A KMDFKSZ és a Kárpátaljai Szövetség újabb ajándékozása

Írta: Sz. J. | Forrás: Kárpátaljai Hírmondó | 2021. március 23.

Az ungvári magyar diákok körében nem új keletű dolog a segítségnyújtás, jótékonykodás. Erejükhöz és tehetségükhöz mérten igyekeznek mindig segíteni azokon, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Rendszerint közös döntés előzi meg a látogatási célpont kiválasztását. Nem volt ez másként idén márciusban sem, amikor a Kárpátaljai Szövetség a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségével (KMDFKSZ) karöltve újabb jótékonysági akciót vitt véghez.

A KMDFKSZ és a Kárpátaljai Szövetség újabb ajándékozása

2021-ben ismét gyerekruhákat vittünk Kárpátaljára. Az adományok elosztásában helyi szervezetek nyújtottak segítséget. A korosztályok szerint szétválogatott ruhácskákat, könyveket és játékokat több kárpátaljai intézményhez is eljuttattuk. Az adomány egy részének elosztásában a Makkosjánosi Görögkatolikus Egyházközség és Egressy Miklós atya nyújtott segítséget, aminek köszönhetően óvodás és kisiskolás korú gyerekek kaphattak ruhákat. Az idei adomány jelentős részét csecsemőruhák tették ki. Ennek megfelelően a munkácsi kórház újszülött osztályának árváihoz juttattuk el azokat. Mivel a járványügyi helyzetre való tekintettel A KMDFKSZ és a Kárpátaljai Szövetség újabb ajándékozása a kórházba történő belépés szigorú szabályokhoz és engedélyekhez kötött, így egy munkácsi jótékonysági szervezet, a Zolote Szerce (Arany Szív) nyújtott hathatós segítséget.

A gyerekruhákat a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba és a Ráti Szent Mihály Gyermekotthonba (amely a gyerekek korából kifolyólag könyv- és játékcsomagokból álló adományban részesült), a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége adta át. A szervezetek együttműködése lassan hagyománnyá válik, hiszen a KMDFKSZ az elmúlt év során is több karitatív projekt megvalósításában vett aktívan részt.

Lőrinc Ingrid, a KMDFKSZ elnöke elmondta, nagyon örültek, hogy a Kárpátaljai Szövetséggel karöltve segíthettek a hazai gyermekotthonoknak.

– Óriási öröm kísérte az átadást. Mindkét helyszínen hatalmas szeretettel fogadtak bennünket. Köszönjük szépen a Kárpátaljai Szövetségnek a felkérést, boldoggá tett minket, hogy még az ilyen karantén által korlátozott időszakokban is hozzá tudtunk járulni a gyermekek fejlődéséhez. Jó volt újra megtapasztalni azt, hogy bár mi jöttünk ajándékokat adni, mégis mi távoztunk pozitív töltéssel és visszajelzésekkel.

Katona Veronika, a KMDFKSZ alelnöke szintén részt vett az átadásban, melyről a következőképp számolt be:

– Én mindig is szívügyemnek tekintettem azt, hogy amikor lehetőségem adódik rá, akkor segítsek vagy közreműködjek a segítségnyújtás folyamatában, azoknak a személyeknek, akiknek erre bármilyen formában szükségük van. Éppen ezért nagyon szívesen vettem részt a diákszervezethez beérkezett kisebb ruhaadományok átadásában. Bár a járványügyi helyzet miatt közvetlenül nem találkozhattunk a gyerekekkel, bíztam abban, hogy ezek a kisruhák, ha csak kis mértékben is, de mosolyt fognak csalni egy kislány vagy egy kisfi ú arcára, mert ennél nincs nagyszerűbb érzés a világon.

Hírek

  • Újjáéled a Munkácsi Magyar Egylet – Művelődéstörténeti barangolások Popovics Bélával

    Megújítja tevékenységét a Munkácsi Magyar Egylet, amely ismét tartalmas programokkal érdekes találkozásokkal, igényes kikapcsolódási lehetőségekkel szeretné megörvendeztetni a várost, valamint a közelebbi és távolabbi települések magyarjait, jelentették be a Munkácsy Mihály Magyar Házban megtartott ...

  • Urunk mennybemenetelének ünnepe – népi nyelven áldozócsütörtök

    Ascensio Domini – az V. század óta, húsvét utáni hetedik vasárnapon ünnepli az egyház Urunk mennybemenetelének napját, melyet az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelt. Ez a nap csütörtökre esik. Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá következő héttel befeje...

  • 106 éve hunyt el Hollósy Simon

    106 évvel ezelőtt hunyt el Hollósy Simon festőművész, a kárpátaljai és a magyar festészet meghatározó alakja. Örmény családban látta meg a napvilágot Máramarosszigeten 1857. február 2-án. Mesterségét Budapesten és Münchenben tanulta. Mestere volt Réti István és Thorma János. 1896-ban létrehozta a...

  • Re(ad)cycling – Olvasd újra: könyveket kapott a zápszonyi könyvtár

    Folytatódik a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület „Re(ad)cycling – Olvasd újra” programja. Az egyesület ezúttal a Zápszonyi Községi Könyvtárnak adományozott értékes könyvcsomagokat.

Események

Copyright © 2024 KMMI