Csernicskó István, PhD, Dr.

Kapcsolódó település: Beregszász

Főiskolai rektor, nyelvész, szerkesztő

(Csap, 1973. január 14.)
1990-ben a Csapi 2. Számú Középiskolában érettségizett. 1990–1995-ben Ungvári Állami Egyetemen folytatta tanulmányait. 1995–1998-ban az ELTE BTK PhD-képzésen vesz részt. Ekkor megszerzett tudományos fokozata: PhD, nyelvtudomány (ELTE BTK Budapest, 2000). Eddigi munkakörök: 1995–1997-ben a Szernyei Általános Iskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára. 1997–től a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola Filológiai tanszékének (magyar tanszéki csoport) tanára, 2020-tól rektora. 

Oktatott tárgyak: szociolingvisztika, mai magyar nyelv. 1998-tól tanszékvezető-helyettes. 2000–2014 között tanulmányi és tudományos ügyekért felelős rektorhelyettes. 1999-től a főiskolán belül működő LIMES Társadalomkutató Intézet alapító tagja, tudományos titkára.

1992 júniusától szerkesztője a Harso(g)na című szatirikus ungvári diáklapnak. Részt vett a Pánsíp szerkesztésében, komolyabb nyelvészeti anyagai itt jelentek meg. Publikál a kárpátaljai Hatodik Síp, Kárpátaljai Szemle, Pánsíp, Közoktatás, UngBereg 2000. Második Pánsíp-almanach, Véletlen Balett, Együtt címűkiadványokban és a magyarországi Forrás, Nyelvünk és Kultúránk, Beszélő, Regio és más folyóiratokban. Mintegy tíz önálló könyve, több szerkesztett kötete és felsőoktatási jegyzete (tásrszerzőkkel), 1994-től több mint száz tanulmánya, cikke és egyéb publikációja jelent meg. Több mint 50 konferencia-előadást tartott. Tagja az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságnak. „Csernicskó István a kárpátaljai magyar társadalomtudomány kiemelkedő képviselője. Nyelvészeti kutatásai, eredményei nemcsak a magyar nyelvtudmányt gazdagítják, azok a kárpátaljai magyar közösség mindennapi életében is kitűnően hasznosíthatók és hasznosulnak is.” (Tudomány és magyarság. Arany János díj- és érem 2002-2010. Bp. 2010. 39. old.)

Elismerések, díjak: MTA Stratégiai Kutatások Tudományos Díj (1999), Bolyai János Tudományos Kutatói Ösztöndíj (1999–2001), Tudományos teljesítményéért az MTA 2003-ban Bolyai-plakettel jutalmazta, Arany János díjon belül a Fiatal Kutatói-díj tulajdonosa (2004).

Fontosabb művei: A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Budapest: Osiris Kiadó – MTA Kisebbségkutató Műhely, 1998., The Hungarians in Transcarpathia. (Társszerző: Orosz Ildikó), Budapest: Tinta Bt., 1999., Nyelv, oktatás, politika. (társszerző: Beregszászi Anikó és Orosz Ildikó), Beregszász: Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, 2001., A mi szavunk járása. Bevezetés a kárpátaljai magyar nyelvhasználatba. Beregszász: Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, 2003., ...itt mennyit ér a szó? Írások a kárpátaljai magyar nyelvhasználatról. (Társszerző: Beregszászi Anikó). Ungvár: PoliPrint, 2004. A kárpátaljai magyar nyelvhasználat társadalmi rétegződése. (Társszerző: Beregszászi Anikó). Ungvár: PoliPrint, 2006., Tanulmányok a kárpátaljai magyar nyelvhasználatról. Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, PoliPrint, 2006., Magyar anyanyelvű cigányok/romák Kárpátalján. (Társszerző: Braun László, Molnár József). Ungvár: PoliPrint, 2010., Megtart a szó. Hasznosítható ismeretek a kárpátaljai magyar nyelvhasználatról. Budapest–Beregszász: MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság–Hodinka Antal Intézet, 2010., Етнічне та мовне розмаїття України. Аналітичний огляд ситуації. . (Társszerző: Melnyik Szvitlana). Ужгород: ПоліПрінт, 2010., Nyelvek, emberek, helyzetek: A magyar, ukrán és orosz nyelv használati köre a kárpátaljai magyar közösségben. (Társszerző: Beregszászi Anikó, Molnár Anita, Molnár József). Ungvár: PoliPrint, 2010.

Szerkesztett kötetek: Csernicskó István és Váradi Tamás szerk. Kisebbségi magyar iskolai nyelvhasználat. Budapest: Tinta Könyvkiadó és Kiadványszerkesztő Bt., 1996., Csernicskó István szerk. Tiszán innen (Társadalomtudományi tanulmányok). Ungvár—Budapest: Intermix Kiadó, 1996., Csernicskó István, Fedinec Csilla, Tarnóczy Mariann és Vančoné Kremmer Ildikó szerk. 2010. Utazás a magyar nyelv körül: írások Kontra Miklós tiszteletére. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2010., Vehes Mikola és Fedinec Csilla főszerk., Osztapec Jurij, Oficinszkij Roman, Szarka László, Tokár Marián és Csernicskó István szerk., Закарпаття 1919–2009 років: історія, політика, культура. Ужгород: Поліграфцентр „Ліра”, 2010., Fedinec Csilla és Vehes Mikola főszerk., Osztapec Jurij, Oficinszkij Roman, Szarka László, Tokár Marián és Csernicskó István szerk., Kárpátalja 1919–2009: történelem, politika, kultúra. Budapest: Argumentum–MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, 2010.

Internetes publikációk: Az ukrán nyelv oktatásának problémái Kárpátalján magyar iskolákban. Olvasható a www.ungbereg.ini.hu/ungbereg.htm honlapon. Stigmatizáló nyelvművelés? NetPánsíp I/2. szám. Megtalálható a hhrf.org.netpansip honlapon., A nyelvek helyzetére vonatkozó dokumentumok Ukrajnában. Olvasható a www.jyu.fi/ hungkong/pub_kontra_hu_intro.htm honlapon., Valóban különleges-e a nagydobronyiak nyelvjárása? (Társszerző: Márku Anita). Olvasható a www.ungbereg.ini.hu/dokumentumok honlapon., Felmérés 36 kárpátaljai magyarlakta település lakosságának munkanélküliségérıl. (Társszerző: Hires Kornélia, Márku Anita). Olvasható http://www.hhrf. org/kmtf/index1.htm honlapon.

Irodalom, forrás: Dupka György: Kárpátalja Magyar személyi és intézmény-adattára. [Csernicskó István], Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 1993. 27-28. old., Dupka György: Ukrajnai magyar szervezetek, intézmények, közéleti személyiségek adattára. [Csernicskó István]. Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, Ungvár-Budapest, 2006. 52. old., Dupka, György: A magyar irodalom Kárpátaljai Lexikona 1918- 2007 [Csernicskó István]. In: Ukrajnai Magyar Krónika.- 2007. április 4. 12. old.

Elektronikus irodalom: Tudomány és magyarság. Arany János díj- és érem 2002-2010. Bp. 2010. 39. old. In: Tárolt változat: http://mta.hu/fileadmin/2010/07/Arany_dijazottak_ebook.pdf

Események

Copyright © 2024 KMMI