Fontosabb események
2025. április 1. Hogyan kutassunk Magyarországon? A magyar levéltári rendszer és kutatási szabályok címmel Fóris Ákos történész (ELTE BTK TST egyetemi adjunktus; Erőszakkutató Intézet kutató) tartott előadást a Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszéken (UNE UMOTI).
2025. április 1. Két földink, alkotótársunk, az Együtt című irodalmi folyóiratunk szerzői köréhez tartozó Lévai Aliz Mária (Bótrágy, 2002) versgyűjteménye és Megyeri Edit Tünde (Nagyszőlős, 1972) első regénye már a nyomdába került – tudatták a szerzők közösségi oldalukon.
Lévai Aliz Mária: Mint teknős a páncélt. Versek. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2025. A fülszöveg szerint az Előretolt Helyőrség Íróakadémián tanuló, 2021-től publikáló Lévai Aliz Mária költő első verses kötete „a szorongás, az erőszakba ágyazott világ, az otthontalanság érzetének lírája.”
Megyeri Edit Tünde: Akik gyufát árultak. Regény. Alfabat Kiadó, 2025. A jelenleg Rábaszentandráson élő, az utóbbi évtizedben prózai írásaival jelentkező földinknek ez az első regénye. Mit kínál a kötet? „Három fiatal lány a felnőtté válás küszöbén, akiknek sorsát fenekestül felfordítja egy rövidesen bekövetkező történelmi fordulat. Hogyan lehet túlélni a peremvidéken egy birodalom bukását? Milyen nehézségekkel kell szembenézni nőként a farkastörvények mentén szerveződő új világban? Györgyi, Julis és Irén történetét a szomszéd kislány, Szép Zsuzsika meséli el, miközben az események sodrásában az ő élete is örökre megváltozik.
A regény betekintést nyújt egy évtizedekig elzárt magyar kisebbség életébe – a kárpátaljai magyarok mindennapjaiba, méghozzá a rendszerváltás idején.
Ukránok, oroszok, zsidók és magyarok; kényszerű döntések, emberi gyarlóságok, a maffia és az anarchia születésének hajnala, és mindeközben a szerelem ébredése.”
2025. április 2. Az Ungvári Hungarológiai Központban Jókai nyomában címmel történelmi és irodalmi program zajlott le a magyar írófejedelem műveit kedvelő diákok közreműködésével a Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék szervezésében.
2025. április 2. Dr. Zubánics László történész, a KMMI elnöke A kora újkori magyar társadalom kiemelkedő személyiségei (mítosz és valóság) címmel élő történelemórát tartott a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum felső tagozatos diákjai számára a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetben.
2025. április 3. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Szervezetének közreműködésével Tavaszi hangulatok címmel Olekszandr Gromovoj, Ljudmila Korzs-Ragyko, Borisz Kuzma, Volodimir Pavlisin, Jurij Selevickij és Sütő Miklós festményeiből rendezett kiállítást. Az ünnepélyes megnyitón elsőként Albertné Simon Edina konzul köszöntötte a megjelenteket, majd beszédet mondott Bacskai József főkonzul. A művészek nevében Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Szervezetének elnöke szólt az egybegyűltekhez.
2025. április 3. Idén lenne 90 éves Zicherman Sándor Róbert, a monumentális festészet és éremművészet kiemelkedő alakja. Ebből az alkalomból a Munkácsy Mihály Magyar Házban nyílt kiállítás festményeiből.
2025. április 5. Tavaszi kézműves klub címmel tartott összejövetelt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) a kreatív, ügyes kezű gyermekek számára. Az eseménynek otthont adó Péterfalvai Képtárban fellépett a csetfalvai református gyülekezet Palánta bábcsoportja. Hasonló rendezvényre került sor április 10-én a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégiumban is.
* Az Ungvári járási Baranyai kistérséghez tartozó Korláthelmecen ünnepélyesen felavatták a magyar–ukrán összefogással épült az új óvodát. Beszédet mondott Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal vezetője, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese, Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke. A továbbiakban Jurij Maruszjak, a Baranyai kistérség polgármestere köszönetet mondott minden illetékesnek. Hálájuk jeléül köszönő okleveleket nyújtottak át Magyar Leventének, Lehel Lászlónak és Gerevics Jánosnak. Az ünnepélyes átadás előtt a korláthelmeci egyházközségek papjai, Nagy István és Vladiszlav Zavadszkij mondtak áldást az új épületre. Az óvodások rövid műsort adtak ukrán és magyar nyelven.
2025. április 7. A Gulagokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány gondozásában elkészült és nyomdába került Az alkotó szabadsága. Művészek szovjet fogságban c. konferenciakötet. Szerzők: Kiss Dávid, Rácz János, Tóth Eszter Zsófia, W. Müller Judit, Démuth Réka, Nagy Gyöngyi, Dupka György, Szűk Balázs, Kovács Emőke. A kötet lektora: Áron Máthé. A kötetet szerkesztette: Dr. Kovács Emőke. Bemutató: 2025. május 27., Hódmezővásárhely, Emlékpont.
2025. április 9. Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Nagypalád–Nagyhódos közúti határátkelőt, ami újabb fontos lépést jelent a magyar–ukrán kapcsolatok erősítésében, valamint a Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye közötti együttműködés elmélyítésében. Az ünnepi szalagátvágást követően nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak. Az eseményen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese mondott beszédet. Az átkelő a hét minden napján, napközben fogadja az utazókat és 3,5 tonnáig terjedő járműveiket.
2025. április 9. Székely Levente ifjúságkutató tartott előadást a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának olvasótermében. Előadása során a mesterséges intelligencia társadalmi hatásairól adott átfogó képet.
2025. április 9. A magyar történetírás egyik legkorábbi és legismertebb forrása, a Gesta Hungarorum című mű új ukrán nyelvű kiadása Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának finanszírozásával látott napvilágot 2024-ben. Magyarország Ungvári Főkonzulátusának szervezésében az ungvári várban mutatták be a nagyközönségnek. A kiadvány tudományos-ismeretterjesztő jellegű, célja, hogy közérthető formában hozza közelebb Anonymus történelmi elbeszélését a magyar honfoglalásról az ukrán olvasóközönséghez. A kiadvány bemutatásában részt vett Olha Sumovszka múzeumigazgató, Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezetője.
Elhangzott, hogy az 57 fejezetre tagolt, több mint 800 évvel ezelőtt készült krónika III. Béla királyunk ismeretlen nevű jegyzőjétől, Anonymustól származik, nem hitelességre törekszik, hanem az érdeklődést felkeltő irodalmi alkotás. A kötetet a honfoglalást ábrázoló Feszty-körkép részletei illusztrálják.
Viktor Braszlavec, a Kárpáti Kiadó igazgatója elmondta, hogy a Gesta mintegy húsz évvel ezelőtt jelent meg ukránul, amikor Kamil Najpaver ungvári kutató, történész egyes részeit lefordította latinról ukránra. Az első ukrán kiadást még 2003-ban kezdték előkészíteni, 2005-ben készült el, s ahhoz gyakorlatilag már nem lehet hozzájutni. Az új, 2024-es kiadás azonban már nem csupán újranyomás – teljesen átdolgozott, bővített változat, amely most először tartalmazza a latin eredetit is. Az új fordítást és a tudományos, történeti kommentárokat dr. Miroszlav Voloscsuk, a történelemtudományok doktora, az Ivano-frankivszki Egyetem professzora készítette. A könyvvel kapcsolatosan megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel Marian Tokar, a Történelem- és Helyismereti Tanszék tudományos főmunkatársa, Mihajlo Primics professzor, a Művészeti Akadémia rektora, a művészettörténet doktora.
A tervek szerint a könyvet nagyon sok címzetthez eljuttatják: az ukrajnai iskolákba, kárpátaljai és hágón túli felsőoktatási intézményekbe – Lembergbe, Ivano-Frankivszkba, Csernyivcibe –, valamint Magyarországon az Országos Széchényi Könyvtárba, a megyei könyvtárakba, a magyarországi ukrán közösségekhez és az ott élő több tízezer ukrán menekülthez, hogy legyen lehetőségük anyanyelvükön elolvasni ezt a fontos kiadványt.
2025. április 9. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja negyedik alkalommal szervezett pedagóguskonferenciát, amely a közösség és hivatás találkozásáról, valamint a generációs különbségek pedagógiai vonatkozásairól szóló fontos kérdéseket érintette.
2025. április 10. Második alkalommal szervezték meg a Szülőföldem szép határa című költészet napi szavalóversenyt a beregszászi járási Váriban. A megmérettetést a helyi II. Rákóczi Ferenc Líceumban tartották. A szavalóversenyen, amelynek megálmodója Szilágyi Gizella, a vári líceum tanára, negyvenhat gyermek vett részt. A kötelező verseket az idén 120 éve született József Attila költeményeiből választották. A verseny vendége volt Shrek Tímea beregszászi költő, író, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alelnöke, valamint a Hangraforgó énekegyüttes Sárosorosziból és a Boróka néptánccsoport. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet könyvcsomagokkal járult hozzá a díjazottak jutalmazásához.
2025. április 10. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola méltatta a magyar költészet napját. A Filológia Tanszék Magyar Tanszéki Csoport szervezésében megvalósult rendezvényen az érdeklődőket dr. Csordás László, a tanszék docense köszöntötte. Ezúttal a főiskola versennyel tisztelgett a jeles nap előtt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának felhívásához csatlakozva a Magyar Tanszéki Csoport meghirdette a megmérettetést az intézmény falain belül is. Az Ötágú Síp elnevezésű versenyre versmondó és esszéíró kategóriában volt lehetőség jelentkezni. A résztvevők a Rákóczi-főiskola oktatóiból álló zsűri előtt mérhették össze tudásukat. Egy szabadon választott verset és egy kötelező lírai alkotást szavaltak el. A díjazottak továbbjutottak az Ötágú Síp Kárpát-medencei döntőjébe.
2025. április 10. A beregszászi Na’Conxypan Galériában szervezett irodalmi esttel egybekötött díjátadót a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata (II. RF KMF HÖK) és a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata. A rendezvény a magyar költészet napjának apropóján valósult meg. Az esemény Ferku Szilveszter, a II. RF KMF Filológia Tanszékének munkatársa által előadott Építsünk hidat c. dallal kezdődött, majd Gerő Boglárka hallgató ismertette a magyar költészet napjának hátterét. Ezt követően Shrek Tímea és Marcsák Gergely költőkkel beszélgettek a hallgatók. A rendezvény végén a hallgatói önkormányzatok által korábban hirdetett versíró pályázat díjazottjait jutalmazták. Első helyen végzett Király Dominik, második helyezést ért el Szanyi Evelin, s a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Séfer Vivien került. Nagy Barbara Boglárka a közönségszavazáson érte el a legtöbb szavazatot.
2025. április 10. A Debreceni Költészeti Fesztivál keretében a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban kiemelt vendégként köszöntötték Vári Fábián László Kossuth-díjas költőt, néprajztudóst, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetőjét, akivel Jánosi Zoltán irodalomtörténész, az MMA levelező tagja beszélgetett. A beszélgetést a Körömvirág Együttes (művészeti vezető: Kocsis Csaba) verskoncertje kísérte, amely több mint tíz éve népszerűsíti határon innen és túl a magyar irodalom gyöngyszemeit. A műsorban most a kortársak gondolatait énekelték meg: az ikonikus Vári Fábián László-versek mellett a jelenlévők Dupka György, Bakos Kiss Károly, Finta Éva és Lőrincz P. Gabriella egy-egy megzenésített költeményét hallhatták.
2025. április 11. Bátyúban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség megrendezte a költészet napjához kapcsolódó hagyományos szavalóversenyt. Az eseménynek ezúttal is a helyi líceum adott otthont. A rendezvényen 14 diák vett részt. Köszöntő beszédet mondott Baraté Béla, az iskola igazgatója, Jusztin Miklós, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, Kacsó Géza református lelkész. Az iskolások kulturális műsora után a verseny résztvevői két fordulóban bizonyíthatták felkészültségüket. Az első körben egy magyar költő általuk választott versét szavalták el. Elhangzottak többek között versek Bódás Jánostól, Petőfi Sándortól, József Attilától, Füzesi Magdától és Szabó T. Annától is. A második fordulóban egy előre kijelölt költeményt kellett előadniuk. Az idei év kötelező verse József Attila Nem én kiáltok című műve volt. A zsűri döntése értelmében a 2025-ös bátyúi költészet napi szavalóverseny legjobbjai lettek:
1. helyezett: Demeter Hanna, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 10. osztályos tanulója, felkészítő tanára: Tóth Jenő;
2. helyezett: Kiss Levente, a Viski Kölcsey Ferenc Líceum 10. osztályos diákja, akit Szabó Gabriella készített fel;
3. helyezett: Béres József, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 11. osztályos tanulója, akit Kudlotyák Krisztina készített fel.
A rendezvény végén Séra Viktória, a Bátyúi Kistérség Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportügyi Osztályának vezetője mondott zárszót.
A szavalatok végén a zsűri tagja, Shrek Tímea költő, író, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alelnöke összegezte a versenyzők teljesítményét. „Olyan magas színvonalú rendezvényen lehettünk ma, amely nagyon ritkán valósul meg itt, Kárpátalján” – mondta. Orosz Melinda színművésznő, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze, a zsűri elnöke arra buzdította a diákokat, hogy szavaljanak minél többet, mert a közösségnek szüksége van erre.
2025. április 11. Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Sütő Kálmán- és Kecskés Béla-szavalóversenyt Somban. A megmérettetésen 49 tanuló vett részt, akik a Kaszonyi kistérség oktatási intézményeiből érkeztek a versenyre. Az eseményen beszédet mondott Popovics Nikoletta, a Somi Községi Könyvtár vezetője, Jakab Attila, a Beregsomi Református Egyházközség lelkipásztora, Balogh György beregszászi magyar konzul, Lengyel László, a Kaszonyi Kistérség Oktatási és Kulturális Osztályának vezetője, dr. Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet vezetője, Tóth Győző, a KárpátHáz Civil Szervezet ügyvezetője. A versenyzők Sütő Kálmán és Kecskés Béla egyik előre meghatározott versét, valamint egy kárpátaljai költő szabadon választott alkotását adták elő. A szavalóverseny helyezettjei a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és Magyarország Beregszászi Konzultusa ajándékaiban, oklevélben részesültek. A díjazottak jutalmazásába bekapcsolódott Fegyir Sándor, Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki munkatársa, Meskó János révén jutalomkönyveket, édességcsomagokat és tortákat küldött.
2025. április 11. A költészet napja, egyben József Attila és Márai Sándor születésnapja alkalmából került megrendezésre a rendhagyó folyóirat- és könyvbemutató az Ungvári Dayka Gábor Líceum dísztermében. Az rendezvényt Hoskó Dorina, az iskola 11. osztályos tanulójának szavalata nyitotta meg. Az ünnepség résztvevőit Kulin Judit igazgató köszöntötte. A költők, szépírók műveit is tartalmazó Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat és Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) kiadásában 23 éve megjelenő Együtt. Irodalom-művészet-humán tudományok-kultúra c. kiadványok kapcsán dr. Dupka György történész, irodalmár, a MÉKK elnöke osztotta meg gondolatait. Szólt Dupka Nándor Pásztor Ferenc vértanú című, az említett sorozat 314. köteteként megjelent könyvéről is. Ehhez kapcsolódóan mondott beszédet a tanintézet egykori végzőse, dr. Rónay Lerry történész, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének előadója, valamint a tanintézet egykori tanára, Maha László, a Csapi Széchenyi István Líceum igazgatója, az utóbbi egy verssel köszöntötte a MÉKK elnökét. Borotok Janik, a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon kisiskolása szintén verssel lepte meg a hallgatókat. A rendhagyó irodalomórát a tanintézet egykori végzőse, Dupka Nándor, az UNE doktorandusza Pásztor Ferenc vértanú c. könyvének (https://karpataljaiadatbank.com/.../pasztor-ferenc-vertanu/) vetítettképes előadása zárta, majd a jelenlévők imát mondtak Pásztor Ferenc atya boldoggá avatásáért.
2025. április 11. Az Ungvári Szent György vértanú plébániatemplom hittantermében Megyesi László állandó diakónus fogadta és köszöntötte a könyvbemutatóra érkezett egybegyűlteket. Dr. Dupka György lágerkutató, az Imtermix könyvkiadó vezetője ismertette a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatban megjelent hitélet, teológia témájú, valamint a római, a görögkatolikus és a református hittankönyveket, továbbá Dupka Nándor Pásztor Ferenc vértanú című legújabb munkáját. Dr. Jurij Danilec, az Ungvári Nemzeti Egyetem történész professzora, akinek a kutatási témája Kárpátalja egyháztörténelme a XX században, javasolta a Pásztor Ferenc vértanú című könyv ukrán és angol nyelvű kiadását. Ezt követően Dupka Nándor, az ungvári egyetem történész doktorandusza vetítettképes tájékoztatót tartott ukránul és magyarul az ungvári születésű Pásztor Ferenc (1880–1951) vikárius meghurcoltatásának tragikus történetéről. Többek között javasolta egy Pásztor Ferenc-emléktábla felállítását a templom emlékfalán, ahol korábban boldog Scheffler János (1887–1952) szatmári római katolikus megyéspüspök, vértanú emlékjelét helyezték el, hiszen mindketten a kommunista diktatúra áldozatai.
A rendezvény végén Megyesi László felkérte a jelenlévőket, hogy közösen mondják el Pásztor Ferenc boldoggá avatásának imáját magyar és ukrán nyelven.
2025. április 11. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet idén is megtartotta a már hagyománnyá vált Vers a tér(b)en elnevezésű költészet napi eseményét. A kárpátaljai magyar iskolák mintegy hatszáz diákját megszólító programnak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriuma adott otthont. A program ez alkalommal is a közösségi versmondásra épült: 2025-ben Nagy László születésének 100. évfordulója alkalmából az Adjon az Isten című költemény csendült fel a résztvevők közös előadásában. A megjelenteket Orosz Ibolya, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze köszöntötte. Ezt követően Marcsák Gergely költő, verséneklő lépett színpadra, aki József Attila, Kollár Árpád és Petőfi Sándor verseinek megzenésített változataival idézte meg a magyar költészet sokszínűségét. Molnár Krisztina, a PCS koordinátora, Fülöp Andrea, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, Csizmár Iván, a főiskola rektorhelyettese is szólt a résztvevőkhöz. A köszöntők után a közös versmondás következett. A kiválasztott költeményt Orosz Ibolya színművésznővel együtt szavalták el a résztvevők.
2025. április 11. A Magyar Napló folyóirat és kiadó idén is megjelentette szokásos antológiáját Az év versei 2025 címmel. A verseket Zsille Gábor költő válogatta és szerkesztette. Már tizenöt éves hagyomány, hogy a válogatásban szereplő költők bemutatkoznak és felolvassák verseiket a magyar költészet napja alkalmából egy tizenkét órás Versmaraton során, óránkénti váltásban. Idén új helyszínen, a Magyar Katolikus Rádió Délibáb utca 17. alatt lévő székházában rendezték meg a programot, néhány száz méterre a Műcsarnoktól és a Városligettől. Az eseményen mások mellett részt vett az Együtt c. irodalmi folyóirat szerzői köréhez tartozó Kopriva Nikolett munkácsi származású költő, aki most éppen Erdélyben él. Jelen volt a beregszászi születésű, Sárospatakon élő Finta Éva József Attila-díjas költő. Mindketten bekerültek az antológiába.
2025. április 12. Megtartotta 35. közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) átriumában. A rendezvényt Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a Munkácsi Középszintű Szervezet elnöke nyitotta meg. A napirendi pontok elfogadását követően Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke tartotta meg éves beszámolóját, aki részletesen ismertette a közösség megmaradását segítő programokat és fejlesztéseket. Beszéde zárásaként megerősítette: „A KMKSZ továbbra is elkötelezett a kárpátaljai magyarság érdekeinek képviselete mellett, és minden tőle telhetőt meg fog tenni közösségünk megmaradásáért, fejlődéséért”. A közgyűlésen beszédet mondott Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki megerősítette: Magyarország továbbra is kiáll a kárpátaljai magyarság jogai mellett, és partnere marad minden olyan törekvésnek, amely a közösség boldogulását szolgálja. A jelenlévőkkel megosztotta gondolatait Ferenc Viktória európai parlamenti képviselő, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke. Szilágyi Dóra, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözletét tolmácsolta. Kopasz József a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csemadok) képviseletében, Varga Tibor, Kaposkelecsény polgármestere a felvidéki Magyar Szövetség képviseletében köszöntötte a jelenlévőket. Dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke fontosnak tartja, hogy az itteni magyarság közéleti szereplésével, s azzal, hogy hallatja hangját minden minket érintő kérdésben, erőt és egységet mutat. A képviselők, érdekvédelmi szervezeteink aktivistáinak a jelenléte, munkája azt üzeni a többieknek, hogy kitartunk, s hogy számíthatunk egymásra. Babják Zoltán, Beregszász polgármestere beszédében a háború árnyékában végzett munkát és az elért gazdasági eredményeket értékelte. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke üzenetét Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai és kommunikációs titkára olvasta fel.
Sütő Gábor, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelentette: a KMKSZ taglétszáma 2024-ben 33 831 fő volt, akik 111 alapszervezetbe tömörültek.
A jelenlévők nyilatkozatot fogadtak el, amelynek szövegét Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai és kommunikációs titkára olvasta fel. A közgyűlés Brenzovics László zárszavával és a Szózat eléneklésével ért véget.
2025. április 13. A magyar kormány támogatásával teljes belső felújításon esett át a Nevetlenfalui Líceum. Megújult a tornaterem, az étkezde és a vizesblokk is. Az avatóünnepségen Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár mondott avatóbeszédet. Többek között hangsúlyozta, hogy a szülőföldön akkor lehet megmaradni, ha az ember biztonságban érezheti magát, ennek pedig „megkerülhetetlen szempontja a magyarság jogbiztonsága és a mielőbbi béke”. Leszögezte: a magyar kormány továbbra is határozottan kiáll a kárpátaljai magyar közösség jogbiztonsága mellett.
2025. április 15. A Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola mezővári tagozatában foglalkozó gyerekek az idén is számot adtak zenei felkészültségükről, és osztálykoncert keretében mutatták be a zenetudomány világában elsajátított készségeiket. Kocsis Katalin zongoratanár és Turányi Krisztina fuvola-, furulya- és szaxofontanár mezővári, borzsovai, halábori, badalói, mezőgecsei és tiszacsomai növendékei készültek egy-egy darabbal. A színes, változatos zenei kavalkád keretében összesen 25 gyerek lépett fel.
* Munkácson a ROM-ART művészeti iskola és a Munkácsy Mihály Munkácsi Művészeti Iskola 20 fiatal művésze három napig dolgozott, hogy a szakuravirágzás szépségét átadja a vásznakon keresztül. A szabadtéri rendezvény szervezője Jónás Tibor művész, a ROM-ART művészeti iskola alapítója és igazgatója volt.
* A Sámuel Alapítvány húsvéti kézműves foglalkozást szervezett a támogatott gyermekek számára Beregszászban.
2025. április 16. A Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola tanulóinak egy csoportja különleges élményben részesült: húsvéti tematikájú foglalkozáson vettek részt a Nagyberegi tájházban, amelynek során testközelből ismerkedhettek meg a kárpátaljai magyar húsvéti hagyományokkal. A rendezvényt a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet szervezte azzal a céllal, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a vidék népi kultúráját, valamint élményszerű módon adja át a húsvéti ünnepkörhöz kötődő szokásokat. Minderről Gál Adél, a tájház programfelelőse tartott ismertetőt. A résztvevők többek között megismerkedtek a tojáskarcolás technikájával, a viaszolással és más praktikákkal, megkóstolhatták a helyben készült pászkát és sárgatúrót. A program végén megelevenedett a locsolkodás hagyománya is.
2025. április 16. A holokauszt magyarországi (kárpátaljai) áldozatainak emléknapja. A népirtó náci eszmék nevében a történelmi Magyarország területéről 430 ezer zsidót hurcoltak Auschwitzba. Kárpátalján a „különböző szakmunkák szerint a 85-100 ezer főre becsült kárpátaljai zsidóság 90–96%-a pusztult el 1944 vészterhes hónapjai alatt” – tudatja Kosztyó Gyula A holokauszt Kárpátalján c. 2024-ben az Erőszakkutató Intézet által Budapesten kiadott monográfiájában, amelyben a szerző alapos levéltári források alapján a zsidóság 1944-ben végbemenő kifosztását és vagyonának sorsát mutatja be.
A kárpátaljai zsidók a második világháború legnagyobb vesztesei (a 2001-es népszámlálás adatai szerint 565 zsidó élt Kárpátalján). Őket a kommunista diktatúra által szintén etnikai tisztogatással megtizedelt magyarok és a svábok/németek követik.
Kívánatos lenne, hogy az európai népek családjában a holokauszt és málenykij robot ne csak a közbeszéd témája, hanem a tanintézetekben a folyamatos oktatás tárgya is legyen, és a huszadik század első felében generált népirtás sohase ismétlődjék meg. Különösen fontosnak tartjuk napjainkban, hogy az újabb világégést óhajtó, istentelen, békebontó táborokkal szemben végérvényesen erősödjék meg a békehirdetők tábora Európában is.
A kárpátaljai zsidók tragédiájáról, népirtásról született legutóbbi publikációk:
– Kosztyó Gyula: A holokauszt Kárpátalján. A zsidóság kifosztása és vagyonának sorsa 1944-ben. Erőszakkutató Intézet, Budapest, 2024.
– Kárpátaljai Holokauszt. 1944 – az elhurcolások éve (2015): https://kmf.uz.ua/wp-content/uploads/2017/12/holokausztkotet-0.pdf
– Dupka György: „Ne ítéljetek el!…” (2015): https://mek.oszk.hu/14300/14370/14370.pdf
* Dupka György: Do not judge me! (2024) https://mek.oszk.hu/25900/25902/
* Zsidósors Kárpátalján: a deportálástól az internálásig: https://mek.oszk.hu/13900/13963/13963.pdf
2025. április 17. A költészet napja alkalmából az Index kulturális újságíróinak kezdeményezésére az általuk felkért magyar kritikusok, irodalomtörténészek, szakértők szavazatai alapján a kétezres évek 50 legkiválóbb magyar verse közé került a 96 éves korában elhunyt ugocsai születésű Lator László (Tiszasásvár, 1927.11.19. – Ispánk, 1923.07.17.), a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő A tér, a tárgyak című költeménye is: https://ubre.hu/ami-kimaradt/25-leltarkimaradt?start=1
2025. április 18. Nyílt napot tartottak a Munkácsi Szent István Líceumban az érdeklődő szülők és diákok számára. Az intézmény tanárai tartalmas programot állítottak össze az oda látogatóknak.
2025. április 19. Ferenc Viktória, a Fidesz–KDNP kárpátaljai származású európai parlamenti képviselője a Megoldókulcs című podcast-sorozat húsvéti adásának vendége volt. A beszélgetés legfontosabb üzenete: óriási a békevágy Kárpátalján, a magyarok és az ukránok egyaránt a háború mielőbbi lezárásában reménykednek.
2025. április 11–20. A KMKSZ Izsnyétei Alapszervezete húsvéti hagyományőrző foglalkozást tartott az Izsnyétei 2. Számú Magyar Tannyelvű Gimnáziumban.
* Jánosiban a hagyományok ápolása és az ünnepi hangulat megteremtése jegyében idén is megrendezték a tojásfadíszítő eseményt, amelyet a helyi kultúrház szervezett.
* A tiszacsomai hagyományőrzők a gyerekek bevonásával a kultúrház előcsarnokában húsvéti kézműves foglalkozást szerveztek.
2025. április 20–21. Tiszabökényben, a „négytemplomos” faluban minden felekezet itthon maradt képviselője egy napon ünnepelte a húsvétot, Jézus Krisztus feltámadását, az emberiség megváltását. Az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban mintegy félszázan vettek részt (ebből 12-en voltak férfiak az ismert okok miatt) a ferences Hernádi Balázs Lehel atya, plébániai kormányzó által celebrált szentmisén. A hívek imádkoztak a békéért, valamint Pásztor Ferenc atya, pápai prelátus, vikárius boldoggá avatásáért is. A templomból történő kivonulás után a szertartás a hagyományos pászkaszenteléssel és a magyar Himnusz eléneklésével fejeződött be – tudatta Dupka György, az egyháztanács világi elnöke a közösségi oldalán.
* Különleges szavalóversenyre került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) és a Szövetség helyi alapszervezetének támogatásával Verbőcön. A megmérettetésre a kisiskolás diákok húsvéti témájú versekkel készültek, így nemcsak az ünnep és a hagyományok értékét ismerhették meg jobban, hanem előadói képességeiket is fejleszthették. A versenyen az első 5 évfolyam tanulói vettek részt, akik két külön kategóriában mérettették meg magukat.
2025. április 22. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Felsőfokú Szakképzési Intézetében (FSZI) megalakult az intézmény első hivatalos Öregdiák Szövetsége. Az ünnepélyes eseményen a volt hallgatók gyűltek össze, valamint többen online csatlakoztak. Felszólalt Soós Katalin, a FSZI igazgatója is, aki méltatta a kezdeményezést. Az online és offline jelenlévők a szervezet élére Lőrinc Ingridet választották, alelnökké Palinszky Alexandrát, titkárrá és gazdasági ügyvivővé Simon Violettát. A jövőben rendszeres találkozók, szakmai fórumok és alumni-rendezvények várhatók, amelyek célja az összetartozás élményének elmélyítése és a fiatalabbak támogatása.
2025. április 25. A római katolikusok hagyományosan Szent Márk napján búzaszentelő körmenetet tartanak a vetés megáldásáért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért. Molnár János beregszászi esperes-plébános, püspöki helynök a tavalyihoz hasonlóan idén is a szabadban, ezúttal a Macsola határában elterülő búzatáblánál tartotta meg a szertartást.
2025. április 26. Megünnepelték a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) fennállásának 25. évfordulóját. A Nagydobronyi Magyar Házban tartott eseményre nemcsak jelenlegi tagok, külhoni és kárpátaljai partnerek, de alumni tagok is ellátogattak. Köszöntő beszédet mondott Somogyi Dorina, a KMDFKSZ jelenlegi elnöke, Mohay Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője, Szigeti-Séra Natália, a Nagydobronyi kistérség alpolgármestere. Ezután Bernát Tamás református lelkész kért áldást a rendezvényre, s üdvözölte a fiatalok elhivatottságát a közösség iránt. A Nagydobronyi Művészeti Iskola növendékeinek ünnepi műsora után kerekasztal-beszélgetés következett, ennek keretén belül Kudlotyák Krisztina, Turányi Tatjána és Lőrinc Ingrid, a KMDFKSZ korábbi elnökei idézték fel személyes élményeiket, megosztva a mozgalom megalakulásának körülményeit, a legnagyobb kihívásokat, valamint azt, hogyan formálódott az évek során a szervezet közösségi élete. A jubileumi ünnepség állófogadással ért véget, ahol Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere mondott pohárköszöntőt.
2025. április 27. Balatonfüreden, a Koloska Csárda és Vendégházban került sor a Momentum Doctorandus (MD) kárpátaljai magyar doktoranduszszervezet éves közgyűlésére és csapatépítő hétvégéjére. A közgyűlést Fazekas Andrea elnök vezette, az alkalom során a résztvevők, köztük Benedek Viktória és Bence Norbert alelnökök áttekintették és értékelték az elmúlt év eseményeit. Bence Norbert többek között kiemelte, hogy egyre nagyobb érdeklődés kíséri a Kárpátaljai Tudományos Adatbank elmúlt évi tevékenységét. A program sikerét az is jelzi, hogy havonta 10–15 000 kattintás valósul meg a felületen. A beszámolókat követően sor került a tisztújításra is. Az elnöki posztról leköszönt Fazekas Andrea és az alelnöki pozíciót a továbbiak nem folytató Benedek Viktória alelnök helyett a Momentum Doctorandus új elnökévé Linc Annamáriát, alelnöknek Daróci Ádámot választották. Emellett Bence Norbert továbbra is vállalta 2 évre a pozíciót. Új elnökségi tagnak választották Csopák Évát és Gál Dávidot. A tisztségváltást követően az új tagok felvételéről szavaztak. A hétvége során a szervezet tagjai nemcsak a hivatalos ügyeket intézték, hanem megerősítették a közösségi kapcsolatokat is, ezzel is elősegítve az MD jövőbeni sikeres működését.
2025. április 29. Singh Viki Katonák című dalát dolgozták fel a Nagydobronyi Művészeti Iskola diákjai. A felvételt a Nagydobornyi kistérség osztotta meg a Facebook-oldalán. A sajnos aktuális dalszövegű zenét Barta Franciska és Pinte Fruzsina tanulók adták elő, amihez videoklipet is forgattak Nagydobronyban. A felvétel ide kattintva érhető el. Singh Viki dala 2015-ben debütált. Zenéjét Fitos Viktor szerezte, a szöveget pedig Valla Attila írta.
2025. április 29. Szász Jenő miniszteri biztost, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnökét és Péti Mártont, az Intézet elnökhelyettesét Huzinec Jurij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal helyettes vezetője fogadta hivatalában. Erről a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hivatalos oldalán számoltak be. A találkozón szó esett az NSKI által – az Interreg VI-A NEXT HUSKROUA Program keretében – vezetett két projekt (PRE_SAFE és Planning4U) előrehaladásáról, az eddigi tapasztalatokról, valamint a partnerek előtt álló feladatokról. A felek elmondása szerint az egyeztetés tartalmas és előremutató volt.
2025. április 29. A magyar–ukrán kapcsolatok jövőjéről és a kárpátaljai magyar közösség jogainak rendezéséről tárgyalt Budapesten Olha Sztefanisina ukrán miniszterelnök-helyettes, igazságügyi miniszter és Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára. A találkozón a magyar kormány által megfogalmazott 11 ponttal foglalkoztak, amelyek az ukrajnai magyar nemzeti kisebbség jogainak biztosításáról szólnak. Sztefanisina kiemelte, hogy Ukrajna figyelembe veszi Magyarország kéréseit, és az érintett kérdések megoldására javaslatot nyújtott be. Magyar Levente megköszönte az ukrán delegációnak a találkozót. Mint mondta, az alkalmon megállapodtak arról, hogy intenzíven folytatják a kérdésben a párbeszédet. Ezért az ukrán és magyar szakértők május 12-én ismét találkozni és tárgyalni fognak. A találkozó helyszíne Ungvár lesz.
Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,
www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua, www.umdsz.info, https://umoti-uzhnu.university/hu/fooldal/ stb.
Szerkeszti a szerkesztőbizottság:
Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.
Archívum: kmmi.org.ua