Kihirdették a KMKSZ ISZ karácsonyi népszokásokat bemutató versenyének győzteseit

Írta: ev | Forrás: karpataljalap.net | 2021. január 05.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) december 6-án hirdette meg a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő népszokásokat bemutató online versenyét. A megmérettetésre 25-en pályáztak Kárpátalja-szerte. A nyerteseket december 31-én, azaz szilveszter éjszakáján hirdették ki. A győztesek értékes ajándékokban és pénzjutalomban részesültek.

Kihirdették a KMKSZ ISZ karácsonyi népszokásokat bemutató versenyének győzteseit

A karácsony köré a legkülönbözőbb eredetű szokások épültek a századok folyamán. A karácsonyi, újévi köszöntés és jókívánságok hagyományát valamilyen formában ma is mindenki ismeri és gyakorolja, ebből adódóan tartotta fontosnak a KMKSZ ISZ elnöksége, hogy online versenyt hirdessen, mely által felhívja a fiatalok figyelmét a helyi népszokásokra.

A versenyt a KMKSZ ISZ Facebook-oldalán követhették nyomon az érdeklődők. A jelentkezők karácsonyi énekekkel, prózarészekkel, versekkel és betlehemes játékokkal neveztek. A háromtagú zsűrit Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítványának igazgatója, Váradi Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének kulturális szervezője, a Sodró együttes vezetője, illetve  Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze alkotta. Elsősorban a bemutatott anyag autentikusságát, az előadásmód színvonalát, valamint a minőségi megjelenítést díjazták. A zsűri értékelése szerint a karácsonyi népszokásokat bemutató versenyen első helyezést ért el a salánki görögkatolikus betlehemes csoport (jutalmuk 3000 hrivnya), második lett Homoki Szófia (2000 hrivnyával gazdagodott), míg az 1500 hrivnyás pénzjutalommal járó közönségdíjat Sipos Rebeka vehette át. A Kárpátaljai Magyar Megyei Drámai Színház Jótékonysági Alapítványának különdíját, egy értékes ajándékcsomagot Gazdag Lilien kapta.

Hírek

  • Fotópályázatot hirdet a KMKSZ ISZ

    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) fotópályázatot hirdet, amelynek célja, hogy a résztvevők saját szemszögükből mutassák meg Kárpátalját, annak szépségeit, értékeit, közösségeit és mindennapjait.

  • Szüreti hagyományok és népi játékok a Nagyberegi Tájház évadnyitóján

    Közel száz résztvevővel tartotta meg szüreti évadnyitó foglalkozását a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet október 14-én a Nagyberegi Tájházban. A rendezvény a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszékével k...

  • Gálaesttel ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Magyar Állami Népi Együttes

    Gálaesttel ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Magyar Állami Népi Együttes: október 28-án a Földtől az égig című produkció várja a közönséget az Erkel Színházban.

  • Viriditas – fiatal alkotók közös tárlata Beregszászban

    Négy fiatal művész alkotásaiból nyílt csoportos kiállítás október 14-én a beregszászi Na’Conxypan Galériában. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) által szervezett Viriditas című tárlat festményeken, grafikákon és plasztikákon keresztül mutatja be a fiatal művészge...

Események

Copyright © 2026 KMMI