Fontosabb események
2025. szeptember 1. A tanévkezdés napját méltatták a kárpátaljai magyar lakta települések iskoláiban is.
* A tanulóknak, tanároknak és szülőknek üzent Zán Fábián Sándor református püspök. A felvétel a Kárpátaljai Református Egyház Facebook-oldalán tekinthető meg. A püspök úr imára szólította fel a híveket, hogy a pedagógusok lelkesedéssel, a gyerekek pedig nyitott szívvel kezdjék az új tanévet.
* Tiszabökényben, az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban szentmise keretében a ferences Lehel atya plébániai kormányzó megáldotta az iskolakezdő gyermekeket.
Minden kárpátaljai gyermeknek boldog iskolakezdést és sikeres tanévet kívánunk!
2025. szeptember 1–4. A berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor idei programjában mások mellett az Együtt irodalmi folyóirat szerzői közössége nevében részt vett: Finta Éva József Attila-díjas költő, Dupka György Ratkó József-díjas író, kiadói szerkesztő és Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, főszerkesztő, az MMA irodalmi tagozatának vezetője.
A tábor résztvevői irodalmi életünk kritikus helyzetéről, aktuális kérdéseiről tartottak eszmecserét, a késő esti órákban kórusban énekelték Kocsis Csaba táborszervező és énekmondó által megzenésített nép-nemzeti és urbánus költők verseit, miközben a fürdő fái között a medencék gyógyító vizében regenerálódtak.
A helyi kultúrház irodalmi estjén ezúttal Szűcs László, az Újvárad főszerkesztője tartott elgondolkodtató előadást az írói, költői hagyatékok sorsáról Nagyváradon. Közreműködött Kocsis Csaba.
2025. szeptember 3. Szabó Dezső (Kolozsvár, 1879. június 10. – Budapest, 1945. január 13.) magyar író, kritikus, publicista, főreáliskolai tanár domborműves emléktáblájának felavatására került sor az Ungvári Magyar Ház – UMDSZ Ungvári Székház falán. Avatóbeszédet mondott Zubánics László, az UMDSZ elnöke. Az emléktábla a Beregszászért Alapítvány és a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége támogatásával került kivitelezésre. Szabó Dezső 1914–1917 között volt az Ungvári Főreálgimnázium francia nyelv- és irodalomtanára. Ungvári éveiről bővebben Pomogáts Béla tanulmányában olvashatnak: https://kmmi.org.ua/uploads/attachments/books/books-pdf/egyutt-2006-1.pdf
2025. szeptember 3. Kárpátalja népi legendája címmel nyílt kamarakiállítás Balogh Klára (1928–2018) koreográfus emlékére a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban.
2025. szeptember 5–7. A Kárpátaljai Szövetség idén is megrendezte a kárpátaljaiak hagyományos találkozóját Balatonföldváron, a Riviéra Park Hotelben, amelyen ez alkalommal több mint háromszázan vettek részt. A nyitóeseményen köszöntő beszédet mondott Szalipszki Endre elnökségi tag, majd Kovács Sándor Magyar Örökség díjas honismereti író A vereckei határkő címmel tartott filmvetítéses előadást. Este a Hogyan tudnék élni nélküled magyar romantikus zenés filmvígjáték bemutatójára került sor a moziteremben. A szombati napon dr. Grezsa István elnökletével megtartották a Kárpátaljai Szövetség közgyűlését. Ezt követően dr. Botlik József Görögkatolikusok Kárpátalján című előadása hangzott el. A témához kapcsolódóan levetítették a Romzsa Tódor kárpátaljai görögkatolikus vértanú püspök életét feldolgozó filmet. Ezt követően 20 éves a Kárpátaljai Hírmondó címmel panelbeszélgetés zajlott le Szemere Judit főszerkesztő és Füzesi Magda alapító-főszerkesztő közreműködésével a szerkesztőség tagjaival, ezzel párhuzamosan a lapszámok borítóiból összeállított bemutatót is megtekinthették a jelenlévők. A délutáni órákban került sor Zaják-Balogh Ildikó makraméművész és Balog Sándor festőművész közös kiállításának megnyitójára. A program gálavacsorával, zenés, énekes, táncos mulatsággal zárult a Best of D1 zenekar közreműködésével. A hagyományos vasárnapi istentisztelet után a résztvevők hazautaztak.
2025. szeptember 6. Jótékonysági Családi Napot szerveztek Nagyberegen, a Református Líceum udvarán. A befolyt összegből a község játszóterét szeretnék felújítani. A nap folyamán többek között fellépett a nagyberegi Tulipán Táncegyüttes és a KRISZ Zenekar, a program szórakoztató családi vetélkedőkkel zárult.
2025. szeptember 8–12. Az V. Rimay János Költészeti Fesztivál nyitó rendezvényére Sárospatakon került sor. A Kárpát-medence minden szögletéből érkeztek költők, akik Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Kisvárda, Tokaj középfokú iskoláiban találkoztak az olvasókkal. Kárpátalját Finta Éva József Attila-díjas költő és Vári Fábián László Kossuth-díjas költő képviselte.
2025. szeptember 9. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet tizenegyedik éve emlékezik meg Szerednyén Dobó Istvánról, az egri vár híres kapitányáról, aki egri diadalát követően kapta királyi adományként birtokul Szerednyét és környékét. A föld alatti alagútrendszert a hagyomány szerint az ő parancsára építették az egri várat ostromló törökök, akik foglyul estek a harc után. A több ezer hadifogoly által kiásott pincerendszer menedékként szolgált a helyi lakosok számára, továbbá börtönként szolgált a középkorban. Később felfigyeltek arra, hogy adottságai kiválóan megfelelnek a borok érlelésére.
Az alkalmon Ferku Szilveszter előadásában elhangzott Dobó István esküje az Egri csillagok musicalből. Beszédet mondott mások mellett Gombor Bence, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, megyei képviselő. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora is. A beszédek után a jelenlévők elhelyezték koszorúikat Dobó István mellszobránál. A koszorúzás alatt Vesztergám Miklós tárogatójából csendült fel a Summáját írom Eger várának című nóta.
2025. szeptember 10–25. A Kárpátaljai Megyei Filharmóniában megrendezték a Natalija Viszics nevét viselő XIII. Nemzetközi Orgonazene Fesztivált. Mások mellett fellépett Gazsó Katalin az Akadémiai Szimfonikus Zenekar kíséretében. A közönségagy tapssal értékelte Kubik Tamásnak (Budapest), az Egri Főszékesegyház karnagyának orgonakoncertjét.
2025. szeptember 11. Magas magyar állami kitüntetéseket adtak át a Beregardói Perényi Kultúrkúriában. A beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola zenei programjának elhangzása után a vendégeket Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja köszöntötte. Az eseményen azokat a kitüntetéseket adták át, amelyeket augusztus 20-án, államalapító Szent István ünnepének apropóján adományozott dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. A kitüntetésekkel azon kárpátaljai személyek áldozatos munkáját köszönték meg, akik kimagasló eredményt értek el gazdasági, tudományos, kulturális és oktatási tevékenységükkel. (Augusztusi lapszámunkban közöltük a kitüntettek névsorát).
2025. szeptember 12. Közvetlen vonatjárattal juthatnak el az utasok Ungvárról Budapestre, Bécsbe és Pozsonyba, valamint Beregszászról Záhonyba. Szeptember 12-től naponta indulnak személyvonatok Ungvárról Budapestre, Bécsbe és Pozsonyba. A következő szakaszban az európai nyomtávú vasútvonalat Ungvár és Lemberg között bővítik tovább. Munkács és Beregszász normál nyomtávú összeköttetése már korábban is létezett.
2025. szeptember 12. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nemrégiben felháborodását fejezte ki amiatt, hogy az Ukrán Állami Határőrszolgálat és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomásgyakorlással próbálja megfélemlíteni a kárpátaljai magyar közösséget a határátkelőkön. A történtek tisztázása érdekében Brenzovics László, a KMKSZ elnöke levélben fordult a Legfelső Tanács emberi jogi biztosához. A válaszlevélben az ombudsman leszögezte: a hivatal a beérkező panaszokat az ukrán alkotmány és a vonatkozó törvények keretei között köteles vizsgálni, ugyanakkor hatásköre nem terjed ki arra, hogy átvegye más állami szervek feladatait. Ez azt jelenti, hogy a biztos nem folytathat büntetőeljárást vagy közvetlenül nem léphet a határőrség helyébe, de joga és kötelessége minden jogsértési bejelentést kivizsgálni, illetve az illetékes hatóságokhoz továbbítani.Ugyanakkor hozzátette, hogy mivel nem rendelkeznek konkrét adatokkal az esetekről, az emberi jogi biztos így nem indíthat hivatalos eljárást.
2025. szeptember 12. Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház vezetése. Sin Edina, a színház megbízott igazgatója többek között bejelentette: öt új darab bemutatóját tervezik megvalósítani. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében Gogol Revizor c. művét viszik színpadra decemberben, novemberben pedig Hunyadi Sándor Három sárkány (rendező Katkó Ferenc) c. vígjátékának premierjére készülnek Kisvárdán. A kárpátaljai közönség sem marad bemutató nélkül, hiszen október 27-én Mark Twain Ádám és Éva naplója című munkája alapján egy kétszemélyes darabot mutatnak be Orosz Ibolya és Oleh Melynicsuk főszereplésével, amely a férfi és a nő kapcsolatát mutatja be humoros, néhol szarkasztikus módon. Az évad következő premierje a Bohóc kerestetik, amelynek központi témája az öregedés.
A beregszászi társulat kiemelt figyelmet fordít a fiatal korosztály színházi nevelésére is, így az új idényben is készülnek tantermi előadásokkal a tanulóknak.
A saját darabokon kívül több vendégelőadást is bemutatnak a beregszászi színházban. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház is csatlakozott a magyar kormány által létrehozott Déryné programhoz, amellyel a Kárpát-medence színházainak legjobb darabjai „vándorolnak el” külhoni területekre.
* A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a budapesti Nemzeti Színház a Gyulai Várszínházban mutatta be legújabb, A revizor című előadását.
2025. szeptember 13. Polgár Judit, a Magyar Szent István-renddel kitüntetett nemzetközi hírű magyar sakkozó tiszteletére avattak miniszobrot Ungváron, a Laborc téren. Az eseményen, amelyre Ungvár városnapja alkalmából került sor, Vida László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja is rész vett. A mű alkotója Roman Murnik szobrász. A szobor egy talapzaton álló márványtábla, amely egy sakk- és egy backgammon-mezőre van osztva. A sakktáblán egy sakkfigura – a királynő – áll, Judit tiszteletére. A backgammon részen egy pár kocka található (az Ukrán Backgammon Szövetség Ungváron található). Középen, meditációs pózban, Judit alakja ül. Kárpátaljai kötődése is van Polgár Juditnak, aki ugyan Budapesten született 1976. július 23-án, de édesanyja Tiszaújlakon született magyar családban, majd az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerzett diplomát.
2025. szeptember 13. Ezen a napon folytatódott az RTL tehetségkutató showműsora, az X-faktor. A második válogatón feltűnt egy beregszászi fiatalember is, Gazdag Máté dalénekes, művésznevén Máté Dzsi, aki idén is sikerrel vette az akadályt, és mind a négy zsűritagot lenyűgözve továbbjutott a táborba.
2025. szeptember 13. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet képviseletében Dupka György igazgató részt vett a budapesti Szent István Bazilikában és az előtte lévő téren ötödik alkalommal megrendezett Magyar Értékek Napján, amelyen a magyar nemzeti értékeket és hungarikumokat mutatták be gazdag kulturális műsor keretében. Az esemény főszervezője a Nemzeti Művelődési Intézet volt.
A napi program a Szent István Bazilikában ökumenikus terményáldással kezdődött, majd a 19 vármegye és az elcsatolt nemzetrészek hagyományőrző szervezeteinek képviselői elhelyezték a terménykosarakat a bazilika előtti téren felállított értéktérképen. Vidékünk terménykosarát Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke helyezte el régiónk térképrészletére.
Az eseményen beszédet mondott V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos, Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, dr. Pesti Imre, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének elnöke. Az ünnepélyes megnyitót földink, Pál István Szalonna és Bandája zárta, aki a közönséget is megénekeltette.
A nap folyamán színpadi fellépésekkel szórakoztatták a téren egybegyűlt közönséget. A faházakban bemutatott kiállításokon az érdeklődök megtekinthették a vármegyei és a külhoni nemzetrészek, köztük a Kárpátaljai Magyar Értéktárat is. A rendezvényt vidékünkről mások mellett megtisztelte jelenlétével dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, megyei képviselő és Balogh Lívia megyei képviselő, a KMKSZ elnökségének tagja is.
2025. szeptember 13–14. Kétnapos kárpátaljai Háló-találkozót tartottak a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban. A rendezvény kulcsszavai a közösség, a találkozások és az élmények voltak. Az első nap Egressy Miklós atya előadásával indult, majd kommunikációs tréning következett, amelyet kiscsoportokban végeztek el. Az estét a Kárpátaljai Megyei Drámai Színházban zárták, ahol a Frida című monodrámát tekintették meg, amit közönségtalálkozó követett. A második napon a résztvevők közösen imádkoztak a világ békéjéért. A nap zárásaként mindenki beszámolt az elmúlt két napban szerzett élményeiről.
2025. szeptember 14. A Zoloto Karpat (A Kárpátok Aranya) elnevezésű II. Nemzetközi Zenei Fesztiválon és versenyen első helyezést ért el a Kárpátalja Néptáncegyüttes és a Sodró zenekar. A fesztivált az ungvári járási Börvingesen (Barvinok) rendezték meg, elsősorban a nemzeti kisebbségeket megszólítva. Az idei válogatáson mintegy száz előadó vett részt, közülük heten jutottak be a szeptember 14-i döntőbe. Az első helyet közösen nyerte el a Kárpátalja Néptáncegyüttes és a Sodró zenekar.
2025. szeptember 14. Az orosz-ukrán háború harminckilencedik hónapjában honlapunkon is olvasható és nyomdába is adtuk a kéthavi Együtt című, irodalmi-művészeti-humán tudományi-kulturális folyóiratunk 2025/4. számát. Az egyre mostohább körülmények közepette, a szerkesztők és a szerzők összehangolt csapatmunkájával készült el ez évi negyedik kiadványunk, amit „add tovább!” alapon figyelmetekbe ajánlunk: https://kmmi.org.ua/.../fol.../egyutt/2025/egyutt_2025_4.pdf ; https://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt
A lapszám szerzőitől:
SZ. KÁRPÁTHY KATA – 1999 (Beregújfalu): peron; megálló; határ (versek);
VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ: Az előreküldött csók. Emlékezés a 100 éves Nagy Lászlóra (esszé);
CSONTOS MÁRTA– 1951 (szeged): Lépéskombinációk; Megrostált kegyelem;
Mit számít… (versek);
SIKLI LÁSZLÓ– 1950 (Nagyvárad–Pilisszentlászló): Hajtűkanyar; Zsuzsa (novellák);
VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ– 1951 (Mezővári–Nyíregyháza): Ördögszekér; A háború négysorosai (versek);
ÁMORTH ANGELIKA– 1995 (Nagyszőlős–Nőtincs): Genának ki ad enni majd?;
Apámnak lesz (kisprózák);
FÜZESI MAGDA– 1952 (Nagybereg–Sülysáp): Öregjeim (kispróza);
BÍRÓ JÓZSEF– 1951 (Budapest): Újraírva a Százhuszadik okán (vers);
NÉMETH PÉTER PÉTER – 1966 (Gyula): spes nostra salve; látogatás Kárpátalján (versek);
ZÁN FÁBIÁN BALÁZS– 2005 (Mezővári–Budapest: Csak a világtalan őrök... (vers);
KÉSZ BARNABÁS– 1971 (salánk–Nyíregyháza): Hagyományos kenderfeldolgozás Ugocsában (néprajzi tanulmány);
KOVÁCS SÁNDOR – 1954 (Eszeny–Budapest) Hányatott sorsú magyar emlékek Kőrösmezőn (honismereti tanulmány);
DUPKA GYÖRGY: – 1952 (Tiszabökény–Budapest): Magyar hadifoglyok, internáltak a Baltikumban
(1944–1953) (történelmi szociográfia);
DUPKA GYÖRGY: Kárpátaljai kultúrkrónika, új könyvek.
Lapszámunkat Homoki Gábor– 1977 (Tiszapéterfalva) festőművész alkotásaival illusztráltuk.
A hátsó borítón TÓTH ERZSÉBET – 1951 (Budapest) Nagy László örökzöldben című versét közöljük.
2025. szeptember 16. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) emlékfalán felavatásra került Zahoray János (1835–1909) 1901–1909 között Beregszászon élt és alkotott festőművész domborműves emléktáblája. Köszöntő beszédet mondott dr. Zubánics László, a KMMI elnöke. dr. Gyebnár István Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezetője, egyben képzőművészeti szakértő Zahoray neves képíró, portréfestő tevékenységével, alkotóútjával kapcsolatos gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Majd Zubánics László felolvasta az emléktábla adományozójának, Dalmay Árpádnak, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumi elnökének a levelét, amelyben többek között leírta, mikor és milyen körülmények között fedezték fel több mint egy évtizede Zahoray sírhantját, amely a beregszászi római katolikus temetőben elhagyatott állapotban volt, az alapítvány rendbe hozta, azóta a művész emlékének megörökítésén fáradozik.
Az emléktáblát Vári Fábián László Kossuth-díjas költő és dr. Gyebnár István diplomata leplezte le. Majd a jelenlévő szervezetek, intézmények nevében koszorúzott: dr. Gyebnár István misszióvezető konzul, Fülöp Andrea konzul, Dupka György és Vári Fábián László a MÉKK és a KMMI nevében, Molnár D. István, a KMKSZ beregszászi szervezetének elnöke. A dombormű alkotója Sándor Attila szobrászművész (Székelyudvarhely). Az eseményen jelen volt Marcsák Gergely költő, író, a KVIT elnöke, mint a Kárpátalja.ma hírportál szerkesztője.
Az eseményről rajta kívül tudósított:
* Kovács Elemér, a KárpátInfo munkatársa: https://karpatinfo.net/emlektabla-avatas-emlektabla...
* Hegedűs Csilla, a Kárpáti Igaz Szó munkatársa: https://kiszo.net/.../felavattak-zahoray-janos.../
2025. szeptember 16. A beregszászi magyar konzulátus Munkácsy-termében megrendezték az Irodalmi Kilátó hagyományos zenés-irodalmi délutánt Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) szervezésében. Az eseményt Fülöp Andrea konzul nyitotta meg. Köszöntő beszédet mondott Dr. Gyebnár István misszióvezető.
A jelenlévők nagy érdeklődéssel hallgatták meg Marcsák Gergely és Shrek Tímea Szégyenpiac című verses-zenés pódiumműsorát, amelyben mások mellett elhangzottak Vári Fábián László, Füzesi Magda és mások versei.
A kerek évfordulós költőkre emlékezve Molnár Valéria, a Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány kurátora előadásában elhangzott a 100 éve született Nagy László Ki viszi át a szerelmet, a 120 éve született József Attila Nem emel föl, a 125 éve született Szabó Lőrinc Cirip, a 140 éve született Kosztolányi Dezső Magyar költők sikolya Európa költőihez 1919-ben című verse.
A 23 éve Ungváron, a MÉKK kiadásában megjelenő Együtt. Irodalom-művészet-humán tudományok-kultúra című folyóirat ez évi lapszámaiban szereplő szerzők bemutatójának moderátora Dupka György író-történész, a MÉKK elnöke és a folyóirat lapigazgatója volt.
A kerekasztal-beszélgetésben részt vett és többek között kifejtette gondolatait alkotói terveiről Vári Fábián László Kossuth-díjas költő, főszerkesztő, az MMA irodalmi tagozatának vezetője, Marcsák Gergely költő, író, a lap olvasószerkesztője, Shrek Tímea író, költő, pedagógus, Zubánics László történész, az ungvári egyetem tanszékvezető docense, a lap szerkesztőbizottságának tagja.
A befejező részben az irodalmi folyóirat „hibavadásza”, Szemere Judit, a Kárpátaljai Hírmondó főszerkesztője mutatta be a húsz éve Budapesten, a Kárpátaljai Szövetség kiadásában, évente négyszer megjelenő színes folyóiratot, amely a Kárpátaljáról elszármazott, Magyarországon letelepedett olvasókat informálja a vidék aktuális eseményeiről.
Az irodalmi délután Marcsák Gergely énekmondó az általa megzenésített Nagy László Adjon az Isten című vers előadásával zárult.
Az eseményt sok százan követték a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet Facebook-oldalán, ahol online módon is közvetítették: https://www.facebook.com/kmmi.org.ua
Tudósítások az eseményről a helyi médiában:
https://karpatalja.ma/.../irodalmi_kllato_beregszasz.../
2025. szeptember 17. Tüskevár, természet és művészet címmel Kunszentmártonban, a Bercsényi utca 12. szám alatt sor került a Fekete István Emlékház avatására. Alapító: Mártonfi Benke Márta festőművész és művészeti író, valamint a „Köttön Vezér” Honismereti, Hagyományőrző és Városvédő Egyesület. Fővédnök Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A kiállítást Vári Fábián László, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025. szeptember 17. Beregszászon, a magyar konzulátusa Munkácsy-termében került sor a 2024-ben 90 éve született Kóka Ferenc magyarországi festőművész emlékkiállításának megnyitójára. A rendezvényt Fülöp Andrea konzul nyitotta meg. Köszöntő beszédet mondott Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője. A kiállított műveket Molnár Valéria, a Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány kurátora mutatta be. Nemcsak az alkotások tartalmi üzeneteit ismertette, hanem a művész pályáját is felidézte. Művei ma a Magyar Nemzeti Galériában és más jelentős gyűjteményekben találhatók.
2025. szeptember 19. Az Európa Tanács Tanácsadó Bizottságának képviselői a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára látogattak, hogy tájékozódjanak a Nemzeti Kisebbségek Védelmét Szolgáló Keretegyezmény ukrajnai érvényesüléséről. Petra Roter, a bizottság elnöke, David Smith, a testület második alelnöke, Pedro Aguilera Cortes spanyol tag, Élise Cornu, a Nemzeti Kisebbségek és Kisebbségi Nyelvek Osztályának vezetője, valamint Lusine Dramian, az osztály adminisztrátora találkozót folytattak a Rákóczi-főiskola vezetésével: Orosz Ildikó elnökkel, Csernicskó István rektorral, Szakál Imre és Csizmár Iván rektorhelyettesekkel, valamint Soós Katalinnal, a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatójával. A találkozón a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget Gulácsy Géza, Molnár D. István, Rezes József és Darcsi Karolina képviselte. A megbeszélésen jelen voltak továbbá a főiskola kutatóintézeteinek vezetői, az intézmény Hallgatói Önkormányzatának képviselői, valamint a magyar érdekvédelmi szervezetek – köztük Zubánics László, az UMDSZ elnöke – más képviselői is.
2025. szeptember 20. Népviseletbe öltözött fiatalok, csárdás, citerazene és finom ételek illata fogadta a látogatókat a Nagyberegi Tájházban. Gál Adél, az intézmény koordinátora és Molnár Krisztina irodaigazgató irányításával indult el az intézmény őszi programsorozata ezúttal a Pro Cultura Subcarpathica és a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola közös szervezésében. Az évadnyitó ünnepségen Tóth László lelkész, a Beregi Református Egyházmegye esperese mondott áldást, és egy közös imával indulhatott az ünnepség. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja, aki köszöntőjében elismerően beszélt a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezetről és a tájház munkájáról, amely 2019 óta tagja a Bereczki Ibolya elnökasszony által vezetett Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetségének.
2025. szeptember 20. Ungváron a helyi Magyar Olvasóklub vendége volt Shrek Tímea beregszászi író, pedagógus, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alelnöke. Az író-olvasó találkozó résztvevői betekintést nyerhettek egy elhivatott írónő munkásságába, gondolataiba, megismerhették motivációit és a kárpátaljai irodalom világát. A Balogh Renáta, a Magyar Olvasóklub alapító elnöke vezette panelbeszélgetésnek a Kárpátaljai Területi Könyvtár Idegennyelvű Részlege adott otthont. A találkozót az írónő a Halott föld ez c. novellás kötet, és az Ördögszeg c. mesegyűjtemény dedikálásával zárta.
2025. szeptember 21. A VI. Monológok az Ung felett elnevezésű nemzetközi fesztivál keretében a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színház kamaratermében a Petőfi Sándor János vitéz című műve alapján készült monodrámát tekinthették meg az érdeklődők Polyák Anita előadásában. A Szívemnek gyöngyháza című darabot Vidnyánszky Attila rendezte. A magyar nyelvű előadást ukrán felirattal kísérték.
2025. szeptember 23. A beregszászi Na’Conxypan Galériában megnyílt Berecz Margit festő- és textilművész életműösszegző tárlata, amelyet a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) szervezett. A megnyitóra összegyűlt vendégeket elsőként Kovács Gyöngyi, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, a galéria munkatársa köszöntötte. Ezt követően a kiállítást Kulin Ágnes, a Révész Imre Társaság elnöke és a galéria kurátora nyitotta meg. A kiállítás megnyitóján maga az alkotó, a gobelinszövés mestere is megosztotta gondolatait a közönséggel. „
2025. szeptember 24. Újabb különleges előadással várta az érdeklődőket a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Beregszászban. Ezúttal a Play Krúdy! című zenés színművet láthatta a közönség. A színpadon Szűcs Nelli, Pásztor Ádám és Előd Álmos játékát élvezhették a nézők, akiket Szekeres László kísért zongorán. Az előadás különlegessége, hogy Szűcs Nelli nemcsak szereplője, hanem rendezője is a darabnak, a történetbe Krúdy Gyula Szindbád-novelláinak motívumait is beleszövi. A cselekmény során kibontakozik egy érzelmileg túlfűtött anya-fiú viszony is. A mű humorral, zenével és fanyar iróniával vegyítve mutatja be, mit hozhat ki az emberekből a művészi vágy és a személyes újrakezdés gondolata. Az előadást kétszer is előadták a színház nagytermében, mindkétszer teltházas közönség előtt.
2025. szeptember 24. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet idén ismét megrendezte a hagyománnyá vált BercsényiFesztet, amelynek az ungvári vár adott otthont. A fesztiválon több mint 300 látogató vett részt. Az érdeklődők találkozhattak Bercsényi Miklóssal és Csáky Krisztinával, akiket jelmezes színészek jelenítettek meg. A grófi pár egykor az ungvári várban élt, és jelentős szerepet játszott a várkastély felvirágoztatásában. Egyúttal magukkal hozták a felvilágosult polgári lét szellemét, a kultúrát és a művészeteket a vármegyébe. Köszöntő beszédet mondott Baracsi Zsuzsanna, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Orosz Ildikó megyei tanácsi képviselő, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Rákóczi-főiskola elnöke. A koszorúzás után kulturális program következett, amelyben helyi népzenészek és néptáncegyüttesek léptek fel: a csapi Kökény Néptáncegyüttes Vass Veronika vezetésével; a Tulipán Tanoda eszenyi kihelyezett szakköre Banga-Makó Bianka vezetésével; a Tulipán Tanoda kisgejőci kihelyezett szakkörének citerásai Csákány Marianna vezetésével; az Eszenyi Bokréta tánccsoport kiscsoportja és nagycsoportja Banga-Makó Bianka vezetésével; a KisRitmus Néptáncegyüttes Szabó Tibor vezetésével; a Tulipán Tanoda Ungvári Dayka Gábor Líceumban kihelyezett szakkörének tánc és hegedű szakos növendékei Botos Boglárka vezetésével és a Csipkés zenekar kíséretével; a Csüllő Néptáncegyüttes Perdukné Lator Ilona vezetésével és a Csipkés zenekar kíséretével; a Csipkés együttes Molnár István vezetésével.
2025. szeptember 24. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatójának vezetésével online formában került sor a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács soron következő, egyben tanévkezdő ülésére. A testület fő célja továbbra is a kárpátaljai magyar tehetségek felkutatása, támogatása és segítése, hogy a térség általános és középiskoláiban tanuló diákjai kibontakoztathassák képességeiket. Az ülés elején bemutatkoztak az újonnan megválasztott tanácstagok, majd a koordinátorok megosztották észrevételeiket és értékelték a 2024/2025-ös tanév tapasztalatait. Ezt követően megvitatták az Alapítvány szervezésében megvalósuló idei programokat, felmérték a jelentkezések aktuális állását, valamint egyeztették a felmerült kérdéseket.
2025. szeptember 24. Kinevezték Vida Lászlót a beregszászi konzulátus élére. Az Ukrán Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának igazgatóhelyettese, Szvitlana Krisa szeptember 24-én átadta a konzuli működési engedélyt (exequaturt) Magyarország Beregszászi Konzulátusa vezetőjének, Vida Lászlónak. Az ünnepségen részt vett Magyarország ukrajnai nagykövete, Heizer Antal is. Az exequatur – a fogadó állam hivatalos elismerő okirata – kiadásával a magyar fél konzuli vezetője megkezdheti teljes körű feladatellátását Beregszász városában.
2025. szeptember 24–27. Badacsonyban megrendezték az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Napló Kiadó szervezésében sorra kerülő Határtalan magyar irodalom – 7. konferenciát, amelyen a magyar nyelvű irodalom művelői, kutatói vettek részt. A konferencia témája idén az anyanyelv és iskola ünnepelt szerzőink műveiben. A konferencia lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők az előadásokat megvitassák, a felmerülő kérdésekről eszmét cseréljenek.
A hét év alatt a fórum, amelynek létrehozója és szervezője Pusztay János nyelvészprofesszor, műfordító, prózai és verses irodalmi művek alkotója, igazi szellemi műhelyé alakult az Anyanyelvápoló Szövetsége támogatásával, kezdettől fogva a védnöke dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, az Országgyűlés volt elnöke. Az idei tanácskozást is ő nyitotta meg és üdvözölte a konferencia 25 anyaországi és külhoni előadóját. Elismeréssel beszélt a számára is izgalmas előadásokról. Üdvözölte azt a hagyománykövető vállalkozást is, amely a szimpózium eddigi előadásait Jánosi Zoltán József Attila-díjas magyar irodalomtörténész sorozatszerkesztésében a Magyar Napló Kiadó jelenteti meg. Neki köszönhetően bemutatásra került a sorozat V. vaskos kötete is.
Az idei konferenciára is jellemző volt a jó hangulat. Sok új ismeretanyagot osztottak meg egymással az anyaországi és a határon túli magyar kutatók a magyar irodalmi életről, problémáiról. Kegyelettel emlékeztek Máté Lászlóra, aki a felvidéki magyarság életéről, kultúrájáról rendszeresen tartott előadást.
A szervezők bejelentették, hogy az idei fórumon elhangzó eladások szerkesztett változatát szintén várják, hogy a Magyar Napló Kiadó ezt is a lehető leghamarabb jelentesse meg. Nagyon fontos, hogy publikálási fórumot biztosítsanak a témához értő irodalmi kutatóknak.
Az idei szimpózium előadást tartott: Jánosi Zoltán, Kelemen Mária, Fábián László, Kordics Noémi, Fűzfa Balázs, Finta Éva, Muzsnay Árpád, Dupka György, Kovács katáng Ferenc, Bodó Barna, Árkossy István, Sipos Lajos, Pomozi Péter, Egey Emese, Molnár Zsolt, Andrási Dorottya, Zékány Krisztina, Karády Zsolt, Márkus Béla, Deák Ernő, Pécsi Györgyi, Cseke Péter, Horváth Júlia Borbála, Sárközy Péter, Petrik Béla.
2025. szeptember 25. A tiszabökényi Glória Ifjúsági és Missziós Központ sportpályájának átadása alkalmából hálaadó ünnepséget rendeztek. A sportpálya megépítése a magyar kormány támogatásával és széleskörű társadalmi összefogással valósult meg. Az eseményt megtisztelte jelenlétével és avatóbeszédet mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Bartha Elemér missziós lelkész, a Glória Ifjúsági és Missziós Központ vezetője elmondta, hogy a 2021 decemberében megalakult intézményben nemzetiségtől, vallástól, felekezettől függetlenül mindenkit szeretettel várnak.
2025. szeptember 26. Szvitlana Mitrajeva Art-terápia című kiállításának megnyitójára került sor az Ungvári Magyar Házban. A kiállítóteremben az ismert közéleti személyiség 18 festményt mutatott be – ezek érzékeny és rendkívül finom csendéletek, amelyek – ahogy a kiállítást megnyitó történelemtudományok kandidátusa, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense, Zubánics László fogalmazott – „fénysugarat ajándékoznak ebben a viharos időszakban”.
2025. szeptember 26. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitó ünnepségére hagyományosan a beregszászi református templomban került sor. Az egybegyűlteket házigazdaként Margitics János református lelkész köszöntötte. Az ünnepség vendégeinek köszöntése után Csernicskó István, a főiskola rektora osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Kihangsúlyozta, hogy a 2025/2026-os tanévben az alapképzés 23 képzési programján 520 elsőéves hallgatót, a mesterképzés 11 képzési programján pedig 114 frissen felvett diákot köszönthetnek a tanévnyitó alkalmából, vagyis összesen 634-en választották az intézményt. A tanévnyitó alkalmon többek mellett részt vett és beszédet mondott Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. Az elsőéves hallgatók fogadalomtétele után Csernicskó István és Orosz Ildikó, a főiskola elnöke kézfogással hivatalosan is a tanintézmény hallgatóivá avatta a gólyákat.
2025. szeptember 26. A Credo-30 jubileum alkalmából a kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes koncertjére került sor Budapesten, a Szabó Dezső Katakombaszínházban, amely a Budapest-Szabadság téri Református Egyházközség altemplomi rendezvényterme.
2025. szeptember 26. Sor került a Fedák Sári-díj átadására a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. A névadó, Fedák Sári Beregszászban született, primadonna volt, aki nemzetközi sikerei ellenére is mélyen kötődött szülőföldjéhez. A díjjal azok a magyar ajkú színészek részesülhetnek elismerésben, akik legalább 15 éve ugyanannál a színháznál szolgálják közösségüket, bizonyítva hűségüket és kitartásukat. Idén két kitüntetettet részesítettek elismerésben. Farkas Ibolya Marosvásárhelyen élő, idős művésznő személyesen nem tudott jelen lenni az eseményen, díját hamarosan otthonában veheti majd át. A laudációt videóban mutatták be a közönségnek. A másik díjazottat, Bocsárszky Attilát, a kassai Thália Színház színművészét nagy taps köszöntötte a színház színpadán. Az elismerést Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Vass Magdolna színésznő adták át. A szobor mellett a kitüntetés százezer forintos pénzjutalommal, valamint egy kárpátaljai vendégelőadásra szóló meghívással is jár.
2025. szeptember 27. Bilkén avatták boldoggá Orosz Péter Pál (Biri, 1917. július 14. – Alsókaraszló, 1953. augusztus 27.) görögkatolikus pap vértanút, akit 1953-ban, a sztálini egyházüldözés idején gyilkoltak meg. Az esemény történelmi jelentőségű a görögkatolikus közösség és a teljes Kárpát-medence hívői számára, hiszen olyan lelkipásztor előtt tiszteleg, aki életét áldozta a hitéért és az egyházhoz való hűségéért a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben. A szertartásra egy háromnapos ünnepségsorozat keretében került sor Bilkén. A főpapi Szent Liturgiát Grzegorz Ryś bíboros, łódźi érsek vezette, amelyen a kárpátaljai és a Kárpát-medence más részeiről érkező hívek ezrei vettek részt.
Szeptember 28-án az ungvári székesegyházban hálaadó liturgia keretében helyezték el ereklyéinek egy részét, míg Bilkén szintén elhelyezték földi maradványait a templomban.
2025. szeptember 28. A Horváth Anna Múzeum és Alkotóház falai között nyílt meg a Hőseink nyomában című fotókiállítás. A tárlatot a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége támogatásával működő alapítvány hirdette meg, amelynek fő célja a Kárpát-medencében fellelhető keresztény és nemzeti értékek megőrzése, bemutatása, valamint a nemzeti egység erősítése. Az esemény különlegességét az adta, hogy a pályázatot határon túli fiatalok számára írták ki, akik saját szemszögükből mutathatták be azokat a tereket, szokásokat, épített és természeti örökségeket, amelyek hőseink emlékét hordozzák.
A megnyitón Jakab Eleonóra, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a pályázat egyik legfontosabb célja, hogy a fiatal generáció ne csak ismerje, hanem át is élje a közösség hőseinek örökségét. Mint mondta, öröm számukra, hogy a díjazott alkotások között kárpátaljai fiatalok munkái is helyet kaptak.
2025. szeptember 29. Ünnepi, ökumenikus istentisztelettel egybekötve tartották a Kárpátaljai Magyar Líceum (KML) hálózatának központi tanévnyitóját a viski református templomban. Az idei tanév különleges mérföldkő: a hálózat két új oktatási helyszínnel – Visk és Tiszaújlak – bővült, így immár hét képzési ponton (Nagydobrony, Kisgejőc, Beregszász, Nagyszőlős, Tiszapéterfalva, Visk, Tiszaújlak) tanulhatnak a diákok magyar nyelven. A hálózat összesen 316 diáknak biztosít anyanyelvi középiskolai oktatást. Visken 18 diák kezdte meg az idei tanévet.
2025. szeptember 30. Életének 95. évében elhunyt Margitics Volodimir atya, görögkatolikus lelkész, tanár, közéleti személyiség, Beregszász Pro Urbe-díjasa – olvasható a Beregszászi Városi Tanács Facebook-oldalán.
Margitics Volodimir 1931. február 23-án született a Szolyvához közeli Hársfalván (Nelipino), görögkatolikus családban. Egész életét Istennek, embertársainak és szeretett szülőföldjének szentelte. 1955-ben a Lembergi Idegennyelvi Intézetben szerzett diplomát, majd a Beregszászi Járási Végrehajtó Bizottság munkatársaként dolgozott.
Hite és a szabadság eszméi iránti elkötelezettsége miatt 1958-ban letartóztatták, és nyolc év börtönbüntetésre (GULAG) ítélték. A szovjet táborokban sem tört meg, a nehéz körülmények között tovább mélyítette teológiai ismereteit, és a rácsok mögött szentelte őt pappá Joszif Szlipij metropolita. A legnehezebb körülmények között is lelki vezetője és támasza maradt a többi politikai fogolynak.
Hazatérése után pedagógusként és nevelőként folytatta munkáját, majd az Ukrán Görögkatolikus Egyház újjászületésével nyíltan szolgálta a közösséget, példát mutatva bátorságból, önfeláldozásból és keresztényi szeretetből.
2025. szeptember 30. Egyetem lett a kárpátaljai főiskola! – számolt be róla a Facebook-oldalán Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Bejegyzésében kiemelte, hogy közel 30 évvel ezelőtt alakult a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, amely az évek során „a nemzetrész szerteágazó, mélyen gyökerező kulturális és oktatási központjává vált”, amely minden nehézség és megpróbáltatás ellenére fejlődik tovább.
„A mai napon egy újabb mérföldkőhöz értünk, ahol a tölgyfa törzse tovább vastagodik, erősödik, és újabb gyümölcsöt hozott. A főiskolából egyetem lett!”
– írta Nacsa Lőrinc.
Hozzátette: „A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egy alapítványi magán felsőoktatási intézmény, amelyet a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány működtet. A Főiskola 1996 óta működik, kezdetben Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola néven folytatott pedagógusképzést különböző szakokon, 2003-ban pedig felvette a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nevet. 2013-ban Orbán Viktor miniszterelnök úr együttműködési megállapodást kötött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával, melynek értelmében a magyar kormány az éves normatív finanszírozás mellett biztosítja a főiskola szakmai és infrastrukturális fejlesztéséhez szükséges forrásokat.”
Az elmúlt évek során a főiskola kiemelkedő vezetésének és a magyar kormány támogatásának köszönhetően a beregszászi főiskola olyan oktatási intézményhálózatot alakított ki, ahol az óvodától a tehetséggondozáson és a szakképzésen keresztül egészen a felsőoktatásig kínálnak anyanyelvi tanulási lehetőséget a kárpátaljai fiatalok számára – szögezte le. Kiemelte továbbá, hogy az immár egyetemként működő felsőoktatási intézmény az idei évben minden eddiginél nagyobb hallgatói létszámmal, összesen 1582 diákkal kezdte meg a tanévet.
Az államtitkár köszönetét fejezte ki az alapítóknak: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek és a Kárpátaljai Református Egyháznak, valamint az intézmény vezetőinek, különösen Orosz Ildikó elnök asszonynak, Csernicskó István rektor úrnak, a felsőoktatási intézmény korábbi rektorainak, oktatóinak és hallgatóinak.
2025. szeptember 30 – október 1. Második alkalommal szervezett Mesevarázs Fesztivált a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) és a magyarországi Kalló Alapítvány. A MOL – Új Európa Alapítvány támogatásával a Határtalan nyár program keretében valósították meg az eseményt a magyar népmese napja alkalmából. A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.
2025. szeptember 30. Ungvárra látogatott Marta Kos, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa, aki a kárpátaljai nemzeti kisebbségek képviselőivel találkozott, illetve munkatársaival ellátogatott az ungvári szlovák és magyar tannyelvű líceumokba is. A nemzeti kisebbségek képviselőivel folytatott megbeszélés során Petei Judit és Zubánics László kapott szót két-két percben, ők tagjai a 2024-ben létrehozott Ukrajnai Nemzeti Kisebbségek Társadalmi Szervezetei Tanácsának. A találkozón Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Megyei Tanács Oktatási és Kisebbségi Bizottságának elnöke nem kapott szót időhiány miatt, de mint később elmondta, számított erre, és a távozó biztos asszonynak, valamint munkatársainak átadott egy, a kárpátaljai magyarság kollektív jogainak alakulását jól szemléltető dokumentumcsomagot.
2025. szeptember 30. Újabb kárpátaljai magyar katona életét követelte az 1314 napja zajló véres háború. Németi Istvánt több mint egy évig eltűntként tartották nyilván. Az 1982. november 15-én született férfi Dercenből származott. Szeptember 30-án, kedden szülőhelyén, a Munkácsi kistérséghez tartozó településen kísérik utolsó útjára – számolt be a gyászhírről a mukachevo.net hírportál. A katona az A4056-os számú egységben teljesített szolgálatot. A gyászjelentés szerint 2024. május 29-én esett el, amikor harci feladat teljesítése közben hazáját védte az orosz megszállóktól. Halálának pontos körülményei egyelőre nem ismertek.
Már hetvennél is több kárpátaljai magyar nemzetiségű vagy magyar gyökerekkel is rendelkező katona vesztette életét ebben a szűnni nem akaró háborús pusztításban…
Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,
www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua, www.umdsz.info, https://umoti-uzhnu.university/hu/fooldal/ stb.
Szerkeszti a szerkesztőbizottság:
Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.