Beszámoló program megvalósulásáról

Írta: Szabó Tibor | Forrás: | 2021. április 05.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Bethlen Gábor Alapnak az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes új népviseleti ruháinak beszerzésében nyújtott támogatásért. 

Beszámoló program megvalósulásáról

Beszámoló

a Bethlen Gábor Alap MKO-KP-1-2018/1-001051-VAL-ELS/001 BGA/1423/2018 ikt. sz., „Az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes ruhatárának bővítése” című pályázati támogatás megvalósulásától

 

Az egyesületet a kárpátaljai Eszeny község hagyományőrzői – elsősorban a Ritmus néptáncegyüttes tagjai – alapítottuk. Célunk Kárpátalja népi hagyományainak ápolása, a vidéken élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése, a kelet-közép-európai népek táncainak bemutatása – különös tekintettel a népi tánckultúra értékeinek megőrzésére. Egyesületünk fiatalok bevonása révén szeretné biztosítani a népi hagyományok továbbélését. Nagy súlyt fektetünk a fiatal népi táncosok, népzenészek felkészítésére, az utánpótlás biztosítására. 2012-ben készítettük el Antal Dóra és Antal Roland magyarországi koreográfusok közreműködésével Kraszna-menti táncok című műsorunkat, mely új lendületet adott együttesünk tagjainak. A sok fáradságot és kitartást igénylő munka nem volt hiábavaló, új koreográfiánkat azóta is rendszeresen mutatjuk be otthon is és a vendégszerepléseinken is. Céljaink, törekvéseink A magyar népi tánckultúra hagyományainak őrzése, a közép-kelet-európai (orosz, ukrán, lengyel, szlovák stb.) népek táncművészetének népszerűsítése érdekében egyesületünk tagjai igyekeznek részt venni azokon a találkozókon, amelyeken lehetőség van e célok megvalósítására. Gyakran megfordulunk a kárpátaljai magyar közösségek körében egyre népszerűbbé váló falunapokon, néptánctalálkozókon, néptánc-versenyeken, eleget teszünk az anyaországban és a Kárpát-medencében élő magyar közösségek meghívásainak.

A projekt révén az egyesület 9+6 tagja új népviseleteket kapott, amelyet leltárba vettünk. Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni a Bethlen Gábor Alapnak a támogatásért.

Csatolmányok

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI