-
Véget ért a Mikes Kelemen Alkotótábor
Írta: Gál Adél | Forrás: | 2023. július 18.
Történelmünk és hagyományaink elevenedtek meg a lassan három évtizedes múltra visszatekintő Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótáborban, közismert nevén „Jurtatáborban”.
-
135 éve született Füst Milán
Írta: | Forrás: | 2023. július 17.
Füst Milán magyar író, költő, drámaíró, esztéta, a magyar szabadvers megteremtője 1888. július 17-én született Budapesten.
Polgári családból származott, de kisgyermekkora óta árva volt, aki nehéz anyagi körülmények között, szívós kitartással szerezte tudósi színvonalú műveltségét, amelyben jelentékeny helyet foglalt el az antik görög kultúra és a Biblia. Ez a két kulturális világ mindvégig erősen hatott költészetére.
Ifjúkorától fogva jó barátja volt Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes. Velük együtt ismerte meg a világirodalom modern törekvéseit.
-
Bemutatkozik a Kárpátalja Hírmondó
Írta: Lengyel János | Forrás: | 2023. július 16.
A Magyar Múzsa című kulturális folyóiratot 2017-ben indította útjára a Magyar Újságírók Közössége, pontosabban annak elnöke, dr. Lovas Dániel, aki egyben a lap főszerkesztője is. Újraindulás volt, mert korábban Kecskeméten hasonló névvel rövid ideig már működött egy folyóirat, amit ugyancsak Lovas Dániel vezetett.
-
Kárpátalja anno: J. Lányi András, a Kárpátok szerelmese
Írta: Marosi Anita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. július 15.
Nemrég egy nagyon szívhez szóló könyv akadt a kezembe. Szívhez szóló annak, aki szereti Kárpátalját, a Kárpátok hegyeit, élővilágát. Horváth József szerkesztésében Szarvasbőgés a Kárpátokban címmel jelent meg 2018-ban az a kiadvány, ami J. Lányi András vadász és erdész élményeit írja le.
-
Töltekezés a Marangos partján – Kárpátaljai pedagógusok tábora Visken
Írta: A Hagyományok Háza sajtószolgálata | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. július 14.
A Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja harmadik alkalommal rendezett helyi pedagógusoknak kézműves tábort július 3-7. között Visken. A találkozó tapasztalatairól Vörös Zsuzsanna, az Intézmény közművelődési szakembere számolt be.
-
Színfalak mögött: Polyák Anita színművészhallgató
Írta: Orosz Veronika | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. július 13.
Polyák Anita – Borzsovai születésű fiatal, energikus és pozitív színművészhallgató a Kaposvári Egyetemen. Emellett a Beregszászi Megyei Magyar Drámai Színházban és a budapesti Nemzeti Színházban játszik. Mottója: „Vagy a legnagyobb odaadással csináld a színházat, vagy sehogy!” A színfalak mögött mai részében róla olvashatnak bővebben.
-
Felnőttek számára tartottak kézművestábort Visken
Írta: ev | Forrás: karpataljalap.net | 2023. július 12.
A Hagyományok Háza Hálózat ‒ Kárpátalja immáron harmadik alkalommal szervezett felnőttek számára kézművestábort július 3‒7. között. A program célja, hogy azon kárpátaljai kézművesek, akik gyerekekkel foglalkoznak, megismertessék a hagyományos, azaz természetes anyagokkal való kézművestechnikákat. Az esemény egyben a hálózat által tavasszal elindított hétvégi kézművesképzés része is volt, amelyet egy őszi képzés zár majd le.
-
Végállomás nélkül – Lengyel János legújabb könyvéről
Írta: Bánki Éva | Forrás: | 2023. július 11.
Reménytelenül sötét világba vezetnek Lengyel János írásai.
Élünk, valami történik mindig velünk – de vajon micsoda?
A valóság egyre kiismerhetetlenebb és egyre fenyegetőbb – ha még egyáltalán beszélhetünk valóságról. Könyvek és sorozatok közt élünk, ki-be sétálhatunk egyik világból a másikba: a nagy pestisjárvány vagy a reformáció idején hajthatjuk le a fejünket, hogy aztán Julius Caesar korában ébredjünk másnap. Akárhol lehetünk, de eközben nem vagyunk sehol sem. Rengeteg valóságunk van, de hiányzik a sajátunk, az egyetlen.
-
514 éve született Kálvin János
Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. július 10.
514 éve, 1509. július 10-én született Jean Calvin (vagy ahogy magyar nyelvterületen ismert: Kálvin János) svájci teológus, reformátor, a kálvinizmus névadója.
-
Emléktábla az operett klasszikusának
Írta: LTL | Forrás: szon.hu | 2023. július 09.
Huszka Jenő emléktábláját avatták fel Beregszászban nyíregyházi közreműködéssel.
„Londonban, hej, van számos utca...”, „Darumadár fönn az égen...”, „Doktor úr, a maga szíve sose fáj...” – néhány örökzöld Huszka Jenőtől, a magyar operettmuzsika klasszikusától. A nevéhez fűződik a Bob herceg, a Gül Baba, a Lili bárónő és a Mária főhadnagy is. A nyíregyházi székhelyű Szentpétery Zsigmond-díjas Beregszászért Alapítvány ajándékaként a Kárpátaljai Református Egyház Püspöki Hivatala, Fedák Sári egykori kastélya homlokzatára került fel a napokban Huszka Jenő neves zeneszerző emléktáblája, aki a magyar operettet világhírűvé tevő Bob herceg című zeneművét itt, Beregszászban, Fedák Sári vendégeként fejezte be 1902 decemberében. Az operettet a primadonnának írta, a címszerepet ő, azaz Zsazsa játszotta. Akkoriban (sajnos, akárcsak a háborús helyzet miatt ma is Kárpátalján) előfordult, hogy nők játszottak férfi szerepet, Fedák Sári például Bob, azaz György hercegen kívül János vitézt is alakította a színpadon.