Rendkívül szerény, optimistán és bölcsen tekint a világ dolgaira, talán ez is a titka, hogy magas életkora ellenére fizikailag és szellemileg is friss, aktív. Egész életét a tudománynak és a diákjainak szentelte. Mindenkiben a szépet, a jót keresi. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Tudományos Testületének és a Kárpátaljai Magyar Tudományos Társaság tagja. Tavaly a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács a természettudományok kategóriában neki ítélte a kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervezői munkásságért járó díjat. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szemrád Emil nyugalmazott egyetemi docens, a kémiai tudomány kandidátusa.
– Miért pont a kémia?
– Gyerekkoromban két dolog érdekelt, az egyik a sport, azon belül is a foci, amit ritkán volt alkalmam művelni. A Lokomotív csapatának a kapusa a barátom volt, olykor neki rúgtam néhány lasztit. Jelenleg a Barcelona és a Bayern München drukkere vagyok. Telente a síelés volt a nagy boldogság. Nagyapámtól kaptam egy rugós kapcsos sítalpat, amit a katonai raktárból hozott haza, mert nem tudtuk saját pénzen megvenni, szegények voltunk. Ezenkívül nagyon szerettem olvasni. Először a ponyvaregények vonzottak. Aztán elolvastam Jókai Mór Fekete gyémántok című regényét, amelyből kiderült számomra, hogyan keletkeznek a gyémántok. Majd A.J. Cronin Réztábla a kapu alatt című regénye következett. Annak hőse egy olyan kutatóorvos, aki felfedezte a szilikózist, a bányamunkások betegségét. Marie Curie fizikus-kémikus életrajzi könyve, amit a lánya, Eve Curie írt, mindmáig a kedvenc olvasmányom. De több Jules Verne regény is akkora hatással volt rám, hogy elhatároztam, az én rendeltetésem a természet titkainak, a fizika, a csillagászat, a kémia kutatása. Ehhez elengedhetetlen a matematikai tudás, ami szerencsére adott volt.
1938 őszén édesapám Csehszlovákiába telepedett, én édesanyámmal a zavaros politikai helyzet miatt Ungváron maradtam. A második világháború idején a szüleim elváltak. Az adott körülmények arra kényszerítettek, hogy 16 évesen munkába álljak és esti iskolában folytassam tanulmányaimat. Aztán 1951 őszén végre hozzáláttam álmaim megvalósításához, az Ungvári Állami Egyetem Vegyi Karának hallgatója lettem. Az egyetemen fizikai kémiára szakosodtam. Tanulmányaimat kiváló eredménnyel végeztem. Okleveles kémikus és kémiatanári képesítést kaptam. Persze egyetemi éveim alatt is dolgoztam. Az 1952-1956-os években műszaki önképzőkörök vezetője voltam a Kárpátaljai Megyei Ifjú Technikusok Állomásán.
– Hogyan alakult az élete az egyetem elvégzése után?
– 1956-ban az Ungvári 10. Számú magyar tannyelvű középiskola matematika-, csillagászat-, fizika- és kémiatanára lettem. 1961-ben az Ungvári epidemiológiai, mikrobiológiai és higiéniai kutatóintézet tudományos munkatársaként dolgoztam. Itt egy újonnan vásárolt emissziós színképelemző berendezést állítottam üzembe a hozzátartozó műszerekkel együtt. Ebben a kutatóintézetben majdnem egy évet töltöttem. Itt született meg első tudományos cikkem. Majd az Ungvári Állami Egyetem munkatársaként folytattam. Először a Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék asszisztense voltam, később előadó tanár, majd főelőadó. 1963-ban aspiráns lettem. Ezután a Félvezetők Kémiájának Tanszékén főelőadó tanárként, majd docensként folytattam oktató és kutató munkámat. Nyugdíjazásom után sem tudtam tétlenül ülni, először az Ungvári Határmenti Állami Ellenőrző-toxikológiai Laboratóriumban dolgoztam fővegyészként, majd tíz évig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Természettudományok Tanszékének (később Biológia Tanszékének) lettem a docense. Általános, szervetlen, fizikai és analitikai kémiát tanítottam biológia szakos hallgatóknak, diplomamunkákat és évfolyammunkákat vezettem.
– Mikor találta meg élete társát?
– A párommal idén lett volna a gyémántlakodalmunk, ugyanis hatvan éve kötöttük egybe az életünket, de a járvány miatt nem kerekítettünk neki nagy feneket. Alíz a szomszédomban nőtt fel. Jó szemem volt és feltűnt, milyen csinos, eszes, szerény lány, így udvarolni kezdtem neki. 1960 júliusában keltünk egybe. A feleségem biológus, a kereknyei és az ungvári 6. számú középiskolában tanított nyugdíjazásáig. Gyermekünk sajnos nem született. Tudja, egész életünkben tanítottunk, számunkra a tanítványaink pótolták a saját gyermekeket. Kárpátalja majd minden településén van diákom.
– Elárulja, mi a hosszú házasság titka?
– A kölcsönös tisztelet, a megbecsülés, hogy ne csak magunkra gondoljunk, hanem a társunk igényeit, törekvéseit is segítsük.
– Mire a legbüszkébb?
– Mivel soha nem törekedtem a rangokra, talán ebből is fakad, hogy háromszázon felüli publikációm született. Ennek kb. a tizedrésze nemzetközi kiadványokban jelent meg. Három szabadalmam van: egy háromkomponensű félvezető monokristály, egy bonyolult összetételű higanytartalmú vegyület és egy szupravezető anyag előállításának eljárásmódjait dolgoztam ki. Körülbelül harminc vegyületet fedeztem fel. A XX. század 60-as éveitől kezdve én fordítottam a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák számára a kémia tankönyvek zömét.
– Mivel foglalkozott a tanár úr szabad idejében?
– Hatalmas szerelmem a természetjárás, a hegyi turizmus. Sokat túráztam egyébként a Kárpáti Igaz Szó egyik volt munkatársával, Barát Mihállyal, akivel egy utcában laktunk, de csoportosan is. A leggyakoribb úticéljaink az Ung-folyó mentén elterülő hegygerincek és hegycsúcsok voltak, a Pliska, az Antalóci Polyana, a Róna-havas, a Jávornyik stb. De gyakorlatilag a megye valamennyi festői vidékére ellátogattam. A hegyi turizmus elképzelhetetlen fotózás nélkül. Kedvenc hobbim nekem is a fényképezés volt, azonban a legromantikusabb felvételeim fiatal koromban készültek fekete-fehér kivitelben, ami a mai modern és színes világban már kevésbé vonzó.
– Nyolcvannyolcadik évét tapossa, az idő múlása mennyire viseli meg?
– Ebben a korban már sajnos mindenféle egészségügyi probléma utoléri az embert. Számos kortársamat elveszítettem, legutóbb éppen Dr. Spenik Ottó barátomat. Nagyon fájdalmas tudatosítani a veszteségeket. Hogy magas kornak örvendhetek, úgy gondolom, elsősorban a szellemi tevékenységnek köszönhetem, és természetesen a sok túrázásnak.
– Manapság hogy telnek a napjai?
– Mivel kertes házban lakunk, mindig van tenni-, javítanivaló. Ha a vihar kidönt egy fát, azt fel kell fűrészelni. Ha leomlik a vakolat, azt be kell foltozni… Rengeteget olvasok, többek között újságot, igyekszem, hogy ne maradjak le a világ történéseiről. A számítógéppel kicsit hadilábon állok, olykor kifog rajtam, de elsősorban azon keresztül tartom a kapcsolatot az ismerőseimmel.
– Világéletében tevékeny, aktív volt, netán most is van valamilyen terve a tanár úrnak?
– Igazság szerint úgy gondolom, az én koromban már minden napnak örülni kell. Ha nem lenne a karantén, talán elutaznék egy-két barátomhoz vagy vendégül látnám őket. De erre egyelőre várni kell.
– Milyen elv szerint élte az életét?
– Fő célom az volt, hogy megismerjem a természet titkait, s kutatásaimnak köszönhetően úgy gondolom, érdekes életet tudhatok magam mögött. Nyilvánvaló, hogy mindenki a boldogságra törekszik. Ám egy kínai mondás szerint a boldogsághoz jóság, a jósághoz bölcsesség, a bölcsességhez megértés és türelem kell. Ezt próbáltam szem előtt tartani.
