Verszarándoklat Radnóti Miklós nyomában

Írta: Bara Tünde | Forrás: KISZó | 2019. október 16.

Múlt héten újra Kárpátalján járt Tóth Péter Lóránt versvándor. A Kárpát-medence- szerte ismert előadó nemrég végigjárta Radnóti Miklós kálváriáját, Bortól Abdáig.

Verszarándoklat Radnóti Miklós nyomában

– Ezúttal hány kárpátaljai településre jutott el?

– Hétfőn érkeztem Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondó barátommal, illetve Török Noémi Arany Páva nagydíjas népdalénekessel, akikkel első utunk a téglási katolikus templomba vitt. Másnap Tiszaágtelek és Palágykomoróc következett, ahol kisiskolásokkal találkoztunk. Itt Arany János verseit és balladáit mondtuk el, illetve egyházi énekek szerepeltek a műsorban. Este Csapon a „…lélek vagyok, élni szeretnék…” előadásomat mutattam be, ami Radnóti Miklós utolsó hónapjait dolgozza fel. Szerdán Szürtében, Ungváron és Nagydobronyban adtam elő. Csütörtökön Bótrágyra, Zápszonyba és Sárososziba, pénteken Beregdéda, Nagybégányba, Mezőváriba és Kisdobronyba, szombaton pedig Bátyúba jutottam el.

A Radnóti előadásnak két verzióját láthatta a közönség.

Az iskolásoknak szánt rendhagyó irodalomórát és a pódiumműsort, ami csupán két helyszínen hangzott el teljes egészében (Csap és Nagydobrony) – ecseteli a versvándor.

– Mitől különlegesek azok a versek, amelyeket a pódiumelőadáson hallhattunk?

– Talán attól hogy Radnóti Miklós írta. Hihetetlen az a tudás, éleslátás, nyitott szív, ahogy abban a földi pokolban megírta a világirodalom tíz gyöngyszemét. Azt gondolom, ezek olyan üzenetek, amit a mában el kell mondani. Az említett verset a Bori noteszben lett jegyezve, amit vele együtt temettek el, s az exhumálás során találtak meg.

– Milyen előzményei voltak a zarándok útnak?

– A zarándoklat a Lélek útja nevet kapta. Augusztus 31 és szeptember 24 között Bortól Abdáig 850 km-t tettem meg, ebből 700-at gyalog. Nyolcadikos voltam, amikor először olvastam el Bori notesz verseit. Az egyik tanárom adta a kezembe, aki elmesélte az „erőltetett menet” történetét, Radnótiék megpróbáltatásait.

Engem már akkor, 14 évesen megdöbbentett az a kettősség, hogy egy ennyire megalázott és a halál karjaiba dobott ember ilyen gyönyörű verseket tud írni.

Akkor határoztam el, hogy majd egyszer szeretném bejárni az erőltetett menet útját. Meg akartam nézni, hol van a Lager Heidenau, Zagubica, illetve azok az állomások, amelyeken ők is keresztülhaladtak. Azóta 25 év telt el, és idén végre sikerült megtenni ezt az utat, amelyre azóta senki nem vállalkozott. A vándorlás mind fizikailag, mind lelkileg embert próbáló volt. Testileg úszással és futással készültem, de az első napokban a lábam nehezen bírta a terhelést a hegyi ösvényeken 12 kg-s hátizsákkal, akár 35 km-t is megtéve naponta. Bortól Belgrádig hétnapos volt az út, a végére a lábam is hozzászokott. Hatalmas lelki erőt adott az, hogy minden este magyar közösségekkel találkoztam. Fontosnak tartottam az elején leszögezni, hogy bár én Radnótiék nyomán járom be az útvonalat, de nem az ő útjukat teszem meg. Emiatt értelmetlen is lenne a kettőt összehasonlítani. Az volt a célom, hogy tisztelegjek ezen emberek előtt és emléket állítsak nekik, hogy a halottak útját élettel töltsem meg – magyarázza tovább.

– Az eseményeket kamera is rögzítette. Mikor lesz látható a film?

– A verszarándoklatot a Szabadkai Pannon Televízió négyfős stábja rögzítette.

Egy 15 részes sorozatot készült az útról, illetve egy kétórás dokumentumfilm is.

A sorozat vetítését januárban tervezik elkezdeni, a hosszabb változatot pedig valószínűleg májusban fogják bemutatni – zárja rövidre Tóth Péter Lóránt.

Az előadások a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete, a Bácsvíz Zrt. – Kecskemét és Gáti Gyöngyi sárosoroszi könyvtáros segítségével valósult meg.

Hírek

  • Hit, hűség, megmaradás – Tudományos konferencia Esterházy János emlékének tiszteletére

    2026-ban ünnepeljük Isten szolgája gróf Esterházy János születésének 125. évfordulóját, jövőre pedig tragikus halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból Magyarország Beregszászi Konzulátusa kezdeményezésére, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és az Ortutay Elemér Görögk...

  • A 82 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Beregszászban

    Nyolcvankét évvel ezelőtt a szovjet légierő két hullámban bombázta a beregszászi vasútállomást, ahol éppen számos, magyar lovas egységet, illetve menekülő észak-erdélyi magyarokat szállító szerelvény vesztegelt. A támadásnak sok halottja volt: legtöbbjük katona, de civilek is áldozatul estek. A Pro ...

  • Báró Perényi Zsigmondra emlékeztek Budapesten

    Kárpátaljai gyökerek, a magyar szabadság mártírja „Perényi Zsigmond alakja örök példa a magyarság előtt. Hiszen az ő kitartása, elvhűsége példát mutat mindenkinek” – emelte ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke október 9-én az 1848–1849-es magyar forr...

  • Ahol a gyökerek új formát öltöttek – Lezárult a XV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor

    Szeptember 29-én ért véget a Pro Arte – Munkács civil szervezet XV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábora, amelynek ezúttal is a Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A szeptember 15. és 29. között megrendezett művésztelepen hét ország nyolc alkotója dolgozott együtt...

Események

Copyright © 2026 KMMI