A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a Bereg Alkotóegyesület és a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség szervezésében 2014. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel (közép-európai idő) kerül sor DERCENI VIOLA, az Ukrajnai Népművészet Érdemes Mestere beregi szőtteseket bemutató jubileumi kiállítására, amelyre nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt.
A kiállítás anyaga 2014. október 20-ig tekinthető meg.
Az ünnepelt a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Kárpáti Igaz Szónak adott interjújában így beszélt életpályájáról:
– Beregdédában születtem. A szövést még kislány koromban édesanyámtól tanultam, de komolyan csak fiatalasszonyként kezdtem vele foglalkozni. 1956-ban Kígyósra mentem férjhez. A háztartást vezettem, gyerekeket neveltem, és ha időm engedte, akkor szőttem, ruhát varrtam, horgoltam, kötöttem – emlékezett vissza a kezdetekre.
– Manapság a szőttest inkább művészi alkotásként, mintsem használati tárgynak tekintik.
– A mesterfogások elsajátítása, az anyagban rejlő titok felfedezése előtt Isten őrizz valami értékes munkához hozzáfogni. Én betartottam ezt a szabályt. Rongypokrócokkal kezdtem. Első munkáim olyan jól sikerültek, hogy felbátorodtam megpróbáltam, a szövés nyelvén magamat, elképzeléseimet megfogalmazni. Az első kiállításom 1967-ben volt, Ungváron. Sikert arattam, nem sokkal később a munkáimat Kijevben is kiállították. Aztán Magyar¬országon, Romániában, Csehországban. Mint említettem, pokrócszövéssel kezdtem, aztán jöttek a keresztszemesek, majd az úri szövés. Talán a sávos minta a legnehezebb. Emlékszem, amikor arra kértem édesanyámat, hogy tanítsa meg nekem, éppen nagyon beteg volt, de később eljött hozzánk Kígyósra, és nagy türelemmel adta át tudását.
– Tulajdonképpen az egész életét végigkísérte a kézimunka. Van a családban, aki továbbviszi e szép mesterséget?
– Két gyermekünk van, Ibolya és István. Ibolya nagyon szépen sző, évekig még tanította is az iskolában. Úgy hiszem, ma már nálam is jobb. És lehet, hogy kicsit furcsa, de a fiunk, István is elsajátította e mesterséget. Az unokák sajnos ezt már nem viszik tovább.
– Nem szomorítja el, hogy ők nem tanultak meg szőni?
– Nem annyira, mert sok fiatalnak átadtam a tudományom. Én már nem igen ülök az esztaváta elé. Egy fél évszázadon keresztül ezt csináltam. Az az igazság, hogy már nincs hozzá erőm. Egy méter anyag elkészítéséhez 1100-szor kell átdobni a cérnát, közben az ember keze, lába mozog, egyszóval megterhelő fizikai munkát igényel a szövés.
– Körülveszi magát saját munkáival?
– Sokan azt hiszik, hogy a házunk minden sarkát kézimunkák díszítik, de ez egyáltalán nem így van. Nem mondom, hogy nincs látnivaló, de csak nagyon kevés darabot hagytam meg, gyakorlatilag az összeset elajándékoztam. Néhány kedvencemet raktam ki, a farkasnyomos, a makkos tölgyfaleveles, az őszirózsás mintájúakat. Ezer és egy munka került ki a hosszú évek alatt a kezem alól.
– Változott a divat e téren az évek alatt?
– Hát hogyne. A ’70-80-as években nagy divat volt a házasságkötő termekbe kirakni esküvői kendőket „Sok szerencsét, boldogságot” felirattal. Manapság már ez annyira nem dívik, mostanában a fehérre fehér, vagyis az úrihímzés a menő, és a klasszikus piros-fekete színösszeállítás.
Hegedűs Csilla
Kapcsolattartó
Zubánics László
Telefon: +380 3141 22815
Szervező
