Budapest - Budapest

A város lakossága 1989-ben volt a legnagyobb, az akkori lélekszám 2,1 millió fő volt, és az ezt követő szuburbanizáció után is megmaradt az ország legnépesebb városának. Területe mintegy 525 négyzetkilométer, ebben a tekintetben is első az ország települései között.
Budapest története a keltákig nyúlik vissza, mivel a város eredetileg kelta település volt. A rómaiak által létrehozott, a Danubius folyó jobb partján fekvő Aquincum és a bal parti Contra-Aquincum volt Pannonia provincia székhelye. A magyarok a 9. században érkeztek erre a területre. Az első általuk létrehozott települést a mongolok 1241 és 1242 között, a tatárjárás során teljesen kifosztották és elpusztították. A 15. században a helyreállított város lett a magyarországi reneszánsz humanizmus központja. Ezt követően százötven évnyi török hódoltság telepedett a városra és csak a 18-19. században tudott újra fejlődni, ezt fokozta, hogy a kiegyezést követően Bécs mellett az Osztrák–Magyar Monarchia fővárosa volt. 1873-ban egyesítették Budát, Pestet és Óbudát, ekkor jött létre Budapest. Ebben az időben épültek a város leghíresebb épületei, és ekkor nőtte ki magát világvárossá.
Budapest kedvelt idegenforgalmi célpont is, 2012-ben 4 821 600 turista kereste fel, ezzel az Euromonitor International felmérése szerint a világ 27. és Európa 7. leglátogatottabb városa.[6] Budapesten több világörökségi helyszín is található, többek között a Duna-part látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út, a Hősök tere és a Millenniumi Földalatti Vasút, amely a második legrégebbi a világon a londoni után. Turisztikailag jelentősek még a város Duna-hídjai, valamint gyógyfürdői, mivel Budapest a világ legtöbb gyógyfürdővel rendelkező fővárosa. Itt található még a világ legnagyobb termálvizes barlangrendszere, Európa legnagyobb zsinagógája (a Dohány utcai), valamint a magyar Országház is, amely a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete, és a Szent Korona jelenlegi otthona.  

Pestet és Budát, Magyarország fő-, illetve székvárosát csak a reformkortól kezdődően emlegették együtt, közös nevükön. A gyakoribb forma a nagyobb (és nemzeti szempontból jelentősebb) város nevét előre helyezve Pest-Buda volt, de elvétve előfordult a magyar nyelvhez jobban illeszkedő, a mássalhangzó-torlódást elkerülő Buda-Pest alak is. Ez a névváltozat gróf Széchenyi István 1831-es Világ című művéből származik. A városok egyesítésekor, 1873-ban már magától értetődő természetességgel választották az új szék- és főváros számára a Budapest nevet.
A Buda név a korai Árpád-korban az ókori Aquincum helyén épült római települést jelölte, amelyet csak a tatárjárást követően, az akkor Újbudának nevezett budai vár megépítése után kezdtek Ó-Buda néven emlegetni. A város a középkori krónikáink szerint Attila hun király testvéréről kapta nevét, ebből azonban valószínűleg csak annyi igaz, hogy a név eredete valóban lehetett személynév is (középkori forrásokban előfordulnak Buda nevű személyek). Egy másik, nem igazolható feltevés szerint a városnév eredete a szláv voda ('víz') szó lehet, ahogyan az ókori latin Aquincum név végső forrása is valamely vízzel összefüggő jelentésű kelta szó lehetett. Pest nevének eredete egyes vélemények szerint az ókorba nyúlik vissza, Contra-Aquincum neve Ptolemaiosz 2. századi „Geógraphiké hüphégészisz” (Bevezetés a föld feltérképezésébe) című művében ugyanis Pesszion néven szerepel (Πέσσιον, iii.7.§2). Az elfogadottabb magyarázat szerint viszont a budai oldalon található Gellért-heggyel kapcsolatos, a szó ugyanis a szláv nyelveken „barlangot”, „sziklaüreget” jelent, a régi magyar nyelvben pedig a kemencét nevezték pestnek, ahogy az például a Székelyföld egyes részein még ma is hallható. Így lett a hévizes barlangot („forró kemencét”) rejtő mai Gellért-hegy Pest-hegy, a hegy lábánál ősidők óta használt folyami átkelő pedig Pest-rév, és innen kapta végül a túlparton létrejött település a nevét. A névnek ez az érdekes „túlpartra vándorlása” legkorábbi középkori forrásainkban jól nyomon követhető. Hasonló eredetű Buda német neve, Ofen is (magyarul: „kemence”), amely délnémet nyelvjárásban a szláv pest szóhoz hasonlóan barlangot, üreget is jelent. Érdekes, hogy egy tatárjárás előtti oklevél Ofen néven a folyó bal partján lévő települést, azaz a mai Pestet jelöli meg, később azonban a helyi németek már csak a budai várhegyre alkalmazták ezt a nevet.

A mai Budapest területének írásos történelme a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődik, amelyet i. sz. 89 körül alapítottak a Duna nyugati partján (a mai Óbuda területén). Aquincum i. sz. 106-tól a 4. század elejéig a kettéosztott Pannonia tartomány egyik részének, Alsó-Pannóniának (Pannonia Inferior) a központja volt. Lakossága 20 000 fő körüli volt. A mai Óbudai-szigeten épült helytartói palotában olykor maguk a római császárok is megfordultak. A modern város területén több római segédcsapat (auxiliáris) tábor (Albertfalva, Campona) és ellenerőd (például Contra-Aquincum) is megtalálható.

Anonymus leírása szerint a honfoglalás után Árpád vezér Budavárat, a hajdani „Attila király városát” választotta törzse szálláshelyéül, központi földrajzi fekvése miatt, és itt is temették el 907-ben, a szomszédos Fehéregyházban. Ezt a helyet általában Óbudával szokták azonosítani. (Bár akadnak akik Pesthidegkúton vagy a közeli Pilis hegységben keresik.)
A városhoz kapcsolódik Gellért püspök legendája, akit pogány felkelők a mai Gellért-hegy (az akkori Pest-hegy) oldalában gyilkoltak meg (a legenda szerint szöges hordóba zárva legurították a dombról), ennek emlékét őrzi a hely mai neve.
Óbuda és Pest római öröksége, a sok ezer épület romja évszázadokon át látható volt, az Árpád-korban azonban a helyükön fokozatosan igazi, nyüzsgő középkori városok épültek. Óbuda úthálózata a római korból maradt fenn, lakossága szőlőműveléssel foglalkozott. Területén egyházi birtokok alakultak ki, a 13. században pedig vár épült. 1223-ban a városban nagy tűzvész pusztított, amiben a főként fából épült házak elhamvadtak. Pestet a 12. században már fal vette körül, 1230-ban pedig kiváltságlevelet kapott II. Endrétől.

IV. Béla király 1241-ben Pestről indult a tatárok ellen. A vesztes csata után a tatárok felégették Pestet, majd 1241/42 telén átkeltek a befagyott folyón, és Óbudát is elpusztították. A két város teljes lakosságát legyilkolták. A pestieket például a város nagytemplomában, a mai Belvárosi plébániatemplomban koncolták fel, ahová imádkozva összezsúfolódtak.

Miután visszatért, a király kővárat és Újbuda néven új várost építtetett az úgynevezett Pest-hegyen, a mai Várhegyen (1247 és 1265 közt). Ezek voltak itt az első városias épületek, a későbbi híres budai vár alapját képezve. IV. Béla várkastélyát, amely a mai Mátyás-templom közelében állt, már jobban lehetett védeni támadások esetén, mint az alacsonyabban fekvő óbudai várat. (Annak feltételezett romjait is feltárták a régészek.)
IV. Béla a tatárjárás alatt tett fogadalmához híven az egyháznak ajándékozta a Nyulak szigetét (a mai Margit-szigetet), és az itt épült Domonkos-rendi apácakolostorban helyezte el legkisebb leányát, Margitot, aki a város híres szentje lett.

Az Árpád-ház kihalása után Buda Vencelt támogatta a pápa által pártfogolt Károly Róberttel szemben, ezért a pápa egyházi átok alá helyezte a várost, a budai plébános pedig viszonzásul a pápát. 1302-ben az Anjou-párti Csák nembéli Márk és báró Cseszneki Jakab fiai sikertelenül ostromolták a várat, de az épületekben nagy kárt okoztak és a budai szőlőhegyet is elpusztították. Végül a városnak el kellett fogadnia a győztes Károly Róbertet. Fia, Nagy Lajos királyi székhellyé tette Budát. A város már igazi polgári város volt, nagy számban éltek itt kézművesek, iparosok, kereskedők. A magyarok mellett jelentős volt a német hospesek száma, és természetesen zsidó vallású lakossága is volt, hiszen a mai Magyarország területén, már jóval a magyar honfoglalás előtt számottevő zsidó közösségek működtek. A tatárok dúlását nehezen kiheverő Pest lakossága is kezdett talpra állni, a 15. században visszanyerte a bíróválasztás jogát, és 1470 körül szabad királyi város lett.

Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás uralkodása a városok történelmének a török idők előtti fénypontja. Zsigmond egyetemet alapított Óbudán 1389-ben. Mátyás reneszánsz udvara nagy vonzóerőt gyakorolt a kor művelt embereire, emelve a város és a királyi udvar kulturális színvonalát. 1473-ban az első budai nyomdában, Hess Andrásnál elkészült a Budai krónika. Mátyás halála után az országban feudális viszályok, gazdasági válság, majd a Dózsa György-féle parasztfelkelés rázta meg, a két város kultúrája azonban a Jagelló-ház budai uralkodása idején is tovább gyarapodott. A budai reneszánsz történeti emlékei ma a budai királyi palotában (Budapesti Történeti Múzeum), míg Pest reneszánsz emlékei a mai Belvárosi Plébániatemplomban láthatók. Ennek a fejlődésnek vetett véget a török hódoltság.

A 15. század második felében, Mátyás király alatt Buda az ország fővárosa lett, reneszánsz királyi palotája európai hírű volt. Ugyanakkor a Duna bal partján fekvő Pest is jelentős kereskedővárossá fejlődött. 1541-ben a törökök kezére jutott a két város, akik 150 éves uralmuk alatt Budán rendezték be központjukat. A város arculatát a keleti városeszményhez igazították, fürdők, bazárok, dzsámik épültek. Budát és Pestet a Habsburgok véres háborúban foglalták vissza a töröktől 1686-ban, amelynek során a két város teljesen elpusztult.
A 18. századi barokk korban a városi élet csak lassan bontakozott ki újra. Buda újkori fejlődését Mária Terézia alapozta meg, amikor Pozsonyból ide költöztette a királyi intézményeket és Nagyszombatból az egyetemet. Az igazi fejlődés azonban csak a 19. század első felében, a reformkor idején indult meg, amikor Pest az ország kulturális és gazdasági központja lett. A korszak jelképeként megépült a két várost összekötő Széchenyi lánchíd.
„ Buda-Pest fekvése kies, s olyan, mely egyesítő középpontnak sok tekintetben helyesnek lenni látszik. Ha azonban a két város s annak körvidéke természeti mibenlétében hagyatik, egyesítést, ítéletem szerint, csak századok lefolyta eszközölhet; mely századokban viszont annyi egyesülés elleni erő is fejlődhetik ki, hogy Buda-Pest hihetőleg soha nem léphet ki a provinciális városok sorábul, s egyesítő pontul nemigen fog szolgálhatni. A kérdés tehát abban forog, vagy inkább az a feladás: kinyomozni, a két testvérváros mily kifejlésre képes. ”
– Gróf Széchenyi István: Buda-pesti por és sár

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest