138 éve született Babits Mihály

Ma 138 éve született Babits Mihály költő, műfordító, akadémikus, a Nyugat nemzedékének egyik legnagyobb költője. Költészetében az antik világ képeitől a középkoron át a modern világig jutott el, egyike a legképgazdagabb költőknek. Szépprózája a költői szimbolizmustól a szigorú realizmusig terjed, jelentősek tanulmányai, esszéi, irodalomtörténeti munkái is.

Szekszárdon született 1883. november 26-án nemesi, értelmiségi családban, apja törvényszéki bíró volt. Iskoláit Pécsett és Pesten végezte, a ciszterciek pécsi főgimnáziumában érettségizett 1901-ben. A budapesti egyetem magyar–francia szakára iratkozott be, de a franciát csakhamar a latinnal cserélte fel. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanult, érdeklődött a modern külföldi irodalom iránt, rendkívüli műveltsége kivételesnek számított kortársai körében. Írni még középiskolás korában kezdett, prózával, verssel és műfordítással is kísérletezett.

Egyetemi évei alatt Négyesy László legendás stílusgyakorlat-óráin kötött életre szóló barátságot Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. A diploma megszerzése után Baján, Szegeden, Fogarason tanított, 1911-től Újpesten volt gimnáziumi tanár. 1902-től megjelenő verseire és műfordításaira figyelt fel Ignotus, a Nyugatnak a folyóirat indulása, 1908 óta munkatársa, 1916-tól szerkesztője, majd főszerkesztője volt.

Első verseskötete 1909-ben jelent meg Levelek Iris koszorújából címmel. Erőteljesen hatott rá az antik kultúra, műveit ekkor is, későbbi korszakaiban is formai igényesség jellemezte.

Szemléletének konzervatív vonásai főként a kultúra értékeinek őrzésére vonatkoztak. 1911-ben fogott bele legnagyobb műfordítói munkájába, Dante Isteni színjátékát ültette át magyarra. Jelentős műfordítása még Shakespeare-től A vihar, Baudelaire-től A romlás virágai, Szophoklész Oidipusz királya és az Erato című gyűjtemény.

Az 1910-es évek közepén az egyébként zárkózott költő egyre inkább a társadalmi kérdések felé fordult. A Május huszonhárom Rákospalotán című versében az 1912-es munkástüntetésnek, a vérvörös csütörtöknek állított emléket. 1915-ben egyik verse miatt egy évre felfüggesztették tanári állásából. 1916-ban publikálta első regényét, A gólyakalifát, a személyiséghasadás problematikájának modern lélektani feldolgozását.

Lelkesen támogatta az őszirózsás forradalmat, a proletárdiktatúra idején a budapesti tudományegyetemen tanított, ezért később megfosztották tanszékétől, és nyugdíját is megvonták. Megalakulásakor, 1918-ban a Vörösmarty Akadémia alelnöke lett, 1925-től a testület elnöki tisztét töltötte be.

1921-ben feleségül vette Tanner Ilonát, aki Török Sophie néven ismert költőnő volt, és – mivel saját gyermekük nem született – Sophie öccsének kislányát fogadták örökbe. Esztergom-Előhegyen néhány évvel később nyaralót vettek, ettől kezdve Babits ideje nagy részét itt töltötte, a város kulturális életének meghatározó alakja lett. Számos neves művész látogatta meg itt, emléküket a ház úgynevezett autogramfala is őrzi.

A húszas években írta meg jelentős regényeit: 1922-ben a Timár Virgil fiát, 1923-ban a saját újpesti élményeiből táplálkozó Kártyavárat, 1927-ben az önéletrajzi ihletésű Halálfiai című családregényt.

Irodalmi tekintélye egyre nőtt: tagjává választotta a Kisfaludy Társaság, 1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátoraként döntő szava volt abban, kik kapják a Baumgarten-díjat. Lapszerkesztőként szívesen adott helyet a népi költők és a fiatalok műveinek, de idegenkedett a szocialistáktól és a nyílt politizálástól. József Attiláról alkotott véleményét is ez befolyásolta: tehetségét ugyan elismerte, de viszonyuk nemzedéki, esztétikai ellentétek miatt megromlott.

A harmincas években született művei közül kiemelkedik az 50 középkori latin himnuszt tartalmazó Amor Sanctus – Szent szeretet című fordításgyűjteménye, amelynek igényes előszavát is ő írta. Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című disztópiája (negatív utópiája) 1933-ban jelent meg, humanizmusának, háborúellenességének tükröződése.

Az európai irodalom története című átfogó munkája 1936-ra készült el, melyben a páratlan műveltségű író lírai vallomása olvasmányairól, könyvélményeiről, világirodalomról.

Daganat okozta gégeszűkületet állapítottak meg nála 1937 áprilisában, állapota a műtét után csak átmenetileg javult. A fenyegető háború és súlyosbodó betegsége arra késztette, hogy kilépjen elefántcsonttornyából, és hitet tegyen: az 1940-ben megjelent bibliai témájú, jelképes elbeszélő költeménye, a Jónás könyve emberi és művészi fejlődésének összefoglalása. 1941 márciusában még megtartotta akadémiai székfoglalóját, de ezután szinte teljesen beszédképtelen lett, környezetével beszélgetőfüzetekben kommunikált.

1941. augusztus 3-án a budapesti Siesta szanatóriumba szállították, ahol másnapra virradó éjjel meghalt.