Lila álmok – Levendulaliget Nagydobronyban

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2020. július 26.

A legtöbb magyar embernek, ha a levenduláról van szó, elsőként Tihany jut eszébe, s megpróbál egyszer eljutni oda, hogy megcsodálja a gyönyörű lila, messzire illatozó levendulamezőt. Nos, ezentúl nem kell ilyen messzire menni. Idén már tömegek keresték fel a Perecsenyi járásban több hektáron elterülő levendulaültetvényt, és sokan látogattak el a nagydobronyi Herceghék kertjébe, ahol egy csokor illatos virág megvásárlása fejében sétálhattak, gyönyörködhettek, fotózkodhattak a teljes pompájában virágzó levendulaligetben.

Lila álmok – Levendulaliget Nagydobronyban

– Mióta foglalkoznak levendulatermesztéssel? – kérdeztük a látogatókat fogadó Hercegh Diánát.

– Ez itt egy hároméves ültetvény. Már tavaly is szépen virított, idén viszont már igazán pompázik. Ehhez az kellett, hogy közben megtanuljuk a kezelését is.

– Honnan jött az ötlet?

– Én nagyon szeretem a levendulát. Korábban szárítva vásároltuk meg az alapanyagot, amiből ajándéktárgyakat, illatpárnákat készítettem. Aztán a Szegeden élő sógornőm, Melinda ötlete volt, hogy mi magunk termesszünk levendulát. A palánták beszerzésében is segített. S lám, mára sikerült egy kis tihanyi hangulatot becsempészni Nagydobronyba is.

– Így egy unikummal gazdagodott a település. De hogy ment ennek híre?

– Egy fotózással kezdődött az egyik kedves barátnőm, a Szürtén élő Illárné Kovács Anikó ötlete alapján. Egyébként hét évvel ezelőtt én készítettem számára az esküvői fejdíszt, s olyan elégedett volt, hogy ékszereimet azóta is szívesen vásárolja. Nos, ő felajánlotta segítségét is egy reklámfotózás megszervezésében. Erre Fülöp László beregszászi fotóst kértük fel, illetve két fiatal hölgyet hívtunk meg modellkedni. Anikó sminkesként is szerepet vállalt, illetve a csongori Rendes Renáta fodrász a frizurákat készítette el. Ezeket a fotókat feltettük a Vendula fészbukoldalunkra, s jeleztük, hogy délután 3 órától 19 óráig nyitva a kert, lehet jönni akár fotózkodni is.

– Látom, ma is szép számmal érkeztek vendégek…

– Nagyon gyorsan nagyon népszerűvé vált a kertünk, bár be kell valljam, egy kicsit izgultam, bizonytalan voltam a mostani helyzet miatt. De végül is ide elsősorban családok, barátok jönnek, és kint vannak a szabadban. A szomszédos településeken kívül érkeztek Ungvárról, Munkácsról, Csapról, de a legtöbben talán a Beregszászi járásból. Egyébként nagy öröm volt itt látni a helyi óvodásokat, a gyermekotthon lakóit is. A fotózáshoz biztosítok különböző nyári fejdíszeket, pántokat, levendulával megrakott kosarakat, de mindenki hozhatta a saját kellékeit is. Idén a járvány miatt nem tartottak nagy lakodalmakat, de a jövőben már esetleg az esküvői fotózásnak is helyet adunk. Meg aztán most már beindult a fantáziám, és vannak szép terveim, de erről majd akkor, ha itt lesz az ideje – mondja csillogó szemmel az egyébként igen szerény, végtelenül kedves Diána.

– Mennyi ideig tart a levendulaszezon?

– Általában június közepétől egy hónapon át pompázik teljes díszben a kert, aztán le kell vágni a virágokat. Ha ezt idejében elvégezzük, és kedvező az időjárás, akkor ősszel a másodvirágzásban is gyönyörködhetünk.

– Diácska, ezt a levendulát még hagyjam itt neked megkötni, vagy vigyem szárítani? – érkezik menyéhez egy doboz virággal Zoltán, aki már hozzákezdett a szürethez. És készségesen számol be az érdeklődő újságírónak is arról, hogy milyen munkálatokat kell elvégezni az ültetvényen. Mint megtudtuk, a tavaszi alapos metszést meghálálja, aztán a gyomláláson és a szüreten kívül nem igényel különösebb gondoskodást a növény.

– Mi történik a leszüretelt levendulával? – kérdezem Diánát.

– Azt egyelőre kiszárítjuk, és úgy használom majd fel illatpárnáknak, illetve szárított csokrokként próbáljuk majd értékesíteni a Princess ajándék és kézműves boltunkban, ahol a saját készítésű ékszereim, esküvői kellékeim, ajándéktárgyaim mellett kínáljuk a levendula-készítményeket is. Persze vannak további terveink is. Egyébként végtelenül hálás vagyok a férjemnek, aki mindig mellettem áll, mindenben támogat, akivel együtt visszük a vállalkozást. És köszönöm a családnak, illetve a sógornőmnek, Hete Szilviának is a segítségét, akinek égetett fa ajándéktárgyai is megtalálhatóak az üzletünkben – veti közbe beszélgetőtársam. – A jövőben szeretnénk megpróbálkozni a szörp- illetve szappankészítéssel is. Mellesleg a látogatók között igen sok kedves, jószándékú embert ismertem meg, akik jó tanácsokat, ötleteket is adtak, többek között például a virágmag hasznosítására.

– Váljanak valóra a levendulaálmok! További sok sikert, gazdag levendulaszüretet és sok vendéget kívánunk.

Hírek

  • Várja a természetkedvelőket a Kárpátaljai Hazajáró Egylet – Kalandra fel!

    Létrejötte óta több mint százhúsz túrát szervezett a Kárpátaljai Hazajáró Egylet, amely vidékünk természeti kincseinek felfedezésére, hegycsúcsainak meghódítására törekszik, arra, hogy a velük útnak indulók gyönyörködni tudjanak kárpáti táj olykor rejtett szépségeiben. Továbbá hogy a fiatalokban kia...

  • Kárpátalja anno: az ungvári Galagó városrész, a Kis-Prága

    Ungvár északnyugati mocsaras, peremvidékét hívták egykor Galagónak, mely elnevezés hátterében az olasz „lago”, azaz „tó” szó állhat, utalva arra, hogy az Ung mellékfolyója, a Kis Ung – mielőtt szabályozták volna – gyakran elöntötte ezt a területet.

  • Játék minden mennyiségben – a fejlesztés jegyében: táborozás a beregszászi máltaiaknál

    A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt immáron tíz éve működik a gyermekfejlesztő részleg, ahol többféle fejlesztő foglalkozás is elérhető. Az ide járó 5–12 évesek számára idén első ízben tábort szerveztek. A július 7-től 11-ig zajló napközis táborban mintegy 30 gyermek szerezhet...

  • Kopriva Attila kiállítása Hajdúböszörményben

    A hajdúság központjában, a magyarországi Hajdúböszörmény városában július 7-én ünnepélyes keretek között megnyitották Kopriva Attila kárpátaljai festőművész tárlatát. A Világaim címet viselő kiállításnak a Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház ad otthont.

Események

Copyright © 2025 KMMI