Sakkverseny: a legfiatalabb 7, a legidősebb 82 éves volt

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2019. december 28.

Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Beregszászi Városi Tanács Ifjúsági és Sport Osztálya közös szervezésében advent utolsó vasárnapján sakkversenyt rendeztek a makkosjánosi Helikon Hotelben, melynek célja a sakk népszerűsítése volt. A szervezők meggyőződése: egy magas színvonalú erőpróba rávilágít arra, hogy Kárpátalján is van értelme e sportággal komolyan foglalkozni. A tornán megkötések nélkül bárki indulhatott, ám a megfelelő színvonal érdekében nevezési díjat határoztak meg.

Sakkverseny: a legfiatalabb 7, a legidősebb 82 éves volt

A párok sorsolását a Swiss Manager számítógépes program segítségével végezték, a verseny a FIDE szabályzatának megfelelően zajlott.

– A Bunij István, a Kárpátalja Megyei Sakkszövetség tagja által szervezett iskolai sakkversenyeket már korábban is támogattuk, innen jött az ötlet, hogy egy komolyabb versenyt szervezzünk, és ne csak gyerekeknek.

Legnagyobb örömünkre összesen 101-en neveztek be, a legfiatalabb hét, a legidősebb nyolcvankét éves volt – mondta Kulcsár Ferenc sportdiplomáciáért felelős konzul.

– Abban reménykedünk, hogy az adventi sakkverseny megrendezése után több gyerek akar majd megtanulni sakkozni, akik pedig már játszanak valamilyen szinten, elhatározzák, hogy fejlesztik tudásukat. Jövőre is szeretnénk megrendezni a bajnokságot, reméljük, sikerül, hiszen most is mindenki nagyon jól érezte magát – tette hozzá a diplomata.

A torna ellenőre Bunij István, főbírája Mikola Kejk nemzetközi versenybíró volt, munkáját Olekszandr Fediv versenybíró segítette.

Az első helyen pontegyenlőség alakult ki, Oleh Budnyikov kijevi nemzetközi nagymester és Szerhij Ovsejevics munkácsi sakkmester egyaránt 7,5 pontot szerezett.

A fordulókban elért koefficiensérték alapján Oleg Budnyikov lett a torna legjobbja, Szerhij Ovsejevics a második hellyel vigasztalódott. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Olekszandr Zubarev állhatott fel, aki mindössze fél ponttal maradt el az első helyezettől. A szervezők még négy kategóriában hirdettek érmeseket. A beregszászi versenyzők között Izsák András lett az első, Viktor Veszotszkij a második, Fegyir Tarkovics a harmadik helyen végzett. A nők között az első Jefimenko Mária, a második Olga Jushko, a harmadikon pedig Dankulinets Julianna végzett. A 14 éven aluliak kategóriájában a legjobb eredményt Vadim Petrovszkij érte el, a második Vladiszlav Hurkovszkij, a harmadik pedig Mikola Domanszkij lett. A 60 év felettiek versenyét Arkagyij Vorovics nyerte, Bemák Mihály és Kenéz György előtt.

Hírek

  • III. Weinrauch Katalin Szavalóverseny Haranglábon

    Dicséretes kezdeményezés községi könyvtáraink részéről, hogy a kárpátaljai irodalmat népszerűsítve, egy-egy jelentős gyermekírónk nevét zászlóra tűzve gazdagítják a kistérségek kulturális életét, és nehéz helyzetünkben a békésnek óhajtott jövő zálogát, a gyerekeket szólítják meg. Legutóbb a Csetfalv...

  • Fenyőillat és alkotómunka – adventi foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

    A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet ünnepváró adventi foglalkozást szervezett november 26-án a Nagyberegi Tájházban. A kézműves-foglalkozással egybekötött, a népszokások felelevenítését szolgáló programon ezúttal egy Jánosiból érkezett iskolás gyerekekből álló csoport vett részt.

  • Újabb bronzlibát állítottak Munkácson

    Újabb bronzliba jelent meg Munkácson az Andrej Septickij utca 21. szám alatt. Kihelyezéséről korábban a város Építészeti és Városrendezési Tanácsa döntött.

  • Új vezetőséget választott a Magyar Írószövetség tagsága

    November 29-én Budapesten a patinás Benczúr Házban tartotta meg tisztújító közgyűlését a Magyar Írószövetség, amely idén ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját. Hivatalosan 10 órára volt meghirdetve a rendezvény kezdete, de a többség 11 órára érkezett, mint ahogy én is, mivel a megismételt közgyűl...

Események

Copyright © 2025 KMMI