II. Munkácsi Várjátékok

Írta: Tudósítónk | Forrás: Beregi Hírlap | 2010. szeptember 15.

A Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa, Munkács város önkormányzata, valamint az Összefogás a Kárpátaljai Magyar Családokért Egyesület szervezésében a Rákócziak sasfészkében múlt szombaton került sor a II. Munkácsi Várjátékok rendezvénysorozatra. A múlt évi tapasztalatokat leszűrve a szervezők most színesebb , tartalmasabb programokkal készültek, külön figyelmet fordítva arra, hogy minden résztvevő díjmentesen

II. Munkácsi Várjátékok

tekinthesse meg a produkciókat. A várjátékok résztvevőit Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős államtitkár-helyettese köszöntötte, aki beszédében kiemelte azt a hatalmas történelmi örökséget, amely a magyarságot a munkácsi várhoz köti.
Jurij Huzinec, a megyei közigazgatási hivatal nemzetiségi osztályának vezetője, Sziklavári Vilmos, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja és Lengyel Zoltán, Munkács város polgármestere a hagyományteremtés fontosságáról szólt, külön kiemelve a szervezők áldozatos munkáját. A felszólalók fontosnak tartották a hasonló rendezvények lebonyolítását Kárpátalja-szerte, mert így, helyenként játékos formába rejtve sokkal könnyebb megismertetni a nagyközönséggel régiónk gazdag történelmi hagyományait.
A színes, középkori vásári hangulatot idéző programsorozatban felléptek a miskolci gólyalábasok, a solymári barantások, a Debreceni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete, a kijevi ukrán és a dabasi magyar hagyományőrzők, valamint a Miskolci Templomos Hagyományőrzők csapata. A bemutatók közötti zenés átmenetről a solymári Cédrus táncegyüttes és a dabasi Ezüstlant énekegyüttes gondoskodott.

Hírek

  • Újjáéled a Munkácsi Magyar Egylet – Művelődéstörténeti barangolások Popovics Bélával

    Megújítja tevékenységét a Munkácsi Magyar Egylet, amely ismét tartalmas programokkal érdekes találkozásokkal, igényes kikapcsolódási lehetőségekkel szeretné megörvendeztetni a várost, valamint a közelebbi és távolabbi települések magyarjait, jelentették be a Munkácsy Mihály Magyar Házban megtartott ...

  • Urunk mennybemenetelének ünnepe – népi nyelven áldozócsütörtök

    Ascensio Domini – az V. század óta, húsvét utáni hetedik vasárnapon ünnepli az egyház Urunk mennybemenetelének napját, melyet az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelt. Ez a nap csütörtökre esik. Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá következő héttel befeje...

  • 106 éve hunyt el Hollósy Simon

    106 évvel ezelőtt hunyt el Hollósy Simon festőművész, a kárpátaljai és a magyar festészet meghatározó alakja. Örmény családban látta meg a napvilágot Máramarosszigeten 1857. február 2-án. Mesterségét Budapesten és Münchenben tanulta. Mestere volt Réti István és Thorma János. 1896-ban létrehozta a...

  • Re(ad)cycling – Olvasd újra: könyveket kapott a zápszonyi könyvtár

    Folytatódik a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület „Re(ad)cycling – Olvasd újra” programja. Az egyesület ezúttal a Zápszonyi Községi Könyvtárnak adományozott értékes könyvcsomagokat.

Események

Copyright © 2024 KMMI