tavaly február 24-én kirobbant orosz–ukrán háborúnak.

* Volodimir Zelenszkij államfő megbízásából posztumusz kitüntetéseket adott át elhunyt kárpátaljai katonák családtagjainak Viktor Mikita kormányzó a megyei közigazgatás aulájában. A kitüntetettek között van a 45 évesen elhunyt Literáti Sándor, akinek Ukrajna védelmi minisztériuma a „15 év hűséges szolgálatért” kitüntetést ítélte oda, az elismerést özvegye vette át. Az eseményen Kárpátalja katonai kormányzója úgy fogalmazott, hogy kárpátaljaiak százai áldozták életüket Ukrajna függetlenségéért. Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak!

2023. március folyamán. Pákh Imre a Latorca-parti városból elszármazott amerikai üzletember bíróság elé citálja a munkácsi városvezetést, amiért az elrendelte a turulszobor „törvénytelen és barbár ledöntését”. A szobor 2008-as felállításában részes Pákh Imre szerint egyetlen helyi jogász sem vállalta az ügyet, ezért egy Munkácstól sok száz kilométerre praktizáló ukrán ügyvédet kért fel, hogy kezelje a pert. A munkácsi várban egykor szárnyaló turult tavaly októberben bontották le, amikor a helyi politikában domináló Baloga-klán a műemlékvédelmi bizottság állásfoglalása nélkül áttolta a városvezetésen a szobor eltávolítását. A helyére Ukrajna szigonyos címere került.

* A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) és a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása (KHÖT) folyamatosan indítja a humanitárius segélyszállítmányokat Ukrajna háború sújtotta övezeteibe.

* Összehangolt támogatást nyújt Kárpátalján a kisvárdai székhelyű Tisza Európai Területi Társulás (Tisza ETT), valamint a Várda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület.

Értékmentés

Az 1995–2007 között a Kárpátaljai Magyar Könyvek (KMK) sorozatban kiadott papír alapú könyveket is digitalizálta az OSZK Elektronikus Könyvtára.

  1. Bartha Gusztáv. Sajgás. Kisregény. KMK, 181. Ungvár–Bp., 2008. https://mek.oszk.hu/23400/23462/23462.pdf
  2. Bartha Gusztáv. Talált történetek. Novellák és színművek. KMK, 143. Ungvár–Bp., 2006. https://mek.oszk.hu/23400/23465/23465.pdf
  3. Horváth Sándor. Álmos tájakon járok. Válogatott elbeszélések, szociográfiák. Illusztráció: Jankovics Mária. KMK, 112. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 2002. https://mek.oszk.hu/23400/23458/23458.pdf
  4. Horváth Sándor. Rát. Szociográfia. KMK, 96. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 1999. https://mek.oszk.hu/23400/23499/23499.pdf
  5. Lengyel János. A valóság szaga. Kisprózai vegyestál verskörettel, kárpátaljai módra. Illusztrációk: Magurszky Norbert. KMK, 142. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 2006. https://mek.oszk.hu/23400/23460/23460.pdf
  6. Lengyel János. Fallal az arcnak. Történetek. KMK, 180. Ungvár–Bp., 2008. https://mek.oszk.hu/23400/23463/23463.pdf
  7. Nagy Zoltán Mihály. Az idő súlya alatt. Novellák. KMK, 105. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 2001. https://mek.oszk.hu/23200/23294/23294.pdf
  8. Nagy Zoltán Mihály. Páros befutó. Kisregény. Illusztráció: Jankovics Mária. KMK, 111. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 2002. https://mek.oszk.hu/23200/23295/23295.pdf
  9. Nagy Zoltán Mihály. A teremtés legnehezebb napja. A Sátán fattya című trilógia 3 része, 2 kiadás. KMK, 144. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 2006. https://mek.oszk.hu/23400/23459/23459.pdf
  10. Bakos Kiss Károly. Legyen vers. Versek. Illusztráció: Koszták István. KMK, 162. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23300/23308/23308.pdf
  11. Balla Teréz. A hallgatás oszlopai. Versek. Illusztrációk: Réti János. KMK, 60. Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23200/23286/23286.pdf
  12. Bartha Gusztáv. Kékben, feketében. Versek. Illusztráció: Matl Péter. KMK, 137. Ungvár–Bp., 2005. http://mek.niif.hu/23300/23302/23302.pdf
  13. Becske József Lajos. Barlangok mélyén. Versek. Illusztráció: Becske József Lajos. KMK, 136. Ungvár–Bp., 2005. https://mek.oszk.hu/23300/23301/23301.pdf
  14. Becske József Lajos. Átkozott szerepben. Versek. Illusztráció: Becske József Lajos. KMK, 163. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23300/23307/23307.pdf
  15. Ferenczi Tihamér. A csenden túl. Versek. Horvát Anna illusztrációival. KMK, 124. Ungvár–Bp., 2004. https://mek.oszk.hu/23300/23300/23300.pdf
  16. Füzesi Magda. A bohóc dala. Versek. Jankovics Mária illusztrációival. KMK, 116. Ungvár–Bp., 2003. https://mek.oszk.hu/23200/23297/23297.pdf
  17. Füzesi Magda. Mérsékelt égöv. Régi és új versek. KMK, 167. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23300/23309/23309.pdf
  18. Mester Magdolna. Zéró-állapot. Versek és prózák. Illusztráció: y-art stúdió. KMK, 146. Ungvár–Bp., 2006. https://mek.oszk.hu/23300/23303/ ;
  19. Nagy Zoltán Mihály. Új csillagon. Versek. Jankovics Mária illusztrációival. KMK, 115. Ungvár–Bp., 2003. https://mek.oszk.hu/23200/23296/23296.pdf
  20. Simon Menyhért. Írtam lelkes ifjúi hittel. Válogatott versek. Összeállította: Bagu Balázs. KMK, 94. Ungvár–Bp., 1998. https://mek.oszk.hu/23200/23291/23291.pdf
  21. Zselicki József: Hír. Versek. Illusztráció: Tóth Lajos. KMK, 156. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23300/23306/23306.pdf
  22. Kovács Vilmos. Ha rám szakad a Végtelen idő (70 vers a hetvenedik születésnapra). Összeállította és az előszót írta: Gortvay Erzsébet. KMK, 85. Ungvár–Bp., 1997. https://mek.oszk.hu/23200/23292/23292.pdf
  23. Kovács Vilmos. Ma kiáltsatok. Válogatott versek a költő születésének 80., halálának 30. évfordulójára. Nagy Zoltán Mihály összeállításában. KMK, 154. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23300/23305/23305.pdf
  24. Kovács Vilmos. Holnap is élünk. Regény. III. kiadás. Elbeszélések. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta: Barzsó Tibor. KMK, 155. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23400/23461/23461.pdf
  25. Kótyuk István. Anyanyelvünk peremén. Tanulmányok. KMK, 58. Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23500/23507/; https://mek.oszk.hu/23500/23507/23507.pdf
  26. Kincses (Kótyuk) István. Rongybaba. Gyermekversek. Illusztráció: Bergelyi János. KMK, 70. Ungvár-Bp., Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23400/23473/23473.pdf
  27. Leszja Ukrajinka. Erdei rege. Tündérjáték három felvonásban ukránul és magyarul, ukránból fordította Kótyuk István. KMK, 33. Ungvár–Bp., 1993. https://mek.oszk.hu/23400/23466/23466.pdf
  28. Kárpát-medencei magyar paletta. Técsői Hollósy Simon napok, 1993. Összeállította: Szöllősy Tibor. Az antológia szerzői: Kovács  Elemér, Antall József (Budapest), N. Z., Imre Sándor, Szöllősy Tibor, Németh Lajos (Budapest), Murádin Jenő (Kolozsvár), Balla László, Duranci Béla (Vajdaság), Jurecskó László (Miskolc), Szabó Lilla (Budapest), Véső Ágoston (Nagybánya), Tárczy Andor. KMK, 32. Ungvár–Bp., 1993. https://mek.oszk.hu/23500/23508/23508.pdf
  29. Ilku Marion József. Portré-karikatúrák. Kárpát-medencei arcképcsarnok. KMK, 92. Ungvár–Bp., 1998. https://mek.oszk.hu/23500/23509/23509.pdf
  30. Orosz Ildikó. A magyar nyelű oktatás esélyei Kárpátalján. Dokumentum-gyűjtemény. KMK, 43. Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23500/23523/23523.pdf
  31. Deák Ferenc dr. Fiatalok fiataloknak önmagukról. KMK, 78. Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23500/23522/23522.pdf
  32. Deák Ferenc dr. Jövőbe tekintve. Iskolapedagógiai írások. KMK, 71. Ungvár–Bp., 1994. https://mek.oszk.hu/23500/23521/23521.pdf
  33. Árpa István dr. Ének-zene. Ének a bölcsödében, zene az óvodában, ének-zene az általános iskola 1-4 osztályában. Módszertani segédkönyv. KMK, 55. Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23500/23520/23520.pdf
  34. Árpa István dr. Integrált művészeti nevelés. Mese-vers, ének-zene, játék- rajz. Módszertani ajánlások óvodások és általános iskolák alsó osztályos tanulóinak esztétikai neveléséhez. KMK, 76. Ungvár–Bp., 1994. https://mek.oszk.hu/23500/23519/23519.pdf
  35. Bagu Balázs. Tanterv. Óvodák, elemi és általános iskolák számára / Népismeret. KMK, 30. Ungvár–Bp., 1993. https://mek.oszk.hu/23500/23518/?from=rssű
  36. Imre Éva. Szöveggyűjtemény. Segédkönyv a magyar nyelv tanításához. Tollbamondás gyűjtemény. KMK, 90. Ungvár–Bp., 1997. https://mek.oszk.hu/23500/23524/23524.pdf
  37. Bagu Balázs – dr. Deák Ferenc. Beszéljünk magyarul. Magyar nyelvi tanterv és segédanyag a nem magyar iskolákban tanulók és tanítók számára. Kezdő csoport. KMK, 182. Ungvár–Bp., 2008. https://mek.oszk.hu/23500/23525/23525.pdf
  38. Keresztyén Balázs. Magyar művelődési hagyományok kárpátaljai lexikona. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 1995. https://mek.oszk.hu/23500/23501/23501.pdf.
  39. Keresztyén Balázs: a Kárpátok alján. KMK, 19. Ungvár–Budapest, 1993. https://mek.oszk.hu/23800/23824/23824.pdf
  40. Rákóczi virágai. KMK, 8. Ungvár–Budapest, 1992. https://mek.oszk.hu/23600/23608/23608. Irodalmi barangolások pdf

 

Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:
Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.
Archívum: kmmi.org.ua

 

Hírek

  • Évadzáró előadás a beregszászi magyar színházban – Frida: az életigenlés festője

    A kárpátaljai magyarok számára sok-sok áthallással bír a Frida – Frida Kahlo naplója nyomán született – monodráma. Ezek legfontosabbja az életigenlés, valamint a túlélésbe, az újrakezdésbe és a megmaradásba vetett hit, hangzott el a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadását követően.

  • Ma lesz az év varázslatokkal teli, legrövidebb éjszakája

    Az év leghosszabb napjának vagy az év legrövidebb éjszakájának ünnepe a nyári napforduló. Ez egyben a csillagászati nyár beköszöntésének napja is, ami összeforrt Szent Iván napjával és éjjelével. A nyári napforduló az a pillanat, amikor a Nap–Föld középpontokat összekötő egyenes és az egyenlítő s...

  • Táncház Tiszacsomán a BorzsaVári Népi Zenekarral

    Hangos muzsika töltötte be szombat délelőtt a község kultúrházának előcsarnokát, ahol a táncoslábú fiatalok élőzenés táncházra gyűltek össze.

  • Gálaműsorral zárt tanévet a beregszászi Rezeda

    A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház adott otthont a Beregszászi Rezeda Folkműhely tanévzáró gálakoncertjének. A folkműhely kilenc évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy az anyaországi módszereknek megfelelően oktassák az autentikus magyar népzenét és néptáncot. Az eltelt évek alatt a m...

  • Citerás találkozó Sárosorosziban – Tehetséges fiatalokból nincs hiány

    Többes ünnepet tartottak az elmúlt vasárnap délutánján Sárosorosziban. Megemlékeztek a mögöttünk hagyott gyermeknapról, az édesapák napjáról, s arról, hogy a településen működő tehetséggondozó műhelyben véget ért a tanév. Egyedülálló kezdeményezésként pedig ezen a napon létrejött az I. Kárpátaljai C...

  • Keresztyén Balázs: a kiváló helytörténész, művelődésszervező és tanár – Emléktábla-avatás Badalóban

    Badalóban a helyi Gvadányi József Gimnázium épületének bejáratánál emléktáblát avattak Keresztyén Balázs kiváló helytörténész, művelődésszervező és tanár tiszteletére, aki általános iskolai tanulmányait itt végezte. A születésének 75. évfordulóján állított emlékjel – amelynek bronz domborműve Sándor...

Copyright © 2024 KMMI