Színes programok, előadások a beregszászi színházban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2024. április 10.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház áprilisban számos alkalommal nyitja ki ajtaját, és várja az érdeklődő közönséget. Különleges, minden korosztályt megszólító előadásokkal, programokkal készülnek. Hogy mi várható ebben a hónapban, arról Sin Edinát, a színház igazgatóját kérdeztük.

Színes programok, előadások a beregszászi színházban

Legelső programként április 9-én a Kárpátaljai Megyei Érdemes Akadémiai Népi Kórus koncertjére került sor a nagyszínpadon Natalija Petyij-Potapcsuk karnagy vezetésével. A kórus 50 fős csapattal érkezett Beregszászba, a repertoárjukba olyan műveket válogattak, amelyek valamilyen módon köthetőek a magyar kultúrához. Ezek Zádor Dezső és Márton István kárpátaljai magyar zeneszerzők átiratában kerültek a közönség elé.

– Mindig nagyon fontosnak tartottuk, hogy a kárpátaljai kulturális élet szereplői nemzetiségtől függetlenül találkozzanak egymással. Meglehetősen ritka alkalom, amikor a kárpátaljai magyar és ukrán kulturális élet szereplői vendégeskednek egymásnál. Mi szeretnénk elindítani ezt a hagyományt, és úgy gondoljuk, ez jó alkalom volt arra, hogy bizonyíthassuk, a kárpátaljai nemzetiségek jól működnek együtt az élet különböző területein – fogalmazott Sin Edina.

Természetesen a magyar költészet napját is megünneplik a beregszászi teátrumban. E jeles alkalmon Meister Éva erdélyi származású EMKE életműdíjas magyar színművész Kemény János Víziboszorkány című monodrámáját láthatja a nagyérdemű. A színművész az első tutajosnő történetét eleveníti meg.

A magyar költészet napját követően, április 15–19-én tízelőadásos bábjátékkal készülnek a gyerekek legnagyobb örömére. Pályi János előadásában a Vitéz László című bábjáték kerül bemutatásra a beregszászi színpadon kívül a Munkácsy Mihály Magyar Házban, valamint a Nagydobronyi Középiskolában.

– Meister Éva és Pályi János bábszínész kárpátaljai vendégszereplése annak a kiállásnak, annak a tanúságnak a bizonyítéka, mely szerint a Kárpát-medencében élő, alkotó előadóművészek szolidaritásukat fejezik ki a kárpátaljai magyar közösség felé. Fontosnak tartották, hogy a hadiállapot miatt nehéz helyzetbe került itteni magyarság felé tolmácsolják az együttérzésüket, a támogatásukat – jegyezte meg a beregszászi színház igazgatója.

És ezzel még mindig nincs vége az áprilisi programsorozatnak. Április 23-ától ismét a gyerekeknek, mégpedig az óvodásoknak kedveznek.

A Gárdonyi Géza műve alapján készült Ugri meg Bugri interaktív mesejátékot Gál Natália színművész vitte színpadra, ő is játssza Ferku Szilveszter segédszínész közreműködésével. Ez a mese is körútra készül, kárpátaljai magyar óvodákat keresnek fel a tavasz és a nyár folyamán. És végül, de nem utolsó sorban a felnőttek és az ifjúság számára április 23-án és 24-én egy könnyed előadás, Szép Ernő Május című romantikus vígjátéka kerül bemutatásra. Az előadás érdekessége, hogy a Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai játsszák, főszerepben a borzsovai születésű Polyák Anitát, a beregszászi társulat tagját láthatjuk.

A színházi előadásokon kívül különböző programok keretében folytatódik a Kulisszajárás-ON elnevezésű program, mely a magyar mellett immár ukránul is zajlik. Az Anyanyelvápolók Szövetsége felkérésére április 26-án irodalmi-zenés összeállítással csatlakoznak az Anyanyelv hetéhez a nagyszínpadon. A beregszászi színház a Most vagy soha! című film kárpátaljai, közönségtalálkozóval egybekötött vetítéssorozatán is dolgozik, a közeljövőben újabb helyszíneket és állomásokat jelölnek ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség társszervezésével, a Vándormozi közreműködésével. A tervek szerint április végén a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban vetítik majd le a népszerű magyar filmet.

Hírek

  • Az édesanyákat ünneplik a nagycsaládosok

    Vacsorával egybekötött lélekerősítő és közösségépítő foglalkozással vette kezdetét május 2-án a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében az édesanyák hete című programsorozat. A KMNE fennállása óta kiemelt feladatának tekinti tagcsaládjai támogatása mellett azt is, hogy k...

  • A kísérletező művész – Brinkács István kiállítása Magyarország Beregszászi Konzulátusán

    Az Ungváron született és néhány éve a szülővárosában elhunyt kiváló művész, Brinkács István munkáiból nyílt kiállítás Magyarország Beregszászi Konzulátusán. A különböző technikákkal kísérletező alkotó mostani tárlatának anyagát a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) bocsátotta rendelkezésre.

  • Nagycsaládos házaspárok táncestjén – Zenés alkalom májusfaállítással, szerenáddal

    „Gyöngéden ölelj át és ringass, szerelem” – csendült fel szaxofonjáték és harmonikaszó kíséretében az örökzöld dallam, miközben a férfiak körbeállták a nemrég felállított májusfát. A zeneszó hallatára kis idő múlva megjelentek a hölgyek is, és mosolyogva, örömteli arccal fogadták a meglepetést. Máju...

  • Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén

    Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön.

Események

Copyright © 2024 KMMI