Csóka László százhalombattai festőművész „Jelek az útról” című kiállításának megnyitója

2014. október 17.

Helyszín: Beregszász | Jellege: Kiállítás

2014. október 17. Csóka László százhalombattai festőművész „Jelek az útról” című kiállításának megnyitója. Helyszín: Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet Munkácsy Mihály kiállítóterme (90202 Beregszász, Széchenyi u. 59 B.). Kezdés: 14.00 óra. Csóka László 1967. január 24-én a partiumi Selymesilosván. Fiatalkorát a szilágysági Zilahon töltötte. A festészettel először Szabó Vilmos festőművész műhelyében találkozott, majd szülei szakkörökben és magánfestőkhöz íratták be, ahol előbb a rajzolási képességeit fejlesztette, majd a festészet technikáival ismerkedhetett.

Érettségi után beiratkozott a Zilahi Népművészeti Iskola festő szakára, ahol Man Nicolae festőművész volt a tanára.

1989-ben, mielőtt befejezhette volna tanulmányait, egy sorsfordulat miatt átszökött a zöldhatáron Magyarországra az akkor még tomboló romániai kommunista diktatúrából. Százhalombattára került, ahol bekapcsolódott a művészeti életbe. Azóta is ott él és alkot.
Festett Cipruson templomokban szekkókat bizánci stílusban, illetve Százhalombattán a 100 éves római katolikus templom szekkóit is ő készítette. Tagja több művészeti egyesületnek, számos egyéni és csoportos hazai és nemzetközi kiállítása volt Budapesten, Százhalombattán, illetve több más városban.

Kapcsolattartó
Zubánics László

Telefon: +380 3141 22815

Szervező

Hírek

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

  • Spenik Sándort választották a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács új elnökévé

    Október 28-án tartotta 2026. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen, az intézmény jubileumi rendezvénysorozatának keretében. A hibrid formában megtartott tanácskozáson beszámoltak az elmúlt időszak tevékenységéről, átadták az id...

Események

Copyright © 2026 KMMI