-
Salánk Rákóczira emlékezett
Írta: Nagy Nikolett | Forrás: Kiszó | 2012. február 15.
Február 11-e ugyan nem piros betűs esemény a naptárban, a kárpátaljai magyarság számára mégis jeles dátum. Ezen a napon van az emlékezés ünnepe. Olyan nagy előd tetteit idézzük fel, aki nagy szerepet vállalt a nemzet fennmaradásában, régi szabadságának helyreállításában. II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1711. február 11-én Salánkon tartotta utolsó országgyűlését. Ebből az alkalomból a község polgárai felidézik a Nagy Fejedelem tetteit, jelentőségét. Idén még az égiek is áldásukat adták az eseményre: „hétágra sütött a nap”.
-
Sikeres a Márai-program
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: Kiszó | 2012. február 15.
A tavaly elindult Márai-program célja a könyvtárak kiadványokkal való ellátása. Magyarországon közel hatszáz, a határon túl mintegy ötven intézmény részesült támogatásban. A tékák ötszáz műből válogathattak. A sikeres pályázók között volt a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat is. A községekben felmérést készítettünk, melyik az a tíz magyar nyelvű mű, amelyre a legnagyobb szükségük van. A megrendelésnél ezt vettük figyelembe – fejtette ki az ünnepélyes átadáson Varga Éva igazgató.
-
Bagu Balázs Irodalmi Társaság alakult
Írta: Tuba Gizella, a bátyúi könyvtár vezetője | Forrás: Beregi Hírlap Online | 2012. február 12.
Mivel olvasóink között sokan vannak, akik nemcsak szeretik az irodalmat, hanem maguk is írogatnak, ezért úgy gondoltam, hogy szervezni kellene egy irodalmi társaságot. Megkérdeztem Sas Piroska amatőr költőt, Bihari István tollforgatót, dr. Deák Ferenc egyetemi tanárt, a pszichológiai tudományok kandidátusát, mit szólnak az ötlethez.
-
Táncház Borzsován
Írta: Tudósítónk | Forrás: Beregi Hírlap Online | 2012. február 11.
Egykoron hét napból hetet dolgoztak az emberek, de a fiatalok egy éjszakát, jellemzően szombaton vagy vasárnap, rászánták arra, hogy elmenjenek a táncházba. Ezen rendezvényeknek általában a kocsmák — amelyeknek az étel- és italforgalmazás mellett kulturális terük is volt — vagy özvegyasszonyok, özvegyemberek háza adott otthont. A helyiségeket kiadták bérbe, és a kezesnek kellett a bérleti díjat előteremteni.
-
Magyar táncművészeti oktatás
Írta: Bernár | Forrás: Beregi Hírlap Online | 2012. február 11.
Dr. Diószegi László koreográfus a magyar táncművészet és tánckultúra témakörében tart foglalkozássorozatot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója a havonta tartandó szakkollégiumon a magyar tánckultúra rejtelmeit ismerteti a kárpátaljai fiatalokkal. Dr. Diószegi László a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a táncházmozgalom elindításával egyidőben kezdett el néptánccal foglalkozni.
-
Látványos Bartók-gála a filharmóniában
Írta: Tudósító | Forrás: szatmar.ro | 2012. február 09.
Fennállásának egy éves évfordulója alkalmából színvonalas gálaestet rendez a Szatmári „Bartók Béla" Hagyományőrző és Kulturális Egyesület. Az „Ez a világ sem kell már nékem, nálad nélkül szép szerelmem" címet viselő rendezvénynek a „Dinu Lipatti" Filharmónia ad otthont február 14-én. Népi hagyományaik ápolása, a magyar kultúra kincseinek megőrzése és felelevenítése a célja annak a kulturális egyesületnek, mely több mint egy éve alakult Szatmárnémetiben tanárok, tehetséges diákok és egyházi személyek közreműködésével.
-
Darwin-napot tartanak a Szatmár Megyei Múzeumban
Írta: Tudósító | Forrás: szatmar.ro | 2012. február 09.
Amikor 1831-ben elindult földkörüli útjára, maga Darwin sem gondolta, hogy milyen jelentőségű felfedezést fog tenni. Bizonyára tele volt kíváncsisággal, izgalommal, félelemmel, amikor a kis háromárbocos Beagle fedélzetén megkezdte 5 évig tartó utazását. Felfedezőútja a modern tudomány egyik legjelentősebb, legmeghatározóbb elméletéhez vezetett.
-
Markáns szatmári egyéniség: táncoló legénybotok művésze
Írta: Széles Szabolcs | Forrás: szon.hu | 2012. február 09.
A Mátészalkán élő Siska Tiborról nyugodtan el lehet mondani, hogy egy univerzális ember. A Szatmár Táncegyüttes egyik alapító tagjaként fontosnak tartja a népi hagyományok ápolását, melyet a Tunyogmatolcsi Ifjúsági Néptánccsoport összefogásával, és a botfaragás művészetével már hosszú ideje kihangsúlyoz. Az 1984-es esztendőben kezdődött kötődéses kapcsolata a botokkal.
-
Hangokra álmodott kiállítás
Írta: M. Magyar László | Forrás: szon.hu | 2012. február 09.
HangON címmel interaktív kiállítás nyílt február 7-én 14 órakor a X. Miskolci Művésztelep és a Nagy Kunszt Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeum közös rendezésében a nyíregyházi Jósa András Múzeumban. A kiállító művészek a látható és „láthatatlan” alkotások mindegyikét hangokra álmodták és komponálták meg. A kiállítást Orosz Csaba képzőművész nyitotta meg A tárlat március 25-ig tekinthető meg. A kiállításhoz kapcsolódóan a múzeum foglalkozásokra várja az általános és középiskolás diákcsoportokat február 14. és március 23. között előzetes bejelentkezés alapján.
-
Auschwitz Album Kisvárdán
Írta: Vincze Péter | Forrás: szon.hu | 2012. február 08.
A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, a Soha többé Soá! Alapítvány, a Kisvárdai KALANIT Magyar Izraeli Társaság, Kisvárda Város Önkormányzata, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, közös rendezésében nyitotta meg meg február 9–én (csütörtökön) délután 16 órakor a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Dísztermében az Auschwitz Album Rólunk, nekünk, nélkülük című kiállítást.