Tarpai József: „…ebben a kaotikus világban kicsit válságmenedzsernek érzem magam…”

Nyugodt, kiegyensúlyozott, az igazi kikapcsolódást számára a családjával töltött idő jelenti. Szabad idejében a kertben tevékenykedik, de a nagycsaládos egyesület tagjaival és barátaival is szívesen kirándul. Az itt élők sorsa, jövője, legyen az kis-, vagy nagycsalád, fontos a számára. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke.

– Alig néhány nappal ezelőtt került a nagycsaládos egyesület élére, ami annyira nem meglepő, hiszen ön is évek óta tagja az egyesületnek, sőt, a vezetésnek.

– Már 2010-től tagjai voltunk egy házas körnek, amit MÉCS közösségnek hívtunk. Ez akkor a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségen belül működött, de jártak oda református, görögkatolikus házaspárok is. A MÉCS-alkalmakon többnyire a családról, az értékekről, a Bibliáról beszélgettünk. Tulajdonképpen ebből a körből alakult a nagycsaládos egyesület, Török Dénes, Kurmay Sándor és jómagam alapítottuk 34 családdal 2012-ben. Elkezdtünk dolgozni, szépen lassan minden kialakult, Dénest választottuk meg elnöknek, az elnökség is összeállt, melynek és is tagja lettem, azóta veszek részt az egyesület munkájában.

– Tudom, hogy nyolc év nagy idő, mégis arra vagyok kíváncsi, hogyan tudná jellemezni, értékelni ezt az időszakot?

– Úgy gondoltuk, a családok, nagycsaládok számára a kikapcsolódás lehetőségei igen korlátozottak, ezért már a kezdetekkor olyan minőségi programokat igyekeztünk szervezni, ahol a családok ki tudnak kapcsolódni a gyerekekkel együtt. Tulajdonképpen azt csináltuk, amit egyénileg is csinálnánk, kirándultunk, bicikliztünk, csak azzal a különbséggel, hogy meghirdettük, és nyilván sokkal többen voltunk. Ez nőtte ki magát, egyre több program került megrendezésre, egyre több család csatlakozott hozzánk. Csupán az idei év lett más, programokat sajnos nem tudtunk szervezni, de igyekeztünk másféle módon támogatni a tagcsaládjainkat, itt említhetem meg, hogy tavasszal például haszonállatokat adtunk az igénylőknek.

– Újságíróként jómagam is részese voltam az önök által szervezett programoknak, és azt tapasztaltam, hogy azok nívósan, ehhez pedig kiváló szervezőképességre, talpraesettségre van szükség…

– Az elején jobban oda kellett tenni magunkat, hogy megmutassuk, jó az, amit csinálunk. De miután lett irodánk, több munkatárs segítette a vezetőség tevékenységét, egyre komolyabb célokat tűztünk magunk elé. A döntések továbbra is a mi kezünkben voltak, de mi úgy véljük, hogy mindenki egyenlő az egyesületben, mindenki önként vállal valamit, az elnökség havi találkozója is mindig jó hangulatú. Az a varázsa az egyesületünknek, hogy egyenjogúság van, mindenki tudja a saját feladatát, és így a legkönnyebb eredményeket elérni.

– Nyolc évvel ezelőtt, amikor megalapították a KMNE-t, ön már akkor is nagycsaládos volt, és azóta még bővült a família.

– Igen, három gyermekünk volt akkor, most már öten vannak, és mind lány. Háromévenként születtek, Zsófi 16 éves lesz, Julianna majdnem 13 éves, Mária, akit Marcsinak becézünk 10 éves, gimnazista lett, Eszter hatéves és most kezdte az iskolát, Johanna pedig háromévesen az ovit. Egyedüli férfiként a családban nagyon érdekes, mondhatnánk, hogy „kisebbségben” vagyok, de én ezt nem érzem. Szoktuk mondani a feleségemmel, hogy már furcsa lenne, hogyha fiunk születne, mára az a természetes, hogy a Jóisten lányokkal ajándékozott meg bennünket. Az az érdekes, és jó, hogy mindannyian más személyiség. Egy-egy nehéz nap után, amikor hazamegyek, jó fogadni az ölelésüket, elbeszélgetünk, és ez mindennél többet jelent. Mondják, hogy kisgyerek, kis probléma, nagy gyerek, nagy probléma. Én ezt nem érzékelem, inkább azt, hogy ahogy nőnek, úgy változnak. És ami még jó és érdekes, hogy örök fiatalok maradunk, hiszen mindig van kisgyermekünk, újra átélhetjük, hogy először visszük óvodába, majd iskolába, és így tovább.

– Zsófi szeptembertől Magyarországon tanul. Gondolom, hiányzik a mindennapi jelenléte. És ahogy telik az idő, sorban a többiek is elkezdik a saját kis életüket.

– Tisztában vagyunk vele, hogy előbb-utóbb mindannyian kirepülnek a családi fészekből, de ez azért még távolabb van. Heten voltunk eddig a háztartásban, és valóban hiányzik Zsófi, de ha a többiek közül is bárki nincs otthon, azonnal észrevehető. Ugyanis mindenkinek megvan a szerepe, ha például Marcsi nincs otthon, akkor csend van, ezáltal hiányérzete van az egész családnak. Számunkra mindig is fontos volt az összetartozás, a mindennapi beszélgetések. Később remélhetőleg a lányainknak is saját családjuk lesz, és már most szoktam nekik mondani, imádkozzanak, hogy jó férjük legyen. Mi a magunk részéről, amit tudtunk, átadtuk nekik.

– Vallásos család az önöké. A lányokat is erre nevelték?

– Persze. Minden vasárnap misén vagyunk, a nagyobbak hittanra járnak, ezek a mi családunkban alapvető értékek. Úgy érzem, a példa az, ami a legfontosabb. Az, hogy mit látnak, mi hogyan viselkedünk a szüleinkkel, nagyszüleinkkel. Hála Istennek még él az én nagymamám és a Zsuzsa nagymamája is, gyakran látogatjuk őket, a gyerekek is szívesen jönnek dédihez. Ezek olyan programok, melyek fontosak mindenki szempontjából, mert emlékezni fognak rájuk, és remélhetőleg ők is ilyen felnőttek lesznek majd.

– Segítenek a lányok Zsuzsának a házi munkában?

– Igen, alapból erre lettek nevelve. A szombati takarítás után jöhet a vasárnapi sütés-főzés, Marcsi és Julcsi nagyon szeret a konyhában sürögni-forogni, főleg ha valamilyen ünnepségre, születésnapra vagy névnapra készülünk, igazi kis kukták. De ha olyan kedvük van, nekem is szívesen segítenek az udvari, kerti munkában.

– Van hobbija?

– Igen, a kertészkedés. Jánosiban élünk családi házban, amelynek igencsak nagy kertje van, ami sok munkával is jár, de nagyon szeretek ott tenni-venni. Nagy gyümölcsösünk van, annak rendben tartása, ápolása kifejezetten az én feladatom, de akadnak néha segítők is. Szeretem a fákat, a szőlőt metszeni, a termés pedig mindig nagy öröm mindenkinek, hiszen igazi bio körténk, almánk és egyéb gyümölcsünk érik. A konyhakerttel inkább a csajok foglalkoznak, de mindegyik gyermekünknek van saját fája, ugyanis amikor megszülettek, ültettünk egy fát, ki gyümölcsfát, ki díszfát kapott, a lényeg az, hogy azok ápolása az ő feladata.

– Sportolni szokott?

– Korábban nagyon szerettem kézilabdázni, korábban gyakran játszottunk, de amióta kitört a koronavírus, ez kicsit alábbhagyott. Nagyon fontosnak tartom az egészséges életmódot, a mozgást, ezért otthon berendeztem egy edzőtermet, ott próbálom kondiban tartani magam.

– Tudjuk, hogy a KMNE egy óriási nagy család, és a nagyobb rendezvényeken találkoznak, de vannak-e olyan barátok, akikkel gyakrabban összejárnak?

– Igen, vannak, a kertben szoktunk sütögetni, jókat beszélgetni, de valóban sok a nagycsaládos program, melyeken sokan együtt kapcsolódunk ki. Bár elég messze van, de az egyik kedvencünk a Vadvölgy panzió, amely az egyesület tulajdona. Az ilyen kirándulásokat a gyerekek is nagyon élvezik, és az a jó, hogy minden korosztály megtalálja a számára legkedvesebb tevékenységet ezeken az alkalmakon.

– Valószínűleg több száz ismerőse van, nagyon sok helyen megfordult már eddigi életében is. Jó emberismerőnek tartja magát?

– Azt gondolom, hogy igen, de az Isten többnyire jó embereket sodor a környezetembe.

– Megbízik embertársaiban?

– Eléggé maximalista vagyok, magasra teszem a lécet, de ha bizonyít az illető, nincsenek hibák, akkor minden rendben van. De az élet nagyon színes, nem fekete és fehér, ezért jobb több emberrel megbeszélni a dolgokat. Sokszor meggyőzhető vagyok, mert bízom a környezetemben élők, a munkatársaim döntéseiben.

– A minap a tagcsaládok is bebizonyították, hogy bíznak önben, hiszen két évre megválasztották a nagycsaládos egyesület élére. Hogyan látja az előttünk álló két esztendőt?

– Maradt a régi elnökség, így nagy változások nem lesznek, de egy biztos: ebben a kaotikus világban kicsit válságmenedzsernek érzem magam, ugyanis ez az egész év válság, úgy az egyesületek, mint a családok számára. Előbb jött a határzár, aztán sokan elvesztették a munkahelyüket, ebből kifolyólag gyengült a gazdaság. Ebből kell, hogy kilábaljunk, azokat az értékeket, amiket mi meghatároztunk, próbáljuk megtartani, de a legfontosabb az, hogy itt maradjanak a családok, hogy egészséges gyerekek nőjenek fel, és jól érezzék magukat szülőföldjükön, hogy ne vágyjanak innen el. A fő cél tehát az, hogy a kárpátaljai magyarság megmaradjon hazájában.