Kárpáti Magyar Krónika – XXIII. (XX.) évfolyam, 14. (268.) szám. 2019. július 30.

Írta: Zubánics László, Dupka György, Szemere Judit, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2019

Ez volt 2019 júliusa folyamán

Elismerések

* A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány idén Csernicskó István professzornak nyújtotta át a Lőrincz Csaba-díjat. Az elismerést olyan tudósok, újságírók, politikusok, írók és szakértők kapják, akik kiemelkedő külpolitikai és nemzetpolitikai tevékenységet végeznek.

* Kovács Eleonóra író, a KVIT tagja a Hajdúböszörményi Írótábor Vörös István vezette íróiskolájának különdíjában részesült.

Fontosabb események, rendezvények

 

2019. június 29-július 3. Magyarországi és helyi önkormányzati támogatással felújított családorvosi rendelőt adtak át a nagyszőlősi járási Tiszaújlakon, Tiszabökényben és Mátyfalván, valamint az ungvári járási Kisdobronyban. Az ünnepélyes átadásokon elhangzott, hogy Kárpátalján 2019 végéig 39 családorvosi rendelőt újítanak fel magyar kormányzati támogatással.

2019. július 1. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévzáró és diplomaátadó ünnepséget tartott – a hagyományhoz híven – a beregszászi református templomban. Az egybegyűlteket Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora köszöntötte. Ezután Orosz Ildikó, a főiskola rektora tartotta meg ünnepi és évértékelő beszédét, amelyben elmondta, hogy összesen 1210 hallgató fejezte be a tanévet, közülük 228 végzős. 16 hallgató két szakon folytatta tanulmányait, ők egyszerre két diplomát kaptak. Orosz Ildikó kiemelte, hogy 2016 óta számos magyarellenes tevékenység sújtotta a kárpátaljai magyarságot. A végzősöknek sok sikert, boldogulást és aktív szerepvállalást kívánt Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára. A diplomázók nevében Kiss Krisztina magyar nyelv és irodalom szakos végzős hallgató mondott köszönetet. A végzős hallgatók fogadalomtétele és a diplomák általános ismertetése után a végzősök átvehették a végzettséget igazoló oklevelüket. A friss diplomásokat mások mellett köszöntötte Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az ukrán parlament képviselője. A rendezvény a történelmi egyházak képviselőinek áldáskérésével és a Szózat eléneklésével zárult.

2019. július 2–6. A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum adott otthont a Sámuel Alapítvány által szervezett tábornak, amelyben összesen 35 gyermek vett részt. A nevelői-kisegítői gárdát 13 fő alkotta, akik teljes odaszánással munkálkodtak azon, hogy a gyermekek sem testiekben, sem lelkiekben ne szenvedjenek hiányt.

2019. július 3–7. Huszonhetedszer szervezte meg a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet a Kisebbségekért ─ Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Felsőszinevéren. Az idei év témája: Kisebbségek jogfosztása Ukrajnában. A megnyitón beszédet mondott Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Az utóbbi szónok kiemelte, hogy ezeknek a táboroknak legfontosabb feladata a számvetés. – Foglalkozzunk a múlttal, jelennel és a jövővel!” – fogalmazott az államtitkár. A megnyitót követően a Kárpát-medencei magyarság képviselői nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetéseken ismertették az anyaország, illetve az elszakított országrészek aktuálpolitikai helyzetét. Délután a határ menti és határon átívelő együttműködések kérdése kerül előtérbe. A napot a Chioggiai csetepaté c. szabadtéri színházi előadás zárta a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatánakelőadásában.

A nemzetpolitikai kerekasztalt dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke nyitotta meg, majd Répás Zsuzsanna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikáért Felelős Államtitkárságának politikai főtanácsadója moderálásában kezdődött meg a kerekasztal-beszélgetés. A Vajdaság képviseletében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke számolt be a szerbiai magyarság helyzetéről. Az erdélyi aktuálpolitikáról Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke, Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke tartott beszámolót. Ezután Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke beszélt a horvátországi magyarságról, és a nemzeti kisebbségek érintő pozitív diszkriminációról. Az amerikai magyar kisebbségről, a többség kisebbséghez való viszonyáról és közösségépítésről tartott beszámolót Ludányi András politológus, történész, majd Szekeres Zsolt, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnöke, az Amerikai Magyar Koalíció igazgatósági tagja szólalt fel, aki a nemzeti kisebbségek önszerveződésének megszilárdítására hívta fel a figyelmet. Zárszót mondott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki a július 21-i választásokon való részvételre buzdította a hallgatóságot. A határ menti és határon átívelő együttműködésekről Tilki Attila, Kota György és Barta József Mátis Jenő beszélgetett. Az alkalmon a magyar–ukrán kapcsolatok rendezéséről, turizmusfejlesztésről, Kárpátalját és Magyarországot érintő gazdasági kérdésekről és problémákról esett szó. A továbbiakban bemutatták a Kárpátaljai Gasztrokalauzt.

2019. július 4. Immáron tizenharmadik alkalommal került sor Balatongyörökön a helyi honismereti kör (elnöke: Piszter Péter) szervezésében a Nemzeti Hétre. A történelmi hangulatú eseményen különleges programok várták a vendégeket, s már hagyomány, hogy Kárpátalja is kiemelt figyelmet kap a majd’ egyhetes rendezvényen. Az előző években több ismert kárpátaljai közéleti személyiség – Dupka György, Zubánics László, Marcsák Gergely, Füzesi Magda – is megfordult a nemzeti összetartozás jegyében zajló eseményen. Ezúttal a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, Dunda György tartott előadást Mi lesz veled, Kárpátalja? címmel. Ebben szó esett vidékünk múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a kárpátaljai magyarság aktuális helyzetéről, kilátásairól.

2019. július 6. Nagymuzsalyban falunapot tartottak, amelyet a szervezők Nagymuzsalyi Vigadalomnak keresztelték el. Gazdag kulturális műsorral kedveskedtek a kicsiknek és a felnőtteknek is. Bemutatkozott a beregszászi Street Dance és Princes tánccsoport, a kisbégányi Erzsébet, valamint a halábori Tiszavirág néptánccsoport.

2019. július 6. Péterfalván a vidámparkban megrendezték a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok napját a Kárpátaljai Református Egyházkerület és a Máramaros-Ugocsai Egyházmegye szervezésében.

2019. július 6. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának köszönhetően idén is megvalósulhatott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) Önellátó nagycsalád elnevezésű programja, amelynek keretében kisállatokat és terményt, tápot kaptak azon tagcsaládok, akik az eddigi évek során nem vettek részt az akcióban.

2019. július 6. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – aki egynapos munkalátogatást tett a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében – Ungváron beiktatta tisztségébe Kárpátalja új kormányzóját, Ihor Bondarenkót.

2019. július 6. Felvidéki és kárpátaljai egyetemek rektorai tanácskoztak a Kárpát-medencében történő egyetemi átjárhatóságról, valamint a tanár- és diákmobilitásról a XXVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem utolsó paneljén. Az eseményen Juhász György, a komáromi Selye János Egyetem rektora, Orosz Ildikó, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora és Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense, az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet igazgatója beszélgettek Ljubka Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Miniszteri és Parlamenti Államtitkári Kabinet külügyi főtanácsadója moderálásával. A beszélgetés zárásakor Ljubka Katalin rávilágított, hogy a kárpátaljai felsőoktatás ütközőköveiről volt szó ugyan, ám ezekből a kövekből lehet építkezni a jövőben.

2019. július 6–7. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében ezúttal Tiszaásvány, Tekeháza, Szászfalu és Ökörmező óvodáját adták át. A tavalyi évben külső és belső felújítási munkálatokat végeztek az intézményekben.

2019. július 6–12. Megrendezték a 24. Péterfalvai Népzenei, Néptánc- és Kézművestábort, amely messze vidéken híressé vált. Az idén is több mint háromszáz gyermek és felnőtt zenélt, táncolt, énekelt vagy épp kézműveskedett egy héten át. Az idők során már nemcsak Pál Lajos és Pálné Jancsó Katalin, de gyermekeik, Pál István Szalonna és Pál Eszter is kiveszik a részüket a szervezői feladatokból. A tábor szervezésében ezúttal is közreműködött a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). Az esemény ideje alatt megrendezésre került a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia ének-zenei képzése is, amelyen a kárpátaljai zenetanárok és óvodapedagógusok vettek részt. A Hagyományok Háza Hálózat harmadik éve működő kárpátaljai kirendeltsége ünnepélyesen átadta okleveleit közel 60 kárpátaljai pedagógusnak, akik a hálózat népzenei és néptáncképzésében vettek részt, a rendezvény végén pedig a Kölcsey-pedagógusakadémia résztvevői is tanúsítvánnyal lettek gazdagabbak. A műsort záró rendezvényen Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul mondott beszédet.

2019. július 7. Hetedik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző perecfesztivált Asztélyban. Az ünnepélyes megnyitón Nagy Anna, a község polgármestere, Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke, Fancsali Árpád, Székelyfancsa polgármestere és Halász László, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal művelődési és turisztikai osztályának vezetője köszöntötte a résztvevőket. A hagyományőrző fesztiválra a község testvértelepüléseiről: Vékényről, Beregsurányból, Orosházáról és az erdélyi Székelyfancsáról is érkeztek vendégek.

A rendezvény keretein belül átadták az újonnan megépült műfüves focipályát is.

2019. július 8–12. Megtartották a XVII. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia képzéseit a KMPSZ szervezésében. A továbbképzésen hét szekcióban, 40 órában folyt a munka.

2019. július 9. Az Ungvári Néprajzi és Népi Építészeti Múzeumban Beregszász kincsei címmel nyílt kiállítás. A 48 akvarell-, olaj- és akrilfestmény helyi, odesszai és kijevi művészek munkája. Olga Szakalos, a tárlat szervezője elmondta, hogy a 19 művész előzetesen plein air-en vett részt Beregszászon, ott készültek a szóban forgó festmények is. A kiállítás megszervezését a Beregszászi Városi Tanács támogatta.

2019. július 9. Megszentelték és a helyére emelték a Beregszászon épülő Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium épületének két méter magas, háromágú görögkatolikus keresztjét. Az építéskezés várhatóan 2019 karácsonyára fejeződik be. Az épület a tervek szerint a szakkollégium mellett templomot, múzeumot, könyvtárat és irodákat foglal majd magába. Az eseményen ünnepi beszédet mondott Marosi István, az Ortutay-kollégium vezetője, Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke, Brenzovics László, az ukrán parlament képviselője. Ezután Nílus püspök megszentelte a keresztet, amelyet aztán daru segítségével emeltek a magasba, és helyeztek el a kollégium kupolájának tetején.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Babják Zoltán beregszászi polgármester, Zubánics László, az UMDSZ elnöke, Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye helynöke, valamint a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Egyházkerület papsága és Beregszász városának érdeklődő közönsége.

2019. július 10. Nyomdába került az Együtt 2019/3. száma. A lapszámban Finta Éva, Németi Anett, Shrek Tímea versei, Bartha Gusztáv, Shrek Tímea, Cseh Sándor, Szöllősy Tibor prózái szerepelnek, valamint Ortutay Péter műfordítását, Marcsák Gergely recenzióját, Ortutay Mária könyvreflexióját, Kása Csaba tanulmányát és Dupka György történelmi szociográfiáját olvashatjuk. A gyűjteményt a Kárpátaljai Kultúrkrónika zárja. A lapszámot Kalitics Erika munkácsi festőművész munkáinak reprodukcióival illusztráltuk.

2019. július 11. Az Ungvári járás egyik legnagyobb településén, Szerednyén helyezték el megyénk újabb magyar kulturális központjának az alapkövét. A település egykori egyik legnevezetesebb építményét rekonstruálják, ahol vasárnapi iskola, kultúrház és Magyar Ház létesül a közeljövőben. Az ünnepélyen Szerednye polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédet mondott Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke, Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos. Az utóbbi szónok kiemelte, hogy Butler János magyarországi támogatásból megújuló romokban álló rezidenciájának újjáépítésével a magyar kormány támogatja Kárpátalja idegenforgalmának fejlődését. A Butler-kultúrkúria és Magyar Ház renoválási munkálatai már idén ősszel elkezdődnek, és előreláthatóan jövő év második felében kerülhet sor a központ átadására.

2019. július 11. Tíznapos olaszországi turnéjáról tért haza a beregszászi színház. A körút során három helyszínen mutatták be a társulat emblematikus előadását, Csehov Három nővér című darabját Vidnyánszky Attila rendezésében. A Római Magyar Akadémián szülőföldünk került „terítékre”: Szűcs Nelli, Tarpai Viktória, Trill Zsolt és Kacsur András részvételével Kárpátalja tematikájú kerekasztal-beszélgetést szerveztek. A beszélgetést követően a Nagy Zoltán Mihály műve alapján készült A Sátán fattya című filmet vetítették le az egybegyűlteknek. A Zsigmond Dezső által rendezett alkotáshoz kapcsolódóan a Tóth Esztert alakító Tarpai Viktóriát a női sors megéléséről kérdezték. A főszereplő szólt arról a párhuzamról, amely a második világháború alatti és utáni, illetve a napjainkban tapasztalható női sorsokat jellemzi, miszerint a háború idején egyedül maradt nők, csakúgy, mint napjainkban a külföldi munkavállalás, az elvándorlás miatt a háztartásokat évekig, évtizedekig egyedül vezető anyák, feleségek sorsa sok hasonlóságot mutat. Szűcs Nelli, a beregszászi színház alapító tagja arról beszélt, hogy jóllehet, ma már a budapesti Nemzeti Színház oszlopos tagjai is, de gyökereik Kárpátalján maradtak. Az ugyancsak beregszászi társulatalapító Trill Zsolt a trianoni döntéshez kapcsolódóan elmondta: fájdalmasak az akkor meghúzott határvonalak, azonban azokat elsősorban önmagunkban kell legyőznünk. Kacsur András színházigazgató anyanyelvünk, identitásunk megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

2019. július 11. Újabb pályázatokat hirdettek meg az Egán Ede-program keretében a Rákóczi-főiskola átriumában. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy az elmúlt két és fél év alatt 24 ezer sikeres pályázat ért célba, ami 13,5 milliárd forintnyi fejlesztést jelent. Az összfejlesztés volumene közel 60 millió euró, azaz több mint 18 milliárd forint értékben valósult meg. Kiemelte, hogy július 15-től lehet pályázni a mezőgazdasági kategóriában újabb támogatásokra. Majd mindenkit biztatott, hogy pályázzanak, hisz Kárpátalján van jövője a magyarságnak, és az anyaország továbbra is töretlenül kiáll a helyi kisebbség mellett.

2019. július 11. Az ukrán parlament megszavazta a választási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek alapján 2023 decemberétől a jelenlegi vegyes rendszerről áttérnek a nyílt listásra a parlamenti képviselők megválasztása során.

2019. július 11–14. Munkácson, a Szent Imre Kollégiumban megrendezték az Édesanyák lelkigyakorlatát a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye szervezésében.

2019. július 12. Fekete festékkel öntötték le Brenzovics László választási plakátjait a Nagyszőlősi járásban. A rongálásról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke adott hírt Facebook-oldalán.

2019. július 12. A nemzetpolitikai államtitkárság azonnali támogatásról döntött a vasárnapi viharban súlyosan megrongálódott Szürtei Középiskolát ért károk helyreállítása érdekében. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programjának terhére nyújtanak anyagi támogatást az iskola részére, amely a település egyetlen oktatási intézménye.

2019. július 13. Új helyszínen, a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontban várták az érdeklődőket a IV. Kuruc lovasnapra. A kárpátaljai lovasiskolák képviselői és az egyéni indulók lómustrán, lovasbemutatón, ügyességi versenyen bizonyíthatták rátermettségüket. A kategóriákban magyarországi szakemberekből álló háromtagú zsűri ─ Kun Attila huszárkapitány, a Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesületének elnöke, Wirth Róbert western Európa-bajnok, az El Bronco Western Ranch idegenforgalmi vezetője, Vajda Rudolf, a kecskeméti Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület hagyományőr főhadnagya ─ értékelt. A zsűri küllem és mozgás alapján bírálta a 22 indulót. A szempontok között volt többek között az összbenyomás, arányosság, fejlettség, nemi jelleg, a lépés és ügetés hossza, lendülete és szabályossága. A harmadik helyezett a munkácsi Kansas City shetlandi pónija, Jása lett. A második legkecsesebb lónak Cvitankát, a szolyvai Plemkonecentr központ hucul lovát kiáltották ki. A lómustrát Lejla nyerte. A Vadnyugati ranch orlovi keveréke meghódította a nézőket is, így a Magyarország Beregszászi Konzulátusa által felajánlott közönségdíjat is ő vihette haza. Az ügyességi versenyre nevezőknek a zsűri által meghatározott akadálypályán kellett időre négy kört teljesíteniük. Tíz bátor lovas döntött úgy, hogy benevez a versenyre és harcba száll a fődíjért. A bronzérmes Margitics Anna lett Kira nevű hucul félvérével (Szelíd Lovasközpont). Az ezüstérmet Krecsko Marija és hucul lova, Bársz (Kansas City) érdemelte ki. A verseny győztese Bodnar Vlagyiszlav lett Bisztricával, a Plemkonecentr legügyesebb hucul lovával. A díjazások mellett a szervezők jóvoltából minden lovasiskola részt vehet vendégként két-két fővel a magyarországi Nemzeti Vágtán. A nagyszőlősi lovasközpont és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) társszervezésében megvalósult IV. Kuruc lovasnapot Pál István Szalonna és bandája koncertje, valamint az ungvári Fire life tűzzsonglőr csapat lélegzetelállító bemutatója koronázta meg.

2019. július 14. Turul-ünnepség a KMKSZ szervezésében. Tiszaújlak és Tiszabökény határában a turulünnepséget harmincadszor szervezték meg. A hagyományoknak megfelelően a megemlékezés a Tiszaújlak központjában álló sóháznál vette kezdetét, ahol a különböző társadalmi szervezetek képviselői Esze Tamás és talpasai emléktáblája mellett elhelyezhették a megemlékezés és a kegyelet koszorúit. Majd a több száz fős tömeg tárogatószó mellett ahhoz az emlékjelhez vonult, amely százhatvanhárom tiszaújlaki nemzetőr nevét örökíti meg. Mint megtudtuk, az akkori településnek minden tízedik lakosa – először nemzetőrként, majd honvédként – részt vett az 1848/49-es szabadságharcban, bizonyítva a haza iránti elkötelezettségét és szabadságvágyát. A turulmadaras emlékműnél beszédet mondott Tilki Attila, az ünnepség vezérszónoka, a Magyar Országgyűlés képviselője, Zsupán Jevhen, a Kárpátaljai Ruszinok Nemzeti Tanácsának elnöke, Zubánics László, az UMDSZ elnöke, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselőjelölt. Az utóbbi hangsúlyozta: „elmúlt évek során erős, tevékeny civil szervezeteket hoztunk létre, s az anyanyelvi oktatás megyénkben az óvodától az egyetemig szintén megvalósult. Van tehát mit veszítenünk, ha hagyjuk, hogy a nemrég elfogadott jogszűkítő törvények életbe lépjenek”. A megemlékezést a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola diákjainak versmondása, illetve énekszámai foglalták keretbe. A koszorúzás előtt Pősze Sándor görögkatolikus lelkész kért áldást a kárpátaljai magyarok további életére.

2019. július 14. A hagyományos VIII. KurucFesztre a megszokott helyszínre, a tiszapéterfalvai vidámparkban hívogatta a látogatókat a tárogatószó. Pirigyi Gergely játékát követően Ferenci Attila színművész tolmácsolásában csendült fel a Rákóczi-induló. A rendezvényt Orosz Ildikó, a II. RFKMF rektora, a PCS elnöke nyitotta meg. Felszólalt Bocskor Andrea, az Európai Parlament fideszes képviselője, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés elnöke, Gaal Gergely, a Rákóczi-emlékév Testület elnöke, a rendezvény fővédnöke, Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, Tóth Miklós megyei képviselő, valamint Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke. A megnyitó végén a Rákóczi megtérése c. betétdal hangzott el Birta István kántor előadásában, majd a kárpátaljai népzenei együttesek színe-java mutatta meg, milyen a kuruc virtus. A kézművesek sátrainál ingyenes foglalkozásokkal várták az érdeklődőket, akik többek között a hímzés, horgolás, pólófestés, gipszöntés, ékszerkészítés, makramézás, csuhéfonás, gyöngyfűzés, fafaragás, bőrözés, korongozás fortélyait sajátíthatták el, íjászkodhattak, majd megpihenhettek a salánki hagyományőrzők által a terepen felállított jurtában. Az ízek és szolgáltatások utcájában sajtosok, borászok árulták házi készítésű portékáikat.

2019. július 14. Hetyenben hálaadó istentisztelet tartottak a gyönyörűen megújult kazettás templomért. Az ünnepi istentiszteletre érkezőket Cseresznye Albert helyi lelkész és Zsukovszky Miklós esperes köszöntötte. Igét hirdetett Zán Fábián Sándor püspök, aki többek között a hit és a megtérés, a megújult templomban a megújult lelkek fontosságára hívta fel a figyelmet. A közös imádságot követően Lelkes János gondnok ismertette a templom és a gyülekezet történetét, illetve beszámolt a felújítási munkálatok menetéről. A meghívott vendégek, lelkészek – köztük a Borsiból érkezett testvérgyülekezet vezetője – egy-egy igével köszöntötték az ünneplő gyülekezetet. Végezetül Cseresznye Albert az elmúlt húsz év együtt megélt csodáiért adott hálát.

2019. július 15. A kárpátaljai bűnüldöző szervek nagy erejű razziát indítottak a megye szavazatvásárlóinak felkutatása érdekében. Többek között fegyveresek jelentek meg a magyarok lakta Gyulán is. Rezes Károly megyei képviselő a Golosz karpat riporterének elmondta: biztos abban, hogy a kárpátaljai kisebbségek megfélemlítése a cél. A lap helyszíni riportjából kiderül: a lakosok úgy gondolják, ezzel szeretnék megakadályozni, hogy az emberek a kárpátaljai magyarság képviselőire adják le szavazataikat. Ukrán kommandósok törtek rá Salánk polgármesterére is.

2019. július 15. Az Ungvárhoz közeli Palágykomoróc magyar kormánytámogatással felújított református templomának ünnepélyes átadásán avatóbeszédet tartott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki visszatekintett a 13. században épült (a 800 éves templom a reformáció előtt a római katolikusok tulajdonát képezte) templom és a helyi magyar közösség hányattatásaira az elmúlt száz esztendőben. Hozzátette: „amikor egységes magyar nemzetről beszélünk, a gyakorlatban ezt mi úgy valósítjuk meg, hogy a magyar állam és kormány segíti azokat a határon túli magyar közösségeket, amelyek meg akarják őrizni az értékeiket, amelyek meg akarnak maradni”. Beszédében Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója többek között elmondta, hogy a templom belsejében a restaurátorok igen értékes freskókat és számos építészeti emléket, köztük egy kriptát tártak fel, ahol a Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényéből ismert Butler János gróf alussza örök álmát. Rámutatott: noha a régiót ma határok szabdalják részekre, a palágykomoróci templom egyik testvére megtalálható a magyarországi Csarodán, míg a másik a szlovákiai Kistoronyán, ami azt jelzi, hogy a térség valamikor összetartozott, ahogy ma már összetartozik a magyarsága. Kovács Attila, a 220 hívet számláló palágykomoróci református gyülekezet lelkipásztora igehirdetésében az összefogás fontosságát hangsúlyozva arra emlékeztetett, hogy Kárpátalja egyik legértékesebb templomának 20 évig tartó felújításán a kárpátaljai szakemberek mellett magyarországi építészek és marosvásárhelyi restaurátorok fáradoztak.

2019. július 15–20. Huszonnegyedik alkalommal szervezték meg a Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábort, ismertebb nevén a Jurta-tábort. A Kész házaspár, Barnabás és felesége, Margit ezúttal is színes programot kínált a gyerekeknek. Az idei év tematikája a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódott. 45 iskolás vett részt a hét jurtából álló táborban.

2019. július 15–20. Huszonnegyedik alkalommal szervezett magyar nyelvi tábort a szórványban élő gyerekek számára a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség gyermeklapja, az Irka. Helyszíne a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt.

2019. július 16. Hatályba lépett a 2019. április 25-én Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa által megszavazott államnyelvi törvény.

2019. július 16. A magyar kormány kiállásáról biztosította a kárpátaljai magyarság egybehívott képviselőit Szijjártó Péter magyarországi külügyminiszter a Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott találkozón.

2019. július 16–20. Hajdúböszörményben megrendezték a VIII. Hajdúböszörményi Írótábort, amelynek munkájában a KVIT képviseletében Csordás László és Kovács Eleonóra vett részt.

2019. július 17. Ünnepélyesen átadták a Kisgejőci Egri Ferenc Oktatási-Nevelési Komplexum új épületét.

2019. július 17. Elhelyezték az eszenyi óvoda alapkövét. Az építési munkálatok a magyar kormány támogatásával várhatóan másfél év múlva fejeződnek be. Beszédet mondott Kovácsikné Scheuer Antónia, az ungvári főkonzulátus vezető konzulja, Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke, Kovács Ferenc polgármester, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője. A munkálatokra áldást kért Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese. Az alkalmon fellépett a Komótos Együttes és a helyi óvodások csoportja.

2019. július 17. Ünnepélyes keretek között letették a Nagyszőlősi 3. Számú Perényi Zsigmond Középiskola tervezett korszerű sporttermének alapkövét, amely magyar állami forrásokból fog felépülni.

Ugyanezen a napon átadták a felújított nagydobronyi óvodát. Ezzel a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programnak köszönhetően megújult Kárpátalja legnagyobb magyar óvodája.

2019. július 18. Ukrajna Biztonsági Szolgálata (SZBU) a megbízott külügyminiszter felszólítása után szinte azonnal eljárást indított a Kárpátalja hetilap legfrissebb száma miatt. Az SZBU kárpátaljai kirendeltségének közlése szerint az ügyet az Ukrajna egysége és területi integritása elleni támadás jelei miatt nyitották meg. A kárpátaljai magyarságot szavazásra buzdító címlapon azokat a területeket jelölték nemzeti színekkel, amelyeken magyar képviselők is indulnak a parlamenti választásokon. Jevhen Bozsok ezt Ukrajna egyes területei Magyarországhoz tartozásának illusztrálásaként értelmezte. Az SZBU indoklása szerint a Kárpátalja térképén elhelyezett magyar trikolor szeparatista hangulatot ébreszthet a kárpátaljai magyar kisebbség körében, az ország egysége elleni támadás jeleit hordozza, mintegy nyilvános felhívás Ukrajna államhatárának megváltoztatására.

2019. július 19. A Rákóczi-főiskolán lezajlott az MA/MSc diplomaátadó ünnepség. 56 mesterképzésben részt vevő hallgató kapta kézhez a végzettséget igazoló oklevelét a főiskola Esztergom termében. A végzős hallgatókat mások mellett Buhajla József ungvári főkonzul köszöntötte. A diplomákat Orosz Ildikó, a főiskola rektora és Brenzovics László, a KMKSZ elnöke adta át.

2019. július 19. A Hömlöc-hegy egyik előhegyének lábánál található a Mikes-kút. A kutat és a mellette lévő emlékművet jelenleg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Salánki Alapszervezete gondozza. Az átadáson elsőként Kalanics Éva, a helyi alapszervezet elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezután Kész Barnabás történész, néprajzkutató felelevenítette a településhez köthető Rákóczi-emlékeket, köztük a kutat, amely a fejedelem hű apródjáról kapta a nevét. Mint mondta, a néphagyomány szerint Mikes Kelemen innen, az itteni forrásból hordta a vizet gazdájának. A terület egykor mocsaras vidék volt, s a monda szerint a hű apród talált rá a domb aljában egy kristálytiszta vizű forrásra. A fejedelemnek igen megízlett a víz, s míg Salánkon tartózkodott, annak a forrásnak a vizét fogyasztotta, és mindig Mikes Kelemen volt a vízhordó. A forrást róla nevezték el Mikes-forrásnak, vagy – ahogyan Salánkon mondták – Nyikes-forrásnak. A rendezvény további részében Brenzovics László és Kész Barnabás leleplezték és megkoszorúzták a felújított kutat. A program a helyi rendelő udvarán folytatódott. A rendelő épületén jelentős munkálatokat végeztek az elmúlt két évben. A nap végén ünnepélyes keretek között avatták fel az immáron új belső nyílászárókkal, szigeteléssel és új tetőszerkezettel rendelkező épületet.

2019. július 19–21. A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület idén is megtartotta hagyományos gyalogos máriapócsi zarándoklatát. A huszadik alkalommal megrendezett út résztvevőit az Asztély–Beregsurány határátkelőnél Csirpák József salánki parókus, a zarándoklat idei szervezője köszöntötte. A rövid tájékoztatót és imádságot követően a zarándokok nekivágtak a 62 km-es zarándokút első szakaszának. Vásárosnaményig együtt gyalogolt Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében dr. Erdei Péter konzul. Az első nap 300-an gyalogoltak, a második nap 350-en. A legfiatalabb zarándok egy csepei 6 éves kislány, a legidősebb pedig egy 72 éves nevetleni férfi volt. Az első nap a vonulók pusztadobosi családoknál, valamint a helyi iskola tornatermében szálltak meg, illetve kaptak vacsorát. Másnap a vendéglátók közül többen csatlakoztak a zarándoklathoz. A búcsújárók délután öt órakor érkeztek meg Máriapócs határához, ahol Orosz Atanáz, a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye megyéspüspöke várta őket. Együtt tették meg az utolsó métereket a máriapócsi kegytemplomig. A háromnapos program utolsó napján tartották meg az Illés-napi búcsút, amelyen a kárpátaljaiak mellett a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye hívei is részt vettek. Az ünnepi szent liturgiát követően a zarándokokat buszokkal szállították haza.

2019. július 20. A derceni református gyülekezet idén immáron tizenötödik alkalommal szervezett családi napot. A kulturális programot megelőzően az iskola udvarán felállított sátor alatt Zsukovszky Miklós lelkész-esperes hirdette az igét, aki az öröm forrására, a lélek gyümölcseire hívta fel a figyelmet.

2019. július 20. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete Roadshow nevezetű programjának nyitó helyszíne Csap volt. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári járási rendezvénytermében Török Dénes, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy 34 család alapította meg az egyesületet 2012-ben, jelenleg pedig több mint 700 tagcsaládjuk van, viszont főként a Beregszászi járásból, ezért szeretnék, ha az Ungvári járásból is minél többen csatlakoznának.

2019. július 20. A magyar kormány óvodafejlesztési programjának köszönhetően teljes körűen felújították Tiszaásvány óvodáját. Az átalakításokat elsősorban az indokolta, hogy több férőhelyre volt szükség a két csoporttal működő óvodában. A felújított, átalakított és kerti pavilonnal is bővített épület immár három óvodai csoportnak biztosíthat helyet,

2019. július 20. Noha népszámlálást már nagyon régen nem tartottak Ukrajnában, az Ukrán Állami Statisztikai hivatal 42 millióra becsüli az ország lakosságát. A hivatal adatai szerint ez év májusáig 126 700 újszülöttet regisztráltak – írja az UNIAN ukrán hírügynökség. A szám sokkal alacsonyabb, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában kimutatott adat. 2018 májusáig az újszülöttek száma 137 800 volt. A statisztikai hivatal adatai szerint az elhalálozások száma jóval meghaladja a születésekét: 100 halottra csupán 49 újszülött jut. Az adatok egész Ukrajnára kiterjednek, kivéve a Krímet és Szevasztopolt. Az UNIAN korábban közölte, hogy a demográfiai előrejelzések szerint a következő években tovább csökken majd az ország lakossága, 2030-ra csupán 39 millió főt jósolnak. A munkaképes korú lakosság száma is jóval kevesebb lesz. Ennek pedig legfőbb oka, hogy sokan külföldön keresnek munkalehetőséget. Ukrajnában utoljára 2001-ben tartottak népszámlálást, noha azt tízévente meg kellene ismételni.

2019. július 22–26. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immár kilencedik alkalommal rendezték meg a beregszászi népzenei és néptánctábort.

2019. július 22. A magyar nyelvet kiválóan beszélő huszti Valerij Luncsenkóra szavaztak a legtöbben a Huszt központú 71-es választókerületben a július 21-i előrehozott parlamenti választásokon. A Központi Választási Bizottság az adatok 100%-os feldolgozását követően közölte: Luncsenkóra a szavazók 49,14%-a szavazott, őt a Nép szolgája képviselője, Szerhij Hrabar követi 28,14%-kal. A harmadik helyen Olekszandr Packan végzett a voksok 6,65%-ával.

2019. július 22. A Központi Választási Bizottság összesített adatai alapján a Munkács központú 69. számú választókerületben munkácsi oligarcha, Viktor Baloga 21 265 szavazatot, azaz a voksok 35,81%-át zsebelte be. A politikus szoros csatában Tokar Edgárt, a Nép szolgája jelöltjét előzte meg (34,47%). Tóth Miklós, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) alelnöke 11,7%-os támogatottságával a harmadik helyen végzett. A választási bizottság legutóbbi döntése szerint érvénytelenítették a szavazás eredményeit a munkácsi oligarcha választási csalása miatt.

2019. július 23. Robert Horvat kapta a legtöbb voksot a július 21-i előrehozott parlamenti választáson a 68-as számú egyéni választókerületben. A Központi Választási Bizottság adatai szerint az önjelölt Horvat a voksok 19,66%-át szerezte meg (14 207 szavazó), ezzel épphogy megelőzte a Nép szolgája párt indulóját, Olekszandr Pekárt (19,30%). Andrij Andrijiv 17,7%-ot szerzett. Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke 12,37%-kal (8939) a negyedik helyen végzett.

2019. július 23. A Központi Választási Bizottság feldolgozta a július 21-i parlamenti választások eredményeit a Nagyszőlős központú 73-as számú választókerületben is. Az eredmények alapján (a magyar családból származó, függetlenként indult) Vlagyiszlav Poljak üzletember jutott be a Legfelsőbb Tanácsba 25 223 szavazattal (39,72%). Brenzovics Lászlóra, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökére 16 644 személy voksolt, ami a szavazatok 26,21%-át teszi ki.

2019. július 23. Megjelent az Irodalmi Jelen júliusi-augusztusi, összevont száma, amelyben mások mellett Shrek Tímea prózája is olvasható.

2019. július 25. Az augusztus 1-4. között immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Kárpátaljai Zsidó Napok programsorozatról tartottak sajtótájékoztatót a szervezők. Az újságírókat Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) elnöke, Togyeriska Erika, a Shalom Alapítvány igazgatója informálta. Deák Andrea, a MAZSIHISZ munkatársa részletesen ismertette a négynapos programot.

2019. július 25–27. A tanév lezárásaként a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Matematika és Informatika Tanszék hallgatói és tanárai tanulmányi kiránduláson vehettek részt. Úti céljuk Sárospatak, Kassa, Eger volt, ahol felkeresték a történelmi nevezetességű emlékhelyeket, tanintézeteket.

2019. július 26. Az Ungvári Nemzeti Egyetemre 13 ezren adták be jelentkezésüket. Legtöbben a jogtudomány, az orvosi és a filológia szakokat választották. A diákok nagy része külső független tesztelés eredményei alapján nyújtotta be kérelmét. Július 26-án kerül ki a felvételt nyert jelentkezők névsora – adta hírül az UNE hivatalos oldala.

2019. július 27. A Volodmir Zelenszkij elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt 43,16 százalékkal nyert a listájára leadott voksok alapján, továbbá 130 egyéni körzetben. Az elnök pártjának az Ukrajinszka Pravda hírportál számításai szerint ez összesen 254 képviselői helyet jelent a 450 fős törvényhozásban, azaz kényelmes többséget. A második helyen végzett az Ellenzéki Platform – Életért párt 13,05 százalékkal és hat egyéni körzetben győztes jelölttel, ami 43 mandátumra elegendő. A harmadik Julija Timosenko volt kormányfő Haza (Batykivscsina) pártja lett 8,18, a negyedik pedig a Petro Porosenko volt elnök vezette Európai Szolidaritás 8,10 százalékkal. Mindkét pártnak két-két egyéni jelöltje jutott be, így Timosenkóék 26, Porosenkóék 25 helyet kapnak a parlamentben. Az ötödik és egyben utolsó bejutó párt, a Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes vezette Hang (Holosz) 5,82 százalékkal és három egyéni körzetben győztes képviselővel, ami 20 mandátumra elegendő. Ezen felül a többi párt képviseletében egyéni jelöltként 10 személy, független jelöltként pedig 46 ember került be a törvényhozásba.

A KMKSZ közétett nyilatkozata többek között leszögezi: „A hét esztendővel ezelőtt törvényellenesen kialakított, a magyarságot három részre szabdaló körzetek, mint akkor, most is ellehetetlenítették a magyar képviselő bejutását az egyéni körzetekből… Annak ellenére azonban, hogy nem sikerült jelöltjeinket bejuttatni a törvényhozásba, elmondhatjuk, hogy a magyarság összefogása mégis eredményesnek bizonyult, hiszen minden negatívum ellenére, a magyar többségű települések mindegyikében nagy arányban győzni tudtunk, s a szavazás eredménye az alacsony részvétel ellenére is sokkal jobb, mint az előző parlamenti választáson volt.”

2019. július 27. Templomszenteléssel egybekötött búcsút tartottak Sárosorosziban. A helyi római katolikus hívek hagyományos Anna-napi búcsújukkal együtt ünnepelték felújított templomuk megszentelését. A Szent Anna tiszteletére emelt istenháza püspöki adományból épült 1839-ben, azaz kereken 180 évvel ezelőtt. A most véget ért teljes körű felújítás 2015 nyarán kezdődött. Hiába Andrásnak, az egyháztanács elnökének vezetésével a hívek több mint egy évtizedig gyűjtöttek imaházuk felújítására, ami végül a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye és a magyar állam támogatásával fejeződött be. Az avató ünnepségen Majnek Antal megyéspüspökön kívül részt vettek a település korábbi papjai, a Kárpátalján harminc éve újraindult ferences rend szerzetesei, illetve a szomszédos egyházközségben szolgáló lelkészek, a falu polgármestere, valamint a helyi református egyházközség lelkésze és képviselői. A rendezvényre Orbán Viktor magyar miniszterelnök is meghívást kapott, aki ugyan személyesen nem tudott megjelenni az eseményen, de üdvözlőlevelet küldött az orosziaknak, amelyet a mise végén Békésyné dr. Lukács Angéla beregszászi konzul asszony tolmácsolt az egybegyűlteknek. A miniszterelnök köszönetet mondott a meghívásért, majd hozzátette, reménnyel tölti el, hogy magyar nyelvű szentmisékre kerül sor a településen, és hogy a hagyományokat ápolva búcsúünnepet tartanak. Kiemelte, nagyon örül annak is, hogy egy ilyen kis községből Trill Zsolt személyében elismert színész került be a budapesti Nemzeti Színházba. Az ünnepség elején Hiába Krisztina ismertette az egyházközség történetét. Ezt követően Majnek Antal püspök felszentelte és megáldotta a felújított templomot. A szentmisét Lengyel Donát OFM, Oroszi korábbi szerzetes papja celebrálta. A misén a Papp Marianna hitoktató vezette kórus énekelt.

2019. július 28. Harminc éve – 1989. július 25-én – indult újra a ferences rend tevékenysége Kárpátalján, amikor is három magyarországi szerzetes, Majnek Antal, Zatykó László és Radics Dávid költözött Nagyszőlősre. Ezt a jubileumot ünnepelték a nagyszőlősi római katolikus templomban tartott hálaadó szentmisén a rend korábban vagy jelenleg is Kárpátalján szolgáló tagjai és a kerületi egyházközségek hívei. A szentmisén Magyar Gergely OFM, plébános, a misszió jelenlegi vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, s megemlékezett az egykor Kárpátalján szolgáló, azóta elhunyt testvérekről is. Ezt követően hosszabb hangfelvételt játszottak le, amely Paskai László egykori bíboros 1989-es kárpátaljai látogatásakor készült. Ez az esemény nyitotta meg az utat ahhoz, hogy az akkor még Szovjetunió részét képező kárpátaljai magyar városban hosszú kihagyás után ismét letelepedhessen a rendtartomány. Szemtanúk szerint, amikor a helybéliek először találkoztak az utcán a rendi ruhába, habitusba öltözött szerzetesekkel, sírtak. Azóta folyamatosan jelen vannak régiónkban – a három évtized alatt összesen 21 testvér fordult meg itt –, s a hitéleti feladatok mellett jelentős oktatási, kulturális, szociális és karitatív munkát is végeznek. A szentmisét Majnek Antal megyéspüspök mutatta be. Zatykó László OFM prédikációjában legfőbb imádságunk, a Miatyánk mélységeiről, titkairól szólt. A könyörgéseket a ferencesekhez tartozó egyházközségek képviselői olvasták fel. A hívek nevében Bilák János nagyszőlősi kurátor köszönte meg a ferenceseknek az eddigi áldozatos szolgálatot. Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntőlevelét Békésyné dr. Lukács Angéla konzul asszony tolmácsolta. Az esemény agapéval ért véget, ahol régi ismerősök találkozhattak egymással, s feleleveníthették közös emlékeiket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Milován Sándor, a KMKSZ tiszteletbeli elnöke és dr. Dupka György, a MÉKK elnöke, akik Paskai László egykori bíboros 1989. május 20–25-i kárpátaljai látogatásának civil szervezői, résztvevői voltak.

2019. július 29. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a KárpátHáló Közösségi Együttműködés a Szépkorúakért (KESZ) számítástechnikai alapismeretek tanfolyamot indított az idősebb korosztály számára a főiskola bázisán.

2019. július 29. A Semmelweis Egyetem Pető András Karáról érkezett konduktorok szűrést tartottak a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat központjában.

2019. július 29. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében idén is elkezdődött az Abacus matematikatábor Beregszászon. A tábor helyszínét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) biztosította.

2019. július 29. Az ungvári-tiszabökényi dr. Dupka Györgyöt méltán lehet nevezni a magyarság napszámosának, mivel annyira sokrétű, annyira szerteágazó tevékenységet folytat a kárpátaljai magyar közösség, az összmagyarság javát szolgálva: GULÁG-GUPVI kutató, kiadó, s még hosszasan lehetne folytatni a sort. Bíró László vele készült interjúját itt olvashatják: http://kmmi.org.ua/cikkek/hirek/dupka-gyorgy-teszem-a-dolgomat-amig-a-teremto-engedi-1?fbclid=IwAR0sQ2D87mtfUA8bDRGCZiewk19opMD7TcC-38Rzm2qnuUbdqhKv1oeIf5o

2019. július 30. Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) az A38 Hajón sorozatában Baricz Gergő és zenekara versfeldolgozásokat és saját dalokat adott elő a tetőteraszon, a program irodalmi részében pedig Patócs László író és Marcsák Gergely költő volt a vendégük. Sor került Marcsák Gergely Fekete-Tisza c. verseskötetének a bemutatására is.

* Kijev azt tervezi, hogy lehetőséget ad az állampolgárság egyszerűsített fel-, illetve visszavételére a külföldön élő ukrán származásúaknak. Az Elnöki Iroda a napokban ezzel kapcsolatban közölte: az államfő már utasította a külügyminisztériumot, hogy dolgozza ki az intézkedés végrehajtásának mechanizmusát.

* A Beregszászi Polgármesteri Hivatal kísérletet tesz arra, hogy befektetőket találjon a mozi újjáélesztésére. A filmszínház épülete hosszú éveken át a város és a járás közös tulajdonában volt. 2018-ban azonban úgy határoztak, hogy átadják az önkormányzatnak. Ezt követően 2019 márciusában az átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján az objektumot a városi tanács tulajdonaként jegyezték be.

* A munkácsi vár továbbra is Kárpátalja egyik legközkedveltebb turisztikai célpontja. A Munkácsi Városi Tanács beszámolója alapján az idei év első felében több mint 100 ezer kirándulót vonzott a történelmi építmény. A vendégek egyharmada gyerek volt. A jegyeladásokból és a terület bérbeadásából befolyt összeg eléri a 4 millió hrivnyát.

* Soron kívüli ülésen döntött a kistérségi közösség megalakításáról a Munkácsi Városi Tanács. A Munkács központú hromádába besorolt Pósaháza, Alsókerepec, Schönborn, Újdávidháza és Lóka. Az alakuló ülésen jóváhagyták a községi elöljárókat. Ezt a beosztást a következő helyhatósági választásokig a polgármesterek töltik be.

* Ukrajna Külügyminisztériumának felszólítására a kárpátaljai magyar oktatási intézményeknek sürgősen be kell számolniuk az elmúlt 5 év során Magyarországról kapott támogatásokról. A beszámolási kötelezettség mintegy 200 magyar óvodát és iskolát érint. Az ukrán külügy szerint az ellenőrzés a korrupció elleni harcot, a pénzösszegek észszerű felhasználását és a külföldről érkező támogatások ellenőrzésének fokozását szolgálja. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke szerint a vizsgálat felháborító, újabb magyarellenes akcióról, nyomásgyakorlásról és megfélemlítésről van szó.

 

Széljegyzetek

 

30 ÉVE TÖRTÉNT:

* 1989. július 16-án Tiszabökény határában, a szabadságharc első győztes ütközetének színhelyén ünnepélyesen felavattuk a Turulmadaras emlékművet. (1989–1992 között a KMKSZ felelős titkára voltam, és egyik vezetője az avatóünnepség szervezőbizottságának.) Rákóczi népeinek találkozóján több ezer kárpátaljai magyar, sok száz ruszin és felső-Tisza-vidéki román – akik kuruc-felmenőkkel rendelkeztek – tartotta fontosnak, hogy hívó szavunkra eljöjjön ide, hogy Rákóczi földjén együtt emlékezzünk a nagyságos fejedelemre. Először mutattuk meg, hogy vagyunk! Az 1989-es avatóünnepséget megelőzően Tiszaújlakon Rákóczi-emlékülést rendeztünk Váradi-Sternberg János történészprofesszor elnökletével, Fábián Balázs, a tiszaújlaki alapszervezeti elnökünk segítő közreműködésével, amelyen magyarországi történészek is részt vettek. Ugyanitt megnyitottuk Kolozsvári László tiszaújlaki festőművész kiállítását. A kétnapos találkozón szervezetünk valamennyi alapszervezete képviseltette magát. Az avatási ünnepségen jelen volt és szónokolt elnökünk, Fodó Sándor, valamint Randé Jenő, az MVSZ főtitkára. Béres Ferenc Liszt-díjas dalénekes népdalcsokorral szórakoztatta a közönséget.

Az emlékmű kivitelezője és egyben a rendezvény házigazdája a Bíró Andor egykori történelemtanár által irányított péterfalvai gazdaság volt. A legendás kolhozelnök sokat tett a kárpátaljai magyarság múltjának megőrzéséért. Kezdeményezésének és a mintegy két évig húzódó kitartó munkájának köszönhetően került visszaállításra a kuruc szabadságharc jelképe a Tiszaháton, amelynek eredeti, 1903. szeptember 20-án felavatott emlékművét 1945 folyamán a tiszaújlaki sztálinisták földig leromboltatták. A kuruc szabadságharc első győztes csatája és az 1703. július 14–16-i tiszai átkelés emlékére épített impozáns emlékmű központi felirata a kurucok híres jelmondata: „CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE”, építői csupán a hátoldalán, a történelmi hűség kedvéért tüntették fel, hogy „Helyreállíttatta 1989-ben a Határőr Kolhoz”. (D. Gy.)

 

* 1989. május 20–25. között vidékünket felkereste dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek, a katolikus püspöki konferencia elnöke. A bíboros úr az év elején alakult KMKSZ vendége is volt. A Zakarpattya Szállóban Páldi András nagykövet, Fodó Sándor elnökünk és jelen sorok írója, valamint Csáti József vikárius fogadta. Emlékszem, a bíboros kíséretében ott volt Hidász Ferenc OFM és Bohán Béla jezsuita atya is. Akkor, mint a KMKSZ felelős titkára, én is elkísértem az ungvári, munkácsi és a beregvidéki, majd a nagyszőlősi hívekkel való találkozásokra, egy sor visszaadott templom megtekintésére. Május 25-én szentmisét mutatott be Ungváron, a Szt. György templomban, május 26-án pedig Munkácson, a Szt. Márton templomban. Ekkor 53 személyt is megbérmált. Misézett Beregszászon, ahol meglátogatta Forgon Pál református püspököt is. Misézett továbbá Huszton, Szolyván, Szerednyén… Történelmi eseménynek voltunk részesei, mert új időszámítás kezdődött a történelmi egyházaink életében. Ez volt az enyhülést, a rendszerváltást kiváltó törésvonal… Ekkor ért véget a kommunisták módszeres egyházüldözése. Dr. Paskai László bíboros erőteljes közbenjárására a magyarországi ferencesek engedélyt kaptak arra, hogy Kárpátaljára költözzenek, és részt vegyenek a katolikus egyház újjáépítésében. Tehát történelmi mérföldkőnek tekinthető, hogy 1989. július 25-én Majnek Antal, Zatykó László és Radics Dávid Nagyszőlősre érkezett, és elindult Kárpátalján a ferences misszió… Az említett atyákon kívül Bohán Béla SJ, Dióssi Kornél OP magyarországi pap is megkezdte missziós munkáját Kárpátalján. Újra megnyíltak a templomok, lassan oldódtak a félelmek, felelevenedtek a korábbi keresztény közösségi megnyilvánulások stb. (D. Gy.)

Hírek

  • A Víziboszorkány Munkácson és Beregszászban is nagy siker volt

    A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban április folyamán előadást tekinthet meg a nagyérdemű. A minap Meister Éva, Magyar Művészetért-díjas, EMKE-Életműdíjas színművész, a Magyar Kultúra Lovagja rendezésében és előadásában láthattuk a Víziboszorkány című monodrámát, melyet Kemény János azonos ...

  • Könyvtár, ahol pezseg az élet

    A sárosoroszi községi könyvtárban pezseg az élet. Délutánonként Gáti Georgina könyvtáros, a Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely vezetője közösségépítő jelleggel tart foglalkozásokat a helyi gyerekeknek: énekelnek, népi hangszereken tanulnak, táncolnak.

  • A Kuzma művészházaspár alkotásaiból nyílt tárlat Ungváron

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusán Ketten címmel nyílt kiállítás, amely az ismert ungvári művészházaspár – Borisz Kuzma festő, grafikus, Ukrajna népi művésze, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia tagja, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátalja Megyei Szervezetének elnöke és felesége, Vik...

  • Együtt az úton – Zenepedagógusok konferenciája a KMPSZ szervezésében

    A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében szombaton Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán szervezték meg a művészeti iskolákban oktató zenepedagógusok konferenciáját, melyen ezúttal 11 intézmény 61 pedagógusa vett részt.

  • Tavaszi kézműves képzés – Egy kárpátaljai kurzus tapasztalatai

    A beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont március 22-23-án a Tavaszi kézműves képzésnek. A tanfolyamot a Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja szervezte és támogatta. A két nap tapasztalatait Kocsis-Pintér Borbála faragótakács-pedagógus, népi szőnyegszövő foglalja össze.

  • Építsünk versből emlékoszlopot – A XVI. Nagyberegi Magyar Költészeti Napokon

    Április 11-én, József Attila születésnapján, a magyar költészet napját méltatjuk. Ez alkalomból Kárpátalján is számtalan eseményt szervez az itteni magyarság. A legrégibb hagyományokkal talán az a szavalóverseny rendelkezik, amely Bátyúból indult, majd Nagybereggel felváltva tartották, tartják meg: ...

Copyright © 2024 KMMI