A híres magyar kalandorok és világutazókat bemutató sorozatunkban ma talán a legkülönösebb személyt mutatjuk be. Élete minden volt, csak sikeres és boldog nem, fiatal korában részese volt a „zöld pokol”, vagyis a brazíliai sertaon vadonja meghódításának. Egy szál puskával, mindentől és mindenkitől elvágva dolgozott az Amazonas-medence vadonjaiban, majd a II. világháború után világtalan vak emberként jutott el Mongóliába, hogy a tajga és a Góbi sivatag vadonjában is próbára tegye magát és keresse magyarságunk gyökereit. Ő volt Molnár Gábor, aki egyforma hévvel vadászott trópusi bogarakra, halálos mérgű kígyókra és emberevő jaguárokra, hogy öregségére vak emberként járja be Mongóliát és jusson vissza Brazília vadonjaiba. Kalandor volt a szó igaz értelmében, akit bár néha könyveiben elkapott a „vadászlatin”, vagyis lódításokat is leírt, mégis megkerülhetetlenné vált a magyar vadászírók halhatatlan panteonjában.
A kis Gábor Budapest szülötte volt, és 1908-ban, amikor egy pesti vendéglátós család gyermekeként meglátta a napvilágot, még senki sem gondolta, hogy a pesti srácból egyszer a brazil vadonok kutatója lesz. Édesapját sajnos hamar elviszi a „morbus hungarikus”, a tüdőbaj, amit követően egy esztendőt tölt a Gyermekvédelmi Alap jóvoltából Svájcban. Vendéglátójának köszönhetően ott kitanulja a kovácsmesterséget és a tehenészet alapjait. Elmondásai szerint ebben az időben házigazdája gyermekeivel versenyez, hogy ki üli meg jobban a lovat, ki tud cifrábban káromkodni, hegyesebben köpni és ki a legvagányabb srác az Alpok lábainál. Igazi fékezhetetlen kamasz, ám hazatérve igyekszik úrrá lenni szenvedélyén és anyjának segít, így borfiú (ma úgy mondanánk, szomelié-segéd) lesz egy pesti szállodában.
Itt szerzi első, illegális fegyverét, egy 22-es kispuskát, mellyel a szálló pincéjében alaposan kitanulja a céllövészetet.
Életében ugyanakkor meghatározó élményeket nyújtanak a nyaralások, melyeket nagyapjánál az Ajka közeli Csingervölgy bányászánál tölt. Ott, a Bakonyban gyűjti első bogarait és tanulja meg az erdei élet alapjait. Erdész szeretne lenni, de a család sanyarú lehetőségei ezt nem teszik lehetővé. Végül 1927-ben szerez mezőgazdászi képesítést Pápán, ám mentorával Szakách Ernővel összekülönbözik, és tolnai-somogyi gyakornokoskodása után végül a Somogy megyei Feketepusztán kap állást a helyi sertéstelepen.
1929-ben az Est karácsonyi számában olvassa, hogy magyar rovargyűjtő expedíció indul Brazíliába. A fiatal gazdatiszt csapot-papot hátrahagyva jelentkezik a Pusztai Lajos szponzorálta és Horváth Elemér vezette gyűjtőúthoz. Becsomagolja vadászfegyvereit és útra kél. Az expedíció ugrás a sötétbe, hiszen Pusztai szóban úgy egyezik meg a Nemzeti Múzeummal, hogy ő csak az utazást fizeti és a gyűjteményekért majd honoráriumot ad a múzeum, de semmilyen írott szerződés nem születik a javadalmazásukról. Ennek ellenére a Horváth-Pusztai-Molnár hármasfogat nagy reményekkel indul útnak. 1930. május 23-án érkeznek meg Recifébe, ahonnan Molnár egyedül indul tovább Belem érintésével az „Amazonas fővárosába”, Manausba, mert társainak meg kell várniuk a poggyász vámkezelését. Molnár viszont nagy reményekkel indul el szálláscsinálónak. Manausban megismerkedik Lakó Károly magyar gyűjtővel és várja társait, no meg csomagjaiban a három vadászfegyverét. Pusztai és Horváth viszont csak Belemig jut, ahol mindketten súlyosan megbetegszenek. Gyógykezelésük meneküléssel végződik. Hogy haza tudjanak jutni, saját és Molnár Gábor felszerelését is értékesítik.
Hősünk tehát ott marad Manausban, pár dollárnyi brazil pénzzel a zsebében, távol mindentől és mindenkitől.
Egy szerencsés vásárlásnak köszönhetően viszont fillérekért szerez egy 16-os sörétes duplapuskát és megismerkedik Leopold Wilheimmel, a német bőrgyárossal, aki a kajmánbőr-cserző üzletbe szeretne belevágni. Herr Wilheim tisztes pénzért alkalmazza a kalandor magyart és nekiindulnak a vadonnak „kitapogatni” a kajmánbőr-kereskedelem lehetőségeit. A német sajnos részeges korhelynek bizonyul, de azért tisztességes ember, mert amikor belátja, hogy tervei megvalósíthatatlanok, puskáit, két 44-es winchestert, és majd 500 lőszert a fizetség mellett Molnárnak ajándékozza. Lakó Károly és a német múzeumi gyűjtő, H. C. Boy pedig sok egyéb szükségessel is ellátják. A portugálul egyre jobban boldoguló magyar pedig gyűjt minden elérhetőt. Első szállítmánya, ami nagyrészt rovarokból áll, nagy reményekre jogosítja fel, ám Budapestről csak egy köszönő levelet kap, pénz nélkül. Elkeseredetten dobja a levelet az Amazonas sárga vizébe, de jó sorsa mellette van. Ebben az időben létesít ugyanis a Tapajos (az Amazonas hatalmas mellékfolyója) mentén a Ford egy hatalmas gumiültetvényt, hogy a gépkocsik gumiabroncsaihoz előállítsák az alapanyagot. Molnárt pedig az ültetvény munkásainak élelmiszert termelő gazdaság vezetésére alkalmazzák, de hősünk az állást csak úgy vállalja el, hogy évente 6 hónap kötetlen és fizetetlen szabadságot is biztosítanak számára. Eleinte a Fordlandia ültetvény közelében vadászik és gyűjt, mert mint mondja, „a magyar trópusi gyümölcs még egy kicsit zöld, de majd megérik, addig viszont nem árt, ha közel a civilizáció és a segítség”. A Fordlandián köt barátságot Moore doktorral, a vállalkozás amerikai orvosával, aki bőségesen ellátja kininnel, fertőtlenítő szerekkel és alapvető gyógyszerekkel. Molnár ezt azzal hálálja meg, hogy amikor a doki egyre többet panaszkodik a munkásoknál előforduló nemi betegségekre, aminek forrása a közeli Tabocal nevű nyilvános ház, néhány megbízható emberrel és a doktorral, felfegyverkezve látogatják meg az intézményt.
A patront, vagyis a főnököt és verőembereit egy kicsit „meggyőzik”, a lányokat hajóra rakják és útnak indítják Manausba, az épületet meg felperzselik, így kiiktatva „a gennyedző fekélyt” Fordlandia testéből.
A minden téren jenki pragmatizmussal, és hatalmas anyagi ráfordítással létrehozott Fordlandia viszont nem hozza az elvárható eredményeket. Molnár korát megelőzve, a 30-as években taglalja, hogy az őserdei körülmények között, a tarvágásokon létrehozott gumiültetvények életképtelenek, és inkább az aljnövényzet kiirtásával, a lombkorona záródottságának megtartásával kellene természetazonos feltételeket biztosítani a gumifacsemetéknek. A főnökség viszont arrogánsan lesöpri érveit, hiszen ez esetben valakinek tartania kellene a hátát az elhibázott koncepcióért. Barátunk tehát jobb híján vadászik és dolgozik. A megkeresett garasain felfogad három derék caboclaot, vagyis erdei gumicsapolót, akikkel bebarangolja az Amazonas medence mellékfolyóit. Hatalmas anacondákat, boákat és rettegett mérgű lándzsafejű kígyókat ejt foglyul, lő tapírt és jaguárt, vadászik kajmánokra, hogy magyar barátja, Bern Vilmos bőrüzemét ellássa alapanyaggal, és persze bogarászik. A világ legritkább és legértékesebb rovar-trófeájából, a 30 centiméteresre megnövő óriáscincérből (Titanus giganteus) három példányt is zsákmányol.
Ezekből kettőt 75 és 80 dollárért (ekkoriban Brazíliában egy jaguárbőrt 2 dollárért kótyavetyéltek el, amiből 48 darab 44-es lőszert lehetett venni a winchesterhez) amerikai múzeumoknak értékesít, a legelsőt pedig hazaküldi édesanyjának, hogy a család lássa, mi lett az egykori borfiúból.
Helyzete végül minden szempontból konszolidálódni látszik, hiszen kiváló felszereléssel, megbízható emberekkel járja a vadont, több európai és amerikai kereskedő is partnere a begyűjtött állatbőrök, csontvázak és rovar-preparátumok felvásárlása terén, tisztes állása van, főnökei becsülik, alkalmazottai szeretik. Vadászatai során ráadásul veszedelmesen bánik a fegyverrel és legtöbb vadját szemen-fültövön lőve ejti el. Ezt tapasztalva a babonás, sok indián hiedelmet is magukévá tévő gumigyűjtők többször figyelmeztetik, hogy Curupira, a vadon szelleme a sok öldöklésért egyszer majd megbünteti, és a jóslatok bizony valóra válnak.
1932. március 7-én a Fordlandia egyik raktárában nagytakarítás közben az egyik fiatal gyerek kezébe kerül egy doboz lejárt szavatosságú dinamitgyutacs (akkoriban Brazíliában fegyvert, lőszert, robbanóanyagot, de még az irtáshoz ciánkálit is minden engedély nélkül lehetett vásárolni). Molnár leszidja a suhancot, és elveszi a veszedelmes dobozt, hogy a Tapajosba süllyessze. Útban a folyó felé megbotlik, hasra esik, a gyutacsos doboz, kezéből kicsúszva, egy fatörzsnek vágódik és felrobban.
A detonáció pedig a fiatal, mindössze 24 éves Molnár Gábor mindkét szeme világát kioltja.
A jobb sorsra érdemes fiatalember viszont a kórházból kikerülve nem omlik össze. Felszámolja kis állatkertjét Fordlandián, fiatal, szelíd óriás vidráit Moore doktor lányának ajándékozza (a lányba szerelmes volt, de belátta, hogy kapcsolatuk reménytelen), eladja mérges- és óriáskígyóit, fegyvereit és felszerelését barátainak adományozza, majd a vak ember három hatalmas óriáskígyóval a poggyászában útra kél Magyarországra.
(Folytatása következik)
