A KÁRPÁTALJAI MAGYAR KÖNYVEK SOROZATBAN MEGJELENT KIADVÁNYOK KATALÓGUSA 1992–2017

Írta: Dupka György | A kiadás éve: 2017

A kiadó célja, hogy a Kárpátalján élő, illetve az itteni magyarsággal és a vidék népeivel, múltjával és jelenével foglalkozó magyar szerzők anyanyelven írt műveit kiadja. Az Intermix Kiadó eddig megjelentetett könyveivel gazdagítja az egyetemes magyar kultúrát, ezen belül a kárpátaljai magyar irodalmat.

Csatolmányok

Hírek

  • Dr. Kosztyó Gyula: „Az elveimből nem engedek…”

    Kitartó, szorgalmas és őszinte. Falusi gyerekkorból, elsőgenerációs diplomásként, majd doktori fokozattal a tarsolyában jutott el oda, hogy ma a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának levéltárosa és az Erőszakkutató Intézet kutatója. Többezer levéltári oldalból épített...

  • Néger Krisztina tárlata az ungvári várban

    Ungváron a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban rendezték meg Néger Krisztina ungvári keramikus és iparművész legújabb, A színek mágiája az időben című tárlatát. Az ünnepélyes megnyitóra július 3-án délután került sor a vármúzeum kiállítótermében.

  • Megtartó hagyományok, gyökerek – Tizenötéves a Bereg-vidéki Népzenei és Néptánctábor

    A népzene, a néptánc egy nemzet második anyanyelve, egyidős történelmével, szinte végigkíséri az egész életútján, tulajdonképpen benne van az egész élete. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány fontosnak tartja, hogy az évközben tartott rendezvényeiken, illetve nyári táboraikban is megerősítsék a gyerek...

  • Kárpátalja anno: a Munkácsi Zsidó Gimnázium

    Munkács városa gazdag építészeti örökséggel rendelkezik. A Munkácsi Városi Tanács a helyi volt zsidó reálgimnáziumról és annak történetéről írt mint a Latorca-parti város egyik különlegességéről.

  • Egy égi hang ígérte Csontvárynak, hogy Raffaellónál is nagyobb festő lesz

    Csontváry Kosztka Tivadar, a modern magyar festészet egyik legeredetibb alakja százhetvenkét éve, 1853. július 5-én született.

  • Elkezdődött a nyári táborozási szezon – Zene, ének, tánc, kézművesség

    A Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor megnyitójával kezdetét vette a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által szervezett nyári táborozási szezon. A Rákóczi Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének dísztermében tartott eseményen Váradi Natália, az alapítvány igazgatója arról tájékoztatott, hogy idén...

Copyright © 2025 KMMI