Október 1. – a zene világnapja

Írta: KMMI | Forrás: Kárpátaljai Szövetség | 2020. október 01.

A Zene Világnapját Yehudi Menuhin hegedűművész és karmester kezdeményezésére 1975-től minden évben október 1-én ünnepeljük.
Ilyenkor egy visszatekintésben megemlékezünk a soknemzetiségű Kárpátalja gazdasági zenei életéről.
Október 1. – a zene világnapja

Ha a művészekről van szó, mindenekelőtt Bartók Bélát kell említenünk, aki gyermekként Nagyszőlősről indult a világot meghódítani.

A Borbély Székely Imre Mátyfalván született 1823-ban és zongorajátékával elvarázsolta Párizst és Londont.

Gróf Plotényi Nándor világhírű hegedűművész 1844-ben Ungváron látta meg a napvilágot. Művészként a Nemzeti Színház zenekarának első hegedűse volt, majd szólistaként bejárta Európa legjobb koncerttermeit. A földbirtokos Nagylázon hunyt el 89 éves korában.

Zádor Dezső népdalkutató, zeneszerző, az Ungvári Zeni Konzervatórium első igazgatója megteremtette vidékünkön a mai zeneI oktatást. Családjából az édesapja orgonaművész és két testvére is a zenei életben lett ismert.

Márton István pedagógus, zeneszerző az Ungvári Filharmónia művészeti vezetője, a Magyar Melódiák együttes alapítója.

Kobulej Emil zongoraművész, zeneszerző, pedagógus 1929. július 23-án Ungváron született. A Lembergi Konzervatóriumban szerzett felsőfokú képesítést. Az Ungvári Filharmónia szólistája volt és sokat koncertezett barátjával, Boniszlávszky Tibor hegedűművésszel.

Boniszlávszky 1959-ben a Kárpátaljai Népi Kórus zenekarának vezetője, majd a Magyar Melódiák művészeti irányítója. Tibor fia, Attila szintén hegedűművész Budapesten. Akárcsak Izsák József hegedűművész, zenepedagógus.

A Ladányi Irén zongoraművész és pedagógus a Budapesti Zeneakadémián végzett. A Beregszászi Zeneiskolában számos művész került ki a keze alól.

Csuprik Etelka, Ukrajna Érdemes Művésze, a Lembergi Zeneakadémia docensének gyökerei is Nagyszőlősről erednek.

Czébely Beáta és Bacsi János zongoraművészek, Pál István Szalonna, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Pál Lajos harmonika, Pál Eszter népdalénekes, Jőrös Andrea operaénekes és még sorolhatnánk, sokan kerültek ki a Viski Zeneiskolából.

Egy információba lehetetlen felsorolni minden művész nevét, èrdemét, aki öregbítette Kárpátalja hírnevét és teszi ezt ma is.

A Zene Világnapján szívből gratulálunk minden érintettnek, büszkék vagyunk Rátok!

Hírek

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 14 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Hagyományőrző szüreti nap a Rezeda Folkműhelyben

    A Beregszászi Rezeda Folkműhelyben idén is megszervezték a már hagyományosnak mondható szüreti napot. Az esemény keretében a folkműhely diákjai kézműves-foglalkozásokon, táncházon, valamint a szüreti hagyományokat felelevenítő kulturális programon vehettek részt.

  • A Nemzeti Színház és a beregszászi színház közösen lép fel Egerben

    Egerbe érkezik az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat: október 24. és 27. között művészeti produkciók, kiállítások és családi programok is várják az érdeklődőket.

  • Hagyományőrző csoportok műsora a Rákóczi Főiskolán – A népi kultúra közöségteremtő műfajainak támogatása

    2024-ben a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő nyílt és meghívásos pályázatot hirdetett a Csoóri Sándor Alapból a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására, melynek keretében hatszáz határon túli csoportot díjaztak. Örvendetes, hogy közt...

Események

Copyright © 2024 KMMI