Emlékezzünk együtt!

2011. november 18.

Helyszín: Beregszász | Jellege: Ünnep, ünnepség

A Szolyvai Emlékparkbizottság a kárpátaljai történelmi egyházakkal, valamint magyar és német társadalmi szervezetekkel november 19-én (11.00 órai kezdettel, közép-európai idő szerint) tartja hagyományos tiszteletadását a Szolyvai Emlékparkban. Az ökumenikus istentisztelettel egybekötött eseményen a sztálinizmus áldozatai és a II. világháborúban hősi halált halt magyar katonák előtt hajtanak fejet. E közös, immár hagyományos rendezvényünk főhajtás az ártatlanul elhurcoltak és meggyilkoltak emléke előtt, egyben együvétartozásunk bizonysága is.
 

Emlékezzünk együtt! 



Minden érdeklődőt szeretettel vár a Szolyvai EmŹlékparkbizottság.

***

Ezt megelőzően 10.00 órakor koszorúzást tartanak a szolyvai honfoglalási harcos emlékművénél (Szolyva paszikai bejáratánál).

***

Kapcsolódó rendezvényként november 18-án (10.00 óra) „Ez volt a végállomás” konferencián is a sztálini táborokba elhurcolt magyarokra és németekre emlékeznek Beregszászban, az Európa–Magyar Házban (Széchényi u. 59/B,). A rendezvényt követően a Derceni Katonai Temetőben, illetve az elhurcoltak beregszászi emlékművénél tartanak koszorúzást.  

Kapcsolattartó
Dupka György

Telefon: +380314122815

Szervező
Csatolmányok

Hírek

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

Események

Copyright © 2026 KMMI