Áttükröző képek – Jurij Selevickij kiállítása a beregszászi konzulátuson

Írta: Kovács Elemér | Forrás: karpatinfo.net | 2021. március 18.

Bár a koronavírus továbbra is uralja és meghatározza mindennapjainkat, Magyarország Beregszászi Konzulátusa ebben a rendkívüli helyzetben is fontosnak tartja a kulturális jelenlét folytonosságának megőrzését. Ezért most online-kiállításmegnyitót tartunk, kezdte köszöntőjét Beke Mihály András első beosztott konzul abból az alkalomból, hogy a külképviselet Munkácsy Mihály termében sor került az ismert kárpátaljai festőművész, Jurij Selevickij tárlatának megnyitójára. Aki, mint munkáiból nyomban kiderül, nagy formátumú, igazi huszonegyedik századi művész.

Áttükröző képek – Jurij Selevickij kiállítása a beregszászi konzulátuson

Köszöntő beszédében Szilágyi Mátyás főkonzul arról szólt, hogy meglátása szerint honnan merít ihletet a festő. „Magyar és ukrán művészkollégákkal együtt járja a kárpátaljai vidéket, s a kárpátaljai művészeti tradíciókat, népművészeti elemeket a legújabb művészeti törekvésekkel, absztrakt hatásokkal kiegészítve örökíti meg az itteni táj hangulatát és a tájban élő ember életérzéseit. A művész alkotótevékenysége jó példája a művészeti tradíciók és a folytonos útkeresések összekapcsolódásának, illetve a történelmi múltban gyökeredző multinacionális társadalmi környezet és a csodálatos természeti környezet kölcsönhatásai lírai megfogalmazásának”.

Mint a kiállított alkotásokon látható, a művészt kezdetektől fogva lenyűgözték az impresszionisták. Arra törekedett, és arra törekszik mostanság is, hogy minél színesebben dolgozzon, akkor is, ha a műalkotás inkább absztrakt irányvonalú.

Jurij Selevickij több mint két évtizede rendszeres résztvevője regionális, országos és nemzetközi kiállításoknak, plein aireknek. A művész példaképének Erdélyi Bélát, a kárpátaljai festőiskola egyik alapítóját tartja, aki amellett, hogy számára a legfőbb ihlető forrásul a kárpáti táj, az itt élő ember szolgál, látásmódjában tükröződik a gazdag és sokrétű európai művészeti hagyomány, hangsúlyozta a pályatárs munkásságát jellemezve Kopriva Attila festőművész. Aki a továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy kollégája olyan öntörvényű művész, akinek egyedi látásmódja alkotásain erőteljesen visszatükröződik. Kopriva Attila beszélt a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesületbe tömörült munkácsi művészek törekvéseiről, arról, hogy valamennyiüket az a cél vezérli, hogy a vidék gazdag művészeti hagyományait sikeresen megújítsák. Ennek kapcsán az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy amikor Jurij Selevickij képein a régi paraszti élethez kapcsolódó használati tárgyak jelennek meg, azok nem puszta dekorációk, hanem a múlt egyedi, expresszív módon történő ábrázolása.

Végül a kiállító művész mondott köszönetet Magyarország Beregszászi Konzulátusának azért, hogy évek óta nagyszabású kulturális missziót vállal fel. Ez különböző tárlatok szervezésében is megnyilvánul. A kiállításokra a művészetpártoló közönségnek ugyanolyan nagy szüksége van, mint azoknak a művészeknek, akik ily módon jutnak bemutatkozási lehetőséghez. Nemcsak a közönség reakciója fontos számunkra, hanem a kollégák véleménye is. Mindig van új a nap alatt, lehet, és kell is másoktól tanulni, hangsúlyozta a művész.

Hírek

  • Újjáéled a Munkácsi Magyar Egylet – Művelődéstörténeti barangolások Popovics Bélával

    Megújítja tevékenységét a Munkácsi Magyar Egylet, amely ismét tartalmas programokkal érdekes találkozásokkal, igényes kikapcsolódási lehetőségekkel szeretné megörvendeztetni a várost, valamint a közelebbi és távolabbi települések magyarjait, jelentették be a Munkácsy Mihály Magyar Házban megtartott ...

  • Urunk mennybemenetelének ünnepe – népi nyelven áldozócsütörtök

    Ascensio Domini – az V. század óta, húsvét utáni hetedik vasárnapon ünnepli az egyház Urunk mennybemenetelének napját, melyet az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelt. Ez a nap csütörtökre esik. Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá következő héttel befeje...

  • 106 éve hunyt el Hollósy Simon

    106 évvel ezelőtt hunyt el Hollósy Simon festőművész, a kárpátaljai és a magyar festészet meghatározó alakja. Örmény családban látta meg a napvilágot Máramarosszigeten 1857. február 2-án. Mesterségét Budapesten és Münchenben tanulta. Mestere volt Réti István és Thorma János. 1896-ban létrehozta a...

  • Re(ad)cycling – Olvasd újra: könyveket kapott a zápszonyi könyvtár

    Folytatódik a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület „Re(ad)cycling – Olvasd újra” programja. Az egyesület ezúttal a Zápszonyi Községi Könyvtárnak adományozott értékes könyvcsomagokat.

Események

Copyright © 2024 KMMI