Arany érdemkereszt kitüntetést kapott Horváth Katalin és Kovács Péter

Írta: Szabó Sándor | Forrás: KISZó | 2020. november 18.

Magyarország Ungvári Főkonzulátusán a koronavírus-járvány terjedése miatt szűk körben nyújtották át a magas rangú állami elismeréseket szerdán. Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Horváth Katalin, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének nyugalmazott docense, a Kárpátaljai Magyar Tudományos Társaság alelnöke, valamint Kovács Péter, az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium igazgatója. Előbbi a kárpátaljai magyar tudományos élet, illetve felsőoktatás területén végzett több évtizedes értékteremtő kutatói és oktatói munkája elismeréseként, míg utóbbi a kárpátaljai magyar közösség megmaradását, valamint anyanyelvének, kultúrájának megőrzését szolgáló pedagógusi és intézményvezetői munkája elismeréseként vehette át a kitüntetést.

Arany érdemkereszt kitüntetést kapott Horváth Katalin és Kovács Péter

– Sajnálatos módon a koronavírus helyzet miatt hagyománnyá vált, hogy szűk körben, ám annál nagyobb szeretettel adhatjuk át az állami kitüntetéseket – kezdte köszöntőjét Buhajla József főkonzul. – A mai napon két olyan kiváló szakember részesül magas magyar állami kitüntetésben, aki az eddigi szakmai pályafutása, életútja alapján ezt maximálisan megérdemli.

– A magam részéről nagyon szépen köszönöm az elismerést, úgy tekintem, hogy ez nem csak nekem szól, hanem annak a közösségnek, amelyben felnőttem, tanultam, dolgoztam és tanítottam

– mondta a kitüntetés átvétele után Horváth Katalin. – Ebbe mindenki beletartozik: a családom, a tanáraim, a munkatársaim és a tanítványaim is.

Kovács Péter köszönetet mondott a köztársasági elnöknek, a felterjesztő szervezet elnökének, valamint háláját fejezte ki a főkonzulnak az általa nyújtott támogatását és az átadóünnepség megszervezését.

– Csatlakozva az előttem szólóhoz, én is szeretném megköszönni az említetteken kívül a családomnak a folyamatos támogatást – fogalmazott az igazgató.  – Előfordult, hogy nem tudtam otthon maradni akkor, amikor otthon lett volna a helyem. Köszönöm a kollégáimnak, első sorban annak a néhány embernek, akik a kezdetektől velem együtt dolgoznak, és a mai napig hozzám hasonlóan sok lemondással segítik a munkámat. Természetesen hálás vagyok az egész kollektívának, az új emberekkel kiegészülve, ugyanis mindenki a maga helyén elvégzi a napi munkáját, teszi a feladatát és a kötelességét.

Ezt az elismerést úgy fogom fel, mint megelőlegezett bizalmat a munkámmal kapcsolatosan. Ha a jó Isten úgy akarja, igyekszem rászolgálni erre a bizalomra.

Zubánics László, a felterjesztő szövetség elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy minden évben, amikor az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) felkérést kap az állami kitüntetésre való felterjesztésre, akkor hála Istennek a bőség zavarával is „meg kell küzdeniük”.

– Másrészről vannak bizonyos kritériumok és nívók, hiszen egyrészből értékelni kell egy életpályát, esetleg egy megkezdett életpályánál egy megfelelő biztatást kell tenni – mutatott rá az UMDSZ elnöke. – Mindig is fölnéztem a filológiai tanszéken oktatókra és az ott folyó munkára. A 80-as években induló generáció számára óriási impulzusokat adott az akkor még egyetlen magyar oktatási központ. Nívót, tekintélyt és követendő példát mutatott. A tanszék egy teljes generációnak adott tartást, tisztességes emberi hozzáállást, tudást, valamint  tudományos tevékenységet is biztosított, amely lehetővé tette, hogy mi is valamilyen szinten itt legyünk.

Zubánics László reményét fejezte ki, hogy a kitüntetettek még nagyon sok tanítványa választja majd a tanári pályát. Hozzátette, ami nem mindig hálás, viszont nagyon szívet gyönyörködtető.

– Ezt nem lehet csak úgy csinálni, ezt szeretni kell. Az embernek a szíve akkor örül igazán, amikor látja, hogy a tanítványai közül is nagyon sokan azt a példát és azt az utat járják be, amit a pedagógus megtett. Ehhez kívánok jó erőt, egészséget – zárta köszöntőjét a szervezet elnöke.

Hírek

  • Hagyományőrző programokkal várta szolyvai látogatóit a Nagyberegi Tájház

    Október 10-én egy szolyvai csoport látogatott el a Nagyberegi Tájházba. A kirándulás egyik úti céljául a tájházat választották, ahol a résztvevők a kárpátaljai magyar népi kultúrával, a hagyományos kézműves mesterségekkel és a helyi gasztronómia különlegességeivel ismerkedhettek meg.

  • III. Kistérségi Népmesemondó Verseny Kaszonyban

    Harmadik alkalommal szervezték meg a Kistérségi Népmesemondó Versenyt a Kaszonyi Kultúrházban, a Kaszonyi Kistérség Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportosztálya, valamint a kistérség alsós módszertani csoportja közös szervezésében. A rendezvényen a kistérség oktatási intézményeinek kisdiákjai mut...

  • Hit, hűség, megmaradás – Tudományos konferencia Esterházy János emlékének tiszteletére

    2026-ban ünnepeljük Isten szolgája gróf Esterházy János születésének 125. évfordulóját, jövőre pedig tragikus halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból Magyarország Beregszászi Konzulátusa kezdeményezésére, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és az Ortutay Elemér Görögk...

  • A 82 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Beregszászban

    Nyolcvankét évvel ezelőtt a szovjet légierő két hullámban bombázta a beregszászi vasútállomást, ahol éppen számos, magyar lovas egységet, illetve menekülő észak-erdélyi magyarokat szállító szerelvény vesztegelt. A támadásnak sok halottja volt: legtöbbjük katona, de civilek is áldozatul estek. A Pro ...

Események

Copyright © 2026 KMMI