Írta: Matúz István | Forrás: KISZó | 2019. október 07.
Szombaton ismét nagyszabású néptánc- és népzenei kavalkád színhelye lehetett a nemrégiben teljesen megújhodott tiszapéterfalvai kultúrház. Nem kevesebb mint 29. alkalommal került ugyanis megrendezésre Kárpátalja egyik legnívósabb – a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége szervezésében életre hívott – ilyen jellegű seregszemléje, a Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál.
Nem hanyagolható továbbá a tény sem, mi szerint valójában idén a jubileumi, 30. „folktalálkozónak” adhatott volna otthont a Tiszahát kultúrközpontja, ha a 2014-es esztendő politikai és katonai történései nem írnak felül sok mindent, még vidékünk kulturális életében is. A szervezők és a résztvevők viszont a múlt megváltoztathatatlanságán történő kesergés helyett inkább a jelenre koncentráltak, ami ha nem is rózsás, de sok téren bizakodásra adhat okot.
Hogyne bizakodhatnánk, ha Szabó Tibor moderátor megnyitóbeszédét követően a Borzsovai Népi Együttes és a Hangicsáló ifjú előadói is a remény és a megmaradás gondolatait központba helyezve kezdték meg a seregszemle programját.
Dr. Zubánics László UMDSZ-elnök köszöntötte a megjelenteket: Buhajla József ungvári, Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzulokat, Rezes Józsefet,a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás nemzetiségi és vallásügyi főosztályának vezetőjét, Dánics Évát, a nagyszőlősi járási állami közigazgatás elnökhelyettesét, Tóth Bálint polgármestert, valamint Dupka György lokálpatriótát, a MÉKK elnökét.
A palágykomoróci Illár Viktória ezt követően adta át a rendezvénysorozat jelképes stafétáját Dudics Amandának, a helyi kultúrház vezetőjének, ki az ötödik péterfalvai szalaggal díszíthette azt, majd Szilágyi Mátyás főkonzul emelkedett szólásra.
A diplomata a tőle megszokott alapossággal ismertette a bartóki-kodályi hagyományok fontosságának őrzését vidékünkön, külön kiemelve a világhírű magyar népzene-tudomány nemzetek egymás iránti jobb megértése terén elért eredményeit. Rezes József ukrán és magyar nyelvű beszédében a soknemzetiségű Kárpátalja egyesítő erejének nevezte a közös népi hagyományok kölcsönös tiszteletét, és kifejezte abbéli reményét, hogy lesz majdan 50. és 100. kárpátaljai magyar folklórfesztivál.
Hasonló gondolatokat osztott meg a nagyérdeművel Vaszilij Juhász a nagyszőlősi járási művelődési osztály vezetője is, hiszen meglátása szerint
a hagyományok ápolása Ukrajnát és a benne élő nemzeteket kapocsként köthetik az európai népek nagy családjához.
És milyen volt a folytatás? Nos, ez az, amit írott szóban nehéz, avagy talán lehetetlen átadni, hiszen a prímet (no és a tercet) már vidékünk fiatal és talán nem olyan fiatal néptáncosai, nótafái és népzenészei vitték. A mezőgecsei Tüzes liliomok ugyanis rögtön lángra lobbantották a nagyérdemű vérét, a kígyósi Szederinda viszont gúzsba verte a lelkeket, miközben az eszenyi Ritmus mindent beleadva diktálta a ritmust. Fekete Krisztián Szolyváról sírva mulatott és mulattatott az egyik legmagyarabb hangszer, a „puszták magyar zongorája”, a cimbalom mögött, de a Verbőci Művészeti Iskola leánytánca (és az azt kísérő tanár urak és hölgyek játéka) sem hagyta hidegen a közönséget, ahogy a tiszapéterfalvai Tiszacsillag örökifjú hölgyei is hatalmas sikert arattak.
Összességében 22 együttes, majd 300 fellépő, hatalmas vastaps-orkánok és igen jó szórakozás a fesztivál mérlege,
mely ugyan sosem volt verseny, de a résztvevők akkor is tagadhatatlanul a versenyszellem jegyében léptek a színpadra. Végtére meg kellett mutatni, hogy „itt senkit sem a gólya költött”, és élnek még vidékünk dalai táncai a fiatalok a lábában és ajkain. Meg kellett mutatni, a Csoóri Sándor Program keretein belül elkészült új viseleteket, meg persze az év során elsajátított új „cifrákat” a táncban, és „hajlításokat” a nótában. És meg kellett mutatni, hogy Kárpátalján magyarok még a magyarok.
„Azt, hogy mikor lesz béke, biztos, hogy nem mi fogjuk eldönteni, azonban ismert tény az, hogy még az elmúlt évek rendkívül nehéz helyzete – gondoljunk itt a Covidra és elsősorban a háborúra – sem törte meg és nem roppantotta össze a kárpátaljai magyarságot és intézményrendszerét, hiszen működnek az...
A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja november 13-án kézműves képzési napot szervezett Beregszászban a Pásztor Ferenc Közöségi és Zarándokházban, melynek célja az óvodapedagógusok eszköztárának szélesítése a népi kézművesség területén. A jelenlegi képzés tematikája az adventi ünnepkörrel foglalkoz...
Hogy magasra nőhess, mélyen kell gyökerezned. Miközben szilárd gyökereket nevelünk, törekedjünk felfelé, hogy minél több ágat, friss hajtást neveljünk és sok-sok virágot hozzunk, amelyekből áldott gyümölcs lesz, hangzott el Beregszászon az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban a Gyökerek és ...
Márton napja (november 11.) a naptári év egyik fontos fordulópontja. Ez a nap zárja le a gazdasági évet, ezen a napon kóstolják meg az újbort és vágnak libát, innen ered a mondás: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik.” A Márton-napi lampionos felvonulás pedig a reményt és a szeretet...
