Kezdetét vette a GENIUS Jótékonysági Alapítvány nyári programsorozata

Írta: GENIUS JA | Forrás: karpatinfo.net | 2020. augusztus 08.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány minden évben nyári táborokat szervez a különböző érdeklődésű gyermekek számára. Ezek közül a legjelentősebbek a művészeti, a sport, a néptánc, a népzenei és az irodalmi táborok. A 2019/2020-as tanévben azonban a COVID-19 okozta járványügyi helyzet miatt bevezetett óvintézkedések nem engedélyezték a bentlakásos foglalkozásokat, táborok megszervezését és megtartását. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány minden lehetőséget megragadva a karantén alatt is azon dolgozott, hogy a kárpátaljai fiatalok valamilyen formában részesülhessenek az élményekben, a nyári hónapok tele legyenek barátkozással, tudásbővítéssel, a készségek fejlesztésével, játékkal és kacagással.

Kezdetét vette a GENIUS Jótékonysági Alapítvány nyári programsorozata
Minden járványügyi óvintézkedésnek eleget téve augusztus 3-án megkezdhették munkájukat a táborok helyett megszervezett szakkörök, melyek közül elsőként a színjátszó szakkör indult, amelyre előzetesen 21 fő regisztrált.
A program a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alap és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság támogatásával jött létre. A szakkör ideje alatt (augusztus 3–7.) az Alapítvány napi kétszeri étkezést biztosít a résztvevők számára: ebéd és uzsonna. A tábor oktatói: Gál Natália, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színésznője és Mónus Dóra, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszék Magyar Tanszéki Csoportjának oktatója, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház segédszínésze.
A színjátszó szakkör helyszínét az előző évekhez hasonlóan idén is ingyen biztosítja a Rákóczi Főiskola.
A programra a színjátszás iránt érdeklődő 12–16 éves kor közötti fiatalok jelentkezhettek egy online jelentkezési adatlap kitöltésével július 24-ig.
Minden résztvevő lázmérést követően írhatta alá a regisztrációs lapot, egyenként, 1,5 méteres távolságban helyet foglalva. Az óvintézkedések sikeres betartása érdekében minden gyermek egy „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány logóval ellátott maszkot is kapott, melyet a szakkör idején kötelezően hordania kell majd. A maszkok mellé a színjátszó szakkörre egyen pólót is kaptak, melyet büszkén viselhetnek a foglalkozások alatt.
A programot Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója nyitotta meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola udvarán található filagóriában. Örömét fejezte ki a szakkör megvalósításával kapcsolatban. Elmondta, hogy a beszédkészség fejlesztése, a színpadi megjelenés erősítése, az önismereti képzés és a csoportban való munka elengedhetetlen feltétele a fiatalok lelki fejlődésének, személyiségük megismerésének és annak határozott kialakulásának.
A hét folyamán a résztvevők betekintést nyerhetnek a színészmesterség sajátosságaiba és gyakorlatot szerezhetnek a színpadi mozgás, kommunikációfejlesztés terén. A színjátszó szakkör sosem volt csak egy szimpla programsorozat, hiszen a fiatalok olyan témákat beszélhetnek meg, melyek foglalkoztatják őket, a világról alkotott képüket tárgyalhatják meg annak megismerése érdekében.
A szakkör egyben segít eligazodni a saját és egymás világában az empátia és a konfliktuskezelés segítségével.
Az irodaigazgató asszony továbbá tájékoztatta a gyermekeket a járványügyi óvintézkedések szigorú betartásának fontosságáról, melyeknek eleget téve a két csoportban zajlanak a foglalkozások. Továbbá elmondta, hogy minden napon csak az vehet részt a foglalkozásokon, akinek a megérkezéskor a lázmérését követően a testhőmérséklete a járványügyi megengedhető értéket mutatta.
A tábor oktatói is üdvözölték a gyermekeket és tájékoztatták őket a foglalkozások menetéről.

Hírek

  • A Kuzma művészházaspár alkotásaiból nyílt tárlat Ungváron

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusán Ketten címmel nyílt kiállítás, amely az ismert ungvári művészházaspár – Borisz Kuzma festő, grafikus, Ukrajna népi művésze, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia tagja, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátalja Megyei Szervezetének elnöke és felesége, Vik...

  • Együtt az úton – Zenepedagógusok konferenciája a KMPSZ szervezésében

    A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében szombaton Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán szervezték meg a művészeti iskolákban oktató zenepedagógusok konferenciáját, melyen ezúttal 11 intézmény 61 pedagógusa vett részt.

  • Tavaszi kézműves képzés – Egy kárpátaljai kurzus tapasztalatai

    A beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont március 22-23-án a Tavaszi kézműves képzésnek. A tanfolyamot a Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja szervezte és támogatta. A két nap tapasztalatait Kocsis-Pintér Borbála faragótakács-pedagógus, népi szőnyegszövő foglalja össze.

  • Építsünk versből emlékoszlopot – A XVI. Nagyberegi Magyar Költészeti Napokon

    Április 11-én, József Attila születésnapján, a magyar költészet napját méltatjuk. Ez alkalomból Kárpátalján is számtalan eseményt szervez az itteni magyarság. A legrégibb hagyományokkal talán az a szavalóverseny rendelkezik, amely Bátyúból indult, majd Nagybereggel felváltva tartották, tartják meg: ...

Események

Copyright © 2024 KMMI