Az érdeklődés a kutató szükségszerű tulajdonsága – Ortutay Elemér VII. Keresztény Tudományos Diákköri Konferencia

Írta: KMMI | Forrás: OEGSZK | 2021. március 19.

Online formában rendezték meg március 18-án az Ortutay Elemér Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciát, melyet most 7. alkalommal szervezett meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Görögkatolikus Főiskolai Lelkészsége (GörögKör) és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium.

Az érdeklődés a kutató szükségszerű tulajdonsága – Ortutay Elemér VII. Keresztény Tudományos Diákköri Konferencia

A konferencia kezdetén Marosi István, a GörögKör és az Ortutay-kollégium vezetője köszöntötte a Google Meet felületén bejelentkező előadókat és zsűritagokat. A konferencia alapgondolata kapcsán kiemelte, hogy a cél: felhívni a főiskola és más oktatási intézmények diákjainak figyelmét arra, hogy a kereszténység és a tudomány nem egymástól távol álló, hanem egymást kiegészítő fogalmak. A keresztény élet, gondolkodás és istenhit valóságát pedig a tudományban is meg kell mutatni, hiszen az nem istenellenes dolog, épp ellenkezőleg, a tudományban is felfedezhetjük Őt. Nem képeznek kivételt ezalól a természettudományok sem, hiszen azok a Jóisten által teremtett világot kutatják.

Ahogyan a Szentírásban olvasható: Isten a Káoszban rendet teremtett – hangsúlyozta Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének püspöki helynöke. A „rendteremtés” folyamat, ahogyan az ember fejlődése is, melyben komoly helye van Istennek. A tudományra úgy tekintünk, mint egyfajta rendszerkeresésre a káoszban. A cél pedig, hogy a fiatalok lássák: van értelme tanulni, fejlődni, s ha hívő szemmel nézzük a világot, kitágul az a látóhatár, amely Isten nélkül sokkal szegényebb lenne.

Dr. Csernicskó István, a II. RF KMF rektora videoüzenetben köszöntötte a „fiatal tudós kollégákat”. Mi az oka a tudós kíváncsiságának? Ha a tudomány problémára bukkan, azt csak a tudás oldhatja meg. Az érdeklődés minden kutató szükségszerű tulajdonsága. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar tudóst idézve: „Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.”

A konferencia hagyományaihoz tartozó plenáris előadást ebben az évben dr. Janka Ferenc filozófus, a Gál Ferenc Egyetem Teológiai Karának tanszékvezető tanára tartotta Hit és tudás konfliktusai és lehetséges harmóniájuk témában.

Az előadások ez alkalommal Matematika- és fizikatudományi, valamint Társadalomtudományi szekciókban zajlottak; előbbiben 4, utóbbiban pedig 6 előadás hangzott el. Az előadásokat mindkét szekcióban szakértő zsűri értékelte: a Matematika- és fizikatudományi szekcióban dr. Kucsinka Katalin, a II. RF KMF Matematika és Informatika Tanszékének vezetője, Turóci-Sütő Jolán, az UNE UMOTI Fizika és Matematika Tanszékének előadó tanára, valamint Román Erika, a II. RF KMF Matematika és Informatika Tanszékének tanára; a Társadalomtudományi szekcióban pedig dr. Berghauer Sándor, a II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszékének docense, dr. Ivancsó István, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola teológiatanára és dr. Szabó Irén, a nyíregyházi Görögkatolikus Egyházművészeti Múzeum szakmai vezetője.

Az előadások értékelését követően a következő eredmények születtek: a Matematika- és fizikatudományi szekcióban két PhD-hallgató ért el helyezést: 1. helyen Bence Norbert (Ungvári Nemzeti Egyetem, Fizika Kar), 2. helyen pedig Papp Gabriella (Debreceni Egyetem, Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola) végzett.

A Társadalomtudományi szekcióban szintén egy doktorandusz, Sereghy Xénia (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Kánonjogi Posztgraduális Intézet) végzett az első helyen. A 2. és 3. helyezést a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola két diákja, Espán Margaréta és Szaplonczay Máté nyerte el.  

Hírek

  • Újjáéled a Munkácsi Magyar Egylet – Művelődéstörténeti barangolások Popovics Bélával

    Megújítja tevékenységét a Munkácsi Magyar Egylet, amely ismét tartalmas programokkal érdekes találkozásokkal, igényes kikapcsolódási lehetőségekkel szeretné megörvendeztetni a várost, valamint a közelebbi és távolabbi települések magyarjait, jelentették be a Munkácsy Mihály Magyar Házban megtartott ...

  • Urunk mennybemenetelének ünnepe – népi nyelven áldozócsütörtök

    Ascensio Domini – az V. század óta, húsvét utáni hetedik vasárnapon ünnepli az egyház Urunk mennybemenetelének napját, melyet az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelt. Ez a nap csütörtökre esik. Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá következő héttel befeje...

  • 106 éve hunyt el Hollósy Simon

    106 évvel ezelőtt hunyt el Hollósy Simon festőművész, a kárpátaljai és a magyar festészet meghatározó alakja. Örmény családban látta meg a napvilágot Máramarosszigeten 1857. február 2-án. Mesterségét Budapesten és Münchenben tanulta. Mestere volt Réti István és Thorma János. 1896-ban létrehozta a...

  • Re(ad)cycling – Olvasd újra: könyveket kapott a zápszonyi könyvtár

    Folytatódik a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület „Re(ad)cycling – Olvasd újra” programja. Az egyesület ezúttal a Zápszonyi Községi Könyvtárnak adományozott értékes könyvcsomagokat.

Események

Copyright © 2024 KMMI