Cserniga Gyula: „…korábban nem állt szándékomban teológus-lelkész szakirányon tanulni…”

Szerény, mégis ha kell, határozott. Néhány évvel ezelőtt nagyot változott az élete- pedagógusból lelkipásztorrá vált. Szolgálatát nagy elhivatottsággal teljesíti. Szabad idejében alkot. Ha ideje engedi, besegít a házimunkába, a gyereknevelésbe. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Cserniga Gyula beregszászi református beosztott lelkész, a Bereg Alkotóegyesület elnöke.

– Önt inkább festőművészként ismerik, a lelkipásztori hivatás később jött?

– Így van, jóval később. Nagyberegen nevelkedtem két fiútestvéremmel együtt, ott is jártam iskolába. Hetedikes lehettem, amikor megismerkedtem Horváth Anna képzőművésszel. Barátságunk egészen haláláig tartott. Nagyon sokat tanultam tále. Ő vezetett rá arra, miként tekintsek az alkotásokra, ebből kifolyólag magát a világot is más szemmel láttam. Nem csoda, hogy ezek után képzőművészetet, festészetet tanultam, s tizenegy éven keresztül a nagyberegi iskolában tanítottam rajzot és munkát. Szép élményeim vannak azokból az időkből, jó volt a gyerekekkel foglalkozni, persze adódtak nehézségek is, de mindent összegezve szívesen gondolok vissza a pedagógusi pályámra.

– A művészet nem algebra, nem mértan, mégis, úgy hiszem, szükség van türelemre…

– Alapjában véve türelmes ember vagyok, mások is ezt szokták mondani, de az én türelmem is véges. Van az a pont, amikor elfogy.

– Mikor és hogy jött a lelkészi hivatás? Hogy lett a művészből, pedagógusból lelkipásztor?

– 2007-ben volt lehetőség arra, hogy Sárospatakra felvételizzek levelezőin lelkipásztori munkatárs szakra. A beregszászi gyülekezetből többen is elindultak, hozzájuk csatlakoztam. Nagyon jó és hasznos három év volt, sok tekintetben fejlődtem, barátságokat kötöttem. A három év sokat változtatott a gondolkodásmódomon, korábban nem állt szándékomban teológus-lelkész szakirányon tanulni, mégis belevégtam, egy év elteltével felvételiztem teológia szakra, amit sikeresen be is fejeztem 2017-ben.

– Ha jól tudom, a feleségével is ez alatt az idő alatt ismerkedett meg.

– Igen, Judit is teológiát tanult, bár van közöttünk néhány év korkülönbség, évfolyamtársak voltunk. A harmadik év folyamán házasodtunk össze, ezután egy évet halasztottunk, mert kimentünk Angliába dolgozni. Szívünk szerint olyas valamivel szerettünk volna foglalkozni, ami legalább távolról kapcsolódik a valláshoz, de sajnos nem így lett, Judit pincérnőként dolgozott, én pedig építkezésen kaptam munkát. Egyik sem leányálom szakma, de abból a szempontból jó volt, hogy világot láttunk, nyelvet tanultunk, és egy kicsit anyagilag is összeszedtük magunkat.

– A feleségét láttam, hallottam már prédikálni, viszont ő nem sokáig gyakorolta a hivatást, ugyanis áldott állapotba került.

– Valóban így van, rövid szolgálat után várandós lett, hála a Jó Istennek. Erzsébet lányunk márciusban lesz kétéves, a kishúgát februárra várjuk.

– Manapság ritkaságszámba megy, hogy egy újszülöttnek olyan szép régi magyar nevet adnak, mint az Erzsébet. Mire odanő a kislány, valószínűleg akkor az ő neve számít kuriózumnak. Útban lévő gyermekük nevén gondolkodtak már?

– Sokat beszéltünk már erről is. Általában az a , hogy Judit és én is írunk egy nevet tartalmazó listát, abból szűrjük ki a mindkettőnknek tetszőket. Igyekszünk most is az egyszerű, ám de szép neveknél maradni, egyikőnk sem szereti az erőltetett, egyedi keresztneveket.

– Ön hogy éli meg az apaságot?

– Nagyon szeretem az apaszerepet, Erzsébet teljesen megváltoztatta az életünket, színt visz a mindennapokba. Boldogság követni ahogyan ő fedezi fel a környezetett, sok mindenre segít rácsodálkozni. Izgalmas látni, ahogy ismerkedik a világgal, más emberekkel.

– Kettőjük közül ki az aggódóbb szülő?

– Elsőre azt mondanám, hogy Judit, mert ő sokkal több minden miatt szorong, igazi anya, viszont én más dolgok miatt szoktam aggódni.

– Segít a háztartásban, gyereknevelésben?

– Úgy érzem, hogy eleget segítek, még főzni is szoktam, de amikor mennem kell, Judit is megérti, és tolerálja.

– Bár a felszentelésükre még nem került sor, mégis akad teendő bőven. Mi a feladata egy beosztott lelkésznek?

– Beregszászban több lelkész szolgál, így a feladatok is megoszlanak, de mindenkinek megvannak a feladatai, ki vannak jelölve szolgálati napjai. Az enyém a péntek és a szombat, tehát azokon a napokon a temetések, esküvők, keresztelők levezetése az én feladatom. Emellett olykor helyettesíteni is kell, a vasárnapok is be vannak osztva, minden negyedik vasárnap én tartom az istentiszteletet, de ez is változhat. A beteglátogatás is része a munkámnak, kórházban fekvő betegeket keresek fel, és az öregek otthonában élő idősekkel is tartjuk a kapcsolatot, ami nagyon fontos az elesett embereknek, mert a testi gondozás mellett a lelki gondozásra is nagy szükség van.

– A halogatás belefér a hivatásába?

– Sokszor kénytelen vagyok ezt-azt halasztani, de mindig van prioritás. Viszont amit meg kell csinálni, úgyis rám vár, és nem hasznos egymásra rakni a feladatok, mert a végén egy nagy káosz lesz az egészből. Inkább a festészet szokott tolódni. Van, hogy napokig áll az állvány, és nincs rá időm, hogy folytassam, amit elkezdtem.

– Hogy áll a pontossággal?

– Bár nem mindig sikerül, de szeretem a pontosságot. Ehhez tartom magam, és mástól is elvárom, hogy legalább megközelítőleg pontos legyen. Judit ezen a téren sokkal lazább, én inkább korábban igyekszem ott lenni a megbeszélt helyen, ha csak egy mód van rá, ne rám várjanak. Senkit nem illik megváratni.

– Beszélgetésünk elején szó esett arról, hogy gyermekkora óta fest, sőt, a Bereg Alkotóegyesület elnökeként is tevékenykedik. Mostanában is alkot?

– Két éve vagyok a képző- és iparművészetet tömörítő egyesület elnöke. Ez is az életem egyik meghatározó része. Igen, festek, azokat az órákat szoktam kihasználni, amikor egy kicsit lazább a szolgálat. Ez sokszor napi kihagyásokkal jár, de ha esténként van egy kis időm, a vászon elé ülök, és alkotok. Azt vettem észre, hogy egészen másképpen festek, mint például tíz évvel ezelőtt. Ez meglátszik a színeken, a formákon, és ami lényeges, kevesebb portrét készítek. Ez nem azért van, mert kevésbé érdekelnének az emberek, inkább az a magyarázat, hogy azt nem lehet halogatni, nem lehet napi kihagyással folytatni. A tájképekkel könnyebb, ha csak két órám van, akkor annyit festek, és majd folytatom. Ez sokszor nem is baj, mert gyakorta újragondolom a képeimet, még a régiekbe is belejavítgatok, ha úgy látom jónak.

– Egy művésznél, úgy gondolom, elengedhetetlen az ihlet. Mit csinál akkor, ha éppen van ideje, ihlete viszont nincs?

– Emiatt nem szoktam aggódni, olyankor nem festek. Száz más dolog van még, amivel szívesen foglalkozom, például szeretek olvasni, szerelgetni.

– Talán egy lelkipásztortól felesleges megkérdezni, hogy megbízik-e az emberekben. Én mégis kíváncsi vagyok, hogy ön megbízik-e embertársaiban?

– Nagy az Isten kegyelme, mert hallva azt a sok rosszat, ami sajnos a valóság, ennek ellenére megvan nálam a bizalom. Nem mondom, hogy feltétlen bizalom, és nem is mindenki irányába, de alapvetően hiszek az emberi jóságban, soha nem a rosszat feltételezem róluk. Ha pedig csalódás ér, azt úgy látom, mint az ajtókat: van, ami bezárul, és van, amelyik kinyílik.

– Még az év elején járunk. Mit vár 2020-tól?

– Családi életünkben jót, hiszen nálunk szépen indul az év, bővül a család, és a továbbiakban is csak a jóra tudok gondolni.