Múltunkat őrzi, gyökereinkre emlékeztet

Írta: Csuha Ivett | Forrás: KISZó | 2021. február 16.

A palágykomoróci tájház közel egy évtizede vigyázza a letűnt kor relikviáit. A 2012-ben az egykori iskola, majd dohánysimító épületében kialakított falumúzeumot Andrejcsák Beáta, a Palágykomoróci Kenguru Alapítvány és a helyi Örökzöld Nyugdíjasklub vezetője tartja fenn.

Múltunkat őrzi, gyökereinkre emlékeztet

Az épület annak idején a református egyház tulajdonát képezte. A kezdetekkor családi összefogással és támogatóknak köszönhetően sikerült valamelyest kipofozni. Azóta sok idő eltelt, újabb javításokat azonban – a tulajdonjog tisztázatlansága miatt – nem tudtunk véghezvinni – avat be a tájház működésének első éveibe Andrejcsák Beáta. – A Szürtei kistérség megalakulásától pozitív változásokat várunk. Megkezdődhet ugyanis a tulajdonjog kérdésének megoldása, miután pályázat útján tudnánk fejlesztéseket véghezvinni, renoválnánk az épületet, és megvalósítanánk az évek során felgyülemlett ötleteket.

A kiállításon a múlt század közepén még mindennaposnak számító eszközöket tekinthetik meg az érdeklődők.

– A tárgyak között régi bútorok, cserépedények, bölcsők, szőttesek, és egyéb érdekes, napjainkban már nem, vagy csak alig használt tárgyak is vannak. A legtöbb eszközt a helyiek és a szomszédos települések lakosai ajánlották fel a tájház javára. Különleges könyvgyűjteménnyel rendelkezünk, melyet Gencsi Béla egykori református püspök könyvtárának egy részéből állítottunk össze – meséli Beáta. – Fontos, hogy megőrizzük ezeket a következő nemzedék számára, hiszen a világ rohamosan fejlődik, ám gyökereinket, hagyományainkat illik ismerni.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI