XXIII. Érmindszenti zarándoklat

2012. november 16. - 2012. november 17.

Helyszín: Beregszász | Jellege: Egyéb

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, Nagykároly és Tasnád RMDSZ- szervezeteivel, Adyfalva Református Gyülekezetével, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatósággal, a Kaffka Margit Művelődési Társasággal, valamint a Szatmár Megyei Múzeummal és a Szabolcs – Szatmár - Bereg Megyei Jósa András Múzeummal karöltve 2012 novemberében a hagyományos Érmindszenti zarándoklat keretén belül rendezvénysorozatot szervez

Ady Endre születésének 135-ik évfordulója alkalmából. A XXIII. Érmindszenti zarándoklat rendezvényei november 16-án, pénteken (kelet-európai idő szerint) délelőtt 10 00 órától irodalmi tanácskozással kezdődnek. Délelőtt Szatmárnémetiben, délután 16 30 órától pedig Nagykárolyban hangzanak el a költővel kapcsolatos előadások. Az első napot a nagykárolyi Károlyi kastély lovagtermében Zorkóczy Zenóbia előadóművész Ady pódiumműsora zárja.

November 17-én, szombaton délelőtt 10 00 órától Ady Endre szülőfalujában folytatódik a rendezvény-sorozat. A helyi református templomban megtartandó ökumenikus istentiszteletet követően 11 00 órától a szülőház udvarán koszorúzással egybekötött főhajtással tisztelegnek a költő emléke előtt a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkezett meghívottak és érdeklődők.

A november 16 – 17-i XXIII. Érmindszenti zarándoklat programjaira minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

A kétnapos rendezvény részletes programja a következő:

2012. november 16-án, pénteken
Szatmárnémeti

10 00 órától (kelet-európai idő szerint !)

Az én Adym – Irodalmi tanácskozás a Szatmár Megyei Múzeum II. emeleti dísztermében – (Vasile Lucaciu sétány 21)

A tanácskozást üdvözli:

Muzsnay Árpád, újságíró, az EMKE OE tagja
Szőcs Péter történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatóhelyettese

Ady verset szaval:
Galiger Barbara, a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója

Tanácskozásvezető:

Egyed Emese irodalomtörténész (Kolozsvár)

Előadók:
Láng Gusztáv irodalomtörténész (Táplánszentkereszt):

Az Ady-vers újdonságai

Pop Felician költő (Szatmárnémeti):
Ady Endre, sau despre forţa unei conştiinţe libere
(Ady Endre az öntudat szabadságának megtestesítője)

Jánosi Zoltán irodalomtörténész (Nyíregyháza):

A hiánytalan vakmerőség háza – Az érmindszenti Ady-ház falára – Szünet

Tanácskozásvezető:
Jánosi Zoltán irodalomtörténész (Nyíregyháza)

Előadók:
Péter I. Zoltán helytörténész (Nagyvárad): Kortesúton Szatmárnémetiben

Hegyi Katalin irodalomtörténész (Budapest):

A publicista Ady és a szülőföld

Pomogáts Béla irodalomtörténész (Budapest):

Ember az embertelenségben – Ady és 1916-1918-as erdélyi háború –

Nagykároly

16 00 órától
A Károlyiak felújított kastélyának megtekintése

Idegenvezető:
Hágó Nándor Attila, a Nagykárolyi Múzeum igazgatója

16 30 órától
Az én Adym – Az irodalmi tanácskozás folytatása a Károlyi kastély földszinti előadótermében

A tanácskozást üdvözli:
Kovács Jenő mérnök, Nagykároly polgármestere
Sróth Ödön költő, a Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke(Nagykároly)

Ady verset szaval:
Molnár Bettina, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Líceum diákja

Tanácskozásvezető:
Láng Gusztáv irodalomtörténész (Táplánszentkereszt)

Előadók:
Duray Miklós közíró (Pozsony): A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinus
Takács Péter történész (Nyíregyháza) : Ady áldott és átkozott Érmindszentje

Egyed Emese irodalomtörténész (Kolozsvár):
Ady Párizsa, Párizs anno...

Benkő Andrea muzeológus (Budapest):
Egy lakás története a muzeológus szemével
– Ady Endre és Csinszka a Veres Pálné utcai lakásban

Németi János muzeológus (Nagykároly).

Az érmindszenti Ady Endre Emlékmúzeum megalakulása

19 00 órától

Szeretném, ha szeretnének – Ady Endre-emlékest a Károlyi kastély lovagtermében

Előadó:
Zorkóczy Zenóbia színművész (Kovászna)

Zongorán kísér:
Kovács Réka (Kolozsvár)

(A műsorra a belépés díjtalan)

2012. november 17-én, szombaton
Érmindszent – Adyfalva

10 00 - 10 50 óra között (kelet-európai idő szerint)

Ökumenikus istentisztelet a református templomban

Üdvözlő beszédet mond:
Balla Árpád, lelkipásztor

Igét hirdet :
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke (Nagyvárad)
Kiss Imre, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye általános helynöke (Szeged)

11 00 órától (kelet-európai idő szerint)

Ünnepi megemlékezés és koszorúzás – a költő szülőháza udvarán –

Köszöntőt mond:
Liviu Marta történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója
Pataki Csaba mérnök, a Szatmár megyei RMDSZ megbízott elnöke

Ünnepi beszédet tart:
Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke (Budapest)
Kelemen Hunor író, költő, az RMDSZ szövetségi elnöke
Duray Miklós közíró, politikus (Pozsony)

Üdvözlő beszédet mond:
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja

Áldást mond:
Hegedüs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület ny. püspöke(Budapest)

Fellép:
Zorkóczy Zenóbia színművész (Kovászna)

Szavalnak és énekelnek:
Szilágyi Levente (Adyfalva), Budai Szabina, Tankóczi Szintia (Pettyén),.
Buchmüller Henrietta, Kovács Gabriella, Lázár Ádám (Tasnád)

A műsort vezeti:
Muzsnay Árpád

A rendezvény záró koszorúzást levezeti:
Bendel József mérnök, a tasnádi RMDSZ elnöke

A 2012. november 16 – 17-én sorra kerülő Ady-tanácskozás és -megemlékezés
a Hagyományos Kultúrát Támogató Szatmár Megyei Központ programjában szereplő rendezvény

A XXIII. Érmindszenti zarándoklat szervezője az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör

Társszervezők:
Adyfalvi Református Gyülekezet, Nagykároly és Tasnád RMDSZ-szervezete, Nagykároly Kulturális Igazgatósága, Kaffka Margit Művelődési Társaság, Szatmár Megyei Múzeum, Szabolcs – Szatmár - Bereg Megyei Jósa András Múzeum

Támogatók:
Szatmár Megyei Tanács, Petőfi Irodalmi Múzeum

A rendezvény fővédnökei:
Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnöke

Szervezők:
Balla Árpád, Szilágyi Enikő (Adyfalva),
Bogdan Georgescu, Hágó Nándor Attila, Kovács Jenő, Poósz Lóránd, Sróth Ödön, (Nagykároly), Enyedi István, Kovács Ágnes, Szőcs Péter (Szatmárnémeti), Bendel József, Jáger Enikő, Kiskasza Balázs Véron András (Tasnád)

A szervezést irányította:

Muzsnay Árpád, az EMKE Országos Elnökségének tagja

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnöksége postacíme :
RO - 440049 Satu Mare str. Rândunelelor Nr. 1
tel/fax : 40 261 712808
mobil telefon: 40 77 104 2700
e-mail: muzsnay@datec.ro

Kapcsolattartó
Zubánics László

Telefon: 00380314142815

Szervező
Csatolmányok

Hírek

  • Könyvtár, ahol pezseg az élet

    A sárosoroszi községi könyvtárban pezseg az élet. Délutánonként Gáti Georgina könyvtáros, a Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely vezetője közösségépítő jelleggel tart foglalkozásokat a helyi gyerekeknek: énekelnek, népi hangszereken tanulnak, táncolnak.

  • A Kuzma művészházaspár alkotásaiból nyílt tárlat Ungváron

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusán Ketten címmel nyílt kiállítás, amely az ismert ungvári művészházaspár – Borisz Kuzma festő, grafikus, Ukrajna népi művésze, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia tagja, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátalja Megyei Szervezetének elnöke és felesége, Vik...

  • Együtt az úton – Zenepedagógusok konferenciája a KMPSZ szervezésében

    A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében szombaton Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán szervezték meg a művészeti iskolákban oktató zenepedagógusok konferenciáját, melyen ezúttal 11 intézmény 61 pedagógusa vett részt.

Események

Copyright © 2024 KMMI