Dal Kárpátaljáról, a Kárpát-medencének

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2020. szeptember 12.

A Nemzeti Összetartozás Évében született meg az a kárpátaljai dal, amely a múltból merítve a jelennek üzen. A versből lett ének a megingathatatlan együvé tartozásra, egymás kölcsönös tiszteletére és magyarságunk megbecsülésére buzdít mindenkit.

Dal Kárpátaljáról, a Kárpát-medencének

A méltán híres beregszászi rapper, Baráth Ferenc (G Man) gondolt egy nagyot, és felkarolta szülőföldjét. A közelmúltban két klippet is forgatott: az egyik a Beregvidék Ifjúsági Sport Egyesület (ISE) indulója, a másik a legelső kárpátaljai összetartozás-dal, a Városok maradnak.

– Hogyan született az egyedülálló, Városok maradnak dal?

– Kaptam egy verset a beregszászi Lengyel János költőtől. Ő már Budapesten él, de mi régóta jóban vagyunk – kezdi beszélgetésünket a Vérke-parti városból származó, ma már külföldön élő Ferenc. – A Beregszászi Csillag Futballklub által szervezett Csillagok tornáján mutattuk be legelőször, 2018-ban. Jani azt szerette volna, ha írok belőle egy dalt. Telt-múlt az idő, rengeteg dolgom volt, a vers a fiókban hevert. Aztán lett egy zenei alapom, ami a fülembe mászott, és az jutott eszembe, milyen jó volna a vershez. A költeményt muszáj voltam átformálni, mivel a sorok nem passzoltak a ritmushoz. Ezt megbeszéltem vele, ő is jóváhagyta, és így született meg az átdolgozott Városok maradnak, amihez nemrég videóklipet is fogattunk rengeteg résztvevővel, több helyszínen. A szöveg és a zenei alap le van védve, teljesen jogtiszta a dal, hamarosan debütál az interneten is. Az előzetest már láthatta a kedves nagyközönség.

– Mi ösztönzött a megalkotásában?

– Az, hogy a külhoni magyaroknak, de elsősorban Kárpátaljának legyen végre egy saját dala.

Hiába van annyi zenész otthon, még nem hozott össze senki egy piacképes számot, amit az egész Kárpát-medencében hallgathatnának, és ez zavart. Én már megtettem a magamét a zenei szakmában, nem célom berobbanni, visszatérni, csupán pótolni akartam ezt a hiányosságot. Az volt a tervem, hogy a videóval erősítsük az összetartozás érzését. Szerettem volna bemutatni a budapesti Magyar Nemzeti Színház és a beregszászi színház kárpátaljai színészeivel közösen, hogy mi egyek vagyunk. Trill Zsolttal, Szűcs Nellivel, illetve a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház munkatársaival évek óta ismerjük egymást, ezért gondoltam rögtön rájuk. A rövidfilmben ők képviselik a Kárpát-medencei magyarságot, a kis szívekkel a mellkasukon, amelyen az egykori magyar városok és községek nevei találhatók.

A szöveg magáért beszélt, a dallam és a felvételek pedig keretet adnak neki.

A klipbe amellett, hogy G Man rengeteg energiát és időt fektetett, nem kevés pénzt is invesztált, ugyanis mindez
önköltségen valósult meg. A hangmérnök a rapper közeli barátja. Az operatőr Gazdag Mihály, a vágó-operatőr Hőna Dávid. Utóbbival Budapesten forgattak, Misivel Beregszászban.

– A Beregvidék csapat indulója teljesen más, mégis ugyanúgy a megmaradás, az összetartozás érzését sugallja.

– A Beregvidék ISE sorsát a szívemen viselem. A nekik írt himnusszal az volt a célom, hogy érezzék, ők is számítanak, velük is foglalkoznak. Ne csak a nagy egyesületeknek legyen már mindenféle menő nótája meg egyebek… Amikor megírtam a refrén részt, megmutattam a fiúknak. Lőrincz Zsolt, illetve Péter György elnök, és Gajdos István, a gárda életrehívója nagy lelkesedéssel fogadta. Zsolti gyerekkori barátom, ezért is tartottam fontosnak, hogy segítsek nekik. A résztvevők is olyan lelkesek voltak, jó hangulatban telt a forgatás, megérte. Mindig egy csapat leszünk!

– Terveztek élő bemutatót?

– A koronavírus-járvány miatt minden bizonytalan. Meglátjuk. Lehet, megbeszélem Kacsur Andrással, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatójával, hogy hozzanak össze egy bemutatót. De sajnálnám, ha nem tudnék elmenni a premierre. A sportegyesületnek pedig tervezek egy díszlemez-átadó rendezvényt decemberben. Az remélhetőleg összejön.

Baráth Ferenc elmondta, hosszú lenne felsorolni mindazokat, akik valamivel hozzájárultak a videóklipek sikeréhez.

Mindenkinek hálás, ám külön kiemelné a Borka Tánya vezette Street Dance beregszászi táncegyüttes tagjait, azt a néhány tucat kisgyereket, akik szurkoltak a futballcsapat klipjében, illetve a salánki Kész Barnabást, aki korhű jelmezeket biztosított a Városok maradnak című dalhoz. Köszönettel tartozik Fóris Csabának, Nagy Attilának és Greba Szabolcsnak a segítségért.

Hírek

  • Füzesi Magda: „Csak tavasz legyen szüntelen…”

    Füzesi Magda költő, újságíró, József Attila-díjas, illetve Táncsics Mihály-díjas, emellett több más díj kitüntetettje, az Ukrajnai Írószövetség, majd a Magyar Írószövetség tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. 13 önálló verseskötet szerzője. Eközben pedig szerény, segítőkész ember… Vele b...

  • Közös műhelymunkát szervezett a RIT és a KVIT

    Nyitott ablak – Képekben a szót, szavakban a képet címmel tartotta meg első közös műhelymunkáját a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) szeptember 19-én a beregszászi Rákóczi-főiskola Győr termében.

  • Atasz – a nagy család

    A Bereg-vidék egyik legismertebb táncegyüttese az Atasz, amely immár húsz éve várja soraiba a helyi gyerekeket. Szvitlana Kononenko két évtizeddel ezelőtt álmodta meg a táncegyüttest. Ez idő alatt rengeteg fiatal tanulta itt meg a „tánc nyelvén” kifejezni érzelmeit, gondolatait. Ezt a hétvégén megre...

  • Az elmaradt BercsényiFeszt helyett – csendes főhajtás és koszorúzás az ungvári várban

    Az elmúlt években ilyentájt élettel telt meg az ungvári vár udvara, hisz a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet BeregFesztet rendezett az ódon falak tövében.

Események

Copyright © 2020 KMMI