Kárpáti Magyar Krónika – XXIII. (XX.) évfolyam, 22. (276.) szám. 2019. november 30.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2019

Ez volt 2019 novembere folyamán

Elismerések

* A Charta XXI Megbékélési Mozgalom Megbékélési és Együttműködési Díjával tüntették ki Matl Péter kárpátaljai szobrászt, grafikust, a vereckei Honfoglalás-emlékmű alkotóját. Az elismerést Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át Budapesten.

* A Figyelő üzleti hetilapnak a legnagyobb magyar vállalatokat tartalmazó TOP200-as listája alapján a zsűri Krüzsely Béla viski vállalkozónak ítélte oda Az év határon túli magyar vállalata díjat.

* Az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora tiszteletbeli szenátor kitüntető címet vett át a Szegedi Tudományegyetemen. Volodimir Szmolanka a Senator Honoris Causa titulust az oktatásban és a tudományban végzett szolgálatáért kapta. Az elismerést a szegedi egyetem rektora, Rovó László nyújtotta át. Mint ismeretes, tavaly tudományos kutatási és oktatási projektekben való együttműködésről írt alá keretegyezményt a két felsőoktatási intézmény.

Fontosabb események, rendezvények

 

2019. november 2. Técsőn megrendezték a XXX. Arany Ősz Nemzetközi Kórus- és Néptánctalálkozót. Az esemény a kárpátaljai magyarság legnagyobb múltú kulturális rendezvénye, amely egyidős a rendszerváltással.

2019. november 5. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa Ungvár németországi testvérvárosa, Darmstadt ungvári képviseletével együttműködve a magyar rendszerváltás és a páneurópai piknik 30. évfordulója alkalmából eseménysorozatot szervezett 30 éve szabadon címmel. Az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének könyvtárában a rendezvényt Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja nyitotta meg, aki kiemelte: azokról emlékezünk meg, akik részt vettek a kerítés lebontásában, a rendszerváltásban, a Magyar Köztársaság kikiáltásában, akik nélkül ma nem élhetnénk szabadon. Az előadók – Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke – a 30 évvel ezelőtti eseményeket vizsgálták a jelen perspektívájából, választ keresve arra a kérdésre is, hogy mennyire tudtunk élni a kiharcolt szabadsággal. Egy magyar és egy osztrák kortanú is részt vett és felszólalt a rendezvényen: Bella Árpád határőr-alezredes, a határőrszolgálatot teljesítő rangidős tiszt és Karl Kanitch, aki a magyar–osztrák határbontást a szögesdrót másik oldalán újságíróként élte meg. A rendezvény az Emigrand Hotelben folytatódott, ahol az ünnepi köszöntők után történelmi dokumentumfilm-bemutatókra, személyes visszaemlékezésekre és kötetlen, interaktív beszélgetésre került sor.

2019. november 6. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) a helyi civil szervezetekkel és a történelmi egyházakkal együtt rendezett megemlékezésen méltatta a mezőkaszonyi ifjúsági csoport – Szécsi Sándor, Ormos István és Ormos Mária – szerepét a 63 évvel ezelőtti eseményekben. Az egybegyűlteket Bakancsos László, az UMDSZ elnökségi tagja köszöntötte. Az emlékünnepségen többek között tiszteletét tette Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja, Beke Mihály András első beosztott beregszászi konzul, dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke, dr. Tóth Mihály, az UMDSZ tiszteletbeli elnöke, Horváth László, az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Tanács alelnöke, Tóth Miklós megyei képviselő, Jánosi Angéla, a Kaszonyi Arany János Líceum igazgatója, valamint Gajdos István, az UMDSZ elnökségi tagja. Beszédet mondott Beke Mihály András és Zubánics László. Az eseményt a Kaszonyi Arany János Líceum diákjainak verses-zenés előadása színesítette.

2019. november 6. A Rákóczi-emlékévhez kapcsolódó tematikus műsorral lépett fel Ungváron, a megyei filharmónia nagytermében a Magyar Melódiák együttes. Schreiner Sándor tárogatójátékának köszönhetően szinte megelevenedett Krasznahorka büszke vára, majd Kacsóh Pongrác Rákóczi megtérése című darabját hallhattuk Nagy Anikó szólista előadásában. Ezután Bihari János Koronációs magyar nóta és Hadik óbester nótája című zeneművei szóltak, majd Márton István három kuruc táncát élvezhette a közönség. A Te vagy a legény, Tyukodi pajtás! című, a kuruc időkből származó tábori dalt Halusz István szólista adta elő. Márton István Verbunkos és Verbunk Hajdenka című darabjait Jevhen Canyko harmonikaátéka tette különlegessé. Lavotti Első szerelem című romantikus szerenádját Havata Diana csellón adta elő. A Csínom Palkó című dalt Halus István szólaltatta meg, tárogatón Schreiner Sándor kísérte. De felcsendült Márton István Rákóczi-siratója, Vincze Zsigmond Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dala is Nagy Anikó előadásában, illetve Schreiner Sándor zenei kíséretében. Erkel Ferenc Palotás táncát Andriana Torbics és Rosztiszlav Hmara mutatták be. A koncert idején II. Rákóczi Ferencet és korát idéző felvételeket vetítettek a falra.

2019. november 6. A Nagyberegi Tájház ez alkalommal a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskola második osztályos tanulóit látta vendégül, akik megtekintették a hitelesen berendezett parasztházat, majd a kézműves foglalkozás keretében Derceni-Lévai Irénke segítségével szőtt babákat készítettek.

2019. november 6. A nagydobronyi STING Hotel és Rendezvényközpont több mint tíz éve várja vendégeit különböző szolgáltatásaival. Folyamatosan fejlődik azóta is. Nemrégiben játszóházat avattak, amelynek ötlet- és programgazdája Ráti Ákos társtulajdonos. 

2019. november 7. Sor került a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja által szervezett magyar mint idegen nyelv és ukrán mint idegen nyelv tanfolyamot sikeresen elvégzők okleveleinek átadó ünnepségére. Váradi Natália, a főiskola felnőttképzési központjának vezetője, a tanfolyam szervezője elmondta: a képzést ötödik alkalommal hirdették meg. Mára a 13 ezret is meghaladja azoknak a száma, akik a sikeresen elvégzett magyar nyelvi kurzusok után átvehetik okleveleiket. Dr. Grezsa István miniszteri biztos bejelentette: Magyarország kormánya kész tovább folyósítani a szükséges forrásokat.

2019. november 8. Nyolc ország, 245 táncos, öt profi táncos, egy világhírű előadóművész, 576 önálló fellépés, ebből 249 külföldön, több ezer kilométer, több liter izzadtság és könny – így foglalta össze az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes elmúlt harminc évét Szabó Tibor, az együttes alapítója, művészeti vezetője és koreográfusa a tiszasalamoni Európa Étteremben rendezett gálaesten. Ráti Éva, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal helyettes vezetője, valamint Kotljár Mária, a járási művelődési osztály vezetője oklevéllel ismerte el a Ritmus és Szabó Tibor több évtizedes munkáját. Több meghívott vendég is köszöntötte az együttest a jubileum alkalmából. Az étterem bejáratánál elhelyezett emlékkönyvbe minden jelenlevő beírhatta gondolatait, üzenetét és jókívánságát. Néhány órával később az Eszenyi Művelődési Házban folytatódott a jubileumi programsorozat.

– 1989. október 15-én az Eszenyi Magyar Folklórközpont színháztermében megkezdődött a néptáncpróba. Az akkor megalakult csapat a Ritmus nevet kapta. Harminc év jóban és rosszban is harminc év – mondta köszöntőjében Szabó Tibor, a Ritmus néptáncegyüttes alapítója és vezetője. Az együttes tehetségét Kárpát-medence-szerte elismerik. Ennek ékes bizonyítékai a Nádas Anna Kárpátaljai Magyar Közművelődési Nívódíj és a Külhoni Magyarságért Díj. A rendezvénysorozat harmadik napján bemutatták a Ritmus néptáncegyüttesről készült jubileumi emlékkönyvet. A kiadvány a Számadás címet kapta, szerkesztésében Kovács Sándor eszenyi születésű helytörténész, útikönyvszerző segédkezett. Több oldalnyi visszaemlékezést, régi újságcikkeket és temérdek fotót tartalmaz az elmúlt 30 évből, megjelenését Magyarország Ungvári Főkonzulátusa is támogatta.

2019. november 9. Beregszászon megrendezték a Márton-napi újborfesztivált és libatort a Beregszászi Szent Vencel Borrend szervezésében. A rendezvényt Beregszász polgármestere, Babják Zoltán nyitotta meg. Felszólalt Csizmadia Alexandra, Magyarország Beregszászi Konzulátusa külgazdasági attaséja is. Az ünnepség további részében Jakab Sándor főpohárnok és Nagy László nagymester átadták a nyertes borokért járó díjakat és okleveleket.

2019. november 8. Szent Mihály arkangyal és az összes mennyei erők ünnepén tartotta templombúcsúját a Salánki Görögkatolikus Egyházközség. Idén a szertartáson a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület papjai és hívei mellett pusztadobosi zarándokok is részt vettek Halinda Gyula görögkatolikus parókus vezetésével. A liturgián Halinda Gyula mondott szentbeszédet, kiemelve az angyalok, őrangyalok szerepét az ember életében. A szertartás végén dr. Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, valamint Balogh Attila helyi református lelkész köszöntötte a jelenlévőket.

2019. november 8. Megtartották a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók konferenciáját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

2019. november 8. Ukrajna Miniszteri Kabinetje a kettős állampolgárság bevezetésének lehetséges koncepcióit mérlegelte.

2019. november 10. A kőrösmezői magyarok mint minden évben, idén is megemlékeztek a málenykij robot áldozatairól. Dr. Tóth Mihály alkotmányjogász, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke beszédében felidézte a magyarság veszteségeit, a történelmi gaztetteket. Megtisztelte jelenlétével az eseményt Ambrus Pál, a técsői református líceum nyugalmazott igazgatója is. Végül Mikulyák László esperes imát mondott az elhurcoltak lelki nyugalmáért. Az egybegyűltek virágot helyeztek el és gyertyát gyújtottak a málenykij robot áldozatainak emlékére.

2019. november 11. A Tours-i Szent Márton ünnepén hirdették ki a munkácsi székesegyházban, hogy Ferenc pápa az egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki Lucsok Péter Miklós domonkos szerzetest. Tituláris székesegyházául Giru di Marcellót jelölte ki. Az új segédpüspök Munkácson született 1974. március 26-án. 1994-ben lépett be a Domonkos-rendbe, ahol 2000-ben tett örök fogadalmat. Teológiai tanulmányait Lengyelországban, Krakkóban végezte. 2003. június 24-én szentelte pappá Majnek Antal püspök a munkácsi székesegyházban. Azután Jaltában, Szentpéterváron, Csortkivban, Lembergben és Hmelnyickijben szolgált. 2018-ban lett a lembergi domonkos közösség elöljárója. Ismert lelki író és lelkigyakorlat-vezető. Magyar anyanyelvén kívül ukránul, szlovákul, oroszul, lengyelül és angolul is beszél.

2019. november 11. Bíró Erzsébet maradt a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Főosztályának vezetője.

2019. november 11. A makkosjánosi Helikon Hotelben sor került a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének (KMKE) 25. évfordulóját méltató konferenciára. A megjelenteket köszöntötte Varga Éva, a KMKE elnöke, Cseh Áron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, valamint Beke Mihály András, a beregszászi konzulátus első beosztott konzulja. Előadást tartott Barátné Hajdu Ágnes, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke. Az egyesület történetének legfontosabb mérföldköveiről szólt Weinrauch Katalin, a KMKE alapítója és egykori elnöke. Köszöntőt mondott Horváth Varga Margit, a csongrádi Csemegi Károly Városi Könyvtár volt igazgatója, Rezes József, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Nemzetiségi és Vallásügyi Főosztályának vezetője, valamint Halász László, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal Művelődési és Turisztikai Osztályának vezetője. Horváth Ilona, az egyesület egykori vezetője köszönetet mondott a magyarországi partnereknek a nagyfokú támogatásért, amit a 25 év alatt nyújtottak. A rendezvény zárásaként az oroszi Hangraforgó együttes megzenésített verseket adott elő.

2019. november 12. Az ukrajnai közigazgatási reformban előírtaknak megfelelően a helyi tanácsoknak anyagilag fenntartható közigazgatási kistérségekbe kell egyesülniük. A Beregszászi Városi Tanács ülésén a képviselő-testület egyebek mellett hét község – Jánosi, Gát, Kígyós, Nagybakta, Mezőgecse, Badaló és Halábor – a Beregszász központú kistérséghez való csatlakozási szándékának támogatásáról szavazott. A szándékot a városi tanács képviselő-testülete egyhangúlag támogatta.

2019. november 12. A Kárpátalja Megyei Tanács elfogadta a Kaszony központú kistérség létrehozását, ennek értelmében Kaszony, Zápszony, Rafajnaújfalu, Som, Kastanovo (Somi tanya), Papi, Hetyen, Kispapi a továbbiakban egy hromadát alkot.

2019. november 12. Volodomir Zelenszkij rendeletében menesztette hivatali idejének lejártával Petruska Istvánt a beregszászi adminisztráció elnöki posztjáról. Ugyanakkor következő rendeletében ismét a politikust bízta meg a Beregszászi Járási Állami Adminisztráció vezetésével – olvasható az elnök hivatalos oldalán.

2019. november 12. A kárpátaljai magyarokkal szembeni jogsértések és a keresztényüldözés elleni fellépés fontosságát hangsúlyozta felszólalásában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Párizsban, az UNESCO 40. közgyűlésén.

2019. november 13. A Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontja és Lehoczky Tivadar Társadalomkutató Központja Kárpátalja 100 éve – Értékteremtő tudomány: a magyar társadalomtudományi kutatások hasznosulása Kárpátalján címmel szervezett konferenciát. A rendezvényt a főiskola Győr termében tartották.

2019. november 14. Adventi koszorúkészítést és kürtőskalácssütést szervezett a Salánki Görögkatolikus Egyházközség a gyülekezet templomának udvarán. A koszorúkat Csirpák József helyi görögkatolikus parókus áldotta meg.

2019. november 14. Shrek Tímea Halott föld ez című kötetét mutatták be a Rákóczi-főiskola diákszállójában. Az irodalmi estet hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság. Az est házigazdája Gyöngyössy Tibor, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzatának elnöke volt. A könyvbemutatót Marcsák Gergely Cseh Tamás-dalok előadásával színesítette.

2019. november 15. A magyar kultúra kincsestára címmel szervezett programsorozatot a beregszászi „Peregium” Társadalmi Szervezet iskolások számára, amelyet Horváth Zoltán pedagógus, honismereti vezető, valamint Huszti Andrea, a Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola tanára vezetett.

2019. november 15. Ünnepélyes keretek között adták át Mezőváriban az egyházi önkéntes tűzoltóság laktanyáját. A rendezvényt Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg. Elmondta, hogy az önkéntes tűzoltóság már jó ideje létrejött, elsősorban árvízvédelmi képzésen vettek részt, majd később a tűzoltás fortélyait, ismereteit igyekeztek elsajátítani. Azonban sokáig nem volt rá mód, hogy legyen egy laktanya, ahová az eszközöket elhelyezhessék. Eltelt néhány év, és a Mindenható segítségével megadatott, hogy az ingatlant meg tudta vásárolni a református egyházkerület. A laktanya épülete korábban fűtőház volt, sokat alakítottak rajta, hogy megfeleljen az elvárásoknak. A munka nagy része ebben az évben valósult meg a magyar kormány és egy német segélyszervezet hathatós támogatásának köszönhetően. A vendégek köszöntése után – akik között ott voltak Péter Csaba és Tóth Miklós megyei képviselők, Bimba Ferenc, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal helyettes vezetője, Héder János, a KRE lelkészi főjegyzője, Kárpátalja településeinek lelkészei – Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke szólt a megjelentekhez. Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője felolvasta Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a magyar Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság elnökének köszöntő levelét. Volodimir Cicej, a megyei katasztrófa-elhárítási főosztály helyettes vezetője az egész megyére nézve példaértékűnek nevezte a mezővári önkéntes tűzoltókat. Rezes József, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője köszönetet mondott azért a tevékenységért, amit a Kárpátaljai Református Egyház folytat. Nagy Béla, a KRE főgondnoka szintén örömteli gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Az avatószalag átvágását követően a BorzsaVári népi zenekar és a Cseperedők néptáncegyüttes lépett fel, majd az érdeklődők belülről is megtekinthették a helyi tűzoltóság laktanyáját.

2019. november 15. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyar Tanszéki Csoportja interaktív módon méltatta a magyar nyelv napját a főiskola átriumában. A magyar nyelv történetéről és változatosságáról dr. Karmacsi Zoltán tartott bevezető előadást. A továbbiakban dr. Gazdag Vilmos tájékoztatta a csapatokat és a közönséget a vetélkedő menetéről. Az Ómagyarok, a Nyelvújítók és a Trendik produkcióit háromtagú zsűri értékelte. A második helyen a Nyelvújítók és a Trendik végeztek holtversenyben, míg a képzeletbeli dobogó legfelső fokára Ómagyarok léphettek fel.

2019. november 15. „Nyelvében él a nemzet” címmel előadásokkal és vetélkedővel méltatták a magyar nyelv napját a nagybégányi községi könyvtárban. A rendezvény megálmodója és szervezője, Jászter Natália, a könyvtár vezetője négy település iskolásait hívta meg, hogy együtt ünnepeljék a magyar nyelv napját, és mérjék össze tudásukat és ügyességüket a témával kapcsolatban.

2019.november 15. Teljes konszenzussal zárult a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVIII. plenáris ülése – Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes ezekkel a szavakkal értékelte az idei ülést. A fórumon az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget (UMDSZ) Zubánics László elnök és Spenik Sándor, a szövetség nemzeti tanácsának vezetője képviselte, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) részéről Brenzovics László elnök és Barta József alelnök volt ott. Kárpátalja tekintetében a záró nyilatkozatba is bekerült: a jelenlévők bíznak abban, hogy Ukrajna Magyarországgal való jószomszédi viszonya helyreáll, ám ennek egyik fontos eleme a kisebbségi jogok teljes körű biztosítása. A dokumentum aláírói aggasztónak tartják a magyar szervezetek és aktivisták elleni alaptalan hatósági zaklatásokat, szorgalmazzák azok mielőbbi beszüntetését. Felszólítják az ukrán hatóságokat a kárpátaljai magyar közösség alkotmányban is rögzített szerzett jogainak helyreállítására és a magyar tannyelvű oktatási intézmények működésének biztosítására. A zárónyilatkozat szorgalmazza továbbá az ukrajnai nemzeti kisebbségek – köztük a magyarság – nyelvhasználati jogainak biztosítását a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája alapján. Ugyanakkor üdvözli a gazdaságfejlesztési, illetve a magyar oktatási, kulturális és egészségügyi intézmények fejlesztését célzó programokat, illetve a támogatásokat, amelyek nagyban hozzájárulnak a magyarság helyben maradásához, boldogulásához.

2019. november 15. Megtartották a GULÁG–GUPVI-kutatók nemzetközi fórumát Makkosjánosiban, a Helikon Hotel konferenciatermében. A konferencia apropója, hogy 75 évvel ezelőtt történt a politikai foglyok és kényszermunkások a Szovjetunió különböző részeibe való elhurcolása, illetve a 30 éve kezdődhetett el málenykij robot történéseinek tabudöntő tanulmányozása és nyilvánossá tétele. A megemlékezés mécsesgyújtással kezdődött. Az élőkért és az áldozatokért imát mondott Dávid Árpád református lelkész és Marosi István görögkatolikus atya. Az emlékkonferenciát dr. Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke nyitotta meg. A GULÁG–GUPVI-kutatók 2018. évi nemzetközi fórumának konferenciakötetét annak szerkesztője, Marcsák Gergely (Kincseshomok), a Debreceni Egyetem abszolvált PhD-hallgatója mutatta be. Matkovits-Kretz Eleonóra (Pécs) ismertette W. Müller Judit „Kik elhervadtak nagy Oroszországban…” című magyar–német nyelvű könyvét, amely a Dél-Pannon Múzeumokért Közhasznú Egyesület (Pécs, 2019) gondozásában jelent meg. Németh Györgyi (Mecseknádasd) dokumentumfilm-rendező bevezetője után sor került Elhurcolva című filmjének levetítésére. Dupka György a résztvevők figyelmébe ajánlotta Matl Péter (Munkács) Ötösével című pasztellgrafika-sorozatát, majd dr. Tóth Mihály elnökletével kezdetét vette a szakmai konferencia. Előadást tartottak: dr. Dupka György (Ungvár) történész, PhD, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára – 30 éve indult el a GULÁG–GUPVI tabudöntő kutatás és épült fel emlékezetpolitikánk epicentruma, a Szolyvai Emlékpark (1989–2019); Olekszij Korszun (Ungvár) történész, a Rehabilitált Történelem Kárpátaljai Emlékkönyv szerkesztőbizottsága kiadói csoportjának vezetője – Három évtized GULÁG–GUPVI dokumentum-feltárások mérlege; dr. Molnár D. Erzsébet (Beregszász) történész, PhD, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense – A Szovjetunióhoz csatolt Kárpátaljáról a Donyec-medencei szénbányákba; dr. Márkus Beáta (Pécs) történész, PhD, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanársegédje, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének alelnöke – „Malenkij robot” a Dél-Dunántúlon; Baják László (Budapest) történész, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tár főmuzeológusa – Málenkij robot két évig. Apám története; Kállay Karolina (Szatmárnémeti) történelemtanár, helytörténész – Helyszíni szemle és történettudósítás az egykori SZU MVD GUPVI és a repatriálással megbízott szovjet szervek 36. sz. máramarosi hadifogoly-gyűjtőtáborában és átvételi állomáson; Marosi István (Beregszász) görögkatolikus pap, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium igazgatója, egyháztörténész– „Katakomba szolgálat” – A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye 1944–1989 közötti üldözésének kronológiája; Bimba Brigitta (Bátyú), a Debreceni Egyetem PhD-hallgatója – A Munkács környéki sváb nők internálása; Mádi Bianka (Verbőc), az UNE Magyar Kara történelem szakos hallgatója – Internálás az otthon maradtak visszaemlékezésének tükrében; Meskó János (Ungvár) helytörténész, a Sztálini Terror Áldozatai Kárpátaljai Emlékmúzeumának megbízott vezetője – A Zakarpatszka Ukrajina Különleges Bírósága: vérbírák, ügyészek és hóhérok közreműködése a kárpátaljai értelmiség lefejezésében; Szabó Kata (Beregszász), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója – „Élni kell, élni muszáj” – színre vitt erőszak: közös pontok és eltérések A sátán fattya regény- és filmváltozatában. Az elfoglaltsága miatt távol maradt Dr. Botlik József (Budapest) történész, PhD előadását Dupka György ismertette: Magyarok és németek tömeges népirtása. A Délvidéken 220 koncentrációs-, kényszermunka- és haláltábor működött (1944. október – 1948. március). A konferencia munkájában részt vett Gyebnár István beregszászi és Berkecz Mária ungvári konzul. Dupka György történész, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára zárszavában kijelentette: „Van feladatunk. Mindenki tegye meg odahaza, amit meg kell tennie. El kell érni azt, hogy a tankönyvekbe is bekerüljön a málenykij robot, hiszen „mi is itt harcolunk”.

2019. november 15. A GULÁG–GUPVI-kutatók a Szolyvai Emlékparkbizottság szervezésében lezajlott nemzetközi fórumának résztvevői Dupka György titkár irányításával megkoszorúzták a sztálinizmus áldozatainak beregszászi emlékművét. Az emlékmű megépítésének történetéről Kovács Elemér újságíró számolt be. A megjelentekkel együtt koszorúzott Gyebnár István beregszászi magyar konzul, aki a tiszteletteljes főhajtás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Emlékezzünk azokra, akik ártatlanul lettek áldozatok” – mondta a konzul.

2019. november 15–16. Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a felsőoktatási intézmények Nagy J. Béla Kárpát-medencei helyesírási versenyét. Az eseménynek az egri Eszterházy Károly Egyetem adott otthont. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát a magiszteri képzésben résztvevő első évfolyamos Orbán Gyula magyar nyelv és irodalom szakos hallgató (felkészítő tanár dr. Karmacsi Zoltán) képviselte. A 21 felsőfokú intézményt felvonultató mezőnyben a beregszászi főiskola hallgatója a harmadik helyen végzett.

2019. november 15–16. A magyar tudomány napja alkalmából kétnapos konferenciát tartottak 20 éves a kertészmérnök képzés a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán címmel. A konferenciát dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RF KMF) rektora nyitotta meg. Röviden beszámolt az elmúlt évtizedek eredményeiről, hangsúlyozta a magyar állam által nyújtott segítség szerepét az eddig megtett út sikerességében. Utána Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Programért felelős miniszteri biztos szólt a jelenlévőkhöz. Őt követően Csizmadia Alexandra, Magyarország Beregszászi Konzulátusának külügyi attaséja köszöntötte a vendégeket. Ezután Nyitrainé dr. Sárdy Diána Ágnes, a Szent István Egyetem Kertésztudományi Karának dékánja, dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Karának dékánja, dr. Lengyel László, a Szent István Egyetem Zentai Konzultációs Központjának vezetője, a Pro Scientia Naturae Alapítvány elnöke, dr. Jakab Sámuel, a Szent István Egyetem nyárádszeredai kihelyezett képzésének nyugalmazott tanára, valamint Alla Fandaljuk, Ukrajna Talajvédelmi Intézetének munkatársa köszöntötte a jelenlévőket. A sok dicséret és biztatás mellett számos könyvben, díszoklevélben és jelképes ajándékban is részesült a Rákóczi-főiskola.

2019. november 16. A málenykij robot, a sztálini terror ártatlan áldozataira emlékeztek a Szolyvai Emlékparkban magyarok, németek – határok nélkül. Jöttek Beregszászból, Técsőről, Recskről, Felsőzsolcáról, Pécsről, Nyíregyházáról, Halmiból. A megemlékezést dr. Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke nyitotta meg. A himnuszok elhangzása után – Fuchs Andrea ukrán és magyar nyelvű felkonferálását, valamint a vendégek bemutatását követően – az együvé tartozás jegyében emlékbeszédet mondott Kalmár Ferenc András, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, Olekszandr Didovics, a szolyvai járási adminisztráció vezetője, dr. Tilki Attila FIDESZ-es parlamenti képviselő, az Európai Tanács tagja, Tirts Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatáskezelő főigazgató-helyettese, volt országgyűlési képviselő, Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások szervezetének (SZÓRAKÉSZ) elnöke, miniszterelnöki tanácsadó, Zubánics László, az UMDSZ elnöke, Kállay Karolina szatmárnémeti helytörténész. Zárszót mondott Dupka György, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára. Többek között közölte, hogy a mintegy száz márványtáblára 12 ezer áldozat neve van felvésve. A 30 évvel ezelőtt, 1989. november 18-án Beregszászon lezajlott, a hallgatás falát ledöntő első nemzetközi GULÁG–GUPVI emlékkonferencia határozatának hat pontjából ötöt sikerült megvalósítani, az elhurcoltak rehabilitálása azóta sem történt meg. Lágerdalokat adott elő a nagydobronyi Zöld Ág énekkar Hidi Erika vezetésével. Az ökumenikus szertartásban részt vett mások mellett Pocsai Vince református lelkész és Molnár János püspöki helynök, esperes, beregszászi római katolikus plébános. Felavatták a Romániához tartozó Szatmár megye Halmi járásából a szovjet lágerekbe elhurcolt 275 áldozat nevét tartalmazó emléktáblákat. Megtisztelte jelenlétével a megemlékezést Szegő László dandártábornok, főhadsegéd, a Köztársasági Elnöki Hivatal honvédelmi irodavezetője, Igyártó István, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott kijevi nagykövete, Buhajla József, Magyarország ungvári külképviseletének főkonzulja, Szilágyi Mátyás, Magyarország beregszászi külképviseletének főkonzulja, Nyíregyháza MJV Önkormányzatának képviseletében Dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója, Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal vezetője, Sztehura Klára, a Szolyvai Járási Tanács alelnöke, Tóth Miklós és Péter Csaba, a megyei tanács képviselői, Ivan Lanyo, Szolyva polgármestere, a Magyar Nemzeti Múzeum küldöttsége Balahó Zoltán vezetésével, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének delegációja Matkovits-Kretz Eleonóra elnök vezetésével, a Megbékélésért Polgári Szövetség küldöttsége Felsőzsolcáról Fehér Tibor szövetségi elnök vezetésével, a Vitézi Rend kárpátaljai törzskapitánysága, a Nemzetközi Szent György Lovagrend, a Nagy Imre Társaság képviselői és mások. A megemlékezés koszorúzással ért véget.

2019. november 16. Az esti órákban a Szolyvai Emlékpark kapujában a Mártírok Kápolnája lélekharangjának kongatásával fogadta a Szolyvai Emlékparkbizottság nevében dr. Tóth Mihály elnök, Dupka György titkár, Árgyelán György főgondnok a települések feliratos tábláit vivő fáklyás emlékmenet közel félezer részvevőjét. Az alkalmi fogadóbizottság tagjai közt volt Buhajla József ungvári és Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul, Bocskor Andrea, a FIDESZ–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának kárpátaljai származású tagja is. Az emlékmenet a KMKSZ szervezésében, Brenzovics László elnök, illetve szövetség tisztségviselőinek vezetésével a munkácsi Rákóczi-kastélytól a szolyvai parkig 27 km-es távot gyalogolt le a magyarlakta falvak elhurcoltjainak emlékére. Ugyancsak ott gyalogolt a kárpátaljai megemlékezők között – már második alkalommal – Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes főtanácsadója, Nagyné Pintér Jolán, a GULAG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke Budapestről. A szolyvai siratófalnál tartott megemlékezésen elsőként Csallóközi Zoltán tartott beszédet, aki többek között kijelentette: „Megemlékezés volt már délelőtt, emlékezés van most, délután, közben volt zarándokút, csendes beszélgetéssel, énekkel, imával. Úgy veszem, mintha az egész egy egység lenne, mert az erő az egységben van...” Tóth Mihály, az UMDSZ tiszteletbeli elnöke az emlékpark és az általa vezetett bizottság létrejöttének történetét elevenítette fel. A parkba elzarándokolt sok fiatal igazolja, hogy a munkának volt és van értelme. Végül Brenzovics László, a KMKSZ elnöke mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett az emlékmenetben, amelyet ötévente szervez meg a KMKSZ, hogy ezzel is emlékeztessen mindenkit közösségünk történelmének legsötétebb eseményére. Demkó Ferenc görögkatolikus esperes, Gulácsy Dániel református lelkész és Rácz István római katolikus pap Isten áldását kérte a sokat szenvedett kárpátaljai magyar népre. A megemlékezés közös imával és az emléktáblák koszorúzásával zárult.

2019. november 16. A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság anyagi támogatásával tíz óvoda harminc óvodapedagógusa ismerhette meg a Sakkjátszótér Komplex Képességfejlesztő Programot. Az eseménynek a Kisgejőci Oktatási-Nevelési Központ adott otthont.

2019. november 16. Megrendezték a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje gálaestet a Pesti Vigadóban. A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozóján Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora mondott köszöntő beszédet. Az est első felében kárpátaljai művészek nagysikerű koncertjét tekinthette meg a közönség. A Sodró együttes a kárpátaljai magyarság népzenei és néptáncörökségét mutatta be, ezt követően a Mezőváriból érkezett BorzsaVári Népi Együttes és a Hangicsáló Énekegyüttes közös műsora következett, akik református énekek, hazafias dalok és népzenei dallamok által nyújtottak igazán különleges zenei élményt. A gála második felében ismert budapesti művészek adtak koncertet: Kubinyi Júlia és Szokolay „Dongó” Balázs, valamint a Magyar Örökség díjas Misztrál együttes lélekemelő előadása következett, Csernik Szende Pál erdélyi mesemondó pedig kárpátaljai népmesével örvendeztette meg a nagyérdeműt.

2019. november 17. Megnyitotta kapuit a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola nagydobronyi telephelye. Az intézményben népi hegedű- és néptáncoktatás kezdődött, de januártól citerázni is tanulhatnak majd a gyerekek. Az ünnepélyes eseményen Kiss Julianna, a Tulipán Tanoda igazgatója köszöntötte a résztvevőket, aki kifejtette: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetése azért hozta létra a Tulipán Tanodát, hogy lehetőséget adjon a magyar népi zene- és tánckultúra elsajátítására a legkisebbeknek, a gyerekeknek. Az ismerkedéssel, beszélgetéssel és játékkal színesített első órát táncház követte, ahol a Komótos együttes húzta a talpalávaló.

2019. november 17. Hálaadó istentisztelettel egybekötve átadták és felszentelték Técsőn a magyar kormány támogatásával, a Rómer Fóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány szervezésében kívül-belül felújított, hétszáz éve épült református templomot.

2019. november 17. Megtartották a tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus templom soron következő búcsúját Weinrauch Márió, OFM plébános-kormányzó celebrálásában. Közreműködött Magyar Gergely OFM, plébános, a Nagyszőlősi Ferences Misszió jelenlegi vezetője. A szentmisén a mártírokra, a hitvalló, meghurcolt papokra, a 75 évvel ezelőtt Erzsébet napján elhurcolt magyar és német férfiakra is emlékeztek. Ezután Dupka György, az egyháztanács világi elnöke köszöntötte a résztvevőket a templomkertben lévő emlékműnél, ahol beszédet mondott Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja, Békésyné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja. A bökényi ökumenikus Tisza Csillag kórus (művészeti vezető: Kovály Csilla) egy lágerdalt is előadott. A konzulátus képviselői mellett koszorúzott a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi körének küldöttsége, Kállay Karolina szatmárnémeti történész. A tiszabökényi hozzátartozók nevében a központi emlékműnél Berezovszkyné Nagy Klára és Molnár István, a GULÁG-rabok emléktáblájánál Huszti Antalné, Bencze György országgyűlési képviselő emléktáblájánál unokája, Bencze Ernő, a meghurcolt papok emléktáblájánál Márió atya és Kökörcsényi Zsolt koszorúzott. A megemlékezés agapéval zárult. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a Magyar Nemzeti Múzeum küldöttsége (Balahó Zoltán vezetésével) és az ugocsai települések (Tiszaújlak, Fancsika, Nevetlenfalu, Királyháza, Csepe) római katolikus egyházközségeinek képviselői is.

2019. november 17. A Búbos Kemence Civil Szervezet hatodik alkalommal rendezte meg Sárosorosziban a Márton-napi vigadalom elnevezésű eseményt.

2019. november 17. A beregszászi római katolikus hívek egy csoportja Kassára zarándokolt, ahol a Szent Erzsébet-székesegyház búcsúján vehettek részt.

2019. november 17. Dercenben, Bakosban, Aknaszlatinán is szerveztek megemlékezést a málenykij robotra elhurcolt mártírok emlékére.

2019. november 17. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Alapszervezete a Kálvárián állított emlékműnél emlékezett meg a sztálini táborokba elhurcolt magyar férfiakról. Kulin Judit alapszervezeti elnök köszöntötte az egybegyűlteket. Emlékbeszédet tartott Kovácsikné Antónia konzul asszony. A történelmi egyházak nevében Héder János református tiszteletes hirdetett igét és imádkozott a túlélőkért. Végezetül a megemlékezés résztvevői koszorúkat és virágokat helyeztek el az emlékműnél.

2019. november 18. A nagydobronyi templomkertben felállított emlékműnél késő délután gyűltek össze a lakosok, hogy elhelyezzék az emlékezés virágait. Emlékbeszédet tartott Badó Margit történelemtanár, Popka János polgármester, Őrhidi László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke. Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke a 126. zsoltár szavait idézve mondott beszédet. A megemlékezést a Nagydobronyi Középiskola és a Nagydobronyi Református Líceum diákjai színesítették verses-zenés összeállítással, valamint több éneket adott elő a református egyház kórusa. A megemlékezés végén Kolozsy András helyi református lelkész kért áldást a jelenlévőkre.

2019. november 18–20. Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Vándoregyetemet. Az előadásoknak idén is három intézmény biztosított helyszínt: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézete és az Ungvári Szent Gellért Római Katolikus Szakkollégium.

2019. november 19. Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztek a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben. Az egész napos rendezvényt már több éve a Szent Anna Karitász szervezi. Az ünnep szentmisével kezdődött a templomban, majd cipóosztással elevenítették fel a jótetteiről ismert szent legendáját. Ez alkalommal Szabó Mihály Csodálatos Szent Erzsébet című filmjét tekinthették meg az egybegyűltek. Ezután Molnár János beregszászi esperes-plébános tartott előadást az Árpád-házi szentről. Mivel november 19-én a málenykij robotra elhurcolt kárpátaljai férfiakra is emlékezünk, ezért a plébánián összegyűlt hívek délután közösen gyalogoltak át a beregszászi református templomban tartott ökumenikus istentiszteletre és részt vettek az emlékmenetben is.

2019. november 19. A tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom közösségi termében Weinrauch Márió ferences atya, plébániai kormányzó közreműködésével és Kovály Csilla bizottsági tag szakmai irányításával a hagyományőrző asszonyok a gyerekek bevonásával adventi koszorúkat készítettek.

2019. november 19. Ökumenikus istentisztelettel egybekötött megemlékezésre gyűlt össze Beregszász lakossága. A város református templomában a 75 évvel ezelőtti eseményekre, a sztálini lágerek áldozataira emlékeztek. Az alkalomra több százan gyűltek össze.

2019. november 20. Idén ötödik alkalommal szervezte meg Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő a Balassi Intézettel közösen a Brüsszeli Kárpátalja Napot, amelynek célja bemutatni Kárpátalja és a kárpátaljai magyar közösség értékeit, múltját, jelenét, fájdalmait és örömeit. Az immáron hagyománnyá vált rendezvényt Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi és luxembourgi nagykövete és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke nyitotta meg. Az idei rendezvény emléket kívánt állítani a 75 évvel ezelőtt málenykij robotra elhurcolt több tízezer magyar és német férfinak, hiszen az 1944 őszén történt szovjet megszállás és az Erzsébet-napon kezdődött deportálások jelentik a kárpátaljai magyarok egyik legnagyobb tragédiáját. Ennek kapcsán került bemutatásra a Nemzeti Színház A Gulág virágai című zenés dokumentumdrámája Földes László Hobo és Rácz József előadásában, Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadáson elhangzott versek, novellák, visszaemlékezések hűen bemutatták a kényszermunkatáborok és a szovjet korszak kegyetlen világát. A színházi előadás mellett a látogatók megtekinthették Bocskor László Az én Kárpátaljám című fotógyűjteményét, amely Kárpátalja tájait és építészeti örökségét hivatott bemutatni, rávilágítva a vidék magyar gyökereire, múltjára és jelenére.

2019. november 21. A kárpátaljai magyarság előtt álló kihívásokról, így a folyamatban lévő ukrajnai föld- és közigazgatási reform várható hatásairól, valamint jövő évi önkormányzati választásokra történő felkészülésről tanácskozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti elnökeinek éves konferenciája a Beregszászhoz közeli Makkosjánosiban.

2019. november 21. A Tiszapéterfalvai Képtárban megnyílt Erfán Ferenc tárlata. Az ünnepélyes megnyitón elsőként Pősze Henrietta, a képtár és a tájmúzeum igazgató asszonya köszöntötte az igen szép számban megjelenteket. Ezután Mankovits Tamás magyarországi pályatárs részletesen elemezte barátja, Erfán Ferenc – Boksay József unokája – alkotói sajátosságait: a portrék lélekábrázoló erejét, a tájképek dinamikus hatását és a csendéletek életszerűségét. Vári Fábián László József Attila-díjas költő a művész életútjáról szólva kiemelte a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának létrehozásáért tett erőfeszítéseit és azt, hogy neki köszönhetően Kárpátalja megőrizhette egyedi hangját és stílusát az európai művészeti világban. A rendezvényen közreműködött Engi Erika zongoratanárnő és tanítványa, Paládi Máté, valamint a bökényi Tisza Csillag kórus.

2019. november 22. A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) harmadik alkalommal rendezett jótékonyság bált a jánosi Helikon Hotelben. A résztvevők adományaikkal, szolgálatukkal a Beregszászi Református Öregek Otthona konyhájának megépítését támogatták. Az este folyamán az otthon lakói számára összegyűlt összeget – 37 950 hrivnyát és 230 ezer forintot – Sipos József nyújtotta át Nagy Bélának, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Központja igazgatójának, aki hálatelt szívvel mondott köszönetet a jókedvű adakozóknak.

2019. november 22. Ünnepélyes keretek között adták át a Magyarok Kenyere Program lisztadományát a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban.

2019. november 24. Jövő évi kenyerünk címmel rendezett gazdakonferenciát a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében. Radvánszky Ferenc református lelkész igehirdetése után bemutatták a határon inneni és túli vendégeket, akik között ott volt Loppert Balázs, az ungvári főkonzulátus konzulja, Csizmadia Alexandra, a beregszászi külképviselet külgazdasági attaséja. Köszöntő beszédet mondott Szilágyi Mátyás, a beregszászi konzulátus főkonzulja, Jakab István, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke. Virág László, a KMVSZ elnöke az elmúlt időszak történéseiről számolt be. Elmondta, hogy sikerült megvásárolniuk két telephelyet, kiosztottak 200 tonna vetőmagot őszi vetés alá, illetve 110 tonna műtrágyát, valamint két vetőgépet is vettek. A köszöntők után szakmai előadásokra került sor.

2019. november 24. November utolsó vasárnapja Técsőn emléknap, ilyenkor a magyar szervezetek, történelmi egyházak képviselői, a polgárok a temetőben gyűlnek össze néma főhajtásra. Emlékbeszédet tartott Ambrus Pál, az UMDSZ Felső-Tisza-vidéki szervezetének elnöke, Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki középszintű szervezetének elnöke. László Károly református lelkész „lelki levélben” idézte fel elhurcolt hozzátartozójának megélt fájdalmát. A Szózat eléneklése után az emléktáblánál a szervezetek képviselői és az elhurcoltak hozzátartozói elhelyezték a kegyelet koszorúit és a virágcsokrokat.

2019. november 24. Szent Katalinról nevezte el azt a bált a beregszászi római katolikus egyházközség, amelyet a Pásztor Ferenc Közösségi Ház nagytermében tartottak. A szervezésben nagy részt vállaltak a Pásztor Ferenc és a Lisieux-i Kis Szent Teréz Római Katolikus Kollégiumok diákjai.

2019. november 24. Ünnepi istentisztelet keretében a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet új lelkészeivé szentelték Margitics Jánost és feleségét, Erikát a beregszászi református templomban.

2019. november 24. A Magyar Kormány támogatásával megkezdődött a Kárpátaljai KultúrKavarán program, amely a zenei, színház- és tánckultúra terjesztésére, megismertetésére irányul. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban tartott sajtótájékoztatón Grezsa István miniszteri biztos felvázolta a tervezet legfőbb pontjait. A zenei és színházi programok megvalósítása mellett tíz kárpátaljai művelődési központ (Beregszász, Salánk, Téglás, Tiszapéterfalva, Bátyú, Verbőc, Visk, Dercen, Técső, Nagydobrony) felújítására különítették el a csaknem 2,5 milliárd forintot. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a beregszászi színház főrendezője kiemelte a magyar állam által nyújtott támogatás fontosságát, melynek segítségével fellendíthetővé válik majd Kárpátalja művészeti élete. Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélve, hogy milyen erős remények fűzik a zenei élet fejlődéséhez Kárpátalján, bejelentette, hogy a program keretein belül elsőként az In Medias Brass rézfúvós kvintett és az Unicum Laude férfikórus lép majd a kárpátaljai színpadokra december 5-én és 6-án. A KultúrKaraván első színházi produkciójaként a Vidnyánszky Attila által rendezett János vitéz című előadást tekinthették meg a péterfalvai, a beregszászi, majd a munkácsi nézők.

2019. november 24. A sztálini terror áldozataira emlékeztek Nagyberegen. Az esemény istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban, majd a temetőkertben felállított emlékműnél folytatódott. A megemlékezést Vass Bertalan, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyberegi Alapszervezetének elnöke nyitotta meg, majd Hajgató Tamás, Magyarország beregszászi külképviseletének konzulja fejtett ki gondolatait. A rendezvényen a helyi középiskola diákjai emlékműsorral tisztelegtek az elhurcoltak emléke előtt. Az elmúlt évekhez hasonlóan a megemlékezésen idén is részt vettek határon túlról érkezett nemzettestvéreink.

2019. november 24. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete és a Beregsomi Református Egyházközség közös szervezésében Beregsomban is megemlékeztek az 1944-ben elhurcoltakról az áldozatok tiszteletére felállított emlékmű előtt. A községből 81 embert hurcoltak el a Szovjetunió különböző lágereibe, közülük 24-en névtelen sírjokban nyugszanak. A vasárnapi istentiszteletet követően emlékbeszédet tartott Barta Ferenc, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, Nagy Nikoletta, az alapszervezet titkára, majd Ködöböcz Gyula emlékezett vissza a településről elhurcolt áldozatokra. Közreműködött a Somi Református Énekkar, Hidi Barbara, Bocskor Fruzsina és Barta Emília pedig a fogolytáborokban írt lágerverseket adott elő.

2019. november 24. Káel Norbert budapesti zongoraművész adott koncertet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RFKMF). A rendezvény keretén belül kihirdették a kárpátaljai magyar művészeti iskolások tandíjkiegészítő pályázatának nyerteseit, akiket Orosz Ildikó, a II. RFKMF rektora, a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) elnöke köszöntött. Káel Norbert a crossover zenei stílus egyik legkiemelkedőbb, Magyarországon és nemzetközileg is elismert képviselője. A koncerten saját szerzeményein kívül Bartók, Liszt és Kodály feldolgozásokat is hallhattunk tőle.

2019. november 24. A 75 évvel ezelőtti málenykij robot ártatlan magyar áldozatairól és a II. világháború harcterein elesett hősökről emlékeztek meg a kígyósiak a KMKSZ helyi alapszervezetének és a református egyházközség presbitériumának közös szervezésében a temetőkertben álló emlékmű előtt. A megjelenteket Vass Ottó, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének alelnöke, a Beregszászi Járási Tanács képviselője köszöntötte, majd Iván Gusztáv kígyósi református lelkipásztor hirdetett igét Pál apostolnak Timótheushoz írt második levele alapján. Az alkalomhoz illő énekekkel szolgált a kígyósi református gyülekezet énekkara, illetve lágerverseket olvastak fel a helyi nyugdíjasklub tagjai. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével és koszorúzással ért véget.

2019. november 24. Az istentisztelet után először Bátyúban, majd a kora délutáni órákban Zápszonyban gyűltek össze a lakosok, hogy megemlékezzenek őseik meghurcoltatásairól. Bátyúban igét hirdetett Kacsó Géza református lelkész, emlékbeszédet tartott Szántó Edit, a KMKSZ bátyúi alapszervezetének elnöke, Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul. A bátyúi Együtt nyugdíjasklub emlékműsora után megkoszorúzták az emlékművet, a jelenlévők egy csoportja Zápszony községbe utazott, hogy részt vegyen az ottani megemlékezésen. Csatáry Zsolt, a KMKSZ helyi alapszervezeti elnöke köszöntötte a megemlékező gyülekezetet, majd rövid történeti felvezetést tartott a második világháborút követő időszakról. Emlékbeszédet mondott Beke Mihály András, a beregszászi magyar külképviselet első beosztott konzulja, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke. Orosz Zsolt helyi református lelkész a Zsoltárok könyvének 46. részéből olvasott fel, majd az Együtt nyugdíjasklub rövid műsorát követően megkoszorúzták az emlékművet.

2019. november 24. Szürtében a református parókia gyülekezeti termében emlékeztek meg a második világháború és az 1944-es szovjet deportálások helyi áldozatairól. Felszólalt Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke, Berkecz Mária ungvári magyar konzul, Kótyuk Zsolt szürtei református lelkész, Puskár Árpád, Szürte polgármestere, majd a megemlékezők elhelyezték a templomkertben lévő emlékművön virágaikat és koszorúikat.

2019 .november 24. Csapon a város magyarsága a temetőkertben lévő emlékműnél gyűlt össze. Emlékbeszédet tartott Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű és helyi szervezetének elnöke, Kovácsikné Scheuer Antónia ungvári magyar vezető konzul. A Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola két diákja, Stefanec Bianka és Végső Veronika rövid irodalmi összeállítással emlékezett meg a Csapról elhurcolt 73 magyarról, felolvasva a soha haza nem tért 37 áldozat nevét. Thurzó Péter csapi római katolikus plébános imádkozott a békéért és mindazokért, akiket elhurcoltak.

2019. november 24. Az Ungvári járásban méltó módon emlékeztek meg a sztálinizmus idején népünk ellen elkövetett bűnökről Palágykomorócon, Ráton, Tiszaásványban, Tiszasalamonban és Kisdobronyban, emlékeztetve magyar közösségünket arra a szomorú igazságra, hogy Ukrajnában máig nem rehabilitálták az áldozatokat.

2019. november 24. Budapesten, a Honvéd téren felállított Gulág-emlékműnél rendeztek megemlékezést A Gulágokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány szervezésében. A politikai foglyok és kényszermunkások 75 éve történt Szovjetunióba hurcolásával kapcsolatos megemlékezésen Kovács Emőke a Gulág Alapítvány nevében köszöntötte a résztvevőket. Köszöntőt mondott Nagyné Pintér Jolán, az alapítvány elnöke. Beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Vince, a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Közreműködött a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár. Megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt többek között Mádl Dalma és Antall Józsefné Klára asszony, az Alapítvány védnökei, Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatója, Galgóczy Árpád túlélő, Dupka György történész, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára. A megemlékezést koszorúzás zárta.

2019. november 25. A karácsonyi ünnepek hangulatát idéző foglalkozássorozat kezdődött a Nagyberegi Tájházban. Asztaldíszeket és különböző dekorációkat készítettek az ügyes kezű gyerekek.

2019. november 25. Ukrajna Miniszteri Kabinetje felvette a történelmi városok jegyzékébe Beregszászt – tudatta közösségi oldalán Babják Zoltán polgármester. Ukrajna Művelődési Minisztériuma kijelölte a műemlékek és történelmi részek határát.

2019. november 25. A Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága és az Országgyűlés Hivatala szervezésében lezajlott a Gupvi, gulág – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45 – 2019/20 című nemzetközi tudományos konferencia és megemlékezés. Az Országház felsőházi termében a több mint 400 megjelent résztvevőt Bognár Zalán, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága (GKNT) elnöke köszöntötte. Megnyitóbeszédet mondott Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára.

A Gulág, gupvi elnevezésű első szekció ülésvezetője Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke volt. Előadást tartott Schmidt Mária (főigazgató, Terror Háza Múzeum): Rabszolgasorsra jutva; Bognár Zalán (egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem; elnök, GKNT): 1 milliónál több vagy kevesebb? Az 1941–1945 között szovjet (hadi)fogságba vetett magyar állampolgárok létszáma és embervesztesége; Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága): A szovjetek magyar kollaboránsai – A kommunista párt ideiglenes karhatalmi szervei.

A Határon túli magyarok a GUPVI lágereiben témájú második szekcióban Dupka György (történész, titkár, Szolyvai Emlékpark Bizottság) elnökletével előadást tartott Murádin János Kristóf (egyetemi adjunktus, SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem): „Ha a jóisten hazasegít, nehezen fognak megismerni.” Erdélyi magyarok és németek a GUPVI lágervilágában és hazatérésük körülményei; Benkő Levente – Papp Annamária (történész, szerkesztő, Kolozsvár): Állampolgárság vagy/és nemzetiség? Romániai magyarok és németek alattvalói/etnikai hovatartozásának értelmezése a második világháborús fogság idején; Molnár D. Erzsébet (főiskolai docens, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola): Túlélve a túlélhetetlent. „Málenkij robot”-ra hurcoltak visszatérése Kárpátaljára.

A Magyarok a határon innen és túlról a GULAG táboraiban című harmadik szekció üléselnöke Szabó Csaba (főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár) volt. Előadást tartott Cseh Gergő Bendegúz (főigazgató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): A Szövetséges Ellenőrző Bizottság és az elhurcolt magyarok; Szekér Nóra (történész, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): Csomóss Miklós és 6 társának története; Molnár Imre (történész-szociológus, diplomata Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet): Gróf Esterházy János és pozsonyi társainak gulágra hurcolása és további sorsa.

Az Új kutatási lehetőségek, az elhurcoltak emlékezete elnevezésű negyedik szekció ülésvezetője Majorszki András (gimnáziumi tanár; kutató; ügyvezető elnök, GKNT) volt. Felkért hozzászólók: Szabó Csaba (főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár): Megkésett főhajtás. Az 1941 és 1956 között a Szovjetunióba hurcolt magyarok adatainak feldolgozása; Menczer Erzsébet (elnök, Szovjetunióban Volt Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete): A GULAG rabtelepei Kazahsztánban; Havasi János (igazgató, Duna Médiaszolgáltató Rádiós Médiaszolgáltatási Igazgatóság): A közmédia szerepe a szovjet önkényuralom áldozatai emlékének megőrzésében; Dupka György (történész, titkár, Szolyvai Emlékparkbizottság): 30 éve indult el a gulág-gupvi tabudöntő kutatás, és épült fel emlékezetpolitikánk epicentruma, a Szolyvai Emlékpark (1989–2019); Makra Mónika (koordinátor, MNM Málenkij Robot Emlékhely; titkár, GKNT): Velünk élő történelem. Tapasztalatok az MNM Málenkij Robot Emlékhelyen; W. Müller Judit (igazgatóhelyettes, Janus Pannonius Múzeum): Több mint élettörténetek. Sorsok. Zárszót mondott Majorszki András (ügyvezető elnök, GKNT).

2019. november 25. Az Országgyűlés 2012-ben nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává. Ennek alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeum a Ferencvárosi Pályaudvar Málenkij Robot Emlékhelyén minden évben megemlékezést tartanak. Idén rendhagyó programokkal készültek az elhurcolások emlékének 75. évfordulójára. A rendezvényt Makra Mónika, a múzeum koordinátora nyitotta meg. Köszöntőt mondott Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Megemlékező beszédet tartott Menczer Erzsébet miniszteri tanácsadó, a Szovjetunióban Volt Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (SZORAKÉSZ) elnöke. Közreműködő partnerek: Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység. Az emlékműsor előadói: Gárdonyi Adrienn, Cs. Horváth Milán, Veresegyházi Richárd, Vizi Tamara. A program végén közös koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra. Mások mellett a Szolyvai Emlékparkbizottság nevében dr. Tóth Mihály elnök és dr. Dupka György titkár koszorúzott.

2019. november 25. A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából Budapesten, a Szovjet Megszállás Áldozatainak Emlékművénél koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a Szovjetunióban Volt Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) szervezésében. A rendezvényt Menczer Erzsébet, a szervezet elnöke nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket. Emlékbeszédet mondott Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára. A megjelent állami és társadalmi szervezetek képviselő – köztük a Szolyvai Emlékparkbizottság nevében Fuchs Andrea ügyvezető – megkoszorúzták az emlékoszlopot.

2019. november 26. Könyvbemutatót és író-olvasó találkozót tartottak a Rákóczi-főiskolán. A Katonakönyv kárpátaljai debütálásának alkalmából a mű szerzői közül hárman – Gazda Albert, Makai József és Tóth Tibor –, továbbá a kötet kiadójának képviseletében Vörös András látogatott el a Vérke-parti városba. Az eseményt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke szervezte. A Katonakönyv öt veterán – Gazda Albert, Horváth Viktor, Huncik Péter, Makai József, Tóth Tibor – tollából született meg, akik öt különböző országban – szovjet, román, csehszlovák, román, magyar – és alakulatban teljesítették szolgálatukat a ’80-as években. A mű a Cser Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A kötet szerzőivel és kiadójával folytatott beszélgetést Császár István, a tanszék adjunktusa moderálta.

2019. november 26. A magyar kormány és az ukrán állam közös erőfeszítésének és támogatásának köszönhetően megújult az ungvári járási Szürte középiskolájának tetőszerkezete.

2019. november 26. A megye jóváhagyta egy újabb kistérség megalakulását a Beregszászi járásban, amelynek központja Nagybégány lesz majd. A fent említett településhez a következő falvak csatlakoznak: Asztély, Macsola, Déda, Kisbégány, Gut.

2019. november 26. Hódmezővásárhelyen az Emlékpont Intézetben megrendezték a Szabadság helyett erőszak. Magyar női sorsok 1944–1945-ben című konferenciakötet prezentációját. A kiadványt Kovács Emőke, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa, a kötet szerkesztője, Nagyné Pintér Jolán, a Gulágokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke, a kötet felelős kiadója és Dupka György Gulág–Gupvi-kutató történész, a kötet egyik szerzője mutatta be.

2019. november 27. Átadták a Lett Köztársaság ungvári konzulátusát. A tiszteletbeli konzuli posztra a 29 esztendős Jurij Ihnatko került. Korábban az üzletember nem töltött be hasonló titulust.

2019. november 27. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség írásban küldte meg Hanna Novoszad oktatási miniszternek a magyar nyelvű oktatással kapcsolatos aggályait, módosítási javaslatait.

2019. november 27–28. Immár harmadik alkalommal rendezték meg Beregszászon a Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napokat a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) szervezésében, a Rákóczi-főiskola és annak Felsőfokú Szakképzési Intézete, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata, valamint a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet társzervezésében. Az első napon az Európa–Magyar Házban indult el a rendezvénysorozat. Az ünnepélyes megnyitón kihirdették a KVIT ötödik internetes versmondó versenyének eredményeit. Üdvözlő beszédet tartott Szilágyi Mátyás, Magyarország beregszászi külképviseletének főkonzulja, Beke Mihály András első beosztott konzul, az anyaországi irodalmárok nevében Bíró Gergely, a KVIT nevében pedig Csordás László elnök és Shrek Tímea, a verseny szervezője köszöntötte a jelenlévőket. Az internetes versmondó versenyre 65 iskolás küldte be pályamunkáját. A kritérium csupán az volt, hogy kárpátaljai szerző versét szavalják el egy videóban a versenyzők.

A III. Kárpátaljai Irodalmi Napok második állomásaként Marcsák Gergely Fekete-Tisza című verseskötetét mutatták be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A bemutatót a főiskola filológusainak versszínházi előadása színesítette. Elhangzott Füzesi Magda, Penckófer János, Bakos Kiss Károly verse. A darabot Mónus Dóra, a Magyar Tanszéki Csoport tanársegéde rendezte. Marcsák Gergellyel Mádi Gabriella, az említett tanszéki csoport oktatója beszélgetett. A kérdések után a költő felolvasta könyvéből a Dovbus, az Alkony a vitrinben, az Opsi, valamint a Fekete-Tisza című verseit.

A III. Kárpátaljai Irodalmi Napok harmadik állomása a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete volt, ahol a kortárs magyar irodalom jeles képviselőinek, Zalán Tibor, Kürti László és Oláh András részvételével író-olvasó találkozót tartottak Csordás László moderálásával. A rendezvény felolvasással zárult.

2019. november 28. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) Rákócziak nyomában Kárpátalján elnevezésű alkotótábora zárókiállításának ünnepélyes megnyitójára került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Gross Arnold kiállítótermében. A kiállítás szorosan fűződik más, az intézményben szervezett eseményekhez, amelyek II. Rákóczi Ferenc emléke előtt tisztelegnek. A kiállítás létrejöttéről és az alkotásokról Kulin Ágnes, a RIT elnöke számolt be köszöntőjében. Végezetül elmondta, hogy a gyűjteményt szeretnék egyben tartani, s erre a legmegfelelőbb helyszín a főiskola, így az intézménynek adományozták azt, ezzel is öregbítve II. Rákóczi Ferenc emlékét. Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora, a Rákóczi Emlékév Testület tagja köszönetet mondott a RIT tagjainak alkotásaikért. Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul megjegyezte, hogy a barokk kimagasló magyar portréfestőjének, Mányoki Ádámnak a II. Rákóczi Ferencet ábrázoló festménye a legelterjedtebb, azonban érdekes megtekinteni más stílusirányzatokban való próbálkozásokat is. A kiállított művekben észrevehető a modernitás, amelyet a főkonzul örvendetesnek tartott. Az ideiglenes kiállításokat leszámítva a Rákócziak nyomában Kárpátalján alkotótábor zárókiállítása a főiskola hivatalos elérhetőségein keresztül előzetes egyeztetést követően év közben is megtekinthető a Gross Arnold kiállítóteremben.

2019. november 30. Lezajlott a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése Budapesten, a Fasori Evangélikus Gimnázium. A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportját (MIKICS) Vári Fábián László elnök és Dupka György titkár képviselte.

 

 

(Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma, www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua)

 

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.

Megjelenik: havonta két alkalommal.

Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.

A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.

Archívum: kmmi.org.ua

Hírek

Copyright © 2024 KMMI