A tiszabökényi művész megőrzi az utókornak azt, ami fontos
Páva István az 1990-es évektől kezdve masszív könyv- és újsággyűjtésbe kezdett. Olvasója és őrzője a Kárpáti Igaz Szónak is, a legrégebbi példány 1947-ből való.
Gyerekkorától a betűk és a festészet szerelmese. Nyugalommal tölti el a tudat, hogy mindkét szenvedélyét valószínűleg unokái viszik majd tovább.
– Mikor kezdett el gyűjteni?
– Mindig is szerettem olvasni. Már gyerekkoromban kivágtam és eltettem a számomra érdekes olvasmányokat. Akkoriban, akinek nem volt meg a Nagy indiánkönyv, nem is számított menőnek. Amint összegyűlt egy rubelem, mentem is a tiszapéterfalvai könyvesboltba, és vettem egy könyvet. 47 kopekbe került. Rengeteg ifjúsági könyvet, kalandregényt vásároltam, és mindegyiket eltettem. A 90-es évek közepétől pedig már tudatosan kerestem az olyan példányokat, amelyeknek értékük van, különlegesek. Eleinte megvettem mindent, aztán már szelektáltam: földrajz és történelmi témájú könyvekkel töltöttem meg a gyűjteményt. Régi könyvekből – én azt számítom annak, ami már legalább százéves – nagyjából 2-3 ezer található nálam. A könyvek mellé jöttek az újságok is. Viszont az 1998-as árvízkor minden elúszott. Számtalan képesújságom volt, de a családi album, iskolai évkönyv, minden tönkrement. Kezdtem elölről. A könyvek szerencsére megmaradtak, mert azok magasabb helyen voltak. Az újságoknak azonban az alsó fiókban annyi lett… A következő árvízkor átköltöztünk egy másik házba, elvittem oda az értékeimet is. Ide, a falu végére 2003-ban jöttünk vissza. Rengeteg régi nyomtatványt vásároltam. Idővel az emberek is tudták már, hogy félrerakok ezt-azt. Sokan ajánlották fel, hogy nekem adják a padláson álló könyveket, akkor már ők is értékesnek tartották, nem dobták ki csak úgy.
– Milyen különleges példányok vannak a birtokában?
– A kolhoz idején, 1988-tól szerkesztettek egy újságot, amiben Tiszahát falvairól mindent meg lehet tudni. Abból még hiányzik pár darab. Akadnak nagyszőlősi újságaim is 1912-ből, ezek történelmi szempontból is rendkívül izgalmasak, nyomon követhetjük bennük, hogyan alakult Kárpátalja sorsa.
– A legrégebbi lapokat már restauráltatja is.
– A Regélő 1815-ből való. A kedvenceim közé tartozik a Vasárnapi Ujság. Szép képek, metszetek vannak benne, fontos információkkal hazánkról és külföldről. Ebből 1867-től vannak példányok. Az állapotuk megőrzése érdekében már restauráltattam is őket, összefűzték, új fedelet kapott – úgy néz ki, mintha most adták volna ki.
István, elmondása szerint, a régi lapokat olvasni is szokta, mert állítja, rengeteg érdekességet lehet megtudni belőlük. Ha kikapcsolódásra vágyik, akkor bemegy a papírok közé, pakolgat, lapozgat, gyönyörködik a gyűjteményben. Ki is hoz néhány példányt a kollekcióból: az utánozhatatlan papír- és festékillat azonnal megüti az orromat. Ami nincs összefűzve és restaurálva, mappákban áll, száraz, jól szellőző helyen, árvizektől szigorúan elzárva!
– A Kárpáti Igaz Szóból is szép gyűjteményre tett szert.
– Ráakadtam egy 1947-es példányra. Az a legrégebbi, aztán 1949, az 50-60-70-es évek, egészen 90-ig, amíg A2-es méretű papírra nyomtatták. A rendszerváltás után pedig azokat tettem el, amelyikben valami fontosabb, az utókor számára is érdekes eseményt örökítettek meg. Mert ha mindet megőriztem volna, már egy szobányi lenne… Most is így vagyok vele, a fontosabbakat kiválogatom, a koronavírusról több lapszámot is begyűjtöttem.
István tekintélyes bélyeg- és zsebóra-, illetve pénzgyűjteménnyel is rendelkezik. Híres képzőművészek munkái is lapulnak a kincsek között – Lenin, Sztálin és Horthy szobrocskákat is rejt a kollekció. Nem aggódik amiatt, hogy kidobják a „kacatjait”, mert az unokái is lelkesednek a régiségekért.
– Ők is segítenek papónak – folytatja csillogó szemmel a hatvanas éveit taposó nagyapa. – Ha pedig papó leül festeni, csatlakoznak hozzám, de nem hagyják, hogy valamit is én csináljak helyettük.
A festészettel kiskoromban barátkoztam meg. Ceruza és rajzfüzet kellett, estleg gyúrma, nem cukorka vagy játék. Horváth Anna szárnya alatt nevelkedtem, aztán Harangozó Miklós keze alá kerültem. Csendélet, tájképek – ez az én világom.
Portrékkal is próbálkozom, többnyire a családom tagjait festem le. Nagyon sokat odaajándékoztam már, külföldre is vittek a festményeimből, a községházán is díszeleg, de a legtöbb a saját házunk falát ékesíti. Olajjal és vászonra festek. Nagy örömömre a gyerekeim és az unokáim is tehetségesek. Orsika hétéves, Andriska tizennégy. Orsi a saját korcsoportjában az első helyet nyerte a rajzversenyen. Andris szinte már képregényt állít össze a rajzaival.
Nagyon büszke vagyok rájuk, és megnyugtató, hogy ők is ugyanúgy lelkesednek a művészetért és értékekért, mint én, így tudom, lesz, aki folytassa azt, amit elkezdtem.
